Kalligram / Archívum / 2016 / XXV. évf. 2016. július-augusztus / Világ bolondja; Ujjvilág; Égbekiáltó

Világ bolondja; Ujjvilág; Égbekiáltó

Világ bolondja

Hulló halom vagy: rakás varjútoll.

Benned egy emlék összes éjszakája.

Kitépett, kissé cafatos csomók:

egy egész város mozdul dögszagára.

Varánusz méreggel csurgó pofája –

út szélén hagyott összegyűrt flakon –

megkeményedett, összeaszott vadhús,

mit túl sokáig hagytak a fagyon.

Világ bolondja vagyok, hogy hagyom.

Ujjvilág

Szivacs a testem.

Víz a vízben.

Besárgult korallzátonyok.

Körülöttem,

e furcsa lében

kocsonyásodik a mocsok.

Őseim lucska.

Koporsójuk

szálkát uszít ellenem.

Fényképeik

kopott szegélye

rám záruló jégverem.

És szagtalan,

bő lében ázom.

Zölddé érek, mint a spenót.

Mi bennem hajt,

csak meg ne fázzon.

Inkább kihúzom a dugót.

Égbekiáltó

Alakot öltött idő testem –

mint vakolat, berepedeztem.

Számban a bűntudat virága

születőben lévő tiráda.

Bőrként hámlik le minden hála.

(Öröktől faragott ciráda.)

Égbekiáltó nagy szavak:

megannyi szemétlerakat.

Agyig érő dekoltázs villan

(mit hús nyújthat, úgyis elillan).

Ha sokat beszél, bereked

akármily erős szeretet,

s feszültség helyett kereket

old, többé nem fogat verebet

veled. Mit eddig fogatott,

tömd csak ki. (Úgyis mind halott.)