ĺrom-írom, életem

Vidra Szabó Ferenc: Árnyéklovag. Queer Kiadó, Budapest, 2012
                                 

Nem lepődik meg azon senki manapság, ha nagy érdeklődés övezi egy olyan szöveg megjelenését, amely egy, a kívülség meglehetősen jelenlévő témáját dolgozza fel. Ki is mondhatjuk: ez a regény egy meleg férfiról, életéről, küzdelmeiről, hányattatásairól szól. De ne hagyjuk magunkat félrevezetni, hiszen a téma érdekessége nem a regény érdeme. Nem ez a regény érdeme. Nem egy kalandregényről van itt szó, melyben egy mellesleg – vagy főleg – homoszexuális lovag megküzd a szocialista társadalom másságellenes világával és legyűri metaforikus alakjait (változott ez egyáltalán?). Ha azt vesszük, sokkal inkább Don Quijote-hoz hasonlíthatna ez az alak. Csakhogy itt nincs igazi küzdésről szó, és talán ez az, ami igazán érdekessé teszi a regényt.
Némileg keretezett történet, mégis nyitott marad: a kereséstől eljutván a végső nyugvó pontig, egy vidéki gyermek, egy városi fiú és egy száműzött férfi sorsát követhetjük nyomon. A regény első személyű elbeszélője saját történetét írja meg, szinte vallomásszerűen, mégis mellőzi a pszichologizálást, kikerüli a belső intenciók lefestését. Szikár hangon szól az olvasóhoz, és az egész szövegen uralkodó ködös, sötét hangulatot nem az érzetek olvasó elé állításával teremti meg. Az elbeszélő maga is író: történetét írja, noha a mise-en-abyme már-már klasszikus eszközével nem él, pusztán töredékek sorozatával tarkítja a narrációt, amelyek cezúraként szakítják meg a történetek folyamatosságát egy új (vagy csak más?) mesélői hanggal, aki a már elmondottakra és a még elmondandóra reflektál.
Ahogy az elbeszélés hangulata, úgy maga történet is a Kafka-regények világát idézi, és a szerzőre maga a szöveg is utal („Kezdtem úgy érezni magam, mint Franz Kafka hőse A per című regényben”). A homoszexuális férfi, akinek nincs helye a társadalmi térben, mégis ott van, a kis szobában, a csupasz falak között, ahonnét legszívesebben csak éjszakánként jön elő. A férfit, akit első jó barátja cserbenhagy: Márió, aki kísérője volt az éjszakában, a szexualitásban, még színházi próbákra is együtt jártak. Ez az árulás töréspont: kezdetét veszi a bűntelen bűnhődése. A kommunista elnyomás itt mutatkozik meg először és utoljára a regényben, igazi csendéletként, amikor is a főszereplőt letartóztatják egy tiltott, március 15-i ünnepségen való részvétele miatt. A kihallgatást, a fenyegetőzés, a fenyegetőzést az ajánlat követi, ráncos kacsintás: „Egyféleképpen megmenekülhet”. Abszurd regény: büntetés per nélkül, melynek eredményeképp a főhős börtönbe kerül, majd nevelőotthonban kell dolgoznia.
A regény egyik fő témája valóban a (homo)szexualitás: a férfi test látványa, a vonzalom és a bűn (bár a büntetést már lerótta érte). Merthogy a férfiak közti szerelem elítélendő, meg nem tűrhető perverzió, ám nem marad beteljesületlen. A főhős: Elemér Béni iránti szeretete újabb csapásként sújt le végül, a szerelem minden eszközével: a féltékenységgel és az alkohollal.
Útmutatásról nincs szó: Elemér valószerűtlen türelemmel éli át a férfiszerelmet, majd ismét magára marad. A szorongató városból végezetül (már másodszorra) elmenekül, hogy a Viharok Völgyében belépjen a pálinka tisztítótüzébe. Nincs keret, nincs is folytatás.
Igen, biztosak lehetünk abban, hogy ez a regény, Elemér története a férfiszerelemről ad tanúvallomást, de mindeközben különös hangsúlyt kap az is, hogy elhagyja őt a családja, elárulják a barátai, a társadalom kiveti magából, és az is, hogy a szerelem pokol. „Add föl!”