Véletlenek vagy választások

Kőrösi Zoltán: Magyarka. Kalligram, Pozsony, 2013

„Mostantól minden jó lesz. Nem is csak hogy jobb, de jó. Jónak kell lennie, hát jó is lesz.” A regény visszatérő mondatai ezek, melyeket a különböző hősök életük fordulópontjai előtt fogalmaznak meg, bizakodással tekintve a jövőbe. A szöveg több pontján megismételt kijelentések alapján lehetne ez az optimizmus regénye is. De nem az lesz.

Kőrösi Zoltán legújabb kötete a Milyen egy női mell? és a Szerelmes évek által elkezdett sor folytatásának tekinthető több szempontból is. Nemcsak azért, mert mindhárom szöveg regény, hanem mert mindhárom a családregény hagyományaira reflektál, s mindháromban a női sorsok dominálnak. A Magyarka struktúrája ugyanakkor jóval egyszerűbb, mint az említett szövegeké, hiszen itt több, egymásba fonódó cselekményszál helyett egy többé-kevésbé lineárisan építkező, egy szálon futó történet tárul elénk, egy család három generációjának három nőtagján (nagyanya, anya, lány) keresztül. A század legelső éveiben született, jó képességű Nagyanya fiútestvérei mellett háttérbe szorul, nem tanulhat tovább, harmincnégy évesen végül megházasodik, s szerelemtelen, ugyanakkor boldogtalannak nem nevezhető házasságából két lánya születik. A nagyobbik lány, Ilona képviseli a következő generációt. A lányt anyja tanítónőnek adja, majd ő is férjhez megy, igaz, nem nagy szerelméhez, hanem Drozdics Józsefhez, egy erőszakos erdészhez, akitől neki is két lánya születik. A gyönyörű asszony kisebbik lánya lesz Kati, a vörös hajú, szeplős „pulykatojás”, a későbbi Magyarka, akinek az életét talán a legrészletesebben tárja fel a regény. A vérségi kapcsolaton kívül több közös vonás is akad ezekben a nőkben, noha személyiségük alapvetően különbözik. Mindhárman egy határozott, erős, de megvalósulatlan vággyal érkeznek meg a felnőttkorba: a Nagyanya nem tanulhat semmit, az Anya nem foglalkozhat zenével, nem zongorázhat, Katit pedig nem veszik fel az orvosi egyetemre. Ezek után életük kikerül az irányításuk alól, voltaképpen sodródnak az árral, s éppen ez a sodródás, a véletlenekre hagyatkozás, illetve a megfontolt, tudatos döntések közötti különbség (vagy éppen azonosság) – ez lesz a szöveg egyik legfontosabb problémafelvetése.

A megelőző két regényhez képest nem csak a történetvezetés lesz puritánabb, de a főszereplők életének keretet, hátteret adó korrajz is kevésbé részletes, és kevesebb hatással bír az eseményekre, mint a korábbi, 2006-os és 2009-es szövegekben. Bár az 1902-től a 2000-es évek elejéig vonuló cselekmény mögött pontosan látjuk a második világháborút, az államosítást, az 56-os forradalmat, a rendszerváltás előtti várakozást és az azt követő csalódottságot, ezek az események konkrét, kézzelfogható hatást ritkán gyakorolnak a szereplők életére (kivéve talán az 56-os forradalmat, melynek egyik tüntetésén Drozdics szeretőjét megölik). Amit azonban a szöveg elveszít a réven, azt visszanyeri a vámon, hiszen az egyszerűbb struktúra, a kevesebb szereplő, a némileg háttérbe szorított, csak aláfestésként jelen lévő történelem mellett felerősödik a szereplők dilemmáinak, érzéseinek bemutatása, a lélekben zajló történések feltárása, rekonstrukciója. Kiváló példa erre az Anya és Kati között lévő hideg, szeretet nélküli viszony, mely lassanként gyűlöletbe fordul, s melynek változásait, árnyalatait, ellentmondásait kiválóan láttatja a szöveg. Itt kell megjegyezni, hogy talán a témát tekintve is történt hangsúlyeltolódás a korábbi két regényhez képest. Míg azokban a szerelem mibenléte, típusai, működésmódja izgatta a szerzőt, addig itt sokkal fontosabbak a szülő–gyermek kapcsolatok (míg Katit képtelen szeretni az anyja, addig Kati nagyon is önfeláldozó, szerető anyává válik), vagy a világ felé való nyitottság, a másokkal való kapcsolatteremtés lehetőségei vagy lehetetlensége.

