Kalligram / Archívum / 2014 / XXIII. évf. 2014. január / Teiresziász újra vall

Teiresziász újra vall

   

Gerevich András: Teiresias’ Geständnisse. Edition Solitude, Stuttgart, 2013

 

Gerevich András három magyar, egy angol és egy német kétnyelvű verseskötetet publikált, több magyar és külföldi antológiába válogatták be írásait, több rövidfilm, elsősorban művészi animációs film, bábelőadás szerzője. Számos angol nyelvű költő, többek között Sirowitz Hal, Frank O’Hara és Seamus Heaney[1] fordítója. A közelmúltban elhunyt Seamus Heaney, a Nobel-díjas ír költő az egyik legnagyobb angol nyelvű lírikus volt. Gerevich nagyon sok intertextust használ, de inkább csak motívumként, valójában elég nehéz megmondani, hogy mégis ki hatott rá igazán. Fordításkor a költők nagyon közel tudnak kerülni a fordítandó szöveghez, sőt néha nehéz távol tartani a saját hangot a fordított szövegtől. Heaney az egyetlen, akinek egy kicsit érezzük a hatását a gerevichi poetikában. Heaney vallomásai az olvasót bevonják, felkínálják az azonosulás lehetőségét, de a szerző az érzelmi-intellektuális dilemmákban vitára is invitál. Gerevich írói attitűdje hasonlít Heaney-ére és érezni lehet nála az angol nyelvi logika hatását, versei angolul is természetesen szólnak. Tematikában, motivikus szinten ritkán találkozik a két költészet. Heaney világa a falu, az ír táj és szimbolikus, míg Gereviché urbánus és élőbeszédszerű. Heaney költészetének erőssége, hogy nagyon személyes és közvetlen hangon írja meg.

A Teiresias Geständnisse (Teiresias vallomásai) kétnyelvű kötethez a verseket Kalász Orsolya és Monika Rick párosa és Tankó Tímea fordította németre. A kötet egy remek válogatás a Férfiak (Kalligram, 2005) és a Barátok (Kalligram, 2009) kötetekből, valamint néhány új verset is tartalmaz. A könyv dombornyomott borítója, kivitele nagyon igényes, de sajnos elég sok az elütés és a tévesztés. A fordítás színvonala is egyenetlen, különösen Tankó Tímea fordításai döcögősek, nem igazán németesek, helyenként kimaradnak szavak vagy a nyelvi játékok nem jönnek át a német szövegből, ami szerkesztői mulasztás is, hiszen ezeknek a hibáknak a jó részét ki lehetett volna javítani. A kötet utószavát Schein Gábor írta, aki egy különös, a meg nem született gyermek perspektívájára hívja fel a figyelmet.[2] Kertész Imre Kaddis egy meg nem született gyermekért kötetében ez áll: „az én életem, a te létezésed lehetőségeként szemlélve, szigorúan, szomorúan, harag és remény nélkül, ahogyan egy tárgyat szemlélünk”. Ez a szigorú, szomorú, harag és remény nélküli szemlélet Gerevich Andrásnál kimozdul eredeti kontextusából, és a férfi test anyagszerűségére vonatkozik.

A kortárs magyar költészetben ritka az olyan letisztult világos beszédmód, mint Gerevich Andrásé. Nyelve áttetsző és természetes szépségű, díszítésektől, nyakatekert reflexióktól mentes és kommunikatív líra, mint ahogy angol fordítója, Szirtes György is írja.[3] Költői eszközeit észrevétlenné, nyelvét valósággal láthatatlanná teszi. Teljesen egyet kell értenünk Ferencz Győzővel, aki szerint[4] Gerevich radikálisan szembemegy a magyar irodalom egyik meghatározó vonulatával, amely azzal ér el hatást, hogy minduntalan magával a nyelvi közeg problémáival foglalkozik. Gerevich ügyes költői fogása, ahogy idézetekkel odaköti parodisztikus, ironizáló világát a magyar szerelmi líra hagyományához (Ady Endre-, Szabó Lőrinc-, József Attila-, Pilinszky-sorok, metaforák állnak itt-ott). Jellemzője ennek a költészetnek az ún. félig kötött versforma, amely csak utalásszinten valósítja meg az eredeti formát. Nem teljes igénnyel megvalósítva, de találkozunk shakespeare-i szonettekkel, francia balladákkal, de egyértelműen látszik, hogy a költő szándékosan kerüli a zeneiséget, a rímet vagy a szabályos ritmust. Gerevich versnyelve szigorú, pontosságra törekszik, a soroknak, a versszakoknak elejük és végük van. A költői programnál erősebb a tapasztalat, a partnercserék, a veszteségek és a halál traumája. Az én szerelmének csak tárgya van, a másik ember, mindig egy idegen: a férfitest pusztán biológia. A szerelmes beszéd mindig ugyanazok a szavakat, mondatokat használja, nincs kitüntetett nyelve. Ugyanazok a banalitások hangzanak férfi és férfi, mint férfi és nő között.

