Mezítláb, Csíkos és pöttyös, Egy másik reggel, Gomblyuk

Csombor Rita

Mezítláb

Az üzenet egy rándulás  

maradt az ujjpercemben.  

A ráncok kivasalása után

gyalog indultam hozzád.

Egy kutya a járda közepén

az utolsó cseppeket itta  

a koszos tálból, rám mordult,  

csak nézett, ahogy te is,  

amikor néhány hónapja

hosszanti vágást  

ejtettél napjainkon.  

Akkor már lyukas volt  

a szúnyogháló,

éppen teregetni akartam.

Majd hirtelen ismét az utcán  

találtam magam,  

a kutya már sehol,  

blézerben voltam  

és megálltam,  

talpamat úgy karcolta  

az aszfalt,  

mint ahogy a nyelvet  

a rég kiszáradt itató alja.  

Azóta szavak nélkül tengődöm,  

és az új felvonás terhe

már egyedül az enyém.  

Csíkos és pöttyös

Előveszünk egy színezőt?  

Te rögtön képeket látsz,  

míg én csak bámulok,  

és az egyik Grassmann-törvénybe

bonyolódva várom,  

hogy a felület világosodjon.

Aztán összerezzenek.  

Te nem mozdulsz,  

csak hirtelen beültetsz  

göndör fürtjeidbe  

és úgy hintázunk,  

ahogy vörös hajszálaidon

az elmúlt évek.  

A szél meggyűri  

a vasalt blúzokat is.  

Egyszerre vagy  

az összes szín és forma,  

kivéve a hagymát,  

mert az rétegekből álló pusztulás.  

Felemás fülbevalót rajzolok  

a pálcikaembereknek,  

ahogy tőled tanultam,

és a pontatlanul megrajzolt fejük  

fölé buborékokba írom  

a szavakat, amiket meg kellene  

gyónnom. Csak remélem,  

hogy ha fel nem is oldozol,  

legalább megérted,  

hogy sosem tudtam  

a vonalon belül maradni.  

Egy másik reggel

Álmomban még mindig  

ott fekszel mellettem,  

semmit se mondasz,

csak megigazítod  

a dunyhára terített pokrócot.  

Fölöttünk harmincméteres kaucsukfák  

terpeszkednek világosszürkén,  

zöldesfehér virágokkal,

körülöttünk a lepedő talaját  

mindenhol a sötéttől fuldokló,  

rothadó növények borítják.  

Fázol, mint mindig,  

szürke Duna kavics a szemed.

Összeszorul a gyomrom,  

ahogy szó nélkül távolodsz.  

Ébredés után  

a belém szorult levegő  

veled együtt távozik,  

aztán minden reggel egy  

kicsit távolabbra engedlek,  

míg egyszer már  

nem várlak vissza.  

Gomblyuk

Az első telem vagy sapka nélkül.

Két fecskendőnyi halállal fizettem  

tizenhét év hűségért.  

Úgy puffantál a félórás gödörbe,  

hogy közben éreztem  

a testedből kiáramló szagokat.  

A tüdődre estél.  

Az utolsó hangot,  

ami távozott belőled,

másfél méterről  

sem hallottam tisztán,  

csak markoltam az ingemet,  

majdnem tiszta volt.  

Mindenképpen illetlenség

fehérbe csomagolni  

magamat és téged.  

Csombor Rita (Budapest, 1985): költő. 2014-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Jelenleg Budapesten él és tanít. Verskötete megjelenés előtt áll.