Anyatöredékek

Szunyog Zsuzsa nemrég megjelent első prózakötének játékos szövegvariánsait igencsak figyelemreméltó próbálkozásnak tekinthetjük. Az ízlésesen harsány borítón bicikliző, sétáló nőalakok, Szunyog prózájának megragadhatatlan, olykor mégis elevennek, közelinek látszó anyafiguráiként mutatkoznak. A kötet legalapvetőbben meghatározva anyatöredékeknek nevezhető, vagyis egy olyan gyűjteményről van szó, amelyben különböző anyafigurák jelennek különféle térben és időben. A szövegek anyatöredékekként való meghatározása több kapcsolódási pontot is felkínál. Esterházy Harmonia caelestis című regényére asszociálhatunk az első fejezet olvasásakor (Anyámok számozatlanul), ezen túlmenően pedig természetesen a fiktív apa-, illetve anyaképek felől megközelítve is fennáll egyfajta párhuzam. Szándékosan nem szeretném a két művet egymás mellé helyezni, ugyanakkor érdemes a fiktív, csak a szövegben jelenlévő anyakép, mondhatni a nyelvtani anya kapcsán beszélni Szunyog prózájáról.

A kötet töredékeinek a középpontjában tehát egy-egy anyafigura áll, legtöbbször a lehető legabszurdabb helyzetekben. A képtelenség, a lehetetlenség magától értetődése meghatározónak látszik Szunyog töredékeiben. Az Empire State Building tetején üldögélő, vagy éppen a huszadik század ismert kalandornőjeként megjelenő anya személye kétségbevonhatatlannak tűnik az elbeszélő számára. Mindezzel együtt jól érzékelhető a mintegy tét nélküli, mindenféle valóságot nélkülöző, könnyed humorral átszőtt játékosság:
„Anyámnak álomgyára volt. Csak úgy ontotta-öntötte a mindenféle álmokat. Hajnalban kelt, bekapcsolta az álomgépet. Tíz óra tájban már futottak a szalagon a megrendelésre készült álmok.” (8.); „anyám szeretett vihart támasztani a Dunán leállt a partján felemelte a két karját klasszikus vihartámasztó helyzetbe hozta magát és a belőle kijövő energiákat rajta rajta felkiáltással indította útnak…” (29.)

A szövegtöredékek nagy részében az anya sokfélesége, megragadhatatlansága látszik hangsúlyt kapni. Ez azt jelenti, hogy a szövegvariánsok változatos anyafigurái mintegy középpont nélküliek, többféle alakban való jelenlétük olykor a személy-meghatározáson is túlmutat. Szunyog anyafigurái herendi porcelánmintaként, hangosfilmként, sőt könnyű kétmotoros, éppen felszálló Cesnaként is jelen vannak. A változatosság a szövegek apró mozzanataiban, történéseiben is jellemző. A szabadságharc említésén túl a legkülönfélébb események látszanak felvillanni, a háttér olykor a kaliforniai aranyláz ideje, máskor a hollywoodi hangosfilmeké. Ugyancsak jellemző vonásként említhető a meséket idéző toposzok hangsúlyos jelenléte. A várkastély lépcsőjén üldögélő anya, akit a király vigasztal, a királyfik és hercegek említése, a legkisebb fiú, akinek sikerül kaporszagot szereznie mind a meseszerűség irányába viszik a töredékeket.

Fontos újra hangsúlyozni, hogy a Szunyog-próza töredékekből építkezik. A töredékesség kapcsán szinte mindig feltehető a kérdés, összeállnak-e vajon a kisebb szövegegységek egyetlen történetté. A Szél, szoknya, tenger szövegvariánsai ellenállnak az egyetlen történetként való értelmezésnek, sokkal inkább arról van szó, hogy a folyamatos átírás, a töredékek állandó „újraindulása” csak felvillant, felidéz egy-egy apró, sokszor lényegtelennek tűnő mozzanatot. A töredékesség tehát sok esetben éppen az elölről kezdés miatt látszik fontosnak, azaz a kisebb szövegegységek egymásutánja egy összefüggéstelen töredékhalmazban lehetőséget biztosít az elbeszélőnek, hogy újabb és újabb dolgokat állítson az anyáról.

