Kalligram / Archívum / 2013 / XXII. évf. 2013. január / Lebegés

Lebegés

                                                                                                                                                                                                     Milan Kunderának
                                     
Mikor érkeznek, kérdezte Andor Annától, aki már elkezdett készülődni.
Azt mondták, öt körül, válaszolt Anna a haját fésülve. Ugye készítettél be bort a hűtőbe.
Igen. Bár úgy rémlik, Frenki jobb szereti a vöröset. Azt meg nem kell hűtőbe. Rosszul emlékszem?
Anna nem válaszolt, egy összegubancolódott hajtincsével vesződött.
Előkészítsem a katalógusokat is, kérdezte Andor, még mindig a hálószobaajtóban posztolva. Gondolom, Lenkét megint érdekelni fogják az új termékeitek.
Készítsd elő, kérlek, mondta Anna, majd Andorra pillantott. Ugye nem duzzogsz, hogy jönnek. Nyugi, rendben lesz minden. Meg úgysem lesznek soká. Lesz valami meccs este, vagy mi?
Szerinted mióta nézek meccset, kérdezte Andor.
Na jó, de akkor előkészíted, ugye, tért vissza a hajával való bajmolódáshoz Anna. Andor ott állt még vagy egy percig az ajtóban. Anna haja csak nem akart engedelmeskedni, mindenfelé hullámzott, mintha önálló akarattal bírna. Végül Arnold ellökte magát az ajtófélfától, és átbotorkált a nappaliba, hogy kivegye a komódfiókból Anna katalógusait. Külön voltak a szemspirálok, külön a rúzsok, külön az arcpúderek. Egy nagy kötegnyi katalógust helyezett a dohányzóasztalra, s szépen elrendezte őket. Átment a konyhába, benézett a hűtőbe. Nem volt bent bor, csak egy üveg jäger, pedig Anna nem szerette, ha azt ivott, de azért mindig tartottak otthon egy üveggel. Felbontott egy üveg vöröset, és átöntötte egy kancsóba.
Lenke mit fog inni, kiáltott át Annának, de az nem válaszolt.
Már öt előtt megérkeztek, Anna szúrós szemekkel nézett Andorra, aki még csak át sem öltözött, abban a kopott farmerében fogadta őket, amiben már hetek óta császkált idehaza, meg egy kinyúlt trikóban, még egyetemistakorából. Frenki ragaszkodott hozzá, hogy ők is puszilkodjanak, Andor nevetve, de ráállt. Anna elsütött egy lapos poént, hogy boruljanak csak egymás keblére a fiúk, amin Lenke hosszan és nagyon hangosan vihogott. Anna papucsot halászott elő nekik a cipőtartó mélyéről, s megint megfeddte egy pillantással Andort – ez az ő feladata lett volna. Andor átment a konyhába, hogy hozza az italokat és a poharakat.
Mire a nappaliba ért, a lányok már nagyban lapozták a katalógusokat – Lenke ettől nagyon gyorsan lázba tudott jönni. Frenki úgy tett, mintha őt is érdekelné a dolog – talán csak poénból csinálta, Andor nem tudott rájönni. Közben kicsit dicsérgették a lakást: ez a csillár a múltkor még nem volt, kicseréltétek a függönyt, milyen szép virágaid vannak, csak nem vettetek új tévét. Persze hárítani kellett mindent, udvariasan, mert minden épp így festett a lakásban a legutóbbi látogatásukkor is.
Pedig a régi tévé sokkal jobb volt, szaladt ki Andor száján, mikor ehhez a ponthoz érkeztek. Anna szinte megmerevedett, beletelt majd egy percbe, mire meg tudott szólalni, ezalatt Lenke rihegett-röhögött, maga sem tudta, min. Ahogy teltek a másodpercek, az idő mintha szét akart volna csúszni, egyre szélesebbre nyúlt, mint a rétestészta, nagyot lehetett nézni tőle.
