Verbális tasizmus

Jóry Judit: Szerelem és gyászdal. Kalligram, Pozsony, 2011

„Kapásból négy-öt ilyen történettudható ma is a városban.” Ez a mondat Jóry Judit Szerelem és gyászdalcímű kötetében olvasható, a „66 epizód” egyikében. Ugyanis 66 rövid, pár sorosvagy pár oldalas epizódból, töredékből, szövegvázlatból, rögtönzésből,jegyzetlapból, „vignettá”-ból áll a kötet, összesen 136 oldalon. Melyik is az anégy-öt történet, teheti fel magában a kérdést az avatatlan olvasó, miféletörténet, milyen városban? Mikor van az a ma? Ki tudhatja őket? Nyilván másaligha, mint a szerző, mert az ő pozíciójából fogalmazódik a könyvecske,mégpedig úgy, hogy aki nincs beavatva a „történetekbe”, az epizódokba, atudásba, az magára vethet. Vagy legalábbis tudomásul kell vennie, hogy alehetséges és néha épp hogy csak exponált történetek nincsenek kidolgozva ebbena könyvben. Az adott esetben a „tudható” „történet” mindössze annyi, hogy: „…aszerető asszony, az asszony-szerető lánya lesz egy férfi szerelme”. Tehát agyengébbek kedvéért: egy – feltehetőleg – középkorú nőnek van egy lánya és egyszeretője, és a szerető elszereti a nő lányát. Vagy a lány a szeretőt. De ezmár folytatás, következtetés, kombináció, ami nincs benne az 52. epizódban,ahogy az sem, melyik az a négy-öt hasonló történet, amely kapásból tudható avárosban.

A fenti „epizód” folytatásában többekközt szó esik szerelmes levelekről, amelyek „történetek”, különféle írásokról,különféle papírokon, és ezekben az írásokban „szó esik a lombikok belsejébenfortyogó, párálló, bugyborékoló és kiömlő és lecsorgó nedvekről, párlatokról,varázsitalokról, szerelmi bájitalokról, serkentő és ajzószerekről s az életörök élet és ifjúság ismeretlen vegyi összetételű anyagáról, amelyek különösízűek és titokzatos színűek, az összes ásványok és drágakövek árnyalataitmutatják. És szó esik a pszichedelikus, vibráló, világító, fluoreszkáló ésfoszforeszkáló színekről.” Tehát egyfelől négy-öt ilyen történet a városban,másfelől az örök élet és ifjúság ismeretlen vegyi összetételű anyaga. Hogy isvan ez? Eléggé vad és merész az elegy, katyvasz-gyanús, de ettől akár mégvarázsital is lehet.

Jóry Judit fura jelenség a kortársirodalomban: első könyvét, a Vetkőztetik a menyasszonyt című „Képek egyregényből”-t 59 éves korában publikálta, ezt a harmadikat, a 66 epizódot pedig66 éves korában. Engedtessék meg nekem ennyi – talán tapintatlan –bennfentesség, elvégre a bennfentesség Jóry írásainak egyik fő szólama, továbbáén is abból a városból való vagyok, amelyben csonka történeteinek,emlékképeinek, feljegyzéseinek egy része „játszódik” – vagyis a legkevésbé semjátszódik, hanem valamilyen szövegformát ölt. Egyelőre szögezzünk le annyit,hogy jó címeket ad könyveinek. „Vetkőztetik a menyasszonyt” – ez olyasmit ígérsikamlósan, amit a narrativitást szintén tagadó könyv persze végül nemteljesít. „Szerelem és gyászdal” – ez szépen hangzik, és tömören, egyszerűenmagába is foglal valamit, amiről a könyv szól, ha szól valamiről. Szerelem éshalál – ezek lennének ugyanis Jóry témái. Nem több és nem kevesebb.