Mint a korábbi két regényben, úgy itt is azt találjuk – bár ez az eddigi Kőrösi-életműre általában is igaz –, hogy nők állnak a cselekmények középpontjában, női sorsok kerülnek nagyító alá. A férfiak ebben a fiktív térben vagy iszákosak (mint Kati apja), vagy baleset áldozatává válnak (mint a Nagyapa vagy Kati fia, Tomi), vagy szimplán csak megbízhatatlanok, gyávák és hűtlenek (mint Kati fiának apja vagy első élettársa). Mindegyiküknek megvan a maga problémája, ugyanúgy, mint a nőknek, de úgy tűnik – a szöveg alapján legalábbis –, hogy ők azok, akik kevésbé állják a sarat, hamarabb „kidőlnek a sorból”. A Kőrösi-regények, s különösen igaz ez a Magyarkára, azt sugallják, hogy a nők ereje éppen a kibírhatatlan elviselésében, az alázatos kitartásban rejlik. S amit itt tűrni kell, az nem más, mint a boldogtalanság, a céltalanság egyhangúsága, vagy a sodródás kiszámíthatatlansága. Annak a sorsnak a tűrése, amelyre mintha nem lenne hatásuk, melyet látszólag nem a döntéseik, hanem a véletlenek irányítanak. „A felfoghatatlanul gyorsan elmúlt évtizedeken gondolkodott, a gimnáziumtól a kertes házig elrepülő időn, amiben, ahogy megpróbálta felidézni az akkori érzéseit, úgy látta, mindvégig annyi minden tűnt véletlenszerűnek és esetlegesnek, s ezzel együtt persze akkor még változtathatónak és javíthatónak. Akkor még olyan útnak látszott, ahol az akarata is számított, az, hogy vajon meddig megy rajta és mikor fordul másfelé. Mondhatni, olyan életnek tűnt, aminek az irányát, akkoriban úgy vélte, mégiscsak az ő elhatározása szabta meg, és nem csak az irányát, de a lépések szaporaságát is. Most pedig nem egyszerűen már múlt idővé lett mindez, de véglegessé és változtathatatlanná is vált. Változtathatatlanná és visszavonhatatlanná. (…) És hogy nincsen olyan erő és nincsen olyan akarat, ami ezt az eltelt időt újra képlékennyé és esetlegessé tenné. (…) Javíthatatlan és következetlen, nem is érteni, tényleg nem is érteni, miért így lett egyáltalán.” A regény egyik fő témája (ha nem éppen tétje) az, hogy rákérdezzen arra, vajon mennyiben vagyunk mi és mennyiben a sors, a véletlen életünk alakítója. Jól döntünk-e, és dönthetünk-e egyáltalán jól a kitörési pontokon. Döntés-e az is, ha nem döntünk és hagyjuk véletlenszerűen menni a dolgokat? Döntéseink következményei nem éppoly esetlegesek, mint a véletlen? Ha pedig hiszünk abban, hogy kezünkben a sorsunk alakításának joga és záloga, a döntés, akkor visszatekintve ezekre vajon megállapítható-e, hogy egy adott szituációban jól vagy rosszul döntöttünk? Ezek és ehhez hasonló kérdésfeltevések uralják a regényt, természetesen nem kizárólagosan, de elsődlegesen. Mindezek mellett előkerül a boldogtalanság megélésének problémaköre, a legnehezebb szituációkban (például egy bordélyban prostituáltként élés során) is felvillanó boldogság lehetősége. Ezen kívül a magány, a többi embertől való elszigeteltség is fontos probléma, hiszen a három hősnő mindegyike elszigetelt, magába zárkózó figura. A Székesfehérváron és környékén játszódó történet ráadásul egy hanyatlástörténet, melyben a harmadik generáció képviselője, Kati prostituálttá válik, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt ellehetetlenül, miközben – éppen ezt a negatív irányú fejlődést ellenpontozva – családjából ő az egyetlen, aki képessé válik az önfeláldozó szeretetre.