Szívem, ezeket a poénjaidat csak te érted, tudod jól, mondta végül Anna, meglehetősen enyhén, amit néhány másodperc csend követett, majd Frenki tört ki hahotában, még a térdét is megcsapkodta. Mintha valamiféle férfipaktum megerősítéseként tette volna mindezt.
Miután kiélték magukat a katalógusok nézésében – Anna felírta a számokat, amiket meg kell rendelnie Lenkének –, Andor került sorra. A munkájáról kérdezgették, még mindig a cégnél van-e, és még mindig olyan sok munkát hoz-e haza. Andor fásult hangon elmesélte, hogy felvettek nemrég egy új srácot, aki sokat segít neki, úgyhogy mostanság kevesebb a teher a vállán.
Bármilyen óvatosak is voltak azonban, megfagyott a levegő néhány pillanatra. Andor ekkor kapcsolt, nem szabadott volna említenie, hogy felvettek hozzájuk valakit.
Frenki szakadatlanul keres, mondta Lenke egy kiadós sóhajtás után, de hát egyszerűen nincs olyan jó szakmája, mint neked, Andor. Szidta az anyja eleget annó, hogy történelem szakra jelentkezett, de ha egyszer az volt a mindene. Te bezzeg kitanultál könyvelőnek, és sosem voltál még munka nélkül. Ráadásul még írogatsz is, ugye.
Azt csak hobbiszinten csinálja, vágott közbe gyorsan Anna.
Legalábbis nem főállásban, mondta Andor, de mintha senki nem hallotta volna meg.
Mesélte múltkor az anyám, hogy olvasott valami írást tőled valamelyik újságban, valami napilapban, azt hiszem, mondta Lenke.
Nem hiszem, tiltakozott Andor, én csak…
Azt mondta, tetszett neki, csak kicsit sok volt benne a trágárság.
Frenki felnevetett, mintegy helyeslően, tovább erősítve a férfipaktumot, s egyúttal kegyesen megbocsátva, hogy felpiszkálták munkanélküliségét. Ivott a borából, míg Andor csak lögybölgette a sajátját a poharában.
Most Andráska volt soron, Frenki fia, aki korábbi barátnőjétől, Bettitől született, s aki nemrég kezdte a középiskolát, s most a kollégiumi életet kóstolgatta. Andor ezt még meghallgatta, majd, amikor a házbeli szomszédjaikra terelődött a szó, kiment a vécébe.
Soká üldögélt a vécén, teljesen üres fejjel. Hallgatta, hogy odakint, valamelyik párkányon galambok turbékolnak. Ez minden zene. Aztán motorok bőgtek fel, valakik szándékosan hosszan bömböltették őket közvetlenül az ablak alatt. Amikor a motorok elhallgattak, megint felcsendült a galambok halk turbékolása.
Belefújta az orrát a csészébe, felhúzta a nadrágját, és kiment. Hanyagul leöblítette a kezét a fürdőben, belenézett a tükörbe, felvonta a felső ajkát, és megpiszkálta a romlóban lévő bal szemfogát. Rátámaszkodott a mosdóra, és csak a tükröt nézte, mintha nem mutatna semmit, az üres tükröt. Belenéz, és nem lát tükörképet. Mennyi idő telhetett el, órát keresett, de a fürdőben nem volt óra. Talán egy óra is eltelhetett, talán csak három-négy perc.
Visszament közéjük, Frenki éppen autókról magyarázott, a legújabb Peugeot modellekről, nem mintha értett volna hozzájuk, de volt egy haverja, aki nagyon kiokosította, milyet lenne érdemes venni.
Hallod, szívem, fordult Andorhoz Anna, anélkül, hogy ránézett volna, mi is gondolkoztunk egy Peugeot-n, ugye.
Andor nem válaszolt, megfogta a borospoharát, a szájához emelte, de nem ivott bele. Mikor észrevette, hogy minden tekintet feléje irányul, felnézett, és mosolyogni próbált.
Gondolkozni akár Porschén is lehet, az még nem kerül semmibe, mondta végül, helyreállítva a rendet. Mindenki nevetett, Anna is, de az ő szemébe beleköltözött valami gyanú. Még cseverészett egy ideig, de már mutatta, hogy ki kell mennie, s néhány perc múlva kiment.
