Preparáció

Se kedve, se arca nincs
a tánclépésben érkezőnek,
de a csellószó parancsára
mozgása elfolyt hullámív,
arca plafont hasító szike.
Egy hibátlan kezdés után
körasztalközépre érkezik,
széttárt paravánok közé,
hogy pótolja a megmerevült
figyelők szabadságérzetét.
Flamingóként egyensúlyoz.
Combjai felett kisbárányként
imbolygó szoknyarendszer,
mégsem ártatlan e karcsúság,
hiszen bal lábával stabilan
feszül bele a talajba, példa-
képe egy fába vert szögnek.
Gyanútlan jelenlétbe érkezik,
tisztelve az érdektelenséget,
amit a nézők arca sugároz.
Ám veszélyes bizalom ez,
a mély hangok iránti vágy,
s oldalt elvonuló testekbe
ütközik kibillenő tekintete.
Egy öregember sóhaja fáj,
vagy csak a megtévesztő
elbizonytalanodás, ami jelzi,
a vonósok közül a cselló
hangja állhat legközelebb
az emberéhez, és nem is
érezni már a különbséget,
ha ragacsossá vált a levegő.
El kellene találni az irányt
az árulás és az egyszerűség
között, ami megtart valamit
a pillanatból, de kevésbé
erőszakos és felejthetetlen.