Mindenki odakap; Elforgatás

Mindenki odakap
(staffázs; Vida Gergely 4-5 hónaposan; papír,
fekete-fehér privátfotó)

Szépen tarja magát az alkarján, el kell ismerni.
Olyan, akár egy gyík, amely valahogy feljutott

a képre. Amikor feljebb nyomná felsőtestét,
valódi ijedelem támad, megbillen oldalra.

Nem csoda, láthatólag a szürkére támaszkodik,
nincs alatta szófa vagy egyéb műtermi bútor,

ami van, halovány kiszögellés a bal kézfejnél,
amit a keret levág. Ortopédiai szempontból

nincs jelentősége, csak egy soron következő
tapasztalás. Mindenki odakap, pedig azonnal

korrigál. Ez a röpke fejetlenség, e pillanatnyi
kibukás a formából valahogy felkúszik a képre.

Valami változott a szürkében. Csörgőt ráznak
néma konszenzussal, ő magától értetődően,

kerek szemmel mosolyog, holott a csörgőrázók
a szürkén túl élnek. Hogy vesse utánuk magát

abba a kiterjedésbe?

Elforgatás
(staffázs; Caravaggio: Narcissus; olaj, vászon)

Ha időben végzik, traumák nélkül
rántható le a felület a kedves, megszokott arcról,
akár fütykösről a fennragadt előbőr.  
A koponyára új, élő kép
operálható,
nem, faj, vallás, doktori cím
rajta lehet mind.

Olaj és csont jóformán nem is vérzik,
olvasható a színes prospektusban,
csupán néhány hétig fog egy kicsit,
a következő beavatkozást,
ha szükségessé válna mégis,
Ön is elvégezheti.

Ne hidd, pojáca, hogy nem hagy
nyomot
rajtad a tükörből kizárt világ:
a félhomályban egy korán vénült alak tartja
(igaz, minden erőlködés nélkül)
a nehéz, átlátszó jéglapot.

Ha úgy tetszik, alattad,
ha úgy, a fejed felett.  

(Egyszer forgassa el a reprodukciót
középtengelye körül 180 fokkal!)