Kalligram / Archívum / 2016 / XXV. évf. 2016. október / A halál lehelete

A halál lehelete

Gitta: Már megint rendetlenség van. A cipők összevissza bedobálva. A ruhákat megszámoltam, egy estélyi hiányzik.
Leül az íróasztalához. Rágyújt. Hosszú, élénkpirosra lakkozott körmét nézi. Majd kinéz az ablakon. A kamera mutatja azt, amit a nő néz: közelről a kezét, aztán a budai szűk utcát. A kétszintes villával szemben fenyők takarják a század eleji egyszintes ház ablakait. Gitta nem szereti a szomszédban lakókat. Úgy véli, nem erre a környékre való a család. A férfinak nincs kocsija. Apró termetű, mindig kézitáskával közlekedik. Sosem néz előre, csak a lába elé. Hallomásból tudja, hogy a felesége beteg, állandóan fekszik. Gitta még sosem látta az asszonyt. Egy éve költöztek a szemközti házba.
Érzem, hogy lop. Mintha ismerném, mintha már láttam volna valahol. Cigányos arca van. Fiatal. Nem szépen beszél. Azt mondja: eszek, iszok. Pimaszul néz rám. A többiek tisztelnek. Engem tisztelni kell. Végül is takarítólánynak vettem fel. Cseléd.
Elnyomja a nagy zöld színű üveghamutartóban a csikket. Feláll, az ablakhoz megy.
Öreg vagyok, és még mindig félek. Nem félek.
Megszólal a telefon, az asztalhoz siet, felveszi.
Halló
Köszön, arca derűssé válik.
A kamera stílbútorral berendezett szobát mutat. Gittánál tíz évvel idősebb nő ül egy öreg, kopott, de jó külsejű barnamintás fotelban. Neve: Erzsébet. Nyugdíjas. Régen fodrász volt.
Erzsébet: Szia. Nem jössz fel?
A kamera ismét Gittát mutatja.
Gitta: De, boldogan. Te mindig akkor hívsz, ha rossz kedvem van.
A kamera ismét Erzsébetet mutatja. Mosolyogva beszél.
Erzsébet: Mi történt? Főztem húslevest, és van mákos guba is. Gyere fel! Útközben vegyél ásványvizet!
Gitta a telefonnal az ablakhoz megy, éppen jön haza a szomszédja, akit nem szeret. Kezében aktatáska. A férfi, mintha Gitta ablakára sandítana, majd a betonutat nézi. A vaskapu zárját nyitja, amikor a nő ismét az asztalhoz lép.
Gitta: Felvettem egy cselédet. Annának hívják. Nem tudom, de szerintem lop. Megint hiányzik egy estélyi ruha. Rendetlen is. A cipők behajigálva, összevissza hevernek a szekrényben. Pedig megfizetem.  Éhes vagyok. Viszek ásványvizet.
Erzsébetet látni. Száját elhúzza, de kedvesen beszél.
Erzsébet: Te engem is megfizettél. Túl szigorú vagy, önmagadhoz is meg másokhoz is.
Gitta: Azért van önálló szalonom. Az én divatbemutatómra még a franciák is eljöttek. Emlékszel? Tavaly! Akkor még te is dolgoztál.
Erzsébet: Mikor indulsz?
Gitta kezén az óráját nézi. Délután fél hat van. Az aranyórát mutatja a kamera.
Gitta: Hatra ott vagyok. Szia.
Erzsébet: az ásványvi…
Gitta: Nem felejtem el.
Leteszi a telefont
Ha ásványvizet kér, akkor tudom, hogy valami ajándékra számít.  Végül is tíz éve miattam jött haza. Végigcsinálta velem.
Az ablakhoz megy. A szomszéd házát látni. A fenyőfák mögött látni, hogy az egyik szobában felkapcsolták a villanyt. A férfi az ablakhoz megy, néz kifelé, majd elhúzza a zöld színű sötétítő függönyt.  
Utállak.
…mondja az ablaknál. Leül. Nagy barna bőrtáskájából púderes dobozt vesz elő. Felkattintja a dobozt. A tükörben nézi az arcát. Szomorú az arca. Bepúderezi az orrát és a homlokát. Rúzst vesz elő a táskájából, kihúzza vastag, szabályos száját. Elteszi a sminkszereit. Az óráját nézi. Rágyújt. Taxit hív.
Elszívja a cigarettát. Kinyitja az ablakot. Szellőztet. Bemegy a fürdőszobába. Nézi magát a tükörben. Odol szájöblítővel kiöblíti a száját. Óvatosan csinálja, hogy ne kenje el a rúzst. Az íróasztal melletti fogasról leveszi barna, vékony bőrkabátját. Becsukja az ablakot. A taxi megérkezik: fehér Opel, benne harminc év körüli, átlagos külsejű férfi. A nő az előszobában bekapcsolja a riasztót. A kertkaput bezárja. A taxi hátsó ülésére ül.
Taxis: Csókolom, én jöttem. Örül?
Gitta: Igen, drága. Dohány utca, tudja.
Taxis: Emlékszik rám.
Gitta: Bizonyára vitt már.
Mogorván beszél.
Az autó átmegy a Lánchídon, majd a hetedik kerület egyik szűk utcájánál megáll. A nő nézi a taxiórát: odaadja a pénzt.
Gitta: Máskor is legyen szerencsém.
Taxis: Csókolom.
A nő áll a kapucsengő előtt, már majdnem megnyomja a gombot, amikor eszébe jut az ásványvíz. Nagyot sóhajt és elmegy a sarki Mini abc-be. Vesz két üveg ásványvizet, egy üveg Unicumot és egy kisebb doboz bonbont. Visszamegy a házhoz. Megnyomja a kapucsengőt. A kapun bemegy és felsétál az első emeletre.
Erzsébet már az ajtóban áll. Az ajtaja a lift melletti lépcsőházból nyílik. A két nő megöleli egymást, de nem adnak egymásnak puszit.
Gitta: Szervusz. Itt az ásványvíz.
Odaadja barátnőjének a szatyrot.
Erzsébet: Minek hoztál mást is?
Gitta: Micsoda illat! Először rágyújtok. Éhes vagyok, de még várjunk. Hadd pihenjek evés előtt!