Jóry Judit, pontosabban az„(el)beszélő”, aki hol a „nő”, hol a „lány”, név nélkül, egyfajta érdekesszemélytelenség, eredeti polgári foglalkozását tekintve, amelynek bőségesentalálhatók szövegnyomai a könyvében: művészettörténész, kiállításrendező, akortárs képzőművészet szakértője. Mint emlékező vallomásaiból szinténkiolvasható – mert végül is minden dekonstruktív gesztus ellenére ebbe ahagyományba illeszkednek fragmentált epizódjai –, szoros szálak fűzik Rómához,az itáliai művészethez, olasz barátokhoz. „Soká lett ismert”, írja egy helyen a„nőről”. „Az más tészta, hogy nagyon sokan ismerték, a nevét is, deintellektuális szempontból és a munka területén az ismertségre évtizedeketkellett várni.” Most tegyük félre, hogy mit jelent ma Magyarországon azismertség, ki és milyen alapon mondhatja el magáról, hogy „ismert”, maradjunkannyiban, hogy az „ismert” művészettörténész és „nő” életének egy viszonylagkései időpontjában írni kezdett, és írásait meg is jelentette. Ettől apillanattól kezdve írásai – elvben – nem privát személyének, „ismertségének”,bennfentességének függvényében, nem valódi nevükön megnevezett vagyfelismerhető barátainak és ismerőseinek, „a városnak” a perspektívájábanolvasandók, hanem mint irodalmi szövegek. Annál is inkább, mert mint könyvénekfülszövege ígéri: „Jóry Juditnak kivételes képessége van rá, hogy józankívülállóként, már-már személytelenül valljon léte legmélyebb titkairól –vágyról, fájdalomról, szorongásról, sorsról –, miközben mi sem áll tőletávolabb, mint az érzelmes, túlburjánzó, vallomásos próza.”

Ha eddig nem derült volna ki,szögezzük le most már azt is, hogy a Szerelem és gyászdal se nem regény,se nem novelláskötet, még a posztmodern „anything goes” értelmében sem. Az„epizód” mint a könyvbe foglalt szövegegységek műfaji megnevezése tetszőlegesés még metaforikusan sem értelmezhető. Vonalvezetésüket, terjedelmüket éshangnemüket tekintve egyaránt csapongó, heterogén feljegyzésekről van szó,amelyeket valamiféle egységbe, kompozícióba legfeljebb a szerzői beszédmódbizonyos nyelvi jellegzetességei, valamint visszatérő témavariációk foglalnak.Jóry, úgy tűnik, tudatosan hanyagul, hányavetien, köznapi zsargonban,helyenként már-már argóban ír (kipurcant, infó, hetero csávó, sztyuvi, biz –inkább: bis – gromoboj stb.). Jellemző formái a felsorolások és a hiányos,névszós mondatok. De nemcsak rongálja, redukálja a nyelvet, olykor ahelyesírást is, hanem helyenként szecessziós ornamentikával, jelzőhalmozássalcifrázza is. Ahogy domináns témája az érzékiség, az Érosz, a nyelvhez is érzékiviszony fűzi. Egy alkalommal, különösebb motiváció nélkül, csaknem egy oldalonát ételneveket sorol fel egy vagy több képzeletbeli étlapról – de mintha nemannyira gasztronómiai képzeteket akarna kelteni, hanem inkább verbálisanélvezkedik: „zöldborsós jércemell szeletek bodzás kerti kavalkáddal”. Egy másikhelyen egy bőrnoteszből olasz fiúk nevét és címét sorolja. Jegyzetfüzetbenyomását keltik, de egyben a posztmodern idézettechnikának is eleget tesznek azirodalmi idézetek, hivatkozások. Egy „epizód” – csak úgy „kapásból” –versidézetekből áll: Marlowe, Janus Pannonius Nagy László fordításában. Azelőzőben egy zsoltáridézet található – filmekre, a meleg fiúkra és Jungravonatkozó esetleges észrevételek között. Fontos szerepet játszik A Mester ésMargarita: szövege helyenként beszüremkedik Jóry szövegébe: az utolsó,amúgy szép és erős epizódot el is rontja a végkicsengésnek szánt öncélú,irodalmias Bulgakov-idézet. Cervantes és Lorca is színre lép. Önreflektálókommentárként olvasható egy Hemingway-re vonatkozó idézet, amelynek írójárólnem derül ki, kicsoda: „Számomra a vignetták elsősorban Hemingway elsőnovelláskötetének rövid írásaira utalnak…” Jóry talán ilyenHemingway-vignettáknak képzeli „epizódjait”, de nem azok.

