"Asszonyok, ne zavarjatok minket, mi Lengyelországért harcolunk!" - A lengyel feminizmus rövid története

A lengyel feminizmus története olyannyira ellentmondásos és sokrétű téma, hogy még

a feminizmus szó hallatán fintorgóknak is képes lesz élvezetet nyújtani. Bátran állítható ez,

mivel a lengyel feministák képesek elégtételt adni az ellentábornak, vagyis megadják a

káröröm mámorító érzését: a lengyel nők ugyanis öngólt rúgtak. Olyan mítoszra

támaszkodtak, amely sok-sok éven át megállta a helyét, a mindenki által idézett hivatkozási

pontról azonban 2014-ben kiderült, hogy erős torzításon ment át, „női túlzásnak” esett

áldozatul. Visszatekintve úgy látszik, hogy a nők hitelt tulajdonítottak valaminek, amit

fegyverként használhattak a jogaikért vívott harcban, ez a fegyver azonban visszafelé sült el.

A lengyel nők helyzetének, szerepének alakulása mindig is szorosan összefüggött az

adott történelmi helyzettel, mivel Lengyelország szerencsétlenül alakult történelmi-politikai

eseményei miatt a nemzet, a függetlenség ügye volt az első számú probléma, minden más – a

nők egyenjogúságának ügye is – csak ezután következhetett. Monika Ksieniewicz, aki