A széles előszobában gardrób, a tükör előtt kis asztal, mellette barna puff. Falon kovácsoltvas akasztó. Gitta ledobja a puffra a bőrkabátját és bemegy a szobába. A szoba tágas: benne két nagyfotel, az asztal kerek, rajta csipketerítő. A falon Munkácsy: Ásító inas című festményének reprodukciója. Amellett a fotel mellett, ahol Erzsébet ül, kopott éjjeliszekrény látható. Rajta telefon, blokkfüzet, toll és bőr szemüvegtok. A szőnyeg nagy, a parkettából alig látszik valami. A szőnyeg bordómintás. Gitta leül, nagyot sóhajt. Erzsébet csalódott.
Erzsébet: Azt mondtad, éhes vagy.
Gitta: Jól van. Várj! Adj egy pohár bort! Van? Hoztam Unicumot.
Erzsébet kimegy a konyhába. A konyha nagy, kövezett. Öreg gáztűzhelyen fortyog a leves. A nő elzárja alatta a gázt. A zöldre festett régimódi konyhaszekrényből elővesz két poharat: tálcára teszi. A konyhából nyíló kamrából bort vesz elő. Kihúzza a dugót. A borral teli üveget a tálcára teszi.
Erzsébet: Három éve nem láttam inni.
Bemegy, járása lassú.
Gitta: Csak nem régi bort adsz nekem!
Nézi a felbontott üveget.
Erzsébet: Most bontottam fel. Nem hallottad? Alig tudtam kihúzni a dugót. Már megint bántasz.
Gitta: Jól van, jól van.
Erzsébet tölt barátnőjének. A szatyorból előveszi az egyik üveg ásványvizet. Magának csak abból tölt.
Gitta: Csak nem hagyod, hogy egyedül igyam! Igyál Unicumot! Hoztam.
Erzsébet kiissza a pohárból az ásványvizet, előveszi a szatyorból az unicumos üveget, letekeri a tetejét. Akar tölteni a pohárba.
Gitta: Miért spórolsz a pohárral? Hozz rendeset!
Erzsébet kimegy a konyhába. Kinyitja a zöld konyhaszekrényt, elővesz egy pálinkáspoharat és még egy vizespoharat. Visszamegy. Leteszi a barátnője elé a vizespoharat. Tölt magának a pálinkáspohárba Unicumot.
Gitta: Miért hoztál nekem még egy poharat?
A nő parancsoló hangon beszél, de látszik rajta, hogy ezt észre sem veszi.
Erzsébet: Azért hoztam még egy poharat, hátha a bor mellé ásványvizet iszol. Nem akarom, hogy ismét kiabálj velem.
Gitta: Nem kiabálok.
Erzsébet megemeli az Unicummal teli poharát.
Erzsébet: Igyunk!
Gitta: Jó.
A két nő inni kezd. A mennyezeti hatágú kovácsoltvas csillár pazar fényt ad. Gitta a homlokát ráncolja. Nézi a mennyezetet, hunyorog. Ismét iszik a borból. Erzsébet látja, hogy barátnőjét zavarja a fény, de nem szól semmit. Gitta krákog. Mosolyog. Kedvesen szólal meg.
Gitta: Nincs hamutartó az asztalon.
Erzsébet a kerek asztal alsó polcáról előhúzza a kék üveg hamutartót, és barátnője elé teszi.
Gitta: Ne haragudj, de el is felejtettem, hogy itt van. Fáradt vagyok.
Erzsébet: Tíz éve itt tartom. Tíz éve miattad van itt a hamutartó.
Gitta: Fáj a fejem. Sokat dolgoztam. Kérlek, kapcsold fel az olvasó lámpádat. Zavar a fény.
Erzsébet feláll, a bejárati ajtóhoz megy, lekapcsolja a csillárt. Egy pillanatra csak a két nő sötét alakja látszik. A telefonos asztal melletti állólámpát felkapcsolja, s leül. A fény Erzsébet arcának jobbik felét jól, a bal felét csupán félig világítja meg. Gitta félhomályban ül. Ha az asztalhoz közel hajol, fényt kap az arca, ha hátradől a fotelban, apró rezdülései nem láthatók.
Gitta: Egyben azonos az életünk: se te, se én nem mentünk férjhez.
Erzsébet: Gyerekünk sincs.
Gitta: Én zsidó vagyok, te nem vagy zsidó.
Erzsébet iszik az Unicumból. Hallgat. Korog a gyomra.
Gitta: Miért nem eszel?
Erzsébet: Megvárlak.
Gitta: Utoljára akkor ittam, amikor azt az öregasszonyt kirúgtam. Mindig visszabeszélt.
Erzsébet: Pedig megfizetted. Miért is rúgtad ki?
Gitta: Szemtelen volt.
Iszik a borból.
Erzsébet: Mit mondott? Végül is nem mondtad el, hogy mit mondott. Emlékszem, bent ittunk az irodában. Bent sosem ittál annak előtte. Mit mondott?
Gitta: Nem mindegy, hogy mit mondott? Szemtelen volt.
Majdnem kiabál, hangja éles.
Nem tudom, mit mondott. Régen volt. Nem szerettem az arcát. Úgy nézett rám, mint ez az új cseléd: pimaszul. Idegesített az az öregasszony. Nem tisztelt. Már nem emlékszem, mit mondott.
Erzsébet: Annyira felidegesített, hogy el akartad adni miatta a szalont. Azt mondtad, kár volt hazajönni. Azt mondtad, eladsz mindent, és visszamész Amerikába. Nagyon csúnyát mondhatott, ha ilyen ideges lettél. Most is ideges vagy.
Gitta: Ha akkor visszamentem volna, jöttél volna velem? Visszajöttél volna velem?
Először hallani a nő hangjában, hogy érzései is vannak, nem csupán indulatai.
Erzsébet: Istenem, végül is negyvenhat éve ismerjük egymást. Én nem tudtam egy szót sem angolul. Annak köszönhetem, hogy állásom lett a fehérneműboltodban, hogy elkáromkodtam magam.
A nő mosolyog az emléktől.
Azt mondtam: bassza meg. Nekimentem az egyik polcnak. Te meg odajöttél, kedvesen rám mosolyogtál, és megszólítottál…
Gitta: Kedves hölgyem, ez nem kocsma. Micsoda hang ez!
Erzsébet: Ezt mondtad szó szerint. Látod, erre emlékszel szó szerint, nem úgy, mint az öregasszony sértésére. Jól esik, hogy emlékszel rá.
Gitta: Elsírtad magad.
Erzsébet: Olyan elegáns voltál. Az üzlete szép volt. Ott álltam, vékony kabátban, pedig már november elejét írtuk. Végigmértél. Sajnáltál. Nekem pisilnem kellett. Rád néztem, és…
Gitta: A fülembe súgtad: „Pisilnem kell!”