Az irodalmi utalásoknál még fontosabbszerepet játszanak a képzőművészetiek. Nemcsak festmények, freskók, szobrok,hanem képzőművészek tragikus történetei is. Ezek helyenként már-már csakugyantörténetek, töredékesen elbeszélve. Egy női kőszobor agyonnyom egy festőt. Egyidősödő művész a vonat alá ugrik, miközben mobilon beszél fiatal feleségével. Atörténet töredékes, de leírásának négyszer rugaszkodik neki az elbeszélő. Egyfestő a Caravaggiora emlékeztető képét felvágja apró darabokra, 64 ikonra. ASzázados úti művésztelepen eltörik a főnyomócső, és ugyanakkor egy ott lakóművész felvágja az ereit. A nő a Szultánnak nevezett festőtől újpesti lakásábanképet kap ajándékba. A lány Rómában felkeresi Amerigo Totot. „Sokat beszélt apasi, a lány hallgatta. Ez ment a férfinak. Fogadások, rózsa a gomblukban, jó autók,limuzinok, jó kapcsolatok a Via Veneton. Valószínűleg így sodródott aKeresztapába az ifjabb Corleone egyik testőreként.” Tényleg, rémlik valami azembernek, hogy Amerigo Tot felbukkan abban a filmben. Legendás filmeket ésrendezőket is emlegetnek a feljegyzések: Antonionit, Bergmant, Polanskit,Bertoluccit. Marlon Brandót Az utolsó tangóban, Kevin Klinet, RobWilliamset, Jeremy Ironst – nem Yronst. És Grünit és Fricit. Ők magyarfilmrendezők. „Grüni egyszer elhívta a lányt a Filmmúzeumba. Azután hazakísértettemagát.” Nyelvtan: a fiú (magát) a lánnyal? – a mondat így érthető, ami Grünirenézve kissé kínos, vagy a lány (magát) a fiúval? – ami viszont abszolútkonvencionális. Frici többször is szóba kerül, ő a Glamour rendezője,aki kilőtte az egyik szemét gyerekkorában, és filmjében Rilke nyomán PauerGyulával átszúratta a természetes halállal elhalálozott nagyapa szívét. Ő azegyike azoknak a nevükön nevezett, valóságos és egyben, a könyv vélhetőértékrendje szerint, legendás személyeknek, akik a nő időtlen múltját idézik.Vannak még jó néhányan: Voith Ági, Schiffer Ferike, Bódy, Udo Kier, BálintAndrás, Karátson Gábor, Keserü János és Katinka stb. Mások nincsenek a nevükönnevezve, de a beavatottak számára azonosíthatók. Van ennek jelentősége? Nehéz megmondani,mert a könyv nem tűz ki olyan pontokat, amelyekhez képest más pontok jelentéseés jelentősége meghatározható lenne.

Van aztán az olasz szál. Mint már a Vetkőztetika menyasszonytból is „tudható”, a nő valamikor a múltban, ahatvanas-hetvenes-nyolcvanas években többször is hosszabb ideig élt Rómában. Ez– főleg a sivár(?) jelenből visszatekintve – csodálatos élmény, nagyszerűidőszak lehetett. A címlapfotó is ezt idézi: egy olasz fiú fotója a feketeberliner kendőbe burkolt, szép csizmás magyar lányról(?) vagy nőről(?), kopártéli fatörzsek előtt. Epizódok – ezek felelnek meg leginkább ennek azelnevezésnek –, római pasikról, pénztelenségről, palotákról, koszos konyhákról,kastélyokról, freskókról, templomokról, grófokról, hideg szobákról, szeretkezésekrőlszólnak. Történetről, összefüggésekről itt sincs szó, de a képek elevenek, s haaz olvasónak vannak személyes-irodalmi-filmes támpontjai, ki is egészíthetők.Ezeken az olasz vignettákon kívül olykor máshol is fölsejlik valami, amiről, haúgy tetszik, képzelhetem azt, hogy: „lombikok belsejében fortyogó, párálló,bugyborékoló és kiömlő és lecsorgó nedvek, párlatok, varázsitalok, szerelmibájitalok, serkentő és ajzószerek s az örök élet és ifjúság ismeretlen vegyiösszetételű anyaga”. Egyszóval a szerelem, az érzékiség és a halál verbálisboszorkánykonyhájában főtt vagdalék. Olykor mintha a Macbeth boszorkányainak posztmodernizált varázsigéit hallanánk. Dehol van Macbeth, vagy a Lady, aki lemosni próbálja kezéről a láthatatlan vért.Hol van a verbális kunsztok mögött a tragikus rémekkel viaskodó ember? Akárférfi, akár a nő?

