A szocialista realizmus szerelemgyereke: „a vörös giccs” (Balázs Béla ifjúságnak szánt regényei)
Balázs Béla 1945 júniusában, huszonhat emigrációban eltöltött év után hazatért Magyarországra. Ez idő alatt írt művei itthon nem jelenhettek meg, ekkor azonban szerzőjük hatalmi hátszéllel elérte, hogy rövid idő alatt sorban kiadják ezeket, köztük két ifjúsági regényét is. Nyilván nem ezek a fontos írásai, de hordozzák a tüneteket, amelyek Balázs 1919 utáni munkásságára jellemzőek, és pontosan kifejezésre juttatják ifjúkori szemléletének megváltozását, egyúttal igazolják azt is, hogy elérkezett az idő annak az írói arcképnek az átrajzolására, amelyet a szocialista irodalomtörténet-írás meglehetősen retusálva adott közre róla.
Az életmű kiszámíthatatlan fordulataként Balázs Béla 1935-ben gyermekregény írásába fog. Ez akkor lenne meghökkentő, ha nem tudnánk, írt ő korábban meséket is, bár azok gyermekmese-jellege kétségbe vonható. Az viszont tényleg a meglepetés erejével hat, hogy egy magyar író Moszkvában, azaz orosz nyelvterületen német nyelvű könyvvel szólít meg nyilvánvalóan német gyerekeket. Teszi mindezt olyan történelmi helyzetben, amelyben az semmi szín alatt nem juthat el célközönségéhez. Parányi esély sincs rá. Mégis megírja, ki is adják 1936-ban. Történtek, persze, ott ennél sokkal érthetetlenebb dolgok is akkoriban, ám mind a szándékot, mind a kiadást illetően aligha kerülhető meg a kérdés: miért? Kellett, hogy legyen érvényes válasz! De 21. századi ésszel nehéz ilyet találni.
Ha Balázs Béla örömét lelte a Karlchen, durchhalten! címmel, Roman für Kinder alcímmel megjelent munkájában (Karcsi, kitartani! Regény gyerekek számára), akkor az művészi ízlésének zavarára utal, ha pedig valóban azt hitte, hogy 10−12 éves gyermekeket ilyen módon lehet politikai meggyőzés alanyává tenni, akkor az az életkori sajátosságok ismeretének hiányáról tanúskodik.
A könyv öt évvel később, 1941-ben megjelent orosz nyelven is Karl, gde tü? (Károly, hol vagy?) címmel, s erre Balázs Béla többször büszkén hivatkozik. „Legnépszerűbbek lettek ifjúsági könyvei. KARL BRUNNER című ifjúsági regénye (Karcsi kalandjai) 3. kiadása mint az „Iskolakönyvtár” kiadványa jelent meg, tehát 275 000 példányos kiadásban. Mivel ez nemcsak oroszul, hanem ukránul, kazahul és más nemzetiségi nyelveken is megjelent, tehát összesen két és félmilliós [kiemelés Balázs Bélától – H. P.] kiadásban volt a Szovjetunióban elterjedve” − írja harmadik személyben fogalmazott önéletrajzában.1 A második világháború körülményei között természetesen kapóra jött a német fasizmus embertelenségét kárhoztató könyv, amely feltételezhetően nem vélt irodalmi értékei, hanem propagandisztikus irányultsága miatt tűnt alkalmasnak az ifjúság körében folytatott hangulatkeltésre. A példányszámokban kifejeződő „népszerűsége” inkább a körülményeket igazolja vissza, nem a kötet színvonalát.
