Valamicske a költészettől; Bura; Vért eszünk; Fogyókúra

Valamicske a költészettől

Azt mondták, illik az új ruhám.

És hogy rám illik, nem másra.

Olyan voltam, mint egy tündér,

szakasztott fiútündér voltam,

akit mesekönyvből vágtak ki.

Igaz, vállban bő egy kicsit,

a nadrághoz majd szíj kell.

Így lifegett rajtam a nyelv.

Belenősz lassan, mondták.

Olyan vagy, mint egy nyelvbotlás,

amit különben alig választ el

valamicske a költészettől.    

Bura

A szégyen nem enged vissza

a tett színhelyére,

burával fedi,

de látszik a párolgó, mindig-friss

sérülés a karácsonyi pontyon.

Az életeken, amik megszámlálhatók

most, a szervezettség szikéi dolgoznak.

Abban reménykedni, hogy keletkezik  

egy felület valahol a bőrön,

mely elkerülheti a rokonok

meg a visszaidézésre azonnal kész tudat

szakadatlan figyelmét.  

Inkább azokat dicsérem,

akik az alvó arcokat szövik meg

az utcalámpa fényéből.

Vért eszünk

Felnőtt akarok lenni,

sikítom, de nem szavakkal,

csak a belső fordítógép működik,

és csak az agyam hallja.

Nálunk a férfiak férfiak,

így lettek leosztva a lapok.

Például ahogy megemelik

a dereglyét a majd kétmázsás,

fehérre kefélt disznóval,

fújnak hozzá, alig emelik

a lábukat, hogy bírják,

szaporázzák, amikor cipelik

a boncoláshoz. De tudni róluk,

hogy erősek, izmosak a hús

felett, nincsen bennük szánalom.

Reggelire már vért eszünk,

tojással ritkítva, hagymásan.

Kint a placcon visszhanggá

kocsonyásodik az állat iszonyú

vonítása, mintha befogott füllel

hallanánk, szorgos pufajkák

rokonokat rejtenek, roppant testek

hajolnak a nagyedények fölé.

Ezt a képet majd én is jól

fölhizlalom. Időt adok neki,

moslékot minden nap.

Aztán egy nap levágom.

Fogyókúra

bejegyzések

1

Reggelire meg ebédre (sosem vacsorázik)

belemar egy kilónyi disznócombba,

rázogatja a pofájával, amennyire csak tudja,

hörög egy keveset, majd az asszony

visszateszi a hűtőbe. Aztán kávézgatnak,

a gyerekek a szobájukban játszanak ilyenkor.

2

Zacskózni lehetne az adagokat,

ha konyhai mérlegre tennénk,

mindegyik ugyanannyit nyomna,

ki lehetne dekázni a hátralévő időt.

3

A kommentelők szerint a pontosság

csupán egy kényszerképzet vágymunkája,

mintha egy hentes művégtagot emelne le

a kampóról – teszik hozzá a poétalelkűek.

4

Ebben a stádiumban már

az a fontos, ami lemegy,

nem ami marad.

A test vesztésre áll, de hát bizonyos

értelemben ez lenne a cél.