Georgij Kirailski: Valami másról; Fatörzs Szilvia: Szél; Nikola Toleski: Lányomnak; Éric Stéphane: Les Mariages de Loups; Maarten Van Es: A 12-es szoba

Georgij Kirailski: Valami másról
(Bulgária)

Talán épp így szeretkeznek a kígyók,
semmi másban nem hisznek, ingerlékenyen és teli méreggel.
Szerelmük napról napra keményedik,
akár a csigafül
a tőzegben. És ha a szerelem meghal,
a kígyók ott maradnak odabilincselve a történelem üledékeihez,
a föld és az idő szikkadt hártyájához.
Köztük már csak egy megkövesedett csigaház van, benne
elfeledett susogás, néhány gyors
mozdulat és görcs, harapás,
pár egér és szellem. Mert ez olyan szerelem, mely
az érzelemhez csak a maga másával és
formájával közeledik. Olyan reménytelennel, hogy
azt egyesek akár már-már el is hihetik. Talán épp így
szeretkeznek a kígyók és szerelmük csupán
az első megfogant érintés záloga, mely nem is hozzájuk tartozott.
Levedlett, kemény kígyóbőr a homokban.

Fatörzs Szilvia: Szél
(Magyarország)

Az alacsony falon egy nyolcéves
cigánylány cigizik. Alaposan
letüdőzi, füstszárnyakat
ereget.
Amikor közben lehunyja a szemét,
úgy tűnik, mint ha a nyár utolsó
őszibarackjáról álmodna,
melyet tegnap vágott félbe
és falt fel.
A cigi csípi meztelen,
napos ajkait, de ő
felnőttnek akar látszani.
Kissé oldalvást egy tízéves
fiú áll és
figyeli őt.
Valami iszonyatosan kukorékol benne,
fürtjei közt annyi a szél,
hogy megtévesztené a szerelmet is.

Nikola Toleski: Lányomnak
(Macedónia)

Azt hiszem, lány
lesz. Érzem őt magamban.

Olyan, mintha ismét
be szeretné rendezni
az otthonát,
melyre még a fogamzás
előttről emlékezik.

Napközt láthatom,
ahogy ez az aktus
ezerszer ismétlődik meg,

épül, rendeződik,
a legmegfelelőbb álmokat keresi.

Amikor aludni megyek,
tudom,
hogy valahol a sötétben
ott a te
fehér lánytenyered,
mely nem hagy szóhoz jutni.

És ott a szerelem is
mint egy asztal
alatt felejtett
könyv.

Nincs menekvés,
mindent, amit csak az ember megálmodott,
vonszol magával,
akkor is, ha menekül.

A lányunkra gondolok.
Olyan lesz, mint te vagy.

A kádban ücsörög majd
és kivált odafigyel majd a vér
csöndes erecskéire,
amikor megvágja magát
lábborotválás közben.

És hinni fogja azt is,
hogy ez
a vér
hátat fordít neki,
mintha nem lenne képes
a szemébe nézni,
jóllakottan, hirtelen
megtagadva a testet.

Tudom, hogy lány lesz,
az apja vagyok,
érzem őt magamban.

Éric Stéphane: Les Mariages de Loups
(Belgium)

A. Š.

Belső ajtóim
minden kilincse
szivárványszínű.
Egyet lenyomok, és csak a lyukon át
kukucskálok befelé.
Néhány könyv,
kiaggatott fehérnemű,
és az ágy, melyen épp
ebben a pillanatban szeretkezünk.
Rajtam lovagolsz, és hajad végei
szúrják lehunyt szemem.
Nevetsz, mert ezt nem szeretem,
s mert nem hagyod abba,
belépek az ajtón át a szobába,
hogy tenyeremmel tapogassam végig a hátadat.
Reszketsz a hidegtől,
és tudom, hogy most mellém fekszel,
és úgy eltévedsz, hogy ki se látszol majd
a dunna alól.
Lassan kijövök, nem zárom be az ajtót.
Belső ajtóim
minden kilincse
szivárványszínű.
Nem is sejted.
Ha akarsz, belépsz,
ha nem, nem.

Maarten Van Es: A 12-es szoba
(Hollandia)

mennyi szorongás van abban
ahogy megérintem öregedő kezét
a száj szögleteibe
tudja rejteni a lángoló eget
és combjain rejtegeti
a hajdani
ma már halott madarakat
amikor megmosom
saját Rómát képzel magának
mert az emberek az ő korában
megint csak pusztán álmodni
képesek
a szerelem pucéran fekszik akár a nyár
az emlékekben
egyszerűen gyönyörű
minden reggel
amikor a szolgálat elkezdődik
és belépek
a szobájába félek
mert kimondottan hasonlít
minden költöző madárhoz