A könyv 1945 végén itthon is megjelent Karcsi kalandjai: Egy német gyermek története címmel az Athenaeumnál, de nem derül ki sem ebből, sem további magyar kiadásaiból (1959, 1963, 19772), hogy maga a szerző fordította-e le, avagy eleve magyarul íródott, s lefordította valaki a német, illetve orosz nyelvű kiadás számára. Az azonban elgondolkodtató, illetve kérdéseket keltő, hogy német kiadására a második világháború után − német témája ellenére − még az NDK-ban sem került sor. Jogosan merül fel a gyanú, hogy a cselekmény bizonyos háttér-információi, amelyek még az itthoni olvasók számára is bizonytalannak vagy hamisnak tűnnek, ott eleve lelepleződnének. (Balázs 1931-ben elhagyta Németországot, és Moszkvában nem adódott lehetősége az alaposabb tájékozódásra a korábbi emigrációs bázisán kialakuló mindennapi életviszonyokkal kapcsolatosan.)
A főhős német kisfiú, azaz Brunner Karcsi (Balázs a német neveket, illetve egy részüket ebben a magyarított formában közli) története egy újabb ifjúsági regényben folytatódik. Ennek az 1937-ben orosz nyelven megjelenő kötetnek Karl Brunner a címe. Ámbár sajátos módon folytatódik: a két mű cselekményét két esztendő (1934–1936) választja el egymástól; a helyszínek, a szereplők változatlanok a folytatásban is; a visszautalások is érvényesek; a változás azonban lényeges: a címszereplő e két esztendő alatt hét évvel lett idősebb.
A kötet Magyarországon közvetlenül a Karcsi kalandjai után jelent meg az Athenaeumnál, még 1945 végén, Amikor Karcsiból Károly lesz címmel. További filológiai munkával ki lehetne deríteni, miért terjedelmesebb ez a kötet hatvanöt oldallal, mint az eredeti, de ettől, mivel különösebb jelentősége nincs, nyugodtan eltekinthetünk. A Balázs-bibliográfiát tanulmányozva úgy tűnik, hogy a kötetnek Magyarországon újabb kiadására már nem került sor, de fellapozva Balázs Béla Halálugrás a szakadékon át3 című, az említett munkában eredeti műként feltüntetett regényét, kiderül, hogy annak szövege azonos az Amikor Karcsiból Károly lesz szövegével (bár erre semmiféle hivatkozás nincs, sem a kötetben, sem a bibliográfiában4), és tulajdonképpen csak a befejezésben találkozunk némi szégyellős változtatással. Balázs Béla a főhősét és annak barátait elvezeti a spanyol polgárháborúba, ahol Lukács tábornok, azaz Zalka Máté vezényli őket, és a regényt ezekkel a mondatokkal fejezi be: „Nézd Ferenc! Ott a Csapajev zászlóaljat. A Sztalin zászlóaljat, a Rákosi zászlóaljat! Előre!”5 Ez a befejezés az 1978-as változatban már így szól: „Nézd, Franz! Ott a Csapajev zászlóalj! Nézd a szovjet zászlóaljat, a magyar zászlóaljat! Előre!”6 Időközben ugyanis az említett elvtársak persona non grata lettek.
A Karcsi-könyvek kritikai megméretésére sohasem került sor. Néhány ismertető cikket sorolhatnánk a hazai megjelenések után, amelyek óhatatlanul csak a felszínt érintik, szemléletüket pedig alapvetően az a korszellem határozza meg, amely Balázs Bélát a szocialista irodalom nagyjainak körében kanonizálta, és K. Nagy Magda monográfiájában7 öltött szélsőségesen elfogult formát.
