Kalligram / Archívum / 2013 / XXII. évf. 2013. január / Repülő; Vágás; Nem kopik a hang; Öt másodperc

Repülő; Vágás; Nem kopik a hang; Öt másodperc

Repülő
                               
Hosszan követted
mutatóujjaddal
a repülő vonulását.
                                         
Fehéren habzó csíkot
húzott maga után:
felhasította az eget.
                                 
A gép befért
az ujjaid közé.
El akartad kapni,
                                             
mint röptében a legyet,
ám kisiklott
ujjaid szorításából.
                                       
Mire utánanyúltál,
a repülő odafönt
ponttá zsugorodott.
                                             
Hiába kereste a szemed,
eltűnt a kék égen
a fehér horzsolás is.
                                     
Tenyereden a repülő
nyomvonalát látom.
Vágásokat sajátomon.
                               
                                 
                                   

Vágás
                                   
Bátran szeltem a felhők
fehér dűne-halmait,
                                 
szárnyaimmal egyen-
súlyozva az áramlatokban.
                                   
Harcra kész varjúsereg
bukkant elő hátam mögött.
   
Sokáig ellenállt acél-
testem.
                                 
Felriadtam,
                                       
eszembe jutott egy gyerek-
kori filmrészlet:
                                 
Szürke öltönyös férfi
futott a tág mezőn.
                                         
Duplaszárnyú, propelleres
repülő üldözte.  
                               
Senki sem látta.
Némán perzselt a nap.

                                         
                                     
                                   

Nem kopik a hang
                                     
Beütötted a fejed
a könyvespolcba.
                                 
Nyüszítettél, mint a sok
kopott kötet.
                               
A parkettán ültünk,
billent az egyensúlyod,
                                     
mint dió a betonon,
nagyot koppant homlokod.
                                       
Lila pecsét maradt
a bal szemed fölött.                                          
                             
Koppant a fejed,
kong a fejem:
                                   
nem kopik
a hang,
                                   
nem kopik
a hang,
                                     
nem kopik
a hang,
                                         
a lila koppanás
a bal szemed fölött.
                                       

                               
                                         

Öt másodperc
                                     
Tik-tak –
mondtad büszkén első szavad,
ősnyelveden a hang  
forrásként fakadt.
Tik-tak –
mondtad jókedvűen,
a nagy falióra felé
nyújtva kezed.
Tik-tak –
ismételted,
az óra mechanikus
ketyegése volt a válasz.
Tik-tak –
mondtad szuszogva,
mintha ez a pár hang
lenne lélegzeted.
Tik-tak ¬–
egy hanyag mozdulat,
s a vén vekker nyögött
pihesúlyod alatt.