Kalligram / Archívum / 2015 / XXIV. évf. 2015. december / Haza diszkréten, de folyamatosan; 352.; Szájában korongecset, lábán vasfazék

Haza diszkréten, de folyamatosan; 352.; Szájában korongecset, lábán vasfazék

HAZA DISZKRÉTEN, DE FOLYTAMATOSAN

Értelmező suttogással, derékból enyhén előredőlve
És kemény mag és lágy maszat,
és ismerős arcok és idegen néni,
és földhöz ragad és égbemenekszik,
és anyanyelv és apatriót,
mind – és ezért jaj, feszely, s talántán,
hogy értenénk bár egymást,
feleim, nemnulla, nemnegatív,
racionális és irracionális magyarok,
negatívok, ti is, csak természetes,
transzcendensek is, hogyne,
egészek, megtörtek,
párosok, páratlanok,
szorgos kommutatívak,
nagylelkű disztributívak,
okos asszociatívak,
ismerősök, sok ismeretlen,
és persze prímek és prímák
karbakar, ti is, komplexek,
egyenlők, kisebbek, nagyobbak,
számtalan valós, a halmaz
határán innen és az unióén is túl,
hogy hátha most, de oly nehéz,
s nem egyszerű, mert nem jön el
Egyszeregy királyfi,
hogy levezesse, megértesse,
mi fejben kell menjen: hogy mi az
abszolút érték és mi nem az,
mi a nagy szám és mi nem az,
hogy mért nem elég, ha csak
a szöveges feladatok mennek,
az egyszerűsítés meg
az egyszerű behelyettesítés,
és bár van egy valószínűsége,
hogy eljön, hogy levezeti,
hogy megérteti, hogy megértődik,
hogy szeretnénk számtani,
vagyis, hogy munka végződik,
hát az nem 1 (hatalántán nem is 0),
akárhogy is, ha előbb nem,
akkor és csak akkor,
találkozunk a végtelenben,
ahol mindenki egyformán számít.

352.

Rémlik (így mondta a zeneszerző),
törte olykor pálcáját seggemen
apám (így még), de nem gondolt ám ő
hosszan ezekre, túlvolt ezeken
és ösmét kottáinak adta át
hiábavalóan maga magát,
a fejét, combjait, s úgy komponált,
hogy őt hallottuk, nem a harmóniát;
a legszentebb pillanatokban mégis,
dolog és ebédidő peremén is,
mégis, mondom, átküldetett, behítt:
az, amire vártunk: elkészült a mű,
nem gyakran, ilyenkor volt benne derű,
emlékezünk, mindegy, sokat nem írt.

SZÁJÁBAN KORONGECSET, LÁBÁN VASFAZÉK

Szájában korongecset, lábán vasfazék;
elnézik, amilyen, hiszen lényegtelen.
Ha első közöttük, utolsó mögöttük,
ha egy közülük, akkor is idegen.
Szájában korongecset, lábán vasfazék;
ő maga kérdőjel, hiánya megnyugvás.
Hogyha elfogadni vélik: csak tűrve van
nyomában indulat vagy juhos szemhunyás.
Szájában korongecset, lábán vasfazék;
hogy van, az kérkedés, hiánya ősi rend.
Bőg az elvárás: a türelem árulás,
a tömeg vonz és felold, ha sújt, ha kileng.
Szájában korongecset, lábán vasfazék;
kérdezzük meg: hol lesz újra, hogy bűn a lét?