Az olaszliszkai
Első rész
ÁLDOZAT, 44 éves
KICSI LÁNYA, 5 éves
KÖZÉPSŐ LÁNYA, 14 éves
ÚJSÁGÍRÓK KARA
RABBI
IDEGEN TURISTA, kezében Kamera
FALUBELI
BÍRÓ
ÜGYÉSZ
ÜGYVÉD
VÁDLOTT
RENDŐR
HANGOK a tömegből
Haggáda
Az Olaszliszkaihoz egy nap Vasváriból egy paraszt érkezett Szegilong irányából. Abban az évben a Húsvét és a Pészách egybeesett. Amikor megkérdezte a cádik, hogy mi járatban lenne. A paraszt azt mondta, hogy nem árulja el, csak ha itt töltheti el a Húsvétot. A cádik azt válaszolta, hogy ők a Pészáchot ünneplik annak emlékére, hogy a Mindenható kihozta őket a szolgaság házából. Erre a paraszt azt válaszolta, hogy tehát a szabadulásukat ünneplik ilyenkor. Végül is, tárta szét a kezét a cádik. Akkor minden rendben, mondta a paraszt. Leültek a széder asztalhoz. A rabbi ötéves fia tette fel a kérdéseket. Amikor elhangzott a gödölye meséje, a paraszt így búcsúzott: „Véletlenül találkoztam valakivel a vásárban, aki ide küldött. Azért jöttem el.” A rabbi azt válaszolta: „Ha valakivel véletlenül találkozol, igyekezz jól kiismerni, mert semmi sem véletlen.”
Autóban az Országúton
ÁLDOZAT Látjátok gyerekek, csudaszép a világ,
alkonyodik, és a nap aranyozza az ég
peremét. Sóhajt a rét, bár mordul az erdő.
Ó ez az ország édenkert! Még most is.
De amikor, mint anyaöl szolgált,
lásd csak a domborzati térképen
a hegyek formáját, hogy kanyarodnak,
ívbe gömbölyödnek, mint csecsemő
vagy mint anyaméh, hogy védjék e tért,
és azokat, kik itt lakhatnak benne!
Hát csuda ez, mondom én nektek.
Isten van jelen itt! Csak gondoljatok
rá mindig erősen, hogy mit akar
tőlünk, mert Ő, ha vezet bennünket,
baj sosem érhet. És ha velünk
van az Úr, ki lehet mi ellenünk még? –
ahogy mondja a zsoltár. Adjatok
hálát, hogy ide születtetek; s én is.
E rét nekünk a haza, földjébe
halottaink élnek, mint humusz,
táplálják a fák zöldjét, és virágot
hajt a mező elfeledett temetőik fölött,
ha eljön a kurta tavasz szelíden.
KÖZÉPSŐ LÁNY Mindig órát tartasz, pedig ma vasárnap…
KICSI LÁNY Azért nem voltunk ma óvodába?
KÖZÉPSŐ LÁNY Ma istentiszteleten voltunk, te nem emlékszel?
KICSI LÁNY És akkor most este megyünk oviba?
KÖZÉPSŐ LÁNY Ó, ne beszélj már! Holnap mész s még eleget.
KICSI LÁNY Holnap lesz péntek, ugye? Ne nevess!
KÖZÉPSŐ LÁNY Összevissza beszélsz. Tizenöt van.
KICSI LÁNY Mi tizenöt? És az mennyi? Mint két kezem ujja?
ÁLDOZAT Hagyd, kicsi még, csak összezavarja
ennyi dolog. Neki nem kell tudni a dátumokat.
KÖZÉPSŐ LÁNY Október hatot se? És a tizenhárom neveket?
ÁLDOZAT Ha olyan nagy lesz, mint te, emlékszik majd,
Most elég tudnia, hogy mi a jó. A rossz még ráér.
KICSI LÁNY Emlékszem, hogy láttunk egy lila virágot.
ÁLDOZAT Emlékezzetek a nedves sár szagára,
az őszi kikericsre, amit mutattam
nektek. Ritka ma már, és az is kevés,
aki látja. Le kell térni érte az útról,
hol a kámzsás pacsirta testvérünk jár,
és mélyen lehajolni a föld arcához,
ki anyánk, testvérük és nővérünk is egyben.