A két nő elneveti magát. Töltenek az üres poharakba.
Erzsébet: A szüleimet sosem találtam meg.
Gitta: Ötvenhatban történt.
Erzsébet: Apuék azt mondták, hogy üljek be a Centrálba, és egy-két órán belül jönnek értem. Ők se jártak addig Amerikában. Négy órát ültem ott, egy kávé mellett. A pincér rám ripakodott. Nem értettem, mit mond, de éreztem, hogy elege van abból, hogy még mindig ott ülök. Kifizettem a kávét, és a presszó előtt álltam még két órahosszát. Fáztam. Lementem a metróba. Feljöttem. Volt nálam annyi pénz, hogy vegyek magamnak egy sonkás szendvicset. Tíz percet lehettem távol a Centráltól. Mondtam: please, és rámutattam a szendvicsre. Megettem. Álltam a kávéház előtt éjfélig. Éjfél után behúzódtam a kávéház melletti ház kapualjába.
Iszik az Unicumból.
Akkor jöhettek, amikor elmentem a szendvicsért. Nem találtak.
Gitta: Emlékszem. Visszamentünk, és kérdeztük, hogy kerestek-e. A pincér arcán láttam, hogy megismert. Azt mondta, hogy már rég elmentél. Gonosz arcú pincér volt.
Sajnálat van a hangjában.
Nem hiszem, hogy a szüleid csak úgy otthagytak. Biztos visszajöttek, pont akkor, amikor te elmentél. Bementek a kávéházba, érdeklődtek.
Erzsébet: A szüleim nem beszéltek angolul. Apám németül egy keveset. Apám kollegáját keresték, ezért maradtak el ilyen sokáig. Szerettek a szüleim.
Gitta: Emlékszel! Az újságokban is megjelentettem, hogy Kalász Erzsébet keresi a szüleit. Voltak kapcsolataim. Éltem velük.
Erzsébet: De ha nem tudtak angolul, akkor nem tudták azt sem elolvasni. Apám utálta a kommunistákat. Anyám nem akart külföldre menni. Anyám egy református gimnáziumban…
Gitta: Énektanárnő volt, és nem beszélt angolul. Apád mérnök volt egy miskolci gyárban. Azért jöttél be az üzletembe, mert megláttad az utcáról, hogy az egyik ajtóra ki volt írva: women, a másikra: men. Pisilni akartál.
Erzsébet: Izgultam, hogy valaki rám szól, azért mentem neki az egyik polcnak.
Gitta: Azóta vagyunk barátnők.
Erzsébet: Amikor azt mondtad, hogy jöjjünk vissza, örültem. Azt hittem, majd itthon megtudok róluk valamit.
Gitta: Na, de anyádról megtudtad…
Erzsébet (Először emeli meg a hangját): Miskolcon egy megbízhatatlan szomszéd mondta. Azt se tudta, hogy én elvesztem. Azt mondta, annyit hallott a nagyszüleimtől, hogy anyám a hatvanas években meghalt májrákban. Májrákban! Anyám nem ivott. Sosem volt beteg. Egy buta, pletykára éhes szomszéd mondta. A nagyszüleim meghaltak. Tanácsi lakás volt az övéké. Becsöngettem oda, ahol laktam. Az az én otthonom volt. Kértem őket, hadd menjek be, csakhogy körülnézzek, csakhogy kinézzek az ablakon…
Gitta: Nem engedték.
Erzsébet: Te sosem beszélsz magadról. Apám szerette az Unicumot. Beszélj te is a szüleidről! Te sosem beszélsz magadról.
Gitta: Már aznap nálam aludtál. Adtam ruhát. Dolgozni kezdtél az üzletben. Először pakoltál, takarítottál, később, amikor már angolul is megszólaltál, te is kiszolgáltál. Később lakást bérültünk neked. Évek múlva elintéztem, hogy megkapd az állampolgárságot. Hagytunk levelet a Centrálban a szüleidnek. Beszéltem az ottani főnökkel. Azt is elintéztem.
Erzsébet: Mindent mindig te intéztél. Ma is. Emlékszel Joe-ra, az az Jóskára, aki el akart venni feleségül?
A nő mosolyogva beszél.
Megnyitottad a szalonodat. Egy divatbemutatón jött oda. Akkor már jól beszéltem angolul. Hozzá akartam menni, de lebeszéltél róla. Két évig játunk együtt. Azt akarta, hogy hagyjam ott New Yorkot, és éljünk vidéken, a farmján. Ő is ötvenhatban ment ki, csak ő a rokonaihoz. A rokonainak volt farmja.
Gitta (Iszik a borból): Tehénszarba vitt volna.
Erzsébet: Ő volt az egyedüli férfi, aki megkérte a kezem, és te lebeszéltél róla.
Gitta: Ezt már többször a fejemhez vágtad. Elmegyek. Hazamegyek. Pakolj az ételből, majd otthon eszem!
Erzsébet: Ne, ne menj el! Minden emlékem hozzád köt. Ne haragudj, de én szerettem őt, persze közben hittem neked is. Elhittem, hogy nem leszek boldog a farmon. Nincs családom. Ha hozzámegyek Joe-hoz feleségül, talán lehettek volna gyerekeim. Az anyám szebb volt, mint az apám. Az anyám magas, vékony nő volt. Apám testes, vidékies arcú ember volt.
Gitta: Néha te is vidékies vagy. Sajnálod elővenni a szép poharakat. Ide is öreg, kopott bútorokat vásároltál, pedig…
Erzsébet: Pedig megfizettél.
Gitta: Ne igyál többet, mert kötekszel!  Nagy táskák vannak a szemed alatt. Látom, hogy iszol. Egyedül ülsz itthon és iszol. Én nem iszom, csak néha. Ha felidegesítenek. Te is idegesítesz. Én legalább végighallgatlak. Bent is mindig mindenkinek panaszkodtál…
Erzsébet: Soha. Mindig csak dolgoztam. A végén fodrászt csináltál belőlem, mert arra volt szükséged. Mikor hallottad, hogy panaszkodtam? Soha nem viselted el, ha valakivel szóba álltam.
A pohárban lévő italt lehajtja, és tölt magának.
Te mindent tudsz rólam, én semmit terólad. Mintha titkod lenne.
Maga is megrémül, hogy kimondta az igazságot. Félelem ül ki az arcára. Fél, hogy barátnője elmegy. Gitta hátradől a fotelba. Arca alig látható. Nem kiabál, nem szól semmit. Erzsébetet tanácstalanná teszi Gitta hallgatása. Rövid időre elnémul, majd ismét beszél, már nyugodt hangon.