A monográfusnak sincs értékelő megjegyzése ezekkel az ifjúság számára írt művekkel kapcsolatosan, s bár utal a Lukács György és Balázs Béla között kialakult konfrontációra, amely művészeti kérdésekben jött lére a moszkvai évek során, arról nem tesz említést, hogy nézeteltérésük egyik forrását éppen a Karcsi-történetek jelentették. Az író tiszteletpéldányt küldött ezekből a filozófus-kritikusnak, majd levélben kérte-sürgette róluk a véleményt. Lukács válasza nem pusztán arra utal, hogy silánynak tartja mindkettőt, sokkal súlyosabb az a vádja, hogy beleilleszkednek Balázs művészi mélyrepülésének folyamatába. Íme egy részlet a leveléből:
„Und ich habe nicht finden können, dass diese Verwahrlosung in der literarischen Moral, diese Anpassung an die schlechten Instinkte des Publikums be[i] Dir aufgehört hätte. Und die Angelegenheit der beiden Jugendromans hat das Wasser überfliessen lassen. Ich habe Dir tatsächlich auf die Zusendung dieser Werke nicht geantwortet − weil ich mich nicht imstande fühlte, meine Meinung in parlamentarischer Form auszudrücken. Meine Heftigkeit in dieser Ablehnung geht nicht ausschliessenlicht davon aus, dass ich diese Sachen für wertlos halte, Järlich werden Hunderte mittelmässige Bücher produziert weil bei uns ein ungeheueres, berechtigtes Lesebedürfnis vorhanden ist, und man weder die Kinder noch die Erwaschsenen so lange ohne Lektüre lassen kann, bis die Literatur ausschliesslich Werke auf hohem Niveau produziert. Es handelt sich wiederum um die Theorie, die dazu gemacht wird. In einer Diskussion der deutschen Komission tratest Du für den »hellen Helden« auf, führtest die Beispiele von Achil[l]es, Siegfried und Egmont an, um Deinen Karlchen im voraus zu rechtfertigen.
Nach dieser theoretischen Einleitung löste bei mir die Lektüre dieser Bücher einen Wutenfall aus.”8
Hamvassy Anna, az író második felesége ekképpen reagált Lukács levelére:
„Kedves Gyuri, tíz napi betegség után csak most tudtam Herbert [Balázs Béla eredeti utóneve, amelyet magánhasználatra megtartottak – H. P.] levelét leírni, melynek az »irodalmi morálra« vonatkozó részéhez nekem is volna pár szavam. Mint életének részese és koronatanúja, néhány biográfiai tényre vagyok kénytelen hivatkozni, melyekről van ugyan tudomásod, de melyeket szívesen elfelejtesz. Arról a bizonyos alkalmazkodásról [az eredetiben »Anpassung«-ról] van szó, mely szerinted Herbert művészi tehetségét mindig jobban és jobban lezüllesztette.”9
Érvelésének részletei tárgyunk szempontjából kevésbé fontosak, annál inkább érdekes, ahogyan a Karcsi-könyvek védelmében megszólal:
„Most aztán − véleményed szerint − Herbert itt Oroszországban elérkezett a »literarische Verwahrlosung« utolsó állomásához − a vörös kiccshez [sic!], gyermekkönyveiben. Annak ellenére, hogy úgy morális mint esztétikai véleményeidbe vetett hitem már régen megrendült és gyakran olvastam felszisszenve holmi »Parteischundról« írt elismerő kritikádat, viszont ellenkezőleg frappáns túlzásokat, jó írók (Dostojewsky, Rilke, stb.) lebecsmérlését, mikor talán a mindenkori magyar és német forradalompolitikához alkalmazkodva írtál − én itt nem számítok. Itt most csak a tényeket akartam felsorolni. Ilyen nagyon vigasztaló tény, hogy a gyerekkönyvek elbírálásánál a te és kevésszámú szatelitád véleményével szemben szöges ellentétben állnak 1.) két, a fasiszta Németországban illegálisan dolgozó ifjúmunkásvezető véleménye; 2.) egy, a Kominterbeli, igen művelt és ugy a külföldi viszonyokat, mint a világirodalmat jól ismerő pártember véleménye (Ernst Fischer). Ezek sem az Edöméreket, sem Karl Mayt nem ismerik, mert sohasem kapták kézhez, de jól ismerik az egész jó külföldi és itteni gyermekirodalmat, plus az itteni rossz próbálkozásokat, tehát nekünk eléggé kompetensek.”10
Nincs abban semmi rendkívüli vagy meglepő, hogy a feleség kivont karddal védelmezi férje művészi respektusát, s abban van is némi igaza, hogy Lukácsot sem lehet teljes mértékben felmenteni az ideológiai indíttatású alkalmazkodás vádja alól, de ez nem zárja ki, hogy ebben az esetben ne neki legyen igaza. Az asszony vitapozíciója azonban gyenge lábon áll, mert valódi érvet nem tud Lukáccsal szembefordítani, csak tekintélyérvre támaszkodik, már ha a „két, a fasiszta Németországban dolgozó ifjúmunkásvezető” tekintélyes ítélkezőnek nevezhető.
