Az ebről és árnyékáról, Az oroszlánról és a majomról; A békákról, akik Jupitertől királyt kívánnak maguknak;
60 éves Bettes István
Az ebről és árnyékáról
Átúszott a vízen az eb,
s a víz hol hideg, hol melegebb,
ám a húsnál nincs becsesebb,
ami neki legkedvesebb.
Kutyaúszással hogy úszott,
szájából a hús kicsúszott...
Nagy morcosan álmélkodott,
s tanulságul így ugatott:
Eb, mi tiéd, megeheted,
mohóságod miatt veszett
oda az, mi vízbe esett.
Az oroszlánról és a majomról
Őfelsége az oroszlán,
állatok nagy királya,
hogy birodalmat alapított,
esküszóval kiáltja:
nem eszik többé alattvalót,
éljen a sok ebadta.
Nem lesz többé kegyetlenség,
vérontás és hasonló,
mától ártatlanabb
maszületett báránytól.
Bánta később fogadását,
az éhtől majdnem megveszett,
nem könnyű csak úgy levetni
az ős természetet...
Trombitálta királyságát,
s egy nagy kérdést fel is tett:
büdös-e a lehelete..?!
Ha nem tetszett a felelet,
széttépte a bestéjét,
s bizony sokat meg is ett.
Végül a majomhoz fordult:
lám, sunyítasz, mondd ki hát,
te sem tudnád értékelni
leheletem illatát?
S így a majom, fontoskodva:
Ugyan, ugyan nagy király,
ki más tudná, hogyha én sem,
becsülni mit szád kiád.
Nem büdös az, hanem jeles,
igen nemes illatú,
az is kevés lenne hogyha
azt mondanám: jószagú.
Mit a tömjén, vagy a szegfű
ambrózia meg fahéj,
ki tudná mind felsorolni...
Aki érzi, annak kéj!
Örült nagyon az oroszlán,
ám egyszerre beteg lett,
mert kóstolt sokféle pecsenyét,
de majomhúst még nem evett.
Ágynak esett, s a doktorok
vizsgálgatták mindenképp.
Szeme sárgáját is nézték,
laborban vizeletét.
De jól látták kutya baja,
és kiírtak egy diétát:
kímélni kell romlott gyomrát:
egyen gyenge majomkát!
Elmúlik nagy betegsége,
nem fáj, ami nagyon fájt,
visszajön a régi kedve,
jön rá majd nagy vidámság...
A végén így nem kerülte
maki sem el a sorsát,
nem segített hízelkedés,
talpnyalás, sem imádság.
A békákról, akik Jupitertől királyt kívánnak maguknak
A békák éltek és nem féltek,
víg volt ám a békaélet,
az volt ám a békaélet,
amíg békességben éltek.
Demokrata béka nem fél,
demokratikus tóban él,
kuruttyolja nedves partját,
míg csak el nem bízza magát...
Kevélysége súgja neki:
királyság is megilleti!
Királyt adjon tüstént néki,
a nagyistent arra kéri.
Jupiter neveti őket,
mért akarnak ilyen zöldet...?!
No de ha kell, ám úgy legyen,
békáknak királya legyen!
Közéjük vet egy nagy tőkét,
szét is hussan a lápi nép,
húzódik a tófenékre,
csak egy bátor veszi észre:
Az bizony egy redves tőke,
mit ijedeznének tőle?
Rögtön mind rá telepednek,
egetverőn mind brekegnek.
Erős hangjuk égbe kiált:
Jupiter, adj másik királyt!
A főisten békén szól hát:
megérdemeltek egy gólyát.
Az, hogy elfoglalja trónját,
fejedelmi tisztéhez lát:
aprítja a kövérebbjét,
ritkítja a békák rendjét.
Azok megint panaszkodnak,
soknak tartják, nagy-nagy sokknak,
hogy rajtuk így uralkodnak,
s más királyért fohászkodnak...
Szól Jupiter: nem nyughattok,
mindegyre csak válogattok?!
Nem tehettem én semmi mást:
kaptatok egy erős királyt!