Éjszakák

(T. A. tiszteletére)

titka van téli éjszakának
a mozdulatlan hópihe
ami a vágható csendbe az időt
mogorva csillag forgását írja be
távolságot bezár kinyit fénynek íve
a csillámló messzi fényes pontok
sejtetik a mélykék horizontot
hogy arra se menj  de el se tévedj
titka lehet a tavaszi éjszakának
magáról álmodó virágszirom
ablakrésen bekúszó illat
ami szétcsúszik ébredő tárgyakon
érintést égő testek vibrálása zizeg
a ruhák surrannak mily gyorsan
a kezet vezeti a mohó ideg
mi elmúlt már nem menti meg
titka lesz nyári éjszakának azzal teli
hogy messze vihar dúl villámlik remeg
s a kisgyerek felriad áthempereg
anyja hóna alá ujjával mellét megböki
az éj túl meleg volt a párna vizes
a férfi ébred ott kereng rossz álom íze is
hogy tárcájában nincs több csak egy tizes
eurós piros bankó s ne adj’isten ha hamis
őszi éjszakának titka mi azt nem tudom
csak állni a fenyéren s gomba kalapján
mérni a napnak lassuló szárnyát
míg ezüst hajába hull bele lomb
titka volt az őszi éjszakának
a bíbor avarba elbújt szarvasbogár
ki álmodni aludni tért vagy már halott
ollója közt a versek és én vele vagyok