Ma már minden feltétel adott, hogy esztétikai központú, indulatoktól és elfogultságtól mentes, objektív véleményt formáljunk Balázs két ifjúsági regényéről. S ha véleményt mondunk, óhatatlanul is ítélkezünk az összeszólalkozó érdekeltek fent vázolt vitájában.
Az ifjúsági regények célközönsége a mesékből már kinőtt, de érettnek még nem nevezhető korosztály, amely szocializáltság, ismeretbirtoklás, érzelmi kondicionáltság tekintetében rendkívül heterogén, és az életkori sajátosságok tekintetében legalább két kisebb egységre osztható, legérvényesebben a serdülés határvonala mentén. Balázs Béla jól érzékeli ezt a különbséget, és ennek megfelelően a Karcsi kalandjai leegyszerűsítettebb társadalomképet ad, mint a második regény (amelyet a Móra Kiadó a kolofonban „Tizenhárom éven felülieknek” ajánl), és nyelvezete is a kisebbekéhez igazodó.
Az ifjúsági-, illetve gyermekregények kényszerűen visszafogott eszköztára természetesen a korosztály tagjainak érzelmi befolyásolására törekszik elsősorban. Ennek a következménye a polarizált jellemábrázolás, amely mindkét oldalon egyoldalú figurákat eredményez, azaz a hősök csupa jó vagy csupa rossz tulajdonsággal rendelkeznek, és ez nem a romantika, hanem a sematizmus ellentétpárjához áll közelebb. A világot csak a legalapvetőbb érdekviszonyai alapján felfogó gyermek számára az írónak érthető és világos alternatívát kell felkínálnia, amely a befogadó életkori sajátosságaihoz is igazodik. A Karcsi kalandjaiban a jók csoportjához a kommunisták, a kommunista-szimpatizánsok és a középpontban álló gyerekek tartoznak, a rosszak pedig a hatalom képviselői: a nácik, a fasiszták, az SA és a rendőrség, valamint a velük szimpatizáló felnőttek. Felesleges részleteznünk, mennyire vázlatos és megtévesztő ez a képlet, de alapjában véve nem is ez a leegyszerűsített társadalmi rétegszerkezet határozza meg a regény további sorsát, hanem az a megváltozott történelemi szituáció, amelyben a kommunizmus társadalmi gyakorlata ma egészen más megvilágításban jelenik meg. Azt mondhatjuk, a történelem ellehetetlenítette Balázs írói (egyszersmind emberi) álláspontját.
Kétségeink lehetnek egyébként, hogy akár a szocializmusnak nevezett korszakban élő, akár a mai gyermekolvasói (ha vannak egyáltalán ilyenek) értették-e, a helyére tudták-e tenni a regény olyan fogalmait, mint a „náci”, a „bolsevik”, az „árja”, a „nemzeti szocialista”, a „gyűjtőtábor”, a „Vörös Front” vagy az ezekhez hasonlók. A politikum mint életszféra mélyen és meghatározóan szövi át a regény cselekményét, de a tíz év körüli olvasó ezen az életszférán kívül él, nem tudja lényegét átlátni, megérteni, mert az eseményeket másfajta szemüvegen keresztül nézi, tudatosságot még kiélezett történelmi helyzetben sem lehet ez ügyben elvárni tőle.
Balázs a helyzetek indoklásával, az életkori sajátosságoknak megfelelő magyarázatával is fukarul bánik. Hogyan tudná egy gyerek feldolgozni magában azt a közleményt, amely Karcsi apjának halálára vonatkozik? Ezeket az információkat kellene helyére rendeznie a tudatában:
„Világos, hogy a nácik halálra kínozták, mert kommunista volt, és a munkások javáért küzdött.
