Kalligram / Archívum / 2014 / XXIII. évf. 2014. október / Napló; Köszönöm szépen, hogy kicsit lebiggyesztette az ajkát; A legjobb volna mégsem; Itt alszik

Napló; Köszönöm szépen, hogy kicsit lebiggyesztette az ajkát; A legjobb volna mégsem; Itt alszik

Napló

Este még leírom, amit csináltam.
Ez azt jelentené, hogy egyedül vagyok.
Csak másnap reggel írom le, vagy másnap
este, és néha napok múlva sem.
Nem kivételezek, bár van kivétel.
8 cselekedet, nem jó, nem pocsék,
nem túl komoly, így komolyan leírva.
Ez munka. Ezért vagyok egyedül,
látszik is, de lehet, hogy rosszul látszik,
vagy én tudom rosszul, az is lehet.
Közben furkálom az orrom, felállok,

intézek a konyhában valamit,
kimegyek, hogy legyen miért bejönni.
Nem azért vagyok egyedül, csak így hivom.
Azért vagyok, mert nem tudom, mihez
fogok majd kezdeni a nem tudom, mikor.
Majd egyszer. Mert még el se kezdtem.
Így nekifogni, a vége felé,
nem kínos, csak talán unalmasabb.
Nem is kell. Már nem is kell
elkezdeni ahhoz, hogy véget érjen.
Annál sokkal kevesebb is elég.

Köszönöm szépen, hogy kicsit lebiggyesztette az ajkát

A reggel hűvös. Na. Úgy délig aztán
fölmelegszik, és kettő körül
már el is van túlozva egy kicsit.
Ugyanazt hallgatom, ugyanazokat a

darabokat mondják be vagy
ki. Bárhova kapcsolgatok,
az ugyanaz, vagy ugyanazok a szavak.
Én bárhova szoktam kapcsolni el.

Ugyanazt veszem, például a sör,
tejszín, mustár, minden ilyesmi,
csirkéből más, de u.az a kiképzés.
Kilenc felé már eléggé hideg van,

ez mindig meglep. Mindig ugyanúgy.
Előre érzem, hogy el fogom rontani.
Egy szpíker, aki előre megérzi, hogy
elrontja majd, és tényleg el is rontja.

A legjobb volna mégsem

A.
Legjobb.
Volna.
Mégsem.
Elfogyni, mint a szappan.
Aztán lecsúszni szépen,
a végső egy alakban.
Tévedésből, alig. Vagy
aligha tévedés ez?
Mert az, hogy már alig vagy, még elég a levéshez.

*

Nem is hogy fel kell adni, mert
hova fel, egy
sehogy se, vagy alig őrzött helyet.
Nagy szemekkel csodálkozik
az ember valaki mások helyett.

Nem hogy már mennyire elég,
hogy egy ilyen vacak rossz helyen áll.
Ugyan, mi ég
el és mi nem. Minden vajas,
nem túl száraz szendvicseket kajál.

Én elég jól érzem magam
hazafelé, és elfelé hazul-
ról. Egy kicsit sajog, kicsit
ragad. Nem tré-
fa, nem. Egyszer ragad, egyszer lazul.

*

Nem tudok
ittmaradni,
nem tudom
itthagyni sem.
Úgy volna
jó,
ha kiderülne, hogy
nincs is
ilyen.

Itt alszik

Itt alszik.
   Ez a pohara.
Lecsöppent a kávé.

   Ez ahol az előbb kenyerezett.
Ahol őt valakivel sikerült összecserélni.
   Így megy oldalazva.

Vagy csak ül, és a sírás égeti.
   Igyekszik abbahagyni.
Egy kupac savanyú nyári vadkörte, barátságtalan sárga kukacokkal.

   Befelé, komolyan.
Ha fölébred, felül az ágyon, néz maga mellett valakit, és zavarban van.
   Nézi, a csodálkozástól elakadva.

Elakad a csodálkozástól.
   Itt pedig részt vesz nyilván valamilyen versenyen.
Részt szokott venni versenyeken.

   Ez a Dísztér.
Ez nem én vagyok.
   Ezen a képen nem én vagyok.