KICSI LÁNY Hol van a nővérünk? Nem érte megyünk?
ÁLDOZAT Hamarabb indultunk, hogy kiránduljunk.
KÖZÉPSŐ LÁNY A múlt évben is mutattad, apa.
Már unom, mint a sulymot, a konkolyt,
az erdei cikláment, a téltemetőt meg
hóvirág, a bánáti bazsarózsa, a kockás
liliom, meg a többi fű, fa, gyom s a moha…
ÁLDOZAT De a húgod még nem tudja, gondolj rá.
KÖZÉPSŐ LÁNY Múlt ősszel látta ő is, együtt voltunk akkor is.
ÁLDOZAT De még csak ötéves, elfejtette rég, ami történt
egy éve. Neki nincs év. Nincs tér az időben,
minden egyszerre van jelen tudatában.
KÖZÉPSŐ LÁNY Mint Isten tudatában, aki nem él az időben,
hanem az örökkévalóság kapuján túl?
ÁLDOZAT Merész kérdés, de nem ostobaság,
noha nem merek én erre mondani semmit.
KÖZÉPSŐ LÁNY Mért van az, hogy a felnőttek nem mernek
mondani semmit, ami bátorságot igényel?
ÁLDOZAT Gyáva vagyok én magam is te szerinted?
KÖZÉPSŐ LÁNY Mint minden felnőtt, apa, úgy te is,
és nem látjátok az időt, csak a múltat.
KICSI LÁNY Válaszoljatok: tegnap megyek majd oviba?
KAR Az időt teljességében
Isten szeme látja csak egyben,
ahogy történik a szó,
mert az időben a nyelv az a tér,
amelyben a dolgok történnek,
hol a vélemények
írják a tényeket át,
hol a hír hazug, a vélemény
pedig csak pletyka már
széttört történetek szemétje
hullik ránk s a nyelvbe.
ÁLDOZAT Édes leányom, igazad lehet,
én csak a növények nevét ismerem,
amelyek kihalnak lassan, ahogy én is. Róluk
beszélek. Inkább hozzájuk kellene…
Hazugságok vesznek körül bennünket,
a lényeget eltakarja a sok beszéd,
s nekünk kisembereknek csak a cirkuszt
szánták a hatalmasok. Egymásra
uszítanak mindenkit: a gyűlölet
korunk vezére. Gyámság alatt tart
a hírvilág, a show-k, sorozatok pótéletében
élnek milliók saját élet helyett,
és elvakít az egyenlőség látszata,
míg a jog csak azé, ki megveszi.
Az emberek maga okozta kiskorúsága
egy újabb felvilágosodás után kiált.
De titeket úgy nevelünk, hogy mindent
vizsgáljatok meg a józan ész nevében,
s mi öncsalás, ámítás, modern babona,
azt elvessétek, bár hiszi sok-sok kába.
KÖZÉPSŐ LÁNY Ezt már elkúrtátok, mi is úgy látjuk,
nem kicsit, hanem nagyon. A mi jövőnket.
ÁLDOZAT Kiknek nevében mondod ezt nekem?
KÖZÉPSŐ LÁNY Mi mindannyian, én és a barátaim.
ÁLDOZAT És mit mondanak, mit terveznek ők?
KÖZÉPSŐ LÁNY Elhagyni ezt az országot hamar,
hol nem lehet becsülettel élni,
csak ha csalsz, ha lopsz, ha átvered
a másikat, lehetsz. A tisztességest
lúzernek mondják és kigúnyolják,
a másik semmit ér, csak én legyek király,
egymást tapossák el a semmiért,
hisz holnapután már csak öregek
és tolvajok maradnak itt. A munka
szégyen, ügyeskedés a lényeg.
Hányok ettől, és attól, hogy ti ezt
szó nélkül fogadjátok el, mert ez van,
és hát megélni kell, mondjátok.
Ha szólunk, kirúgnak állásunkból is,
a bankot küldik ránk, az államot
használják eszközként ellenünk.
De hát az állam ti vagytok, a jog
asztalánál pótszéket se adnak már,
a köztársaságot kiszervezték alólatok?
Magáncég már a hon? És az osztalékot
néhányan szedik csak? Hányok ettől én.
