Orpheusz galériája V. (Kháron-kutyák)

Függöny mögül villan elő a kép:
dióhéjcsónakban két kutyafejű révész evez.
A háttérben a cél: egy fehér körmökkel megkarcolt,
kifakult sziget. Odavitték Eurüdikét.
Hiába ékesszólás, hiába éteri zene,
a visszaúton nem fog majd beférni,
lába sem lesz már, hogy a ladikba lépjen.
Kháronnak nem látszik az arca: nincs.
Így nem kell rávillantania senkire tekintetét.
A csuklya alatt talán szimatol az orr,
talán vicsorognak az éles fogak,
de a riogatást ráhagyja inkább Kerberoszra.
Elég, ha lehajtja a fejét, elég, ha színleli
a közönyt, elég, ha nem szól vissza:
így annál könyörtelenebb, annál kétségbeejtőbb
lesz a csonka párbeszéd. Ha kell,
megkettőzi magát, vagy sokszorosítja:
az árboc mint egy fekete tükör.
A néma kutyákkal a dióhéj gyorsan megtelik,
szinte húzniuk sem kell, elég, ha csak
érintik az evezőt. Mintha csak kézműveskedő
gyerekek alkották volna, azért olyan apró,
azért olyan esetlen az alvilág.
A hullámok anyaga fehér krepp-papír,
szerelőpálcákból van az árboc,
szalvétából a kutyafigurák,
könnyen száradó gyurmából a csónak.
Mégis súlyos az egész, mégis nyomasztó.
Ha baloldalt kioldja valaki a függönyt, elereszti,
elmosnak majd és eltakarnak mindent
vízszintes és függőleges, szeszélyesen hullámzó csíkjai.