Kalligram / Archívum / 2010 / XIX. évf. 2010. október / Levél a Hűtőbátyának, odaátra; Beteg; Húzódzkodás; Harmadik; Közlekedés

Levél a Hűtőbátyának, odaátra; Beteg; Húzódzkodás; Harmadik; Közlekedés

                   

Levél a Hűtőbátyának, odaátra

                   

miért nem volt köztünk beszélgetés?

B. mesélte ma, a cigarettatartást

az ujjaid között, kövér ember.

hamuztál, koszos voltál, másik-apa.

ki ismerte jobban a másik

elhallgatásait? te kutakodtál,

kerestél, sohasem találtál engem,

én meg hagytam a félreértést.

                       

hűtőbátya, most egy nevet kapsz,

és nincs beleszólásod ebbe,

aki ötvenhét éve született, annak

nincs korszerű beleszólása. nincs

ágy, ami alól kihúzhatsz, új névvel

kerülsz át a túlvilágba. cigányok

vagyunk, mondtad. a cigányúton

mindketten eltévedtünk, színtől

                       

és szagoktól koszosan raktuk ki

a tájakat, egy hamutartó-súlyos

ölelés sem volt köztünk, beszélgetések

fojtódtak vízbe, elvitték őket, kötelet

kaptak, a hallgatás helyébe

másik hallgatás került,

a beszélgetésekről többé nem

beszéltünk, kihűltél, hűtőbátya.

                       

                       

Beteg

suhannak, visszaszállnak

a legendák most a földre.

Bereményi Géza – Cseh Tamás

                 

a fotelt hazahozták, túl beteg volt,

ágyban feküdt, lázmérő a nyelve.

akkor még kicsi voltam, elbújtam

a könyvjelzők közé előle. hosszú

náddal vették körül, elzárták

a tragédiáját, nem gondoltak arra

a családiak, egy fotelnek a

kirekesztés megárthat. nem

gondolt arra anya, évekkel később

elnevezem őt fotelapának.

                       

                       

Húzódzkodás

                       

hosszú a sötét és nem esik jól.

kamaszkorok iskolaköre.

anyám húsz éves főztjét eszem,

ő szoktatott rá a spórolásra.

kivilágítatlan udvaron állok,

előttem rudak, azokon

húzódzkodom, meghatóan

tűnhetek messziről, egy

bokor szemszögéből mondjuk,

nem látszik rajtam a küszködés,

nem látszik az sem, ami nem áll jól.

anya húsz éves főztjét, nem emlékszem

valaha is főzött volna, lógok a sötétben,

mint fénytelen tornaórákról, a rúd

a két karom árnyéka, én meg

nem emlékszem a főtt anyaszagra.

                       

                 

Harmadik

                     

két nap pokoljárás, a harmadik

napon már tűzhelybe bújhatok.

anya járhat hozzám a konyhába,

apa rágyújthat, a mítoszra

rákenhető minden, a gyerek is,

aki én vagyok.

                       

anyával tele van a szeretetem,

a szeretetemmel tele van anya.

hibás vagyok, mint egy tűzhely,

vagy mint egy rádió, recseg

és hiába keresem apát,

most apa-utáni sötét van.

                       

a konyhaablakból szép vidékre,

anyaföldre látni. a tűz alszik

a csendes pihenőben, évek

telnek el így, az anyatejben,

mi volt, ami ennyire

nem hagyott igazán felnőni?

                     

                 

Közlekedés

                         

milyen a kávé unalmas íze és

milyen a száraz levegőé?

milyen ablak előtt állok

rózsaszín, női papucsban,

honnét nincs semmire kitekintés,

ott mindenki csak félreérthet,

anyatest az apatestet, hozhat

kádat, hagy legyen mélyedés,

lehessen hová süllyedni, én meg

egy fotellel közlekedem majd,

végigtolom az utcán a házig,

és elnevezem apafotelnek.