A regény elbeszélője egyes szám harmadik személyben szólal meg, de egyértelmű, hogy az eseményeket nagyrészt Kati szemszögéből mutatja be. Az ő domináns nézőpontja érvényesül abban is, hogy a másik két meghatározó hős szinte végig az Anya és Nagyanya néven említődik, tehát Katihoz való viszonya az elsődleges. A legalaposabban analizált hős nem egyes szám első személyben szólal meg, mégis nagyrészt az ő nézőpontja érvényesül. Jó példa erre a Nagyanyánál töltött első öt évre való visszaemlékezés, melynek során az elbeszélő nem imitálja a gyermekhangot, mégis sikerül úgy bemutatnia ezeket a kezdeti éveket, hogy a kisgyermek nézőpontjára, sajátos világértelmező technikáira ismerünk. A nagyanya Rác utcai házában eltöltött édeni évekre töredékesen, az idő szervező elve helyett szagok, ízek, fények segítségével emlékezik: „Nagyanya ölelésének szappan- és ruhaszaga van”, „Nagyanya sokszor Katit küldte be a tojásokért, sötét volt ott és büdös, nem tudta elnyomni a szalma szaga sem”, „A paradicsom levelének kesernyés szaga volt, a kövek mellett olyan száraz lett a föld, hogy a porrá tört göröngyöcskék átfolytak az egyik tenyérből a másikba”. Ahogy telnek az évek – az iskolás, majd kamaszkor, a felnőtt életbe lépés –, úgy változik az elbeszélő hangja is. A szöveg egyébként – és ez egyértelműen Kőrösi egyik erőssége – rendkívül lírai, jó néhány sora van, mely versrészletnek is beillene, kiválóan képes néhány mondatban megragadni egy-egy hangulatot vagy képet: „...a reggeli pára is még ott csillogott a fákon, az útszéli növényeken, de a fény mégis átsütött a tölgyek, bükkök, égerek és borókabokrok gyérülő lombozatán (…) ködök és párafelhők lebegtek a mélyedésekben, miközben a fák csúcsát átszínezték a ferde, sárga sugarak”. A struktúrát pedig valamiféle zeneiség jellemzi, a váltakozó, hol felgyorsuló, hol szinte állóképpé lassuló ritmusváltások és refrénszerűen vissza-visszatérő mondatok, motívumok miatt. Ez utóbbi repetitív technika, bizonyos mondatok ismétlődése különböző szövegkörnyezetben, szintén egy bevett eljárása a Kőrösi-prózának. A gazdag, a regény terét behálózó motvíumrendszer (a körmök félholdjai, kavicsok stb.) pedig erős motivikus kapcsolatokat létesítenek szereplők, események között, egy újabb jelentésréteggel gazdagítva az egyébként is sokrétű szöveget.

A címadás azonban, hasonlóan a Milyen egy női mell? esetéhez, itt is elhibázottnak, félrevezetőnek tűnik. Magyarkának az egyik bordélyban nevezik Katit, ez a kötet utolsó előtti fejezetében hangzik el, ott is mindössze kétszer, néhány sor erejéig. Véleményem szerint azon kívül, hogy több szempontból is figyelemfelkeltő, semmit nem ad vissza sem a főhős személyiségéből, sem a szöveg hangulatából, sőt, mintha éppen ellentétben állna annak finomságával. A fontosabb kérdésfeltevésekkel sem függ össze szorosan, és nincs olyan nézőpont, ahonnan nézve bármit is visszaadna a regény lényegéből, esszenciájából. Aki a fülszövegben meg is magyarázott cím alapján a bordélyok szexualitása, pornográf megjelenítése miatt veszi kézbe a regényt, az csalódni fog. Aki pedig a napjainkban igen erős hazafiság-, magyarságdiskurzus kérdéseit szeretné boncolgatni, szintén nem lesz elégedett. Ellenben az az olvasó, aki egy magával ragadó, lendületes, lírai, érzékeny lélekelemzéssel teli regényt vár, mely száz év boldogtalanság és száz év magány regénye – az egész biztosan nem csalódik majd.