A Családi időszámítás a Barátok (Kalligram, 2009) kiugró darabja, amelyben az elbeszélő egy családi fotóalbumát mutatja meg egy barátjának. A családtagokat helyezi el az időben, de csak egymáshoz képest viszonyítja az eseményeket, ezzel bizonytalanságot kelt, éppen úgy, ahogy a múltat is homályosnak és bizonytalannak érezhetjük emlékezéskor. Vári György szerint[5] [6] azokat az időt tagoló dátumokat, koincidenciákat idézi fel a szöveg, ahol eléri egy-egy családtag életútja az előző generáció élettörténetének időbeli fordulópontjait. Ezek a koincidenciák betagolják az embert a generációk láncába, az idő familiarizálhatóságának illúzióját biztosítják. Ezeket a koincidenciákat törli el a homoszexuális vonzalom. Ez a fix pont nélküli bizonytalan időfogalom hasonlít Leibnizére, aki szerint a tér és az idő valóságként kezelt viszonyok. Az idő és tér csak akkor valóságosak, amikor az anyagi különbségeket szimbolizálják. A verset, mint Botticelli a szerelmet, a tengerből húzza elő, sorban egymás után jönnek a motívumok: tenger, Adria, sós, fejesugrás, homokóra, amit nincs ki megfordítson, mert nem lehet gyereke.

Gerevich eddigi köteteiben azt a szokást figyelhettük meg, hogy a férfiszerelem, a láz és a szenvedély átélhető, lekerekített, végigvitt téma. Megkapó, ahogy a költemények lírai árnyalakja szinte katalogizálja férfivonzalmait. Rokonszenvünket azzal nyeri meg, hogy egyszerre koraérett és gyermeki, higgadt és haragos, hűséges és csapodár. A költő úgy ír az érzelmekről, érzésekről, hogy a testtel folytat benső párbeszédet. Minden korábbi ígéret megtörik, a társat beszerző, a férfiak meleg kultúrájára jellemző szerelmi hajsza felborul, és a legártatlanabb szó is súlyos következményeket von maga után. A Barátok nemcsak a homoszexuális testiséget tárgyalja, inkább az ebből következő gyermektelenség panasza kerül előtérbe. A bizarr vágy itt már teljesen lényegtelen, hiszen a versben úgyis bármi lehetséges, bármi elmondható.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni Gerevich erős viszonyát a görög mitológiához. Már az első kötetben, az Átadom a póráztban (JAK–Balassi, 1997) feltűnt Odüsszeusz és a hazatalálás nélküli utazás motívuma. A Férfiakban Teiresziász kapott kiemelt szerepet, aki Zeusz papja volt és egyszer két párosodó kígyót látott. Botjával megölte a nőstényt, majd nővé változott. Nőként Héra papnője lett, és gyermekeket szült. Hét év múlva ugyanilyen helyzetben a hím kígyót ölte meg, és ezzel visszaváltozott férfivá. Később Zeusz és Héra arról vitatkoztak, hogy a szerelem a nőnek vagy a férfinak nyújt-e nagyobb élvezetet. Teiresziaszt kérték fel a vita eldöntésére, mivel azt mondta, a nő kilencszer jobban élvez, Héra megvakította, Zeusz pedig hosszú életet és a jövőbe látás képességét adta neki. Az anyagiság, a nemiség Gerevich versében lehetőségként is szerepel: „Ha szereted, hogy férfi vagy, / vigyázz, mert lehet, nő leszel, / olyan vékony a kettő között a határ. / nem tudtam, mert ha teherbe esem, / lehettem volna nő és anya.” A Teiresziász remake egy buszozást ír le a görög jóssal, mintha egy amerikai sci-fibe utaznának, az Ember gyermekei filmbe, ahol a nők már nem nők, a férfiak nem férfiak, és nem születik több gyermek. Teiresziász rettenetes állapotban van: depressziós, alkoholista, vak és arra vágyik, hogy újra nő lehessen, családanya.

Az utolsó hat vers a Teiresias’ Geständnisse-ben új, még nem szerepelt kötetben. Nagyon mély otthontalanság érződik ezekből a szövegekből, nem kerülnek elő társak, se férfiak, se nők, csak városok és metró, repülők és tengerek. A kíméletlen vallomásos hang megmaradt, de a költői nyelv sűrűbbé, fülledtebbé vált az előző két kötet óta. A szerző az egyik darabba egy Lao-ce részletet is beemel, a karrierizmus kritikáját, önkritikaként. Szorongás vezeti a feltűnő, hangos beszédre, arra hogy kilépjen a fénybe, mert fél, másképp nem veszik észre. Később, mint aki azon kapja magát, hogy illetlenül viselkedett, előre szaladt az úton, leül. Elered az eső, az aszfaltról egy tengerparti sziklára képzeli magát, ahol elemelkedik az úttól, sirályként száll tovább.

Gerevich András költészete nem csak tabukat, testet sértő írás, mint ahogy Kiss Noémi írja, de képes önmagát megújítani.[6] A kétnyelvű köteteknek mindig van egy saját varázsuk, elegánsabbak, szellősebbek. A Teiressias’ Gedächtnisse a régiek válogatásával és az új versekkel ígéret a hamarosan érkező verseskönyvre.

 

       

[1] Seamus Heaney: Hűlt hely. Kalligram, Pozsony, 2010. Ford. Ferencz Győző, Géher István, Gerevich András, Imreh András, Mesterházi Mónika és Tandori Dezső.

[2] Schein Gábor: Vorsicht, es wird persönlich. Teiresias’ Geständnisse. Solitude Verlag, Stuttgart, 2013.

[3] Szirtes György: Tiresias’ Confession. Hungarian Literature Online, 2009. 09. 01. http://www.hlo.hu/news/tiresias_s_confession_poems.

[4] Ferencz Győző: Vékony határ. Népszabadság, 2005. szeptember 16. http://www.nol.hu/archivum/archiv-377477.

[5] Vári György: Pergő homokórák. Litera, 2009. augusztus, http://www.litera.hu/hirek/pergo-homokorak.

[6] Kiss Noémi: Meddő férfiak. Műút, 2009/14.