Előhang; (17 x 17 EPP)
Azt hiszem, 1989-ben történt, amikor a Mestert az Újvidéki Rádió M stúdiójába hívták, egy ún. nyilvános felvételre. Alaposan ismertük a Mestert, hiszen az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén a csapból is Esterházy folyt. (Meg Nádas, Mészöly, meg Hajnóczy, meg Lengyel Péter.) Mi néhányan (kezdő poéták) lázadtunk ez ellen, de nem volt mit tenni, Thomka Beáta szigorú szemeszterein, bizony, Esterházyztunk keményen, úgyhogy, azt hiszem, a „pornográfián" kívül mindent el is olvastam böcsülettel. Szívesebben foglalkoztam volna Petrivel, Várady Szabolccsal, Zalánnal, Domonkossal, Szilágyi Domokossal, Szőcs Gézával, Parti Naggyal, de a próza aratott (és arat azóta is, úgyhogy magam is átnyargaltam a novellaírásra, jóformán csak titokban írok verset), nem volt mit tenni, haladni kellett a korral.
Na szóval. Mán azé tudtunk ezt-azt a posztmodernről (mi posztavantgárd symposionisták), de azt a (egyébként fölháborodott) pillanatot sosem felejtem el, amikor a Mester a pódiumon aszonta: „Ma estére, de csak ma estére (ezt később elloptam magam is fölolvasásokon, így utólag is kösz, Druszám) ajánlom ezt a szöveget Tolnai Ottónak." És biccentett a 2-3. sorban ülő másik Mester felé. És mi történt. Nekünk, ottand, Újvidék szívében fölolvasta a Mily dicső a hazáért halni c. Danilo Kiš-novellát. Én akkor még nem tudtam, hogy a Mester milyen viszonyban volt a harmadik Mesterrel, no de ha tudtam volna is...
Mélységesen fölháborodtam. Ami sok az sok. A posztnak is van határa, mért nem moderálja magát ez az író úr (úr ír stb.), hazai pályán (nekünk volt az) ekkora orrbafricska, focihasonlattal: ekkora kötény, ilyen szar magyar válogatottal (bár akkor jobb volt valamivel, no de akkor is), szóval elhatároztam, hazamegyek (Horgoson laktam akkoriban) és ezért bosszút állok a mesteren.
És hazamentem. És fölmásztam a garderób tetejére, ahol a nászi ágyunk volt (viszonylag friss házas voltam akkoriban), fölvittem az összes Esterházyt, lerugdaltam az asszonyt az ágybul, és hajnalig jegyzeteltem. Világosodott lassacskán az elmém, amikor megírtam a következő 17 drb haikut, amit magamban Esterházy összes műveinek neveztem.
Két dolgot szeretnék még elmondani:
- A verset elküldtem a mesternek (igaz, már Adáról, mert közben Rákosi szülővárosába költöztünk), aki egy Petőfit ábrázoló képeslappal válaszolt, hogy nem ismert rá minden sorára.
- Most, hogy újra elolvastam az egyébként 89-ben (első változatában) az Alföldben, és most februárban, márciusban, áprilisban vagy a könyvhétre megjelenő Vérpuding c. (Tevan, 1999) kötetembe is fölvett verset, úgy látom, egészen jó. Kérlek, bosszants föl még egy ötven évig, kedves Mester, aztán meglátjuk...
Péter, az Isten éltessen sokáig!
(17 x 17 EPP)*
... razglednica-senryuk
Lop, akár Esterházy.
(szóláshasonlat)
1. Álnok hullám. Két- felől ostromol. Éket ver belém a fény
2. Részeg kocsisok. Törékeny csönd. Vér. Hajnal, szakadt, szürke nyűtt
3. Aranyba fojt a nap. Vágyadon nyár karja villan. Iro-kéz
4. Holdórám késik! – – kajálja fenyegetőleg. (Holnap elvetetem)
5. Üres luk húgunk, a művészet; légbe vájt mélysötét hiány |
6.
Trükk a hit. Akarsz
hű kutya lenni? Nem megy.
Átvág az Isten
7.
Rohan az éj. Rőt
borok mámorában (közt)
ezernyi rózsa
8.
Sivítva fúj a
szél. Besüppedt ajkak közt
ELFERDÜLT MINDEN
9.
Kibuggyant idő –
– fenyőfa oldalán a
gyanta; vérpuding
10.
Selené sajtja
Vicsorognak a kutyák
örök láncokon
11.
Mintha Isten a
halott világot temetné...
Túl nyegle minden
12.
Esős időkben
hamarabb öletnek meg
a regényhősök
13.
Mint szar a fűben,
lapul a kussoló én;
lírai gyöngy ő.
14.
Elcsórt mondatok
zümmögnek füledben; rád-
borul ikes éj
15.
Féregnek lenni
mily sivár! Tartsd magadnak
földi fájdalmad.
16.
Mint egy jugoszláv
partizánfilm, lelkem oly
hurrá; kéjfekély
17.
– Alamizsna ez.
(Eltelik egy kis idő.)
– Több a semminél
Horgos, 1989.
* 1. Esterházy Péternek Péter; 2. Ekonomski Propagandni Program (a gyöngébbek kedvéért: reklám)