Nem volt kint soká, úgy érkezett vissza, akár egy tornádó.
Andor, ez mi, sipította, mintha nem tudná, sírjon-e vagy gyilkoljon.
Andor felkapta a fejét, Annára nézett, hát nem egy pillanat alatt összekócolódott a haja, amivel annyit vesződött.
Te nem húztad le a vécét.
Valóban, kérdezte Andor.
Mit művelsz, magadnál vagy te, toporzékolt Anna a nappali ajtajában állva, a napraforgóvirágokkal mintázott nyári ruhájában, a szépen festett, tündöklő arcával. Magadnál vagy, kiáltotta még néhányszor, úgy tetszett, a szája szét fog repedni, szét fogja hasítani ezt a tündéri kis fejet. Elöntötte a pirosság, mintha halvány barackszín ruhája is sötétebb árnyalatot vett volna fel.
Lenke bátortalanul, megszeppenten mosolygott, a poharába nézve; gin-tonikot ivott, de most nem mert belekortyolni. Frenki döbbenten nézett Annára, Andorra, majd megint Annára, mintha csak színházban lenne.
Ne hülyéskedj, drágám, gyere, ülj vissza közénk, mondta Andor, kissé elcsukló hangon.
Miket beszélsz, tört ki még hevesebben Anna, szinte felugrott, ahogy ezt kiáltotta. Te teljesen meggárgyultál?! Mi van, ha nem én megyek ki, he, mi van, ha épp ők mennek ki, ezt direkt csináltad?
Mármint mit, mit is csináltam, milyen halálos bűnt követtem el.
Otthagytad a szarodat a vécében, te idióta, dühöngött Anna eltorzult vonásokkal, mondom, hogy nem húztad le, mióta tűnik el magától a vécéből, amit belepakolsz, mi, nem húzódik le magától, arra van ott az a kurva gomb, te most jöttél a Holdról, vagy mi, még sosem hallottál erről, még sosem szartál ebbe a vécébe, vagy mi!
Anna, én, kezdte Frenki, mire mindenki ránézett, elkacagta magát, és mutogatott a kezével, de nem tudta folytatni, Lenke pedig a szemével csitította, hogy inkább váljon láthatatlanná, mint ő.
Most már megcsináltad, gratulálok, hadonászott Andor felé Anna, még mindig nem mozdulva, most már elintéztél, most akkor jobban érzed magad, drágám, hogy sikerült tönkretenned a napunkat?
Andor még mindig a kezében tartotta a poharát, azt nézegette.
Igazán nem kell olyan nagy ügyet csinálni belőlünk, nyögte ki végül Frenki, és fel akart állni, de Anna szóvihara visszanyomta a foteljába.
Sejtettem, hogy be akarsz kavarni, ahogy a múltkor is, amikor szándékosan elrontottad a kávét, amikor az anyámék voltak itt, de akkor nem sikerült maradéktalanul a kis terved, mert senki nem volt vevő az álnokságodra, hát most sikerült, most rendesen kivágtad nálam a biztosítékot, úgyhogy tessék örülni, gratulálok, nem húztam le, igen, tessék, nektek is meg lehet tekinteni, be lehet nézni, úgy hagytam, hogy mindenki csodálhassa meg, hisz ezt akartad, nem, ezt akartad!
Azzal kiviharzott a nappaliból, be a hálóba, és hangosan zokogott meg szitkozódott tovább.
Andor szelíden pillantott a két vendégre, akik halottra vált arccal ültek a helyükön.
Előfordul, hogy az ember elfelejti lehúzni, próbálta menteni a helyzetet Frenki, velem is megesett már, azt hiszem, Anna kissé ideges, biztos sok stressz éri, igazán sajnálom.
Andor felhorkant, nem felejtettem el, mondta.
Szóval tényleg direkt csináltad, mondta Lenke, na de mi a franc ütött beléd.
Azt sem mondtam, hogy direkt csináltam. Se nem felejtettem el, se nem szándékosan csináltam. Egyszerűen nem húztam le, és kész.
