A Testhez (2); A foszíliákhoz; A mellbimbóhoz

A Testhez (2)

de Sade rózsája
                             

A testek csak grammatikák,
    a tér leképezése,
s a nyelv a látható világ,
    a látás a tér része
               

a koponyaformába zárt
   agyszövet belső körét
a Gondolat úgy járja át
  hogy elgondolja önként
               

a nyelvet, mint a létezést,
  amely a test beszéde
e furcsa gép csak tettetés
  és pusztulás a léte
                 

és nyelve mindig önbeszéd,
  a húsból sajtolt hangok
a hangszalag két kötegét
  a gégefőből hallod
                   

ahogy rezeg a levegő
  a nyálkás hús csinálja,
ahogy hangokat csal elő
   a testnek rothadása
                   

a szavakat is kitörli
  ahogy a test lebomlik,
mert a létezés, ha földi
  a torkodba por omlik
                   

és nem tudsz akkor nyelni már
   a száj sem tud csókolni
hiába, ha farkad feláll
   nincs senki már leszopni
                   

mert nincsen száj és nincs pina
  meleg, síkos, keringés
nem használ többé az ima
  se szó, se nyelv nincs, és
             

a test, ha másik testhez ér
  megérzi annak hőjét
a meleg vérű testbeszéd
  megérinti a bőrét
                               

de léte csupán káprázat
  mint kopula, úgy kapcsol
két név között, kik várnak
   a nyelv terében akkor
                       

a nyelv tehát a tér tere
  a Tudat hozta létre
nincs külseje, s nincs belseje
   és nincs, aki megértse.
                       

A foszíliákhoz

A biológia pazarló gazdagsága lenyűgözi
korunk paradicsomainak szemlélőit. Aki belép
a biológia kertjébe, ahol a tudományos
                       

leírások adják a forgatókönyvet, az
ösvényeken, amelyeken haladni lehet a bejárattól
a sematizmusokon feltűntetett exit felé,
                   

a kinyilatkoztatás erejével mutatja fel
a bioszféra igazságát, a szénalapú szerves struktúrák
olajozottan működő koncertjét. Az installáció
                         

mind lenyűgöző, és az ámulat nevetést
csal a szemlélődők arcára. A gyerekek néha lelépnek
erről az ösvényről, vagy elfeledkeznek a
                         

kötelező áhítatról, amit a biológia végtelen
gazdagsága megkíván. Persze aligha van más
út, amely a bejárattól az ekkor még távoli
                     

kijárat felé vezet. Közben egyik ámulatból
esünk a másikba, a rend és a rendkívüli szabályok
egyszerre hatják át a keretet, ahol állatok
                     

vagy éppen növények töltenek el bennünket
csodálattal. A forgatókönyv rejtett értelme a meg
váltott jegyért cserében biztosítja elmélyült
                     

megérkezésünket a lombok közül, elhaladva a ki
villanó Flóra és Fauna allegorikus szobrai mellett,
a pallók, vízmosások, függőhidak között
                     

a megnyugtató jelenbe a prehisztorikus
kövek és kövületek közül. Az organizmusok, magunkat
is beleértve, az evolúcionalizmusra hoznak példát,
               

ahogy a kerten a bejárattól a valószerűség
törvényei szerint rendben áthaladnak. Közben nem módosul
morfológiájuk, és a természetes elhullás is ritka.
                     

A mellbimbóhoz

Bimbó, bimbó hűs talány,
Te bőrnek barna gombja,
elmorzsolgatni fogja lány
vagy rá harap a fogja?
                       

Szája, nyelve, ajka ha
a bimbókat csókolja
mit érez ott, mi végre lágy
és mért kemény, ha nyalja?
                 

Mért a testnek dísze csak,
mért ornamentikája?
Ó bimbó, talán te vagy
titkos erotikája?
                 

Mit üzen e barna pont,
miféle jel a testen?
Miféle éjszakába volt
még nemtelen a lelken?
                   

Mért e kettős pont: talány;
s hiú szimmetriája?
ha nincs teje, kérdi a lány,
és nem csurran a szájba?
               

Bimbó, bimbó hűs talány,
ó bőrnek barna gombja,
morzsolgatja még a lány
vagy csipeszekkel fogja?