Az anyáról való beszéd sok esetben egyetlen, a központozást is elhagyó, mintegy megállíthatatlan szóáradatban valósul meg: „anyám épp lefelé ugrándozott a régi belvárosi ház széles lépcsőin amikor két csíkos alsónadrágos és papucsos férfi egy hűtőt cipelt a fordulóban jó napot szólt oda jó napot köszöntek vissza…” (70.); „anyám a nádas szélén úszkáló kacsákat figyelte a tó partján színes pokrócokon hevertek a nyaralók a nő kinyújtotta a lábát a pokróc előtt a földön egy sor hangya vonult anyám váltakozva rakott száraz és zöld fűszálakat a lábujjai közé…” (81.).

A töredékek összefüggéstelensége, az anyafigurák mintegy tetszés szerinti variálhatósága lényegében a játékról szól. A komolytalan és komolykodó történetfoszlányokban megjelenő anya maga is folyton játszik, néhol bújócskázik, néhol a sekély vízben szökdécsel, vagy bohócot rajzol a bepárásodott üvegre. Szunyog töredékeinek az anyafigurája tehát mindvégig ellenállni látszik az anya sztereotípiának, létmódját valami egészen más határozza meg. A férfiakkal való kapcsolatát ugyancsak a játékosság jellemzi. Ahogyan az első, Anyámok számozatlanul című részben olvashatjuk, anyámat egyfolytában fel akarták szedni mindenféle nációk… A számtalan férfi jelenléte mellett feltűnik az apa is, aki azonban érthető módon nem áll közeli kapcsolatban Szunyog anyafigurájával. Az apa személye talán kevésbé domináns, ugyanakkor hasonló módon a legkülönfélébb szituációkban látszik felbukkanni: „apám félmeztelenül kaszálta a füvet a kutya egy hatalmas csontot rágcsált a körtefa árnyékában és oda-oda morrant a másik oldalon sütkérező macskának apám időnként megállt elgondolkodva nézte a kaszát…” (58.); „Tudós apám esténként kacskaringós betűkkel írta le a nappal begyűjtött virágokat…” (54.); „a Wall Street-i irodában apám elégedetten tette fel a lábát az asztalra…” (105.).

Érdemes megemlíteni, hogy a játék fogalma olykor mintha kimondottan a szerepjáték irányába mutatna. A töredékek egy részében az anyafigura mintha egy-egy filmjelenet kedvéért mutatkozna meg. A kamera viszonylag gyakori említése, a filmforgatások köré szerveződő számos történetfoszlány mintha arra utalna, hogy végig egy szerep eljátszásáról van szó. A kamera legváratlanabb helyzetekben való említése több töredékben is megfigyelhető: „Anyám leült kicsit egy padra, csak üldögélt egy cseppet a virágágyas mellett, csak pihent, pihengetett, nézz a kamerába, Niki, szólt az operatőr, hogy mi, riadt fel anyám, a kamerába…” (43.); „anyámat követte a kamera ahogy átment az úton…” (91.) „a kamera az előtte ülő szőke színésznőre fókuszált anyám feketében micsoda kontraszt ujjongott az operatőr…” (107.).

A különböző apró történések, sok esetben tehát felvillantott rövidfilm-jeleneteknek látszanak, amelyben az anyafigura színésznőként mutatkozik meg. A szerepjáték végighúzódik a kötet egészén, a bohóc, illetve színésznő-anya, aki rájátszik sztárságára a Grace Kelly-sen megkötött kendőjével, mintha állandóan, a leghétköznapibb helyzetekben is egy filmforgatás középpontjában állna. A kamera jelenléte tehát végső soron minden történés mögé odaképzelhető.

Szunyog prózája tehát a játék köré szerveződik, a szövegek nagy része rendkívül szórakoztató, eleven, szellemes. Kérdés persze, mindez mennyire vehető komolyan, illetve mit tud még mutatni Szunyog Zsuzsa a kétségkívül izgalmas, kihívó játékon kívül.