Néha én is felmennék hozzád, de sosem hívsz. Persze szeretem, ha itt vagy. Egyszer majd elfáradsz, és be kell csuknod a szalonod. Egyszer majd otthon ülsz, és már nem lesz semmi dolgod…
Gitta: Olyan nem lesz. Szóval sosem panaszkodtál rám? Sosem mondtál rám semmit másoknak?
Erzsébet: Jaj, ez az állandó aggodalmasságod. Kint is az egyik pillanatról a másikra adtad el a fehérnemű-boltot és nyitottál divatszalont. Mintha rohannál valami elől. Néha olyan vagy, mint akit kergetnek.
Gitta: Ez a munkavágy. A megújulás. Én mindig előre nézek. Te mindig visszafelé. Nincs múlt, csak jelen és jövő.
Erzsébet: Akkor, amikor eladtad a fehérnemű-boltot, és New York másik felében nyitottál szalont, akkor sem avattál bele a döntésedbe. Egyszer csak közölted, hogy költözünk. Szerettem a régi lakásomat…
Gitta: Azt is én választottam neked. A másik nagyobb volt. Szebb környékre költöztünk. Miért kellett volna veled megbeszélnem a döntésemet? Már ne haragudj, de te…
Erzsébet: A te cse…, a te alkalmazottad voltam.
Gitta: Azt akartad mondani, cseléd? Az életed nekem köszönheted. Joe, úgy hallottam, két év múlva megnősült. Elvett valami parasztlányt. Van két vagy három gyerekük. Fejik a tehenet, szántják a földjüket. Elegáns nőt csináltam belőled.
Erzsébet: Pedig engem is parasztnak nézel. Vidéki lány vagyok, vagyis voltam. Értelmiségi család gyermeke. Szerettem anyám vallásosságát, apám puritán, kissé merev stílusát. Őszinte emberek voltak. Becsületesek.
Gitta: Az Amerikában elveszett kislány története. Most már csak öregasszony vagy.
Erzsébet: Te is. Veled nem lehet semmiről beszélni, csak rólam. Ennyi idő után elmondhatnád, kik voltak a szüleid. Csak egy férfibarátodat mutattál be nekem. Őt is véletlenül ismertem meg. Még a fehérnemű-boltodban dolgoztunk. Otthagytam a lakáskulcsom, visszamentem érte a boltba, és te ott ültél édes kettesben azzal az amerikaival. Azt mondtad: „Itt van Bob, a barátom.” Kezet ráztam vele. Láttam a szemeden, alig várod, hogy induljak. Nem mondtad, hogy üljek le egy szóra. Elküldtél, mint a cse…, az alkalmazottat szokták. Nem éreztem azt, hogy a barátom vagy, hogy én a barátod vagyok, pedig tudom, te mentetted meg az életem. Néha az az érzésem, csak azért mentetted meg az életemet, hogy általam érezd az anyaföld szagát, azt a vidékies szagot, amit mindig pocskondiázol.
Gitta: New Yorkban annyi magyar él, hogy meg se lehet őket számolni. Én olvastam föl neked a cikkeket. Lefordítottam magyarra, hogy lásd, halljad, mit szól Amerika az ötvenhatos eseményekhez. Messziről üdvözölték a nép haragját. Jobb, hogy kijöttetek.
Erzsébet: Erről más a véleményem. Egy-két gimnáziumi társamat megtaláltam. Legalábbis, akikkel jóban voltam, felkerestem őket. A legjobb barátnőm, Vera, történelem szakos bölcsész lett. Miskolcon tanított egy gimnáziumban. A férje is tanárember, már ő is nyugdíjba ment. Van két szép lányuk. A régi rendszerben jártak Prágában, az NDK-ban, a lengyeleknél, Párizsban és Rómában is egyszer. Nem léptek be a pártba. Nem jártak templomba. Éltek, szépen. Várták a rendszerváltást, de undorodnak a mai életről. Régen jobban szerették egymást az emberek: ezt mesélte Vera. Azt mondta Vera, nem vonzza egyiküket sem Amerika. Kérdezte, milyen Amerika? És akkor jöttem rá, hogy én nem tudok neki semmi mást mesélni, mint azt, ami a fehérnemű-boltban történt és később a szalonodban. Akkor jöttem rá, hogy nincsenek önálló történeteim. A pénz, amit adtál, arra elég volt, hogy jól éljek, de utazni már nem tudtam volna. Joe el akart vinni, nem csak a farmjára. Joe nem szeretett téged.
Csodálkozik, hogy Gitta nem vág közbe, nem kiabál. Barátnője némasága felbátorítja. Gitta ül, szinte mozdulatlanul a fotelban. Nem iszik, nem dohányzik.
Te nyaranta elutaztál, de sosem mondtad meg, hova. Talán Bobbal mentetek el. Bobbal mentetek el?
Gitta: Mindegy. Folytasd! Szeretem, ha beszélsz. Amíg te utaztál, addig én bejártam az üzletbe, mert soha egy percre nem csuktam be, se a fehérnemű-boltot, sem a divatszalont.
Erzsébet (Iszik az Unicumból, és tölt az üres pohárba): Nem panaszkodom, mert szerettelek, és most is szeretlek. Egyszer mondtam neked, hogy szeretnék Európába utazni, mindegy, hova, csak európai ország legyen. Te kacagtál, és azt mondtad, jól van, Erzsébet, jövőre Párizsba utazunk, mi ketten. Kétszer álltam elő ezzel a kéréssel, te kétszer kacagtál, és kétszer ígérted meg. Soha nem utaztunk el. Mindig figyelemmel kísérted a második világháborúról szóló híradásokat. Kérdeztem, tán a szüleid haltak meg egy lágerban. Azt felelted, hogy nem akarsz róluk beszélni. Életemben négyszer láttalak inni, akkor mindig kimondtad, hogy zsidó vagy. Én nem jöttem volna rá, hiszen meg se tudom állapítani, hogy ki a zsidó, ki nem. Vagyis, ma már igen. Ezt is neked köszönhetem. Néha Amerikában átjöttél hozzám vacsorára, és ha néztünk egy filmet, vagy láttad a híradást, akkor mindig mondtad, ki a zsidó és ki nem. Egyszer, amikor nálam voltál, még Amerikában, ment egy film, egy második világháborúról szóló dokumentumfilm, te idegesen lekapcsoltad a tévét, pedig engem érdekelt. Soha nem hallottam tőled azt a szót, hogy szerelem. Szép nő voltál, még most is az vagy. Mindig irigyeltem magas, vékony alkatodat. Bob volt az igazi?