Anyja ekkor csak egyetlen napig sírt. Másnap már elment a pártba, és átvette férje munkáját.”11
Ettől függetlenül a regény egyetlen, jól követhető cselekményszála és a megfelelő tempóban adagolt, bár néha iszonyúan primitív feszültségpontok sodrást adnak a történetnek, s ez magával ragadhatja a mű ifjú olvasóját. Kitűnő megoldás a filmművészetből ismert párhuzamos montázs technikájának adaptálása a cselekményvezetésben, mint ahogy például az a regény elején történik. Az egyik szál: a Karcsi anyjáért érkező különítmény akadályokkal nehezített feljutása a legfelső emeletre, ahol az asszony lakik; a másik szál (az előzővel egy időben) az anya szökésének mozzanatai, természetesen a helyszínek megfelelő ritmusú váltakoztatásával.
Jellemző egyébként a filmes érdeklődésű Balázsra egy feszültségteljes helyzetet idéző mondata: „A házak mintha ferdén álltak volna.”12 A gyerekolvasó biztosan nem, csak az ínyenc veszi észre ezt az utalást a német filmexpresszionizmus világára, amely gyakran alkalmazta a döntött képsík módszerét az ilyen szituációkra. Balázs láthatólag küzd bizonyos regénytechnikai problémákkal. Több alkalommal is funkciótlan módon ad szereplői szájába olyan mondatokat, amelyeknek információtartalma nem a másik szereplő, hanem az olvasó számára fontos.
Az ifjúsági- és gyermekregény teoretikusai bizonyára foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a műfaj művelői mekkora diszkrepanciát engedhetnek meg a valóságos viszonyok regénybeli ábrázolása során, de az engedmények körébe bizonyára nem férne bele a Balázs által megformált történet több mozzanata. El kellene hinnünk (pontosabban: a gyerekeknek el kellene hinniük), hogy 1934-ben, Berlinben egy náci körzetvezetőnek a pártirodája saját villájában van, és oda a kommunista szakácsnője éjszakánként be-besurran, onnan a nemzetiszocialista munkáspárt nyomtatott fejléccel ellátott borítékait lopkodja ki, és ezekbe helyezi el a konyhában elrejtett másológépen általa kinyomtatott röplapokat, majd a borítékokat postán küldi el a címzetteknek.
Nem járunk jobban a folytatásban sem: az Amikor Karcsiból Károly lesz ugyanazon hibák és tévedések tárháza, mint az előzményeket magába foglaló regény. Mindenekelőtt annak az értékszerkezetnek a hangsúlyozása teszi idejétmúlttá, túlhaladottá, érvénytelenné, amely az előzőt is. Lássuk, milyen értékpreferenciákat óhajt az író gyermekolvasói figyelmébe ajánlani! Az első, egyúttal a legfontosabb: a kommunista párt. „A büszkeség csodálatos boldog érzése töltötte el Karcsi szívét! Lám, milyen sokat jelent az anyja neve! »Hedvig üdvözöl« − az annyit jelent, hogy »a párt üdvözöl« ! És ez az ő anyja! És a párt is olyan, mint a gondos anya…”13
A cselekménymenet motorja az a folytonos véletleneken átbukdácsoló, de mindig halálos biztonsággal felbukkanó elvtársi segítség, amely az összes akadályt elhárítja a cél megvalósításának útjából. A párt mindenütt jelen van, és még az ellenség soraiban is tévedhetetlenül megtalálja a leggyengébb láncszemet, akit majd a maga közösségébe tud vonzani.
A második, hasonlóan fontos igazodási pont: a Szovjetunió.
„Ó, hogy megdobbant Karcsi szíve!
