(szino)líra (torzószótár)

álarc
olykor fölösleges túlbonyolítani dolgainkat ki kendőzetlen adja álmait s megfontolások nélkül
a belülről felszínre igyekvő rendezetlen asszociációkat az hétköznapjaink nyelvén egyszerűen
csak bolond hogy aztán bezárják-e vagy örökre némán elüldögél homályos sarkokban azon is
múlik mennyi benne az őrjöngő hatalom s keresztezi-e néhány más dimenziókban megtapadt
esztelen biológiai lény karrierjét akik egy társadalminak vélt horizonton rejtőzködő társaikkal
összefognak s megteremtik státuszát a sorból kilógó bolondnak kihasználva hogy bizonyos kis
szerepjátszás nélkül lehetetlen élni s kevesen akadnak kik a hihetetlenül elnyúlt skálát józanul
bemérik kegyes tapintattól az ördögi maffiáig mikor önvédelem az álarc mely mögött félelem
bokázik vagy erős sugárzások elé védőhálót fon a gátlás máskor talán jótékony célokért kerül
buktatókat a szeretetbe keretezett áldás viszont az ösztönös fintorokban gyakran sejlik rosszak
az arányok előbb-utóbb a gengszter-típus újra termelődve rászok a blazírt arcra s legfőbb célja
a színképet összezavarja kigyomlálva mind a királyi bohócot alázva az éppen aktuális tiborcot
álarcosbál
lehet hogy puritán egydimenziós szemlélet van megettem de én az álarcosbál nevű rafináltan
ellejtett képződményt sohasem szerettem bújjanak bár hősei ógörög kecskebőrbe vagy undort
keltő rizsliszttel beszórva élőlények járkáljanak méltóságukat cipelve körbe-körbe még olykor
a romantikusra vett álarcos igazságosztók is megzavartak pedig azok többnyire kiszolgáltatott
szerencsétlenekért kavartak két fényes estély dúsan terített asztala között aztán a nyomorultra
hangszerelt hétköznapokba az új borsa kopaszok bandája költözött már fedetlen fővel a terror
burkolt menetét annyira kitanulva hogy nyálas arcukról az ártó szándék lehullva s a birka nép
még nekik éljenez nincsenek korbácsütések nem ropognak a fegyverek demagógiák ködében
senki nem lát a falakon túlra amikor megvett jogokkal és döcögő tudással egy csorda lenyúlja
a sztrádákat az alagutakat a termőre fordult földeket miközben mögöttük hosszasan ott mekeg
a nyála-taknya egy udvarház halma mely az aktuálissá mázolt eredendő bűnt letakarja s előle
a jámbor mielőtt a gutaütés odáig érne főz egy kitűnő tál rakott krumplit kacsazsírral ebédre
alárendel
néhányszor belépek olyan szobákba hol félig az ágy alól lóg ki egy fatálca rajta immel-ámmal
mócsingolt ételmaradékok a szék szennyes tartóként ablak alá állva a ledobott nadrágnak alig
kihúzva a szára az asztalon félrecsúszott könyvek halma szétszórtan hamu miként a huzat elő
kavarta néhány éjszakával előbb a szekrények ajtói slamposan nyitva délelőtt a réseken lóg ki
a sok mosni való gyűrött holmi a vendég kedvéért a gazda kényszerből kezd lomolni keskeny
ülőhelyért s baráti mosolyba mártva üresedő kedvét maszatos üvegekre mutat iszol valamit én
ilyenkor tekintetem fegyelmezem tudva a rendetlenség látványa olykor igaztalanul kerüli meg
a lényeget s a másféle neveltetésnek szép terhei alatt a rendre sóvárgásnak naiv övezeteibe ér
el a gondolat ahol a kinti kaotikus világgal szemben derékszögek félkörök üdítő szimmetriák
nyújtják gyorsan tovalibbenő nyugalmát életemnek akkor is ha régen tudom ez a kameraállás
végtelen hamis ám az illúziók kavargásából jut is marad is kis enyhet adó rácsodálkozás mivel
mellérendelésem akkor karakán ha alárendel némi húzós mániát amelyen néha elmosolyodom