Gitta: Nem. Nem ő. Miért nem örülsz egy olyan barátnőnek, mint én? Azt akartad, hogy én legyek az anyád, az apád.
Előrehajol, iszik a borból. Korog a gyomra.
Az édes anyaföld, hogy a te szójárásoddal éljek. Nem akartad és ma sem akarod elhinni, hogy engem csak a munka tesz boldoggá.
Előrehajol, rágyújt.
Nem érzem, tudom, hogy kinevettél, amikor láttad, ahogy ellenőrzöm, hogy a ruhák rendben, rendesen állnak-e a szekrényekben. Nem érzem, hanem tudom, hogy kinevettél, amikor a kalapos dobozokat felnyitottam, ellenőriztem, hogy úgy tették-e be a kalapokat, hogy a szélük ne hajoljon meg. Tudom, hogy hallgatóztál, amikor telefonon kerestek. Kíváncsi voltál, vajon ki lehet…
Erzsébet: Ez nem igaz. Sosem hallgatóztam. Neked mindig mindenki gyanús. Lassan megyek a temetőbe. Érzem, már nincs sok hátra. Jól látod. Magányos estéimen iszom. Lehet, hogy én is rákba fogok meghalni, mint az anyám. Csak én iszom. Emlékeim hasonlítanak a tiédhez, munkáról szólnak.
Gitta: És a Vera barátnőd? Igazán nem mondhatod, hogy őt is elmartam tőled. Ezt most hallom először, hogy jártál nála. Látod, neked is vannak titkaid.
Erzsébet: Vera is zsidó.
Gitta: És ezt te honnan tudod? Ő mondta, mint én?
Erzsébet: Az apját elvitték munkatáborba, és soha nem jött haza. Az anyja 1950-ig várta a férjét, majd elfogyott belőle a remény, és öngyilkos lett.
Gitta: Milyen halálnemet választott?
Erzsébet: Gyógyszereket vett be.
Gitta: Egy férfiért kár meghalni.
Erzsébet: Nem mindenki olyan erős, mint te. Néha az az érzésem, azért nem ölöm meg magam, hogy ne okozzak neked csalódást. Hova mennél húslevest enni?
Gitta: És a mákos guba! Azt se feledd!
Erzsébet: Ezt szeretetből mondtam.
Gitta: Tudom.
Erzsébet: Együnk!
Gitta: Várjunk még. Szóval, miért nem jársz Veráékhoz?
Erzsébet: Nem tudom. Nehezemre esik Miskolcra utazni. Ott ülök Veránál, aki már öregasszony, és visszaemlékszem, milyen voltam kislánynak. Haza akarok menni abba a bérlakásba, ahol a szüleimmel éltem. Fölébred az a kislány bennem, aki boldog volt, és egyszer csak vége szakadt ennek a boldogságnak. Apám mondta: „Amerika a szabad emberek országa. Boldoggá teszlek, lányom. Te már szabad országban fogsz tanulni.” Én akkor voltam boldog Miskolcon, amikor apám másfajta boldogságot ígért. Nem szóltam semmit. Próbáltam belenézni apám vibráló, kissé megvadult szemébe, és félni kezdtem. Láttam, hogy anyám se örül, de mégiscsak utaztunk. Ma már tudom, öreg fejjel, hogy apám félhetett a legjobban. Amikor Verával beszélgetek, akkor apámmal és anyámmal akarok lenni. És ők nincsenek.
Gitta: Meghívtad őket ide?
Erzsébet: Fáj a fejem. Enni kéne.
Gitta: Szóval nem hívtad meg a legjobb barátnődet.
Erzsébet: Nekem te vagy a legjobb barátnőm. Megmelegítem az ételt, addig szívj el a cigit!
Erzsébet válaszra sem várva kimegy a konyhába. A leves alatt meggyújtja a gázt. A mákos gubából két lapos tányérra szed, az egyiket beteszi a mikrohullámú sütőben, a másikat a szekrényen hagyja. Az asztal két végére egy-egy mélytányért tesz. A tányér mellé szalvétát, a szalvétára kanalat és villát. Az asztal közepére tesz sótartót, törött borsot és szárított pirospaprikát. Arca merev, mozdulatai lassúak. A forró levest mintás porcelán levesestálba teszi. Bemegy a szóbába.
Erzsébet: Forró az étel.
Gitta feláll. Kimegy a fürdőszobába. Kezet most. Nézi magát a tükörben. Az arca merev. Kimegy a konyhába. Leül a falnál lévő székre. Nagyot nyel. Erzsébet beleteszi a leveses tálba a merőkanalat.
Merj!
Gitta három merőkanál levest szed magának. A szárított pirospaprika felét beletördeli a levesbe.
Gitta: Jó étvágyat.
Erzsébet: Neked is.
Esznek. Nem beszélnek. Erzsébet próbál olyan ütemben enni, mint barátnője. Látszik, nehezére esik, szíve szerint gyorsabban enne.
Gitta: Ez isteni. Ezt csak te tudod jól elkészíteni. A gubából ne adj sokat!
Erzsébet megmelegíti a gubát, és Gitta elé teszi. A saját tányérjára sokat szed.
Gitta: Sokat eszel, beteg leszel.
Erzsébet: Nem baj.
Már nem követi Gitta lassú evését. Mohón eszik. Homloka gyöngyözik. Gitta mosolyogva nézi barátnőjét.
Gitta: Beteg leszel. Kövér leszel.
Erzsébet: Kövér vagyok. Szeretek enni.
Gitta: Szomjas vagyok.
Erzsébet feláll, bemegy a szobába, hozza az ásványvizes üveget. Új poharakat vesz elő a konyhaszekrényből. Tölt mind a kettőjüknek.
Erzsébet: Főzzek kávét?
Gitta: Ne! Hazamegyek és lefekszem.
Gitta feláll. Bemegy a szobába, Erzsébet követi. Már nem ül vissza a fotelba. Elteszi a cigarettáját és az öngyújtóját.
Erzsébet: Hívom a taxit.
Gitta: Ne! Sétálok. A fejembe szállt a bor.
Kimennek. Gitta fölveszi a bőrkabátját. Megöleli egymást a két nő, nem adnak egymásnak puszit.
Erzsébet: Örülök, ha itt vagy. Szia.
Gitta: Majd hívlak. Szervusz. Már ne igyál többet!