Nem akarok élni itt e mocsárban…
ÁLDOZAT Egy nemzedék már elveszett,
de hátha van remény. A bűn ránk is vetül,
bár az ártatlan mindig több, mint ki vétkezik.
KÖZÉPSŐ LÁNY Mind bűnös, ki eltűrte, hogy megalázzák.
ÁLDOZAT Meglehet. De beszéljünk másról. Időnk
szoros. A nővéredért menjünk. Sietni kell.
Levágjuk az utat, ha itt megyünk.
KÖZÉPSŐ LÁNY Anya nem szeretné, ha itt mennénk.
ÁLDOZAT Az előítélet nem a szeretet beszéde.
KÖZÉPSŐ LÁNY Az előítélet mindig tapasztalaton alapul.
ÁLDOZAT Bizonnyal. De nem az ész, hanem a babona
gondolkodásához áll közelebb, mert
a kivételes esetből von le törvényszerűséget.
KÖZÉPSŐ LÁNY Már megint órát tartasz. Nem bírod ki holnapig?
KICSI LÁNY (Elunja. Magában énekelni kezd, dúdolgat:
Lánc, lánc, eszterlánc… kezdetű dalt.)
KAR Nem tudhatja a sorsát
senki se közöttünk, ki a reggeli müzli
után indul a munkahelyére,
hallgatja a tévét, az autóban a rádiót
nézegeti, a pirosnál
kapcsolja be mobilját,
rendezi gondjai közt, mi a sürgősebb.
Születésnapja a kódszám,
mint másoknak is, vagy a párjáé,
hogy el ne felejtse. Bankkártyája
kezében a boltban, feleségének
szülinapja a kódszám,
hogy el ne feledje virággal
várni, ha eljön a nap. Jár benne ki-be
a városi rossz levegő, fújtat, cigaretta zsebében,
de épp leszokóban, s egy hamburgert kap be ebédre.
Mint mindenki, úgy teszi dolgát
programozott gépek közt,
mint bioprogram, akit a gének,
a mémek, a társadalom
programozott be. Tévésorozatja
jár az eszébe, és hogy elvágyakozik.
S nem veszi észre a csillagokat,
a Holdat az égen. Mert élete önzés,
hiába ha pénzt vet a kéregetőknek,
zebrán ha kísér át vakokat,
adja helyét át villamoson
a roncs öregeknek, de mégis az élete
az csupa önzés. Mégis a lottószelvényt veszi
főnyereményre kacsintva,
olvassa a bulvárt, azt szereti,
ahol 20–80% a szöveg és képek
aránya, a szemétbe gyűri,
be ha végzett. Rejtvény fejt.
Egy névre keresgél a világhálón,
és a halott rabbi nevét olvassa, aki
vicceseket mondott vagy bölcseket inkább?
de ki tudja ma már. Vagy nézi a tévét,
hány a halott mai nap. Ha
megölték, látja a helyszínelők
kordonait. Majd a tőzsde
mai állását grafikonban,
és aki ma a holnapi időjárás ábráit nézegeti,
a napocskát, felhőcskét, hópiheformát,
meglehet az, hogy az esti hírekben
másnap őt mutogatják majd vagy a gyerekét:
elgázolták, feldarabolták vagy kibelezték,
és este a többiek nézik majd izgalommal
a hírekbe remegve. ’De borzasztó,
mennyi a vér, a fejét is, ahogy
lenyiszálták, szörnyű, miért történhet
ilyen, mit vétett a szegény…?’ A hírek
után meg harsog a reklám.
ÁLDOZAT Átmegyünk itt a falun a nővéretekért,
már anyu biztos vár haza mindnyájunkat,
meleg vacsorát ígért, meg sütit is.
A turista Idegen
IDEGEN Eltévedtem. Mert annyifelé jártam,
úgy barangoltam be e szelíd tájat,
mint vándor, aki mindenütt megáll,
de mindenütt csak emlékekre lel.
Egy üzemanyagállomást kerestem,
a tank majdnem kiszáradt, mire leltem.
