Belenyugvás a csend határaiba

soha többé nem tudom levenni csuklómról Kronoszt
meztelenségem a számlapja
arra ír percet napot
ami él
amíg él
örömtől dadog
ha nem lesz örök az idők haragja
akkor nem lehet a múlás végleges kiutalt poszt
te pontosan tudod Thot írást kitaláló íbisz fejű isten
napbárka örök utasa szemgyógyító támasza halandónak
nincs itt ki halhatatlan lenni nem vágy
mióta nap s hold égen maradtak
mind benne vergődünk e süppedő örök hitben
látszanunk engedelmes szeretőnek hagyd hát
hisz látod sok ezer év homokszem rád omlik kiabálja
az emlékezés betűk miatt lesz erősebb meg soha nem hal
nekem jelen jut
nem panasz ez
így jó
zaja sincs
elmenekültem a csendhatárra
itt az idő már másképpen kerekül
szűk ez a tér itt csak kilátásnyi déli harangszóra ha le
házak fák és földek zilált vonalán siklik a szem
nem is kér többet bele a vágy annál amit elbír
nem tart meg függve egész fát sem egy szem levele
nekem nem kín a kicsiségem sem a rám forrasztott órák
szarkalábat szemhéjra húzó idő vagy Párkák fonala
nekem elbújni falun ez ad még végmenedéket
perc óra nap hét hó év vagy évtized mind új csoda
csattan március hónak szennyes árja pillepalackot ringat
szemetét itt teszi le a fél völgy mocskát itt mosta el a tél
téglák mohát fogtak diólevél alatt barna lett televény
sok havi munkára igazgat szél bokrokat fákat zsindelytetőt
mordulok hagyja már nem tudom hogy majd meggyőzöm-e mind
de ahogy látom a rügy most már tartja a kéket az égét amibe délben a nap beleül
nyugszom kapkodás semmi csak nézem a gyors csoda bomlást
ezt nem élheti meg mással az ember csendben csak így egyedül