(szino)líra torzószótár; alkalmatlan; alkalmatlankodik; alkalmazkodó
alkalmatlan
megkésett beérésem után izgatni kezdett ha a jelenségek szélei körülöttem lassan szétoldódtak
no nem a közellátás zavarai miatt és itt nem a bevásárlás nehézségeire gondolok vagy épp arra
hogy nem sejtettük öreg meteorológus professzorom társaságában italozva milyen időjárást is
hoz a holnap ám a dolgok folyamatosan relatív színezetűvé váltak s átmenetileg hasznos volt
odamondogatni az épp esedékes diktatúrának mely alattomosan már a tisztességes logika örök
szabályait bontotta zsigerileg érzékelve fontos az alternatív érzékenység gondja de azért nem
hangszerelhetünk mindent alattomban a keveseknek a kisebbségnek ha ködöt eregetnek főleg
ha provokálnak s amiért egykori barátaim előttem nyitott ajtókat bezártak azokat a szerényre
sikerült véleményeket a hiteltelen politikai széljárások árnyékában ma is úgy gondolom mély
ráncok közt nem elévülhető ok kint rekedt hazánk fiaira tekinteni ám egyszer feldolgozva ezt
a történelmi kínt talán az sem érdektelen akik a virtuális játszmában bent maradtak tudva bár
az ember ekkor lesz végleg alkalmatlan mindenféle cselszövésre mivel közeleg az örök béke
alkalmatlankodik
olykor hétköznapjaink finom hangolásai között bolyongva sorra nyílnak ha nem is mindenkor
ismeretlenül a biológiai létben az állati ösztönök felé taszító dimenziók egyszerűen csak azon
a tudati szinten maradva hogy táplálkozni párzani erőt fitogtatni önmagunkat följebb stilizálni
kellemdúsan jó mögöttük viszont valamilyen különös hiányérzet is azonnal megtapad ne légy
balek anyagi érdekekből rafinált gondolatfutamokkal is emeld meg magad és ha helyzeted is
úgy kívánja legyen az akár a kívülállók kálváriája mások kárára lobogtasd hiányos szellemed
a mélyebben látóknak viszont kevés ez az egyszeregy mert mit is kezdesz a tanácstalansággal
a morális útkereszteződéseken és a szolidaritás határa merre megy s hogy tovább ha a szeretet
lángjai önző módon egyszer csak kihunyóban avagy a megválaszolhatatlan ellipszisekből épp
visszatérve ráébredsz a fölöslegességre vagy némi szégyenre ha éned bizonyos helyzetekben
alkalmatlankodik akkor vajon milyen kihátrálással gyűröd le a kínt s miként tekintesz az örök
vastag bőrűekre kik sohasem esnek semmilyen révületbe letarolva a kételkedő mezők virágait
alkalmazkodó
ülök kialvatlanul és zordan a téli depresszióban és műfajt temetek ha így a véghez közeledve
nincs is már bennem elég szeretet ám zsigerileg űz eszmélkedésem óta a rendszeretet melynek
gyökerei ott kapaszkodnak a hivatali létben melyet alázkodva és olykor morogva drága őseim
megéltek mindenek elé tolva egy alkalmazkodó attitűdöt melyben a kizsigerelt lélek boldogan
megfürdött ha a konfliktusok a küszöbök előtt maradtak most hogy én tizenhét nagy dobozból
nevesek leveleit rakosgatom magamnak merengve hiszen az egykor feltépett borítékok trendje
vissza sose tér különösen megráz mikor a levél írója odaát ő már nem szid és nem emel hazát
vissza nem szól méltatlan társak közé keveredve így aztán kinek végképp megszűnt a kedve e
rakosgatásban elkülönül ami átmeneti rendszer hisz mindenki odakerül egyszer az összeöntött
nagy dobozba hiába rakom motyogva az élő klasszikusokat külön pedig milyen sikeres lenne
elérhetetlenül hízni a nevükön fölhevülve görbe betűkön meg az írógépszalagon még ha nincs
is benne haszon de visszatükrözik hogy éltél s néha partiban reméltél kancsal maradandóságot