Senkit nem ismer. Akár egy turista,
csak videózik, fényképeket készít,
térképet és GPRS-t követ…
Kik éltek itt, azt már rég elfeledték,
hogy szépapám, a csodarabbi volt
vagy borra alkudott vagy éppen egy tinóra,
követ fejtett vagy napszámba robotolt,
hogy laktak itt és szorgosan dolgoztak,
csak szombaton pihentek meg kicsit. –
Kit érdekel ma már? És nincsen szombat.
Vagy minden nap szombat vagy munka sincs?
Régen se volt munkahely, csak munka,
kitalálták, hogy mit kell tenniük,
a szorgalom a leleménnyel együtt
szerény megélhetést adott. –
És nem jelzi semmi, hogy itt e házban
a szépanyám ringatta gyermekét,
és péntek este áldotta a gyertyát,
az arcát eltakarta és a könnye hullt.
(Kocsiajtó csapódik. Kutyaugatás. Kiszáll.)
KAR Ezer év e tájnak semmi sem,
népek vonultak itt kelet felől.
Néhány megállt, néhány továbbment.
Láttunk mi boldogságot,
és láttunk könnyeket sokat.
A fájdalom rétegeit hordta, és
az idő lassan egymásra rakta,
mint folyó partján a sárga fövenyt.
Az emlékezet, akár a fű,
egy nyár után lehervad,
és mint a görbe folyócska partján
apró kavics. Lehajolsz,
és szórakozottan válogat,
ki erre jár. Vagy mint a sár,
amely lehúzza a lábunk
a múlt felé. Az idő itt nem repül,
mint a könnyű nyíl, hanem
ahogy a sárcipő, kolonc gyanánt
ránk tapad és levakarhatatlan.
IDEGEN Minden csupa sár. Kocsim
kereke is beragadt az összevágott
sáros földúton. A víz s a föld örök.
A sárnak nincs történelme semmi,
ebben jártak szarmaták, hunok,
és avarok, tatár, törökök, szovjetek.
Egymás nyomába lépünk itt időtlen.
A folyóparton sétáltam kicsit.
Gumicsizmát kellett volna hoznom,
azt hiszem. Már nem is tudom,
mit keresek e kihalt vidéken,
hol minden oly elhagyott,
a házak és az utak magányosak,
a rét is meztelen, és az erdőkben
derékban trehányul letarolt
erdő, a fák megalázva… Ki érti ezt?
Az arcok puszták, gyűröttek csak,
reménytelenség rejlik ráncaikban,
és a mozdulatlan megvetés lakik
itt mindenütt. Az idegen nem létezik
szemükben. Ez nagy veszély:
mert nem várnak és nem remélnek
semmit. – Ki tudta elvenni tőlük
utolsó kincsüket? S hogyan történhetett?
KAR A remény éltet minden embert,
hogy van értelme a reggelnek,
a napnak, és nem hiába jön
az este el. De ha az alvás sem ad
nyugtot a testnek, ha nincs,
ami vágyakat adjon
a holnapi napra,
mit tegyen akkor az ember?
A munka az ünnepeket ha
vegyíti, az évnek a ritmusa
majd felemel. De ha nincs,
durva beszédű, tudatlan,
mint a szőlőt, ha a gazdája halott,
sűrű gyom veri fel.
FALUBELI Maga meg hunnét jött? Oszt kit keres?
IDEGEN Senkit. Én csak erre jártam, mint turista,
kicsit eltévedtem, s egy mellékútra jutottam.
FALUBELI Küfődi maga vagy mi, hogy nem tuggya a járást?
IDEGEN Térképpel próbáltam fellelni az ohelt,
és egy sáros földútra tévedtem a parton…
FALUBELI Mihelt keres maga? Nincsen itten ollyan…
IDEGEN Egy cádik sírját keresem, egy bölcsét…
FALUBELI Értem már. Pedig nem is nagy az orra. –
Nyáron szoktak, nem ilyenkor jönni.
IDEGEN Jól tudom, hogy Áv hó tizennegyedikén
van emléknap. Én most csak erre jártam.
FALUBELI Az ilyen formák mind csak bajt okoznak,
csak jönnek és tovább állnak megint,
És nem hagynak itt semmi pénzt nekünk.
Miért nézzük, ahogy e pingvinek
a domboldalra mennek fel kacsázva,
vicces sapkáik, furcsa hajlongásuk,
rojtjaik kilógnak, szíjakat viselnek,
és hajlongnak egy faldarab előtt!