»Figyelem! Itt Moszkva beszél, kommintern rádióadó…« […]
Hogy hallgatta! Szinte ragyogott, az arca égett. A rádióhullámok a Szovjetunióból az igazságot hozták el, azt az igazságot, amelyet a német dolgozók elől elrejtenek. Arról beszélt, hogy mik a céljai a fasiszta politikának, amely háborúba akarja sodorni a népet, arról beszélt, hogy a fasiszták egész Európát saját gyarmatukká akarják tenni, s hogy milyen virágzó élet van a szocializmus országában, a Szovjetunióban.”14
Érdemes megfigyelni az idézett szövegrészek hangnemét! Patetikus emelkedettség, a vallásos érzülethez hasonló áhítat lengi át a sorokat, és ez a „hívő” számára hatásos is, de aki nem azonosul a szerző eszményeivel (és ez az olvasó nem föltétlenül, sőt inkább nem a másik oldal, a fasizmus és nácizmus híve, pusztán antikommunista), azt taszítja, és még élénkebben utasítja el a felkínált „értékeket”. És ha a jelenséget nem mai nézőpontból szemléljük, hanem történelmi kontextusba helyezzük, akkor is azt mondhatjuk: Balázs óriási tévedése, hogy a kommunizmusnak mint társadalmi gyakorlatnak egyetemleges és meggyőződésen alapuló tömegbázisát feltételezi akár a Szovjetunióban, akár másutt, és hogy eszményeit széles körűen a „jó” zsinórmértékének fogadták volna el.
A kommunizmus gyakorlata minden országban, ahol időlegesen érvényesült, komoly félelmeket gerjesztett az összes társadalmi rétegben (még magukban a kommunistákban is), az istenhívők körében pedig különösképpen. A tömegérzület őszinteségét mérni éppen e félelem miatt egyetlen totális diktatúrában sem lehetséges. A vallásosság háttérbe szorításában a Szovjetunió radikális példát mutatott: templomokat számoltak fel, látványos ikonégetésekre került sor. (A filmes Balázs Béla tudott ezekről, hiszen Eizenstein megsemmisített filmjében, a Bezsin lugban voltak ilyen jelenetek)
A második Karl Brunner-regényben Balázs maga is ennek a vallásellenességnek a propagátorává válik. Fiatalember hősei Ausztriából indulnak Spanyolországba, hogy a köztársaságiak oldalán harcoljanak a francoisták ellen, és az olcsó utazás-szállás reményében egy Lourdes-ba utazó zarándokcsoporthoz csatlakoznak. Ez alkalmat kínál az írónak, hogy „leleplezze” és elutasítsa az − úgymond − elüzletiesedett vallásos szellemet. Nem kétséges, hogy egy zarándokcsoportra rátelepedhetnek a haszon reményében kufárok és demagógok, de kétségbe vonni a többség vallási megszállottságát, és gúnyolódni rajtuk, megengedhetetlen írói egyoldalúságot jelent.
A vesztett szabadságharcok, hadjáratok, felkelések ábrázolásában − mint amilyen a spanyol polgárháború is volt − az a gyakorlat figyelhető meg (különösen a lektűr és az egyéb könnyű műfajok körében), hogy az alkotó kimetsz egy szeletet az események menetéből, amelyben a vesztes fél átmenetileg győzelmet arat, és ezt állítja a középpontba lelkesítő példaként. Balázs is evvel a megoldással él. Karl Brunner az első regényben sem, a másodikban sem kerül vert helyzetbe. Az ifjúsági regényben ez természetesen alapkövetelmény.
Kérdés azonban, meddig mehet el az író a tények elferdítésében. Érthető, hogy Balázs bevezeti regényébe a szovjet és magyar érdekeltségű Zalka Mátét, aki emblematikus alak a nemzetközi kommunista mozgalomban; még az is érthető, hogy egy katonai akciót álmodik az aragóniai Sierra hegyei közé, amelyet egy síszázad hajt végre (ezzel kapcsolatban írja Lukács György, magyar példával hasonlítva össze a helyzetet: „Hier bekommen wir diesen selben Kitsch rot angestrichen: »Hurrah! Das ist kommunistische Schlauerheit!«”15); súrolja a hihetőség határát, hogy megjódliztatja a matolcsi Holt-Szamos partjáról elszármazott Lukács tábornokot; de az már érthetetlen, hogy miért szerepelteti Teruelnél 1938 februárjában, holott a nemzetközi brigádok tábornoka 1937 júniusában elesett Huesca alatt.