A szerelem, a halál, a halandó-esendőemberi test képei is felsorolásokba, esetleges és zanzásított eset-kivonatokbapréselődnek. Talán mágikusnak szánt, de valójában többnyire csak tetszőlegesverbális konfigurációkba. Egy-egy három-négy soros bekezdésben „hatalmasszerelmeskedések”. Fiúk-lányok lezuhannak. Egy lány mint sztyuvi, egy fiú mintejtőernyős. A kislánynak ki kell mosni a gyomrát, mert a nagyanyja feltehetőenvele etette meg az altatóját. A vonat alá ugró festő: „végtagok, látszanak azinak, izmok, mintha lenyúzták volna a húst”. Nyitott hasüreg, tekeredő belek.Cselédlányok megmérgezik magukat. A nőnek eltörik a csuklója, „a gipszelőkrávetik magukat a nőre. A szoba illuzórikus, az álmennyezet félig leszakadt,látszanak a helyes gipszelők ledobott ruhái, zoknijai, pulkói, ételei.Szalonna, felvágott, kenyérmaradékok, savanyúpaprika, üdítők és ordít atévéjük, amit az orvos is félszemmel néz. Amúgy profik, édesek.” A rómaiCamposanto, Keats sírja. Orbitális ejakuláció a szűzlány kezében, egy NDK-belisátorban, egy szőke német fiú a spermaeső forrása. Kefélések, elélvezésekegyébként is gyakran. Közben dől a vér az öngyilkos művésztelepi művészereiből. „Cs. T. tüdőrák, irreverzibilis. Még húzza egy darabig. De már nemlocsolja a muskátlikat az erkélyen.” A pszichiátert, aki osztálytárs volt,leszúrja egy betege. Egyébként is, „a nő szíve mindig összeszorul, ha bajról,balesetről, betegségről hall. Reggel is, este is, napközben is.” Erről eszébejut Jesua kivégzése Bulgakovnál, és idézi is mindjárt. Meghalt Bódy is, MichaelJackson is, Elvis Presley is, Ómama is, Körner Éva is. Annak idejénJacques-Louis David Marat is. Egy metró-élmény a Hádészra emlékezteti.

Míg a Vetkőztetik a menyasszonyt hasonlószövegképei egy önéletrajzi regény körvonalait, vagy inkább lehetőségétrajzolták ki, a Szerelem és gyászdalt teljes formátlanság jellemzi.Annak az olvasónak, aki ismeri az előző könyvet is, néha az a benyomása, hogyitt azok a darabok olvashatók, amelyek abból kimaradtak. Hogy vannak visszatérőtémák vagy motívumok, ez önmagában még nem strukturálja az anyagot. Persze,mondhatnánk, a töredékes életet, az emlékezet, az érzelmek töredékességét ésesetlegességét akár a véletlenszerű formátlanság, az egymásra dobáltszövegképek is megidézhetik. Éppen a képzőművészet, a tasizmus ismeri(ismerte?) jól ennek technikáit. Fölmerülhet az az érv is, hogy itttulajdonképpen valami lírai kompozícióval van dolgunk. Szándékosan slendrián,rontott szabadversek sorával. Végül is kinek mi tetszik. Ha az ember averbalitás, a szövegszerűség felől olvassa a könyvet – ami meggyőződésemszerint ellentétes Jóry eredeti szándékával, mert számára mindenszemélytelenség és kívülállás ellenére fontos a referencialitás és aszubjektivitás –, akkor a bennfentesség tünetei, a beavatatlanok számáraértelmezhetetlen utalások is a helyükre kerülhetnek. Akkor Grüni vagy Ági csaknevek vagy fiktív szereplők, egy szövegvilág – nem éppen feledhetetlen – jelei.