Miért nézzük lengő szakállukat,
kérdéseiket, melyeket vissza hordnak
az óperenciás tengeren is túlról, jönnek
vissza, hogy temetőket látogassanak. Röhej.
Kit érdekel a nagyfater csulája!
Nekünk nem kell a kérdésük, amelyet
maguk sem tudnak megmozdítani.
Mit akarnak itt néhány kopott kőtől,
vésett betűiket elmosta már a fagy,
volt itt egy nép, amely nem tud felejteni,
de mit érdekel bennünket, hogy fáj
nekik a folyó felől szálló esti pára,
hogy fáj a szőlők, földek illata,
hogy a szilva kékje csak erre olyan kék,
a diófák kesernyés szagát szeretni,
a dunyhába berejteni, és dohány levélt,
hogy a molyt riassza el: kit érdekel?
Már nem élnek itt, hát tűnjenek el végre!
IDEGEN Az emlékezés halottainkra micva…
FALUBELI Beszéljél úgy, kisapám, hogy megértsem én,
ez az ország itt most már a miénk.
IDEGEN A kegyelet jele és Istennek tetsző,
ha emlékezünk halottainkra.
FALUBELI Kit érdekel a hugyos dédfater meg a női,
a vén macák. Apám se mondott róluk soha semmit.
IDEGEN Az emlékezet egy nép legnagyobb kincse.
FALUBELI Emlékezzen a múltra az állam. Azért fizetjük
a sok faszszopó politikust. Ahelyett, hogy lopnak
éjjel, lopnak nappal, csak lopnak és hazudnak.
KAR Tudjátok, hogy az emlékezet:
kötelesség. Elbeszélni gyermekeiteknek
újra és újra, hogy az őseitek
kik voltak, mit rejtett a sorsuk,
minek örültek, jellemük hibáit is,
mert a múlt bekopog.
Egyszer csak az unoka emlékezetében
felmerül egy régi hiba,
amelyet elkövetett már valaki
az ősei közt. És ha tudatlan történik,
nem védekezhet. De ha tudva,
talán elkerüli a hibákat. A felejtés
a család múltjában a sors sújtó keze
lesz: felkapja és megrázza az embert.
És akkor már késő, mert a múlt
titkon él, és rejtett utakon
jut az emlékből egy mostani testbe –
és a halálba vezet.
FALUBELI A temetőt keresi, mi? Na siessen, mert lekési.
IDEGEN Mindannyian oda jutunk előbb-utóbb.
FALUBELI Maga talán előbb, mint gondolná.
IDEGEN Meg tudná mondani a látogatási időt?
FALUBELI Hívja fel a táblán lévő számot, és akkor megtudja.
Bár nincs ott telefonfülke. Szétverték már, ami volt rég.
IDEGEN Látom, hogy pusztul a környék. Van mobilom…
FALUBELI Azt gondoltam. Nem nézel ki szegénynek.
Nekem nincs. Kit is hívnék? – És mit kóstál ez a verda?
IDEGEN A fogyasztására kíváncsi vagy a végsebességre? Nem értem.
FALUBELI A suskára, kisapám. A lóvéra, dohányra, a lére… Hogyé’ adták?
IDEGEN Ja, hogy az ára! Nem tudom, szolgálati ez. Kölcsönzőbeli.
FALUBELI Engem etethetsz, apikám. Hiszi a piszi. Vastag vagy, látom.
IDEGEN Ez a munkám, hogy kamerával felkutatom
mind a helyeket, ahol a múltak jelei már tünedeznek.
FALUBELI Folyvást ide járnak a dombra, nincs nyugtunk.
Mondtam már az ántivilágba is, hogy nyomják
le a dombot dózerral, a sírköveket bedarálni
útalapnak vagy mit tom’ én. Nincsenek itt
már rokonok, hát minek a temető. A templomot is
szétkaptuk rég, kellett a tégla, a kő, ami volt,
vitte mindenki, hogy a házhoz, az ólhoz, sufninak
dolgozza be. Csak egy fala áll. Az is minek? –
kérdem én, hogy aztán ott hajladozzanak?
A vallás rút babona, népek ópiuma, jól mondta Lenin
meg a párt meg a párt vezetője, a bölcs. Akkor nem így
volt. Volt munka, kenyér. Jobb volt akkoriban.
IDEGEN Aki csak az anyagra gondol, nem látja a lelket.
FALUBELI Ezzel meg most mit akar? A kőből lehet építeni,
de a hajladozók imái hasztalan vesznek a szélbe.
IDEGEN Úgy gondolja, le kellene rombolni a temetőt?
FALUBELI Naná! Kisapám. Világos, mint a vakablak!
IDEGEN És mi legyen az emlékművekkel, a csontokkal?
FALUBELI A kő marad! – mint mondtam. A csontokat hagyhatják
a földben, vagy kikaparhatják és vihetik, ha akarják.
IDEGEN Az emlékezet fogódzót keres, és az ima is
százszor erősebb, ha a hit a múltra alapszik.
FALUBELI Én nem értem az ilyen szófacsarást,
azt tudom, hogy csak az az enyém, amit megeszek.
IDEGEN És helyesli, hogy feldúlják a temetőket?
FALUBELI Tűnjenek már el, hallja!? Nem tanulnak
semmiből? Te is tűnj a francba, kisapám.
Oszt ne hogy fotózzá, mer nem mosakodtam,
és még szaga lesz a fenképnek.
IDEGEN Arra megyek tehát az ohel, vagyis a temető felé?
FALUBELI Arra. De jó lesz óvatosnak lenni kocsival,
a gyerkőcök az úton játszanak mindig.
Vigyázz, hogy baj nehogy essék valahogy…
IDEGEN Arra történt a dolog is. Ugye, jól tudom én azt?
FALUBELI (Mogorván.) Arra bezony. Látni fogod, virág van ott
és egy könyv kőből, ahol agyonverték;
ahol ütötték öklök, és rugdosták lábak.
KAR Az emlékezet hatalma hozza
vissza ide messziről azokat,
akik kalapokban, hosszú szakállal,
halántékukon lengedező tincset
viselnek, és mint sakktábla a ruhájuk,
fehér és fekete. Mert emlékezni muszáj
mindennel: a ruhával, a hajjal,
a halottért hajlongva imával,
elmondani együtt kell, hogy
Yit’gadal v’yit’kadash sh’mé raba:
Magasztaltassék és szenteltessék
meg az Ő neve mindenkor,
örökkön örökké. És mi félelmetesen cseng a
V’im’ru, Amen:
És mondjátok: Ámen.
Négyméteres a vaskerítés,
hogy védje a sírköveket,
de a röhögés, a gúny, a szakállak
felé repülő izzó csikkek ellen
ez sem véd. A meggyalázott
temető még áll, de ki tudja,
meddig. Mert emlékezni muszáj
a halottra, anyára, apára,
aki meghalt, handlé volt, vályogvető,
csendőr, kántor, keretlegény,
meghalt vagy agyonverték,
felgyújtva szakállát,
szétrúgták koponyáját
vagy békességben aludt el egy
reggel. Már kinek-kinek
maga sorsa szerint. Emlékezzünk,
hogy mondhassuk
együtt, hogy Ámén.
IDEGEN Azt mondják, védeni kell a temetőt vaskerítéssel, igaz?
FALUBELI Mindent védeni kell, mert nem tudják már itt,
minek mi a célja, a lényege, hogy így mondjam.
IDEGEN Emlékezni nehéz a halottra,
ha megszakad a szeretetlánc.
FALUBELI Mért kén szeretni az idegent?
IDEGEN Mert idegen a táj; dombja, hegye,
köve, földje, amelyben a csontok…
FALUBELI Ez mind a miénk. Másnak köze hozzá?
Na haladjunk. De soká ne maradjon.
IDEGEN Isten áldja magát is, és mind, aki békét teremt.
FALUBELI Akit említ, nem lakik erre. Rég derogál…
A baleset
KICSI LÁNY Nézzétek az ég alja vöröslik egészen.
KÖZÉPSŐ LÁNY Vérvörös. Láttunk már ilyet. Te nem?
ÁLDOZAT „Már a nap is lemenőben, tűzet rakott
a felhőben…” Így mondta a költő, hogy
gyönyörűség hallani is. Ez a nyelv,
gyerekek, ez a nyelv csudaszép, és tudni
a verseket fejből kell. – Látjátok a temető felett
a csodarabbi dicsőségére kigyúlt, mint
minden este, a domb teteje, mert ott van a sírja neki.
KÖZÉPSŐ LÁNY Ez meg most magyar óra? Majd holnap elég lesz.
KICSI LÁNY Mi az, hogy rabbi? Tudott varázsolni?
Miért volt csodarabbi? Én is lehetek majd?
KÖZÉPSŐ LÁNY A rabbi olyan, mint a lelkész vagy a pap,
tudod. És nincs varázsereje, csak elhiteti…
KICSI LÁNY Mint a bűvész, aki nyuszit húz ki kalapjából?
ÁLDOZAT Jaj, ne beszélj már a kisebb fejébe ostobaságot,
hogy lenne bűvész a csodarabbi. Dehogy!
Mélyen istenes ember, aki a közösségért él.
És hívei mindennel hozzá mennek, ha beteg
valaki, ha a tyúk nem tojik eleget, ha nem
tud dönteni bárki, vegyen-é vagy eladjon,
lányát kérik, ha fia ágyba vizel, a férje iszik…
Bármi legyen, mert minden Istennél van,
de Istenről legtöbbet az tud, aki olvassa a Tórát…
KICSI LÁNY Mi az a Tóra? És miért kell olvasni?
ÁLDOZAT Az a Biblia. A mienkben a Mózesi könyvek.
Na hány van belőle, ki tudja megmondani?
KÖZÉPSŐ LÁNY (Undokul, mint aki az unt leckét felmondja:)
Öt van belőle, mint tudjuk: Teremtés, Kivonulás,
Papok könyve, Számok könyve, Második Törvénykönyv:
Genesis, Exodus, Leviták, Numeri, Deuteronomium.
ÁLDOZAT Helyes a bőgés. Látod, még tanár is lehet belőled.
KÖZÉPSŐ LÁNY Tanulj tinó, ökör lesz belőled! Persze: tanár!
Akit mindenki utál, a gyerek és a szülő is.
ÁLDOZAT De vissza, ha gondol, hálás lesz neki mind.
KÖZÉPSŐ LÁNY Régen talán. De ma nem. A munka büdös.
ÁLDOZAT Átmenet ez, nem tarthat örökké, meglásd.
KÖZÉPSŐ LÁNY Nem hiszem én. A hírekben hallom, hogy verik
össze tanáraikat a diákok, sőt a szülők is.
ÁLDOZAT A tanár kérdez, a jó példára figyelmeztet.
Kicsiben, mint az Isten: „Ádám hol vagy?”
A bűnnel jár a rossz lelkiismeret, tudod,
ezért gyűlölik. Most ez az ország is olyan,
hogy a törvényt senki se tartja be, vezetőink
lopnak, hazudoznak, a példájuk ragadós.
„Miért én lennék becsületes, ha senki se az?” –
gondolja mindenki és mondja. De ti ne.
És már a gyerek leveti a hámot, a féket,
amit a jó szó és a tanárok személyes példája
mutat, ha mutat. Azt gyűlölik legjobban,
aki tiszta. De emlékezz: ha arcul ütnek
jobb felől, tartsd oda a balt is. A gonosz
szereti bemocskolni a tisztát. Élvezetét
ebbe leli. De ki kell tartani nékünk…
KÖZÉPSŐ LÁNY De már nincs mi mellett kitartani, lásd már!
ÁLDOZAT Hogyne volna! Nézd, ez az ország édenkert…
KÖZÉPSŐ LÁNY Bűzlik az ország! Minden utcája kloáka…
ÁLDOZAT Átmenet ez. A szabadság nagy felelősség.
KÖZÉPSŐ LÁNY Hol itt a szabadság? Csak papíron. Rabszolga vagy!
ÁLDOZAT De a nyelvünk gyönyörű, a kultúránk csodaszép.
KÖZÉPSŐ LÁNY Széthordták azt is már. Ki ismeri itten a múltat?
ÁLDOZAT A temetőben fekszenek a holtak, a csodarabbi talán,
ha szelleme felkél, visszatalálhat az ország a jövőbe.
KÖZÉPSŐ LÁNY De mi nem várjuk meg. Akinek esze van,
húz innen ki nyugatra, örökre. A fél osztály tervezi máris…
KAR Ha magára marad a nép,
vezetői nem gondolnak a közjóra,
a városokat szenny lepi el;
ha a templomokat kiürítik,
semmi se gátolja, hogy a
hombárokat is kiseperjék,
széthordják a kincstárat is és az istenek
szobráról a fényes arany hova lesz?
Az isteni törvény fénye, ha elvész,
az írott szavak törvénye halott szó,
és az apát a fia üti le,
fiatal az öregbe rúg bele nappal az utcán,
a nőket erőszakkal megalázzák,
a tanárokat mindenki utálja,
mert bennük a rend nyoma még. –
Beszarás, hogy a tévében
mi a hír, ki vonaglik az esti adásban,
miféle alakok lepik a képernyőt el,
miközben országunk lerohad…
KÖZÉPSŐ LÁNY Ne beszéljetek ilyet, mert mindenki ideges lesz.
ÁLDOZAT Igazad van. De miről beszélgessünk akkor?
KICSI LÁNY Mondjatok mesét vagy találósozzunk inkább.
KÖZÉPSŐ LÁNY Légy óvatos, apa, az utcán labdáznak, karikáznak…
ÁLDOZAT Ej, a fenébe. Mért az utcán játszanak? Nincs itt udvar,
vagy üres telek, egy játszótér valahol? Mi ütődött hozzánk?
KÖZÉPSŐ LÁNY Innen jobbról felénk szaladt egy gyereklány.
ÁLDOZAT Hol van most? Csak nem lett baja néki szegénynek?
KÖZÉPSŐ LÁNY Egyensúlyát veszte az árokba esett, de nem ütéstől.
ÁLDOZAT Óh, nem igaz. Csak nehogy a kerék alá keveredjen.
KÖZÉPSŐ LÁNY Nem mentünk gyorsan. Tán a labda után iramodva nem figyelt.
ÁLDOZAT Csak nyugalom. Nem lehet nagy baj. Istennek hála, ki itt van.
KÖZÉPSŐ LÁNY Jobb lett volna nem jönni se erre.
KICSI LÁNY Jaj, olyan rosszat érzek. Menjünk anyuhoz gyorsan.
ÁLDOZAT No, megállok. Öt perc. Megnézem, aztán sietünk.
KÖZÉPSŐ LÁNY Felpattant már a gyerek, és beszaladt a házba.
Semmi baja. Menjünk gyorsan, ne szállj ki apa.
HANG (Tompán, mintha nagyon messziről, behallatszik.)
Megölte a kissányt! Szomorodj meg!
Rák egye a szívedet ki! Öljétek meg! Öljétek!
KÖZÉPSŐ LÁNY Ne szállj ki! Már futnak mindenfelől és kiabálnak.
Mi van itt? Micsinálnak? Már leütötték és rúgják a földön.
KICSI LÁNY Apucika, jaj, apucika…
KAR A gyűlölet néha,
mint a tűz a szalmakazalba,
hirtelen kap lángra. Senki
sem érti. Mit vétett ez a férfi,
ki tegnap még egy volt csak,
holnap már az egyetlen,
kinek a testébe a hír beleír.
Az isteneknek, ha úgy tetszik,
megalázzák az embert,
és a szégyen a nevét beleírja
a hírekbe. Az esti adásba
jött a száraz mondat, hogy
megölték. De a fájdalmat
a hír nem tudja elmondani,
hogy mit érzett, mikor
záporoztak rá az ütések,
fogait kitörték a rúgások,
és a szemekről sem szólhat a hír,
melyekkel a lányai látták
a fájdalmak férfiját, a vérbe
borultat, aki már nem hasonlított
az apára, jaj az eltaposott, ki a földön
fekve még lenyomta a központi
zár gombját. Mikor átvillant
rajta, hogy áldozatot hoz,
és a halála összeköti őt
gyilkosaival immáron mindörökre.
Vajon mit mondhat ilyenkor
a szeretet? És az istenek
a halandók megbocsátásával
mit is tehetnek? A kérdések, mint
kavicsok, koppanva az aszfaltra esnek,
és csak emlékeztetnek…