Olyan művekről esett szó itt, amelyek − főként szerzőjük tekintélye miatt − részei a magyar irodalomnak, de eleve késve érkeztek haza, és jószerivel idejük sem volt betagolódni a hazai ifjúsági regények világába, mert a történelem máris túllépett az általuk ábrázolt élethelyzeteken, és főleg azon a szemléleten, amely bennük tükröződik. Elképzelhetetlen, hogy akár a Karcsi kalandjai, akár az Amikor Karcsiból Károly lesz föltámasztható a célba vett korosztály számára. Ideologikus alapszövetük ezt eleve lehetetlenné teszi, de gyanítható, hogy e ballaszt nélkül sem illeszkednének a mai serdülő korosztály élményvilágához.
Hamar Péter 1943-ban született Budapesten. Filmesztéta, irodalomtörténész. Legutóbbi könyvei: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon (2012), Anzikszkártyák Bajáról : novellák (2013)
1 BALÁZS Béla: Önéletrajz, 1948, november, Filmvilág, 1964. június 1., 14.
2 A könyv kiadásaira vonatkozó adatok forrása GYURIS György: Balázs Béla: Bibliográfia, Somogyi-könyvtár, Szeged, 1984. Az adatár nem tartalmazza azokat a kiadásokat, amelyek a Szovjetunió tagköztársaságaiban, azok nyelvén jelentek meg.
3 BALÁZS Béla: Halálugrás a szakadékon át, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1978, 232.
4 Az 1984-es bibliográfia redukált adata azért meglepő, mert a Karcsiból Károly lesz és a Halálugrás… szövegösszefüggésére Lenkei Júlia szerkesztő már korábban felhívta a figyelmet. (Balázs Béla levelei Lukács Györgyhöz, MTA Filozófiai Intézet Lukács György Archívum, 1982, 258.)
5Amikor Karcsiból… 198.
6Halálugrás a …231.
7 K. NAGY MAGDA: Balázs Béla világa, Kossuth Könyvkiadó, 1973
8 „És nem találtam nyomát annak, hogy megszűnt volna nálad az irodalmi morál elzüllése, a közönség rossz ösztöneihez, tapasztalatlanságához és igénytelenségéhez való alkalmazkodásod. A két ifjúsági regénnyel pedig betelt a pohár. Valóban nem válaszoltam e két mű megküldésére − mert nem éreztem magam képesnek arra, hogy a véleményemet parlamentáris formában fejezzem ki. Elzárkózásom, indulataim nem kizárólag abból fakadnak, hogy ezeket a dolgokat értéktelennek tartom. Évenként középszerű könyvek százait adják ki nálunk a hatalmas mértékű és indokolt olvasási igény miatt, és sem a gyermekeket, sem a felnőtteket nem hagyhatjuk mindaddig olvasmányok nélkül, míg az irodalom kizárólag magas színvonalú alkotásokat nem produkál. Ez az újabb elmélet, amelyet a helyzethez kreálnak. A német bizottság egyik vitájában a »világos hősök« mellett érveltél, példaként nevezted meg Achillest, Siegfriedet és Egmontot, azért, hogy a te Karlchenedet már előre igazolhasd.
E teoretikus bevezetés után dührohamot váltanak ki bennem a te lektűr könyveid.” (Saját fordítás – H. P.) LUKÁCS György levele Balázs Bélának, Moszkva, 1940 január = Balázs Béla levelei… 185 – 186.
9 HAMVASY Anna levele Lukács Györgynek, Isztra, 1940. február. = Balázs Béla levelei…, 225.
10 U.o. 227-228.
11 BALÁZS Béla: Karcsi kalandjai, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977, 24.
12 I.m. 16.
13Amikor Karcsiból… 80.
14 I. m. 41-42.
15 „Itt megkapjuk ugyanezt a giccset, vörös csíkkal: »Hurrá, ez a kommunista ravaszság!«”, LUKÁCS György levele… 186.