Lenke és Frenki értetlenül egymásra néztek.
Meg kellene vigasztalni Annát, mondta végül Lenke, és fel akart állni, de ülve maradt, mintha Andor válaszára várna.
Mindhárman felnéztek, Anna ott állt előttük, arca teljesen kivörösödött a dühtől és a sírástól. Némán bámulta Andort, aki zavartalanul üldögélt a helyén.
Ha szeretsz engem, kezdte Andor, de nem folytatta.
Te teljesen megzavarodtál, mondta Anna helyett Lenke. Néhány másodpercnyi csend után Frenki kacagásban tört ki.
Andor, talán mondanod kellene valamit, látod, ez itt a kedvesed.
Lenke feddően nézett a Frenkire, de gyorsan feladta, érezte, hogy már mindegy, s hátradőlt, mintha most már nem készülne elmenni.
Anna hosszan csóválta a fejét, és Andort nézte, mintha ki akarná belőle kényszeríteni, hogy ő is nézzen rá. Nem sikerült, s Anna, még mindig a fejét csóválva, kiment a konyhába; behallatszott, ahogy nagyokat sóhajt, és tanácstalanul tesz-vesz odakint.
Tudjátok, szólalt meg hosszú hallgatás után Andor, egyszer beültem ide az Egérlyukba, ebbe a söntésbe itt majdnem velünk szemben, főleg öregek járnak oda, de néha benézek én is, péntek esténként főleg, mikor Anna jógára jár. Soha nem szoktak beszélgetni ott senkivel, ha meg mégis, ha leül mellém egy ilyen szerencsétlen öreg, aki csak panaszkodik, a nyugdíjra meg a bűnözésre meg a politikára, én rá se nézek, inkább eljövök. De a múltkor beül mellém egy tag, átlagos külsejű volt, olyan kicsi, kopaszos, de finomabb, mint ezek a koszos öregek. Soká nem szólt semmit, aztán valahogy szóba elegyedtünk, általános témákról, és nagyon értelmesen beszélt. Mikor megtudta, ki vagyok, megörült, azt mondta, hogy olvasta egy cikkemet, egy esszéféleséget, amit a vallás és tudomány kapcsolatáról írtam az egyik helyi lapba, amit szinte senki nem olvas. És azt mondta, amikor olvasta a cikkemet, felcsillant előtte a titok. Csak egy pillanatra, de rákacsintott. És megkérdezte, gyakran foglalkozom-e a titokkal, mert ő ugyancsak kevés embert ismer, aki hozzá mer nyúlni a titokhoz. És én csak néztem rá, ahogy mosolyog, és nem tudtam neki válaszolni. És nem akartam elhinni, hogy ezen a helyen, ebben a bűzben, valakinek a szájából elhangzott az a szó, hogy titok. Arra gondoltam, biztos csak beképzeltem az egészet. Azóta találkoztam többször is a fickóval, megtudtam, hogy pap. De én utálom a papokat meg az egyházakat, úgyhogy inkább kerülöm.
Most tényleg, hogy jön ez ide, baszd meg, mondta Frenki.
Frenki, menjünk, hagyjad, mondta Lenke, és felállt.
Na és neked ez tényleg tetszik, kérdezte Andor. Hogy így hívnak, hogy Frenki, ezt tényleg ennyire jópofának találod?
Nekem mindegy, dohogott Frenki, beleköthetsz most már akármibe, mit szeretnél, menjek a klotyóba, és dédelgessem kicsit a szarodat?
Andor komoly maradt, nem mozdult, nézte őket, ahogy ott állnak hárman a nappali ajtajában, mert közben Anna is csatlakozott hozzájuk, és egyre csak dühöngnek és hadonásznak, mint egy cirkuszi társulat.
Anna még akkor is folytatta, miután a vendégek már elmentek. Andor kihugyozta magát, és lehúzta a vécét. Közben besötétedett, de odakint még mindig turbékoltak a galambok és bőgtek a motorok, mintha az egész nyüzsgés feltartóztathatatlan lenne.