A léleköntő Hermész elmegy

Szentély? Vitrin?
Megemel: eltartom. Eltart: megemelem.
Nyisd meg óvatosan a szertartást.

Vágj a késsel bele!
Áldozati oltárodon kétfejű kutya vár
(várok) – a beteljesülésre.

Ketten osztozunk egy testen,
vagy nem pusztán egy a test sem,
a másik ott bennem lappang?

Hangsúlyeltolódások magamban
– meg a kettőnk viszonyában –,
kis rés nyílik: áthatol a látszat.

Határátlét, magam mögött hagylak.
Határátlét: maradok a vagyban.
Álldogálok békén, (én volnék) a lélek…

vagy az itt nem látszik, csupán belül éget-
rángat? Ott sem látszik, csupán áthat.
A hím-

tagja rejti.

Ha elejti, ki adja tovább?
Ő, aki a léleköntő,

lelke fölött áll.
S ha alatta?
Mi az, ami bennem tudja…?

Aki adta, messze jár.
Most áldoznak föl: boltívbe falaznak.
Most is a fejem a dísz.

A szentélyt a testem tartja. Rajtam áll
vagy bukik. Innen már csak lefele visz.
Megemelem: eltart. Eltartom: megemel.

Ínséges időkben meghajlik a lélek.
Szép álomutamra enged. Átlendít a transzba.
Gerjed, és magába öl. Akár a tükör.

Addig mint élő pillangó
vergődöm egy gombostűre szúrva.
Az emlékemet nincsen kire hagynom.

Befalazom a gyilkosság szóba.
Aki adta, messze jár…
(Mikor kerülök át, magamon, a túlra?)