Alvar Aalto

Száz éve született a modern finn építészet egyik legkiemelkedőbb és talán nemzetközileg legismertebb alkotó egyénisége Alvar Aalto (1898–1976).

Századunk építészetét megújító munkássága a Finnország 1917-es függetlenné válását követő évtizedekben teljesedett ki, amikor az országra még a hagyományos paraszti kultúra, a természetközeliség élményét őrző életmód volt a jellemző; a városiasodás és iparosodás csak a második világháború után vett lendületet. Alvar Aalto kiváló érzékkel tudott összhangot teremteni a modern funkcionális, esztétikai törekvések és a meglévő finn gazdasági, kulturális adottságok között. Nemzetközi mércével mérve magas színvonalú modern, radikálisan új, mégis mélyen az európai örökségbe ágyazott és sajátosan finn építészeti nyelvezetet hozott létre. Műveiben mindig jelen van a természetes és az épített környezet, a természet és az ember közötti harmónia megteremtésének és a technika humanizálásának igénye.

Az építészetet mindenekelőtt összegező, az alapvető emberi funkciók ezreit szintetizáló tevékenységnek tartotta. Épületeit alapvető újításként a szabad formakezelés jellemzi, egymás mellé sorolt termek helyett egymásba folyó, szabadon áramló tereket hozott létre. A belső terek kompozíciójának lényeges eleme az épület gondosan megválasztott pontjain – falakon és tetőzeten – átbocsátott természetes fény.

Épületeinek igazi szépsége, részletgazdagsága mozgás közben tárulkozik fel.

A tér-idő-mozgás különleges szerepe Aalto építészetében mindenhol jelen van.

Egyéniségét a nyitottság, fogékonyság, kísérletező kedv és az ötletgazdagság jellemezte. Tanulmányutakat tett Európában és Amerikában. Rajzolt, festett, építészeti pályázatokon vett részt, kísérletezett. Kísérleteinél a természetes anyagok technikai, formai lehetőségeit kutatta. Hajlított fából készült bútorai ma is kedvelt berendezési tárgyai a finn lakásoknak, csakúgy, mint formatervezett lámpái vagy a finn tavak jellegzetesen kanyargó partszegélyét idéző üvegvázái.

Aalto irodájában a folyamatos, intenzív tervezési munka, amely a munkatársak egész sorát igényelte, szinte családias körülmények között folyt. Tanított Bostonban és tanultak tőle az otthoni irodájában dolgozó, a világ minden részéből érkező fiatal tehetséges építészek. Aalto az a ritka finn volt, aki társaságkedvelő, a szíve mélyéig városi ember. Kezdeményezőképességével, önbizalmával, karizmatizmusával mindenütt meghódította az embereket.

Hosszú ideig a Finn Építőművész Szövetség elnöke, a finn Akadémia tagja, majd elnöke volt.

Kétkedve fogadta a szavakba öntött programokat, amelyek sohasem teremtettek csodálatos világot, folyamatos munkával, az egyik feladattól a másik felé haladva tartotta megvalósíthatónak egy harmonikusabb világ felépítését. Műveiben nyomon követhető egységes építészeti gondolkodásmódjáról közeli barátja, Göran Schildt kérdezte egy korábban publikált beszélgetésük során.

Göran Schildt: Vallottad-e magad fiatal korodban az új eszmék zászlóvivőjének az elfogadott hagyományokkal szemben? És tartod-e magad a jelenben a tradicionális értékek védőjének a protestáns érzelmű kollégáiddal szemben? Ezt azért kérdezem, mert a te építészetedben egyáltalán nincs ellentmondó vonás – olyan, mintha munkásságodat semmi sem zavarta volna meg, nem befolyásolta volna mások munkája, nézete.

Alvar Aalto: Az európai kultúra jelentős mértékben egyfajta szakmai protestáláson alapul. Gondoljunk akár Lutherre, Newtonra, Galileire vagy a felvilágosodás francia íróira. Az ő példájuk is arra int, hogy nem maradhatunk meg a protestálás fokán: a szintézis, a választás elengedhetetlen. A dilettánsok tiltakoznak az ellen, ami volt, csapkodnak a világban.

A kérdés: „modern vagy régimódi építész vagy-e”, felületes. Alkotásokkal kell protestálni, nem frázisokkal.