Erzsébet becsukja az ajtót. A kulcsot kétszer megfordítja a zárban. Leül. Tölt magának a borból. Felveszi a szemüvegét. Az asztal alól, ahonnan a hamutartót is elővette, előhúz egy dossziét. A dossziéban levelek vannak. A sok levél közül egyet kiválaszt, és olvasni kezdi. A néző nem tudja, milyen levelet olvas. Erzsébet mosolygós arcát közelről mutatja a kamera, végül végigpásztáz a lakás tárgyain. Ebben a jelenetben a kamera alulnézetből mutatja a nőt.
Ismét a budai utcát látjuk. Gitta kiszáll a taxiból. A nő először a szomszédja ablakát nézi. A szomszéd lakásának utcára néző két ablakán elhúzták a sötétítőfüggönyt. A szobákban ég a villany. Amikor Gitta a vasajtót nyitja, a szomszédban lakó férfi elhúzza a jobb oldali ablakon lévő sötétítőfüggönyt és nézi a nőt. Gitta, amikor már belülről csukja be a vasajtót, meglátja a férfit. Nézik egymást, a férfi elengedi a kezével tartott sötétítőfüggönyt, s alakja eltűnik az ablakból.
Gitta bemegy a ház magasföldszinti ajtaján az otthonába. Az előszobában felkapcsolja a villanyt. Tágas előszoba látható: a fal fehér, a bútorok mélykék színűek. Az előszoba mindkét fala nagytükör. A puha anyagú szőnyegpadló szintén kék. A nő fogasra teszi a bőrkabátját, és bemegy a nappaliba. A szoba tágas, ablaka az utcára néz. A függönyök fehérek, a sötétítőfüggöny világoskék, súlyos anyag. A három nagyfotel és a hosszú kanapé kávébarna színű, bőrből készült. A szőnyegpadló barna, kék mintás. A hosszú üvegasztalon kék hosszú, keskeny váza, benne szárított szalmavirágok: kékek és barnák. A nagy üveg hamutartó kék. A falon régi divatbemutatók fotói. Harminc-negyven színes és fekete-fehér fotó látható, ebből harminc fotón Gitta is rajta van. A nő az ablakhoz megy, összehúzza a sötétítőfüggönyt. Leül az egyik egyszemélyes fotelba. Kihúzza bal lábát magas sarkú cipőjéből, bal bokáját megtámasztja a jobb combján, s masszírozni kezdi a talpát, közben jóízűeket nyög. Leveszi a jobb lábáról a cipőt s megismétli az előző mozdulatokat. Végül felteszi az üvegasztalra a lábait. Tüsszög. Feláll, a falnál lévő kávébarna színű fiókos szekrényből zsebkendőt vesz elő. Orrot fúj. Elmúlik a tüsszögése. Végigdől a kanapén. A kanapén látható mintás kispárnát a feje alá teszi. A kanapén lévő kék, puha anyagú, vastag plédet magára teríti. Becsukja a szemét.
Gitta álma kezdődik: a második világháború idején, német kisváros használaton kívüli cipőgyára, melyben az öltözőket barakkokká alakították át. A gyár jobb oldali szárnyában vannak a női, a bal oldaliban pedig a férfi barakkok. A gyár női részlegében női és férfi katonaruhákat varrnak. A férfi részlegben szerszámokat és fegyvereket készítenek. A gyár bekerített területe kétezer négyszögöles. A kerítések négy sarkában fából készült, tetővel ellátott magas őrhely látható. A kerítésen belül négy német katona járőrözik. Kettőjük mellett német juhászkutya sétál. Csend van. A kamera mutatja a barakkokat, a benne élő nőkkel, férfiakkal.  Mutatja a gyárat: a női és a férfi részleget is. Mahler Rondo-Finale: Allegrója hallatszik halkan, miközben a kamera az őrhelyeket mutatja és a német katonákat a kutyával. A zene még akkor is hallható, mikor a kamera a bekerített helyet madártávlatból mutatja.
A gyárral szemben egy fehérre festett épület van, melynek ablakai a kerítésen túlra nyílnak. Itt élnek a német tisztek. A gyár mindkét oldalánál áll egy-egy faház. Az egyik faházban lakik a férfiak kápója, a másikban pedig a női kápó.
A kamera azt a faházat mutatja, amelyikben a női kápó él. Gittát láthatjuk fiatalon. A faházban, a sarokban egy matracágy, a szoba közepén faasztal, három székkel. Az ablak mellett szénnel vagy fával fűthető kis vaskályha. A bejárati ajtó mellett fafogas, rajta pufajka és szürke, vastag anyagú mellény. A fogas mellett régimódi kétajtós ruhásszekrény. Egy ablak van a házon, onnan rálátni a tisztek házára. Az ablak mellett csap látható. A csap alatt lavór. A bejárati ajtóval szembeni részen van a WC-ajtó. A WC apró helyiség, kis szellőzőnyílással. A WC-ajtó mellett kisebb konyhaszekrényen villanyrezsó. Gitta ugyanúgy viseli a haját, mint manapság, hátul összekötve. A háború ideje alatt szőke, vastag szálú, kissé göndör haját hátul összeköti cipőfűzőpertlivel. A lány leveti szürke kápóruháját, és a kétajtós szekrényből elővesz egy selyemblúzt. A blúz valamikor fehér lehetett, most agyonmosott, szürke színű. Gitta vékony, szép mellű nő. Kopott, agyonmosott kombiméban tesz-vesz. Előveszi a lavórt. Mahler zenéje elcsendesedik, s halljuk, ahogy a csapból vizet ereszt a lavórba. A vízzel háromnegyedig tele lavórt az egyik székre teszi. A csap melletti kis sámliról az asztalra teszi a fémdobozban lévő mosószappant és a kockás, szintén kopott, agyonmosott törülközőt. Valaki kopog az ablakon. A lány megriad. Az ablakhoz tapasztja jobb kezét, s kinéz.
Gitta: Már itt van.
Mosolyt erőltet az arcára. Felkapja magára a kápóruháját. Óvatosan kinyitja a kulcsra zárt ajtót. Ott áll Erich, a német tiszt. Gittánál egy fejjel alacsonyabb, kövér, vastag combú, rövid végtagú férfi. A szája duzzadt, szeme nagy, zöld színű. Haja sötét szőke, szemöldöke sötétszőke, dús. Harminc év körüli. Zakója feszül rajta. Élénkzöld szeme nyugtalan. Amíg Gitta kulcsra nem zárja az ajtót, addig nem szólal meg.
Bezártam.
Erich: Húzd be a zsalukat! Már előbb be kellett volna húzni a zsalukat. Miért nem húztad már be a zsalukat?
