Kalligram / Archívum / 2016 / XXV. évf. 2016. július-augusztus / Ahogy az emlékezetünkben él; Születésnapomra, 2013.; El Greco: Orgaz gróf temetése

Ahogy az emlékezetünkben él; Születésnapomra, 2013.; El Greco: Orgaz gróf temetése

Ahogy az emlékezetünkben él
 
Azon megvetett fajba tartozott,
amiket állatrendszertanilag
elnagyoltan, közönségesen
görényeknek szoktak mondani.
Csak mozgóra vadásznak.
Nem étvágy, csak az élmény miatt.
És lényegében mindig szomorú volt,
legbelül. Mégis, ha valamifajta
„örömet” mutatott, tehát
amit közönségesen örömnek
tartanak, azt is csak néha, mikor
a tetszhalott, megrázva magát,
nyakán-fején véresen fölállt,
és eliszkolt, vissza se nézve.
Nem tudni, hogy öröm volt-e ez,
vagy pillanatnyi bénulás, legbelül.
Mindenesetre így él emlékezetünkben.
 
 
 
Születésnapomra, 2013.
 
„Az értelmezés”, gondolta Epignómidés,
a könyvtáros, „mindenekelőtt az értelmezés!”
Megállt, ujját végighúzta a poros polcokon.
Átnézett közöttük. Az ifjú szinte magában
olvasott. „Mi az a tekercs, a kezedben?”
„Véletlen. A Hermés-himnusz eleje:
Hajnalban született, délben pengette a lantot,
este, a hó negyedik napján, amelyen született a
messzelövő nagy Apollón barmait elhajtotta.”
Fölnézett. Epignómidés ezt a nézését szerette
leginkább. Sose lehetett tudni, hogy milyen
kérdéssel akarja sarokba szorítani. „Mi mindent
összehordtak róla a filológusok!”,
mondta Epignómidés, a könyvtáros,
„Mennyi titkos és tilalmas jelentés: hajnal,
dél, este, és a hónap negyedik napja! De ma,
ma hagyjuk!” „Persze”, mondta az ifjú,
ma van a születésnapod, Lélekvezető,
értelmezés nélkül: a hónap negyedik napja.”

El Greco: Orgaz gróf temetése

„hozd elő Lévi törzsét, és állassad Áron pap elé, hogy szolgáljanak néki”
(Nm 3,6)

 
A választóvonal alatt
súlyos feketeség.
Gyászruhák; a kézelőn
fehér csipke. Finom,
 
nemes viaszkezek:
ez kínzásra, az kínra nyílt,
ez elhárít, az rámutat.
Az aszkétáé göcsörtös.
 
Ez föl, az ég felé,
az le, a föld alá,
a holt felé emitt, ez –
áldás, átok, védelem.
 
Egy pap kezébe’ könyv.
A kisfiúnak: fáklya –
a láng, az fölfelé,
a mutató a föld alá.
 
A Főpap mitrával, a Lévi
arany dalmatikában:
vöröse pír az ifjú arcán.
Vagy a súlytól: vasat,
 
hideg páncélt emel. 
Ez törvény szabta tiszte.
Kifelé néz, szelíden,
és meghatározatlanul.