Versek El Kazovszkij képeire

Noha El Kazovszkij elsősorban saját magánmitológiájának, saját vélt, valós és maszkos identitásának
festője volt, s életművében jelentős szerepet játszott a halmozás, e „korlátok” különös módon
felszabadítólag hatottak rá, hiszen az érzékeny és finom átváltozások ragyogó, életfogytig tartó narratíváit
dolgozta ki. Ex librisein, grafikai aprómunkáin kicsiben és intenzíven van ott az „egész”, de valami más is.
Ezt az „egészet” és ezt a mást kíséreltük meg megragadni a szavak erejével: a legnagyobb örömünkre
számos költő vállalkozott teljesen egyértelmű lelkesedéssel arra, hogy kísérőverset írjon egy-egy ilyen
alkotás mellé, s így bővítse, alakítsa, sokszorozza meg egy-egy alkotás erejét, vagy hogy polemizáljon vele,
vagy netán csak arisztokratikus kéjjel, egy vers erejéig elidőzzön egy nem mindennapi módon otthonos és
feszélyező festői világban.
Noha az alábbi költemények felkérésre íródtak, a szerkesztő mégsem lehet teljesen diadalittas: ez
a felkérés ugyanis nem csak az ő érdeme, ez a „felkérés” már úgyszólván „régóta ott volt a levegőben”.
Összeállításunkkal kapcsolódik az október 29-én, a Magyar Nemzeti Galériában nyíló El Kazovszkij
kiállításhoz is. A műalkotások közlési jogáért és a segítségért külön köszönet illeti az El Kazovszkij
Alapítványt, különösen Siklós Pétert.