A lány behúzza a zsalukat. Mozdulatai félénkek. Látni rajta, hogy izgul. A férfi megnyalja a száját, nézi a lány feszes fenekét. Élvezi, amikor a lány válláról lecsúszik a szürke ruha. Gitta a ruha után kap, de a férfi rászól.
Erich: Ne, hagyd így!
Leül az asztalhoz.
Adj a borból! Te ne igyál! Egy nő ne igyon! Adj a borból és fürödj!
Nézi a friss vizet.
Fürödj meg előttem! Látni akarom.
Gitta: Már fürödtem.
Erich feláll, odamegy a nőhöz és megüti. Egyszer üt. Jobb kézzel ad egy pofont.
Erich: Ne hazudj! A zsidók úgyis büdösek.
Visszaül az asztalhoz. Gitta nem sír. Fogja a pofontól piros arcát. A csap fölötti polcról leveszi az üveg bort. A férfi elé teszi.
Poharat adj!
Gitta elvesz a polcról egy poharat, azt is a férfi elé teszi. Önteni akar az üvegből, de a férfi megfogja a lány csuklóját.  Elveszi a poharat, a csupasz égő felé tartja. Forgatja a kezében, végül int a lánynak. A lány telitölti a poharat.
Nekem köszönhetsz mindent. Én tettelek kápóvá. Azonnal megláttam benned valamit. Te más vagy. Szép a tested. Van benned méltóság, erő.  Nekem jó szemem van az emberekhez. Jó kápó lett belőled. Félnek tőled a társaid. Hallottalak ma is: kiabáltál. Tetszett, ahogy kiabáltál. Fürödj!
A lány a lavór fölé hajol, már megfogná a szappant, de a férfi rászól.
Erich: Nem jó! Vetkőzz le! Meztelenül fürödj!
A lány leveszi a kombinéjét, bugyiját. Végül a harisnyáját is, amit vastag gumi tart meg a combján. A gumi piros csíkot hagy a lány combján. Erich nézi a piros csíkot, a lány sötétszőke szeméremszőrét. Megissza a bort. Tölt magának.
Lassan fürödj!
Gitta beszappanozza az arcát, felsőtestét, hóna-alját. Közben mosolyog a férfira. Lemossa magáról a szappant. Megtörülközik. Tudja, hogy a férfi azért jött előbb, hogy lássa őt fürdeni.  A lány leteszi a lavórt a földre, fölé guggol, és megmossa magát alulról. A férfi arca kipirul az izgalomtól. Száját keskenyre összehúzza, fogai közé szippantja mindkét ajkát, majd nyáltól csillogó száját nyitva hagyja. Körbenyalja az ajkait. Iszik. Gitta legjobban a férfi leheletétől undorodik. Mindig büdös szájától már előre émelyeg. Legszívesebben inna. A lány próbál úgy csinálni, mintha élvezné, hogy a férfi nézi őt. A színjáték nem marad hatás nélkül. Erich megérzi, hogy a lány inna a borból.
Innál?
A lány bólint. Feláll, lavór a lába között. Megtörölközik és odamegy a férfihoz. Gitta tölt magának a pohárba. Mohón iszik. Szeméremszőre a férfi arca előtt.
Hajolj le!
A lány lehajol. A férfi megcsókolja. Gitta megremeg az undortól. Erich megsimogatja a lány mellbimbóit. A lány remeg. Az undor és a felébresztett szexuális vágy öröme keveredik benne. Erich előveszi a nemi szervét, a kamera nem mutatja, de annyi látható ebből a cselekvésből, hogy a néző pontosan tudja, mit csinál.
Térdelj az ágyra!
Gitta rátérdel az ágyra. A férfi hátulról magáévá teszi. A jelenet nem lehet pornográf, de úgy kell bemutatni, hogy a néző pontosan érzékelje, mi is történik.
A kamera mutatja a férfi arcát, amikor eljut az orgazmusig. Utána a lányt mutatja a kamera: a fájdalom és az élvezet egyszerre torzítja el az arcát. Ez az eltorzított arc szimpatikus. Nem ellenszenves, nem szánalmas. A néző számára meghatározó élményt kell, hogy nyújtson a lány engedelmes szeretkezési állapota.
A férfi a csaphoz megy, megmosakodik. Visszaül a székre. A lány ismét a lavór fölé guggol, megmosakodik. A férfi megenyhült arccal nézi. Gitta a törülközés után kiönti a vizet. Felveszi kápóruháját. Magára teríti a mellényt. Visszaakasztja az előkészített selyemblúzt a szekrénybe.
Erich: Látod, ilyen egy német. Úr. Te is elélveztél.
Gitta: Igen.
Erich: Hazamegyek. Kaptam három nap szabadságot. Két éve nem láttam a feleségem. Vigyázz magadra! Annak a cigánylánynak csináltass máglyát, tudod, amelyik nem dolgozik rendesen. Szerintem itt is lop. Lopja a ruhát.
Gitta: Hova vinné, amit lop?
Erich: Ne kérdezz! Mindegy, hova. Lop, szemtelen. A szeme, a szeme szemtelen. Nincs benne tisztelet. A cigányok még nálatok is rosszabbak.
Tölt magának a borból.
Hozz magadnak poharat!
A lány poharat vesz elő a szekrényből.  Az asztalra teszi.
Látod, egy zsidó még a poharat is sajnálja. Sajnálod a poharat az asztalra tenni. A zsidó sajnál egy poharat az asztalra tenni, a cigány viszont, ha meglátja a poharat az asztalon, ellopja.
Gitta arra a székre ül, ahol az imént a lavór volt. Nézi Erich magas homlokát, bamba tekintetét. Rövid, húsos ujjaitól undorodik. A férfi teletölti a poharát.
Mire visszajövök, égettesd el azt a lányt. Erre igyunk!
Megemeli a poharát. Gitta is megemeli a poharát. Nem koccintanak, csupán egyszerre isszák meg a bort. A lány gyomra korogni kezdett. Megszédül a bortól. A férfi öt darab kockacukrot vesz ki a zsebéből. A lány elé gurítja.
Látod! Mondtam, hogy hoztam valamit. Berlinben veszek neked csokoládét.
Megemeli az üveget, körülbelül egy decinyi bor van benne.
Ezt is megihatod. Ha nem lennél… ha nem lenne háború…
Nem fejezi be a mondatot, ránéz a lányra. Belenéz a lány szemébe. Gitta igyekvően mosolyog: szeme, a fáradtságtól, az éhségtől és a bortól tompán fénylik. Szembogara kitágul, elsötétedik. Erich elhúzza a száját, beszél tovább.
Ha nem lennél zsidó, nem lenne háború.
Kegyetlen, éles hangon mondja ki az utolsó mondatot. Gitta bekap egy szem kockacukrot. Részeg a bortól. Élvezi, ahogy érzékei eltompulnak. A bekapott kockacukorra iszik az üvegből. A férfi szó nélkül távozik. Gitta ismét kulcsra zárja az ajtaját. Eszik még egy kockacukrot, ismét iszik a borból. Mikor a harmadik kockacukrot a szájába kapja, és iszik rá bort, a vászon égszínkékké válik. Gitta lányos hangját hallani a kék vászon „mögül”.
Gitta: Minden kék. Nem érzek éhséget, minden kék. Egyszer belehányok a szájába, olyan büdös a lehelete.
Gitta kinyitja a szemét. Látni az arcán, hogy álma megkínozta. Körülnéz, megnyugszik. A táskájából cigarettát vesz elő, rágyújt. Nézi a falon lévő képeket. Visszaül a fotelba. A fotelkarfára teszi a hamutartót. A pléddel betakarja a lábát. Dohányzik, közben halljuk a gondolatait.
Gitta: Szerintem még a középiskolát sem végezte el. Tiszt lett, mert nem kellett sehova. Mikor visszajött, úgy ült nálam, mint egy árva gyerek. Nem mondott semmit, de éreztem, hogy otthon történt valami. Nem akart semmit, csak ült. Hozott bort, sokat. Hozott csokoládét, sokat. Ült, ivott.
Gitta édesanyjával és édesapjával ül egy budai villa nappalijában. Az asztalon csipketerítő. Anyja szőke, magas, vékony nő. Apja magas, barna, jól öltözött férfi.
Gitta anyja: Orvos vagy, mindenkit ismersz. Lehetetlen, hogy minket is elvigyenek. Az a német is idehozta a gyerekét.
Gitta apja: Csendesebben beszélj! Ne emeld meg a hangod!
A férfi az aranyozott cigarettásdobozból vékony szivart vesz elő. Rágyújt.
Gitta: Hova vinnének minket?
Gitta anyja: Sehova, lányom. Apád befolyásos ember.
A férfi idegesen felnevet. Köhögni kezd a szivarfüsttől. Elnyomja az ezüst hamutartóban. Ülnek, hallgatnak. Az ajtón csöngetnek.
Gitta apja: Vársz valakit?
Gitta anyja: Senkit.
Gitta apja: Ne nyissunk ajtót!
Az ajtón ismét csöngetnek. Kintről az egyik német katona hangja hallatszik.
Német katona: Törd be az ajtót! Itthon vannak.
Gitta apja feláll, és ajtót nyit. Hat német katona ront be a lakásba.
Kezeket fel!
Megfogják és levonszolják őket a lépcsőházon keresztül a kapuig. A kapu előtt teherautó áll. A kapuban Gitta apja védekezni próbál.
Gitta apja: Ezt nem tehetik meg velem! Én orvos vagyok. Hagyjanak békén!
A német katona, amelyik Gitta anyjának karját szorítja, megszólal.
Német katona: Hallgasson!
Gitta apja: Ezt megkeserülik. Én ismerem…
Nem hallani, a mondat végét. Az a katona, aki Gitta anyja mellett áll, főbe lövi Gitta apját. A férfi összeesik a kapualjban. A teherautóban valaki felsír.
Német katona: Csend! Csendet!
A két nőt feltuszkolják a teherautóra. Gitta anyja belekapaszkodik a lányába. A zsúfolásig megtelt teherautóban kénytelenek leguggolni.  Elindul a teherautó. Gitta anyja csendben sír. Gitta szája remeg, szeme száraz. Látszik rajta, hogy fel sem fogja, mi történik körülötte.
Ismét a jelenben vagyunk. Gitta feláll, a bárszekrényhez megy. Egy üveg bort vesz elő. Az üveg félig van borral. Iszik az üvegből. Megszólal a telefon. Odamegy, felveszi. Nyugodt hangon beszél.
Gitta: Halló. Drága, János. Valóban hagytam üzenetet. Hétfőn jöjjön be az irodámba. Meg kell beszélnünk valamit… Igen, igen. Jól mondja. Megint üzletet kötünk… Köszönöm, hogy hívott… Jól. Drága János, jól vagyok.
Leteszi a telefont. A bárszekrényből vékony pezsgőspoharat, a bárszekrény alatti hűtőből pezsgőt vesz ki. Kinyitja a pezsgősüveget. Visszaül a fotelba. Tölt a vékony pohárba pezsgőt s rá vörösbort.
Gitta emlékeit látjuk. Emberekkel zsúfolt vagonok mellett sodródnak a tömeggel. Anyja a lánya pulóverébe kapaszkodik, de az asszonyt ellöki egy testes férfi. Gitta lábra akarja állítani az anyját. Anyja sír. Egy német katona megy oda.
Német katona: Húzzák ki a sorból!
Gitta: Ne, ne.
Az anyja nem tud felállni. A bokáját fogja.
Gitta anyja: Ne hagyj itt!
Gittát meglöki két német katona.
Német katonák: Tovább, tovább!
Gitta: Az anyám. Megvárom az anyámat.
Közben anyja feláll. A két katona felszállítja őket az egyik félig tele vagonba. A kamera mutatja, miként telnek meg a vagonok, s miként zárják le a németek. Elindul a vonat. A két nő egymás mellett áll.
Gitta: Hova visznek?
Elsírja magát.
Gitta anyja: Nem tudom. Apád azt mondta, hogy Lajost munkatáborba vitték. Lajosékat. Az egész családot elvitték.
Gitta: Mikor?
Gitta anyja: Tegnap.
Gitta: És nekem nem szóltatok.
A vagon ablakánál álló vékony férfi verset kezd mondani:
Vékony férfi: „ A rakodópart alsó kövén ültem…”
Idős férfi: Meghalunk. Megölnek minket.
Vékony férfi: „Szelíd jövővel… anyám tót volt, apám székely”
Gitta: Nem jók a verssorok. Rosszul mondja. A végét előbbre hozta.
Vékony férfi: Mint a németek. Ők is előrehozták az életünk végét.
Hátul egy elkeseredett női hang. Arcát nem látni, csak hallani, mit mond.
Női hang: Nem biztos, hogy meghalunk. Miért halnánk meg. Nem, mi nem halunk meg.
A kamera mutatja az alkonyba boruló tájat és a vonatot.

Folytatjuk