A Mária Valéria, Vázlat a munkásszállókról, Ahogyan otthon, Kényelem, Kolónia, Amerika, Ingázók
Juhász Tibor
A Mária Valéria
A mai József Attila lakótelep arculata
az 50-es évek végén kezdett formálódni.
Akkor álltak neki a barakkok, meg a sárból
és téglából épített kényszerlakhelyek bontásának.
Sok időbe telt, mire a fogolytáborokra
emlékeztető Mária Valériát felszámolták.
Egy-két kalyiba még a hatvanas években
is megvolt, de a tervezők ügyeltek arra,
hogy minden kételyt eloszlassanak:
a deszkalakások mögött büszkén törtek az égbe
az emeletesek, a boldog jövő hírnökei.
Virágok már voltak akkor is, mikor a telep
még csak szükségkórház volt, a sóderrel kijelölt
utcák mellett, a barakkok széleire ültetve,
az első világháború sebesültjei gondozták őket.
Legelő volt erre, szemétlerakó, nem messze lőtér,
korábban vágóhídi állatok halálsora, de legelőször
lóversenyek helyszíne ez a terület, ahol ma már semmi
sem utal a kátránypapírral fedett huzatos viskókra.
Az itt lakók lakást kaptak a József Attilán.
A nyomorban eltöltött évek alatt
megszokták a kukázást, sokan még innen
is eljártak a rakpartra, hazahordtak új lakásukban
minden hasznosnak vélt hulladékot.
Ahogy a Mária Valéria bontásához,
az átneveléshez is hosszú idő kellett.
Évek teltek el, mire megtanulták,
hogyan kell állni az erkélyeken.
Vázlat a munkásszállókról
ifj. Schiffer Pálnak
Százezrek éltek munkásszállókon.
Nagyrészük vidékről jött Budapestre.
A fiatalok a fővárosi életet hajszolták,
évek teltek el, mire rájöttek,
hogy amit láttak, az nem dicsekvésre való.
Az idősebbek már nem kerestek kalandokat,
csak dolgoztak, a fizetésük maradékát postázták
a családnak, és nem értették, miért nem jutnak előrébb.
A szerencséseknek a szálló csak átmenet volt.
Akik végül hazamentek vagy megtapadtak
a városban, azok nagyokat bólogatva emlékeznek
vissza a spártai szobákra, az emelet mindig
piszkos fürdőjére, konyhájára. Sokan végezték itt.
Szárítókötéllel, késsel leltek a végső megoldásra.
De a legtöbben pengét nyeltek,
ahogy a börtönökben szokás.
Ingázók
A fővárosban vagy egy másik nagyobb
városban dolgozik. Több száz
kilométer választja el az otthonától.
Hazafelé öt-hat órát is állnia kell
a vonaton. Miután leszáll, az állomás
környéki kocsmákba megy. Fizet a régen
látott barátoknak és a cigányzenészeknek.
Vasárnap órákkal korábban elindul a peronokhoz,
tudja, hogy tömve lesznek a vagonok.
Várakozás közben vissza-visszaszalad
a pulthoz, és kér egy nótát a családnak.
Amerika
Az acélgyár toborzói a volt alkalmazottak mellett
tanítók, papok, postamesterek voltak, akik nem csak
a nagy fizetések ígéretével próbálták Salgótarjánba
hívni az embereket, a dolgozóknak járó lakásokról
is beszéltek, melyekhez kert, fürdő és vécé tartozott.
Az idegen ajkú munkásság mellett palócok is jöttek,
akik vagy itt, vagy a környező bányákban dolgoztak.
Egy palócasszony nevezte el a gyár lakótelepét:
felbontotta az első hónap fizetési borítékját,
és remegő hangon mondta ki a távoli földrész nevét.
Kolónia
A gyár utcaseprőket is alkalmazott.
Hajnalban eltakarították a faleveleket,
a csikkeket, összeszedték a kutyaszart,
és váltottak pár szót az éjszakásokkal.
Ezt a környéket sorompó választotta el
a várostól, az utcaseprők időnként
a fémrúd gyárfelőli oldalára álltak,
és mosolyogva nézték a járókelőket.
Két-három óránként újra végigmentek
a kolónialakások sorai között,
ha szerszámaikkal nem tudták,
akkor kézzel szedték fel a földbe taposott
papírdarabokat, szilánkokat.
Késő délután, munkaidejük végén
minden erejükkel dörzsölték az aszfaltot,
egyetlen szennyeződést sem hagytak
a járdán, földig hajolva, görnyedten haladtak,
míg elértek az utca végére,
a gyár oltárszerűen díszített főbejáratáig.
Kényelem
A telepfelszámolási program sokak
életkörülményeit tette elfogadhatóbbá.
A családok a korábbi penészes bódék
helyett húsz négyzetméteres lakásokat
kaptak, amelyekhez udvar is tartozott.
Bevetették a földet, paradicsomot,
uborkát, borsót kezdtek termelni,
a kerítések mentén apró sufnikat építettek,
ezekben később disznókat tartottak.
Sokan tárolóhelyként használták
e fatákolmányokat, a szerszámokat,
bicikliket pakolták ide vagy olyan tárgyakat,
amelyektől nem fértek el a házban.
Egyesek azonban üresen hagyták,
éjszaka pokrócot, kispárnát vettek magukhoz,
átosontak a szépen növekvő veteményen,
óvatosan kinyitották a deszkaajtót,
és elhelyezkedtek a földpadlón.
Ahogyan otthon
Egy ilyen idős fiúnak már illik
egyedül elvégeznie a dolgát,
mondta az óvónő, és finoman
a mellékhelyiség felé lökte a gyereket.
Tudod, ahogy otthon szoktátok.
A nagycsoportos pár perc múlva
visszaállt játszani. A többiek hamar
megérezték a bűzt, az óvónőhöz
rohantak. Ahogy közelebb ment,
ő is megérezte a szagot, idegesen
a hóna alá kapta a gyereket,
és elindult vele a vécé felé.
A mellékhelyiségbe lépve azonnal
észrevette a sarokban az ürüléket.
Tudta, hogy a verés semmit sem fog érni,
megsimogatta a gyerek vállát, vigyázva,
nehogy a tetűirtóval kezelt hajhoz érjen.
Juhász Tibor (Salgótarján, 1992): költő. Verskötete: Ez nem az a környék (FISZ, 2015).