Teresa Lanti céduláiból

   
Nem az voltam még aki
hogy én lehessek.
Hogy önmagam
maradva cseréljek ruhát,
anyát, testet.
 
Nő voltam neki vagy férfi?
Aki mindezt vágyja vagy éli?
Bellino? Teresa?
Vagy a harmadik, aki csak nevet a
neveken, s nézi jóllakottan,
és boldog.
 
Szerepeim. A szerepek.
Szanaszét éles cserepek.
Egy nem-létező valaki
diribdarabjai. Akit szerettek.
Akit szeretek.
 
Eltöröm. Széttöröm.
Cserépre lép. (Lépen a létöröm.)
Festett a vér,
festett veres köröm.
 
Áttörhetem-e sorsom kőfalát?
Kínos játék ez, sőt: hazárd.
Kicsoda játssza? Kinek
a teste, lelke? Kinek énje, mása?
 
Míg énekel. Mögötte színfalak,
tarka kulisszák.
Nézők a mélyből tikkadtan isszák.
Szoprán. S be szép! Herélt vagy
tündi bakfis inkább?
 
Primadonna. Netán prima uomo?
Teresa? Bellino? Giacomo?
A divatos úr, aki lent tapsol?
S itt én fiamnak nővére? Anyja?
Aki ad? Vagy aki kapja?
 
Nem az voltam aki hogy én
lehessek. Hogy maradjak mégis én
cserélek ruhát, társat, testet.
 
Néztem a nőt. A férfit. Vágy volt?
Féltékenység? Vagy mintavétel?
Nem tudhatták ki vagyok.
Nem tudhattam én sem.
 
„Nő ez? Hím ez? Bakfi vagy bakfis?”
Mind köntörfalaz, hímez-hámoz.
Vagy hősködve perverz majom.
Ő majd lerántja a leplet! Dafke!
Difked-döfköd. Mindegy neki,
pinát vagy szutykos segget.
 
Nem szavak nem is szerep
kérdése végül, hogy kit választok
magamnak énül.
Aki elém vagy maga mögé ül?
 
Megszültem Giacomo egyik
múltját. Ő nem tudva, könnyedén
túljárt. Min is? Eszemen?
 
Az eszement. Mindent visszavont.
Vonult is (nem ír!) vissza.
Sírok, rívok. Vagyis hogy fordítva!
Sívó, sivár. Teresa ír.                     Kivár.
 
Erősebb lettem nála, gazdagabb.
A pasik körül rajzanak.
Bár mögötte most a Côte d’Azúr,
s kötődésem is meglazult,
mégis a messzi nincstelen
csaló, csalóka  abate
maradt bennem az úr.

A férfi mindig ő. A hímporom.
Hiába férjek; férkőznek bárha mások.
Hiába fogdossák tomporom.
Öcsémben apámat.
Mindenkit benne látok.
Minden párzásban ő.
Nincs erre bennem más ok.
 
Hogy fiút szültem, nem tudta.
Tizenöt évesen. Akkor először látta.
Tizenöt voltam én is, amikor
egy fogadóban az ágyba.
Elmúlt? Odáig csobban
most az öröm hulláma.
Az idő szétrobban.
 
Állnak ők szemben. Apa
és akkori tükörképe.
Akit szerettem. Még most is.
Vagy mégse?

Volt egy boldog napod.
Egy boldog napunk.
Amikor adva kapunk.
A kamasz fiad. S én, akit eljegyeztél anno.
Látszatcsalád.
Látszat. Csalás.
(Mélylila pannó.)
Bár derűd valós volt. Sokat nevettél.
Azt mondtad, újra megszerettél.
Egy szűk napra megint
kamasz lettél.
 
De a gyávaságod! Féltél a családtól.
Neked mindig a másik. A más lik.
Szalagok, fűzők, kamáslik.
A máshol.
Sosem a most.
 
Itt vagy fiamban.
Nem áltatom. Magam sem.
Nincs apja. És nincs máskor.
Te éltettél. Voltál a fényes álom.
Most sötét halálom.

2013. augusztus 16.