Az asztal; Államhatár; Utólag aranykor (versek)

Az asztal

Én nem lehetek
Humanista.
Csontvarratos csontburokba zárt agyamban
A teremtésmítosz relikviái,
Akár a Föld kitörni vágyó
Magmája (hajam és szakállam
Mint az őstenger, hullám-
Zik, nő és fogy, a földfelszín meghasad,
És beforrad megint
Vulkánjaival).
Hárman ültünk egy bérelt Fiatban Syracusából tartva Augusta
Felé (egy német fiúval és egy német
Lánnyal, testvérek voltak, hívtak magukkal
Az Etnára,
Velük tartottam
Ahelyett, hogy Caravaggio Santa Luciáját néztem volna meg
Syracusában, utólag
Aztán megnéztük együtt a képet is,
De mi nem lehettünk humanisták).
Egy edinburgh-i lakáshostelben lapozgattam
Egy odavaló könyvet, és a képaláírás szerint a fokvárosi
Table Mountain
Olyan meghitt látványt nyújtott az érkező brit hajósoknak,
Akár a törzshelyük cégére.
A londoni Docklanden ültem egy pubban
A Table Mountain
Asztallapja előtt.
Hogyan lehetnék humanista.
Én kegyetlen vagyok.
Varratos csontburokba
Zárt agyamban
A teremtésmítosz szomorú relikviái.

Utólag aranykor

Folyton hátrálva
Törli el maga
A nyomait, mint kisimuló fövenyen
Dagálykor motozó ráknak
A tenger, vagy a föld forgásával
Ellentétesen pörgő szárnyas
Juharmagnak
A szél,
Szűkölő otthonosság
Az öntudatban,
Jelentős
Stratégája lehettem volna egy történelmibb
Kornak,
Előre lejátszott ütközetek
Folyton hátrálva
Törlik el maguk
A nyomaikat, mint szélesen kisimuló fövenyen
Dagálykor motozó Ráknak a tenger, a föld Forgásával
Ellentétesen Pörgő Szárnyas Juharmagnak
A szél, miközben hatalmas
Nyári Délben, Rekkenő,
Meredek nyári délben
Kinéz napjából és rácsodálkozik
Köldökére
A Stratéga.

Államhatár

Van a hajnalnak pontos kezdete.
Tű szúr szemen a vaksötétben;
Elcsúszik, sebet ejt és fölpattintja
Szemhéjamat,
Majd pupillámra szúrja a napot
(Mintha a napnak volna rejtett árnyéka a pupillám;
Szemből
Bevilágított naprendszer,
Belobbanó antik csillagok),
Ahogyan egy kivégzett keményszárnyút
Tűz be a gyerek a rovargyűjteményébe.
Pislantok, s nem alszom vissza.