A nyírfa átváltozik; Zsófi kinéz az ablakon; Zsófi és a gleccsertó; A hegy vendégkönyve
A Norvégiai gyerekversek ciklusból
A nyírfa átváltozik
A nyírfa átváltozik.
Fölborzolja tollait
(levelek voltak idáig),
Fehér csüdje világít.
Elege van a földből,
Szétnézne most már föntről.
Lesz belőle halászsas,
A fjordokban halászgat.
És miután visszatér,
Tollából lesz sok levél.
De törzsében a türkiz
Fjord tovább gyűrűzik.
Zsófi kinéz az ablakon
Vagy mi emelkedtünk fel a felhőkig,
Vagy a felhők ereszkedtek le hozzánk.
Csodálkozik nyírfa, fenyő és kőris,
Nem értik, mi ez a szürke gomolygás.
Vagy talán jobban értik, mint én, aki
Az ablakon át kinézek. Homlokom
És orrom az üveghez odanyomom.
Ha elveszem, ottmarad valami
Szürke folt az ablakra ráragadva.
Talán ilyen lehet egy felhő arca.
Zsófi és a gleccsertó
Jól emlékszem arra a gleccser
Tóra, amit láttam egyszer.
De a tó nem láthatott,
Mert vak volt. Nem ragyogtatott
Vízen úszó tükörképet –
Sem a hegyét, sem a miénket.
Szegény tó, szegény vakocska,
Csak magába néz, vacogva.
A hegy vendégkönyve
A hegynek van egy könyve,
Odafent, hol a szél fut.
El lehet kérni tőle.
A nevünket beleírtuk.
Olyan magasra másztunk,
Ahová már a fenyők sem
Merészkednek. Fáztunk.
A messzeség volt előttem,
És mélység volt alattam.
Apa mellett maradtam
Végig. Még a tengerig
Is elláttam, ha szemeim
Behunytam. Ha kinyitottam,
Ködbe veszett azon nyomban.
A hegynek van egy könyve,
Odafönt a magasban.
Szél lapozgatja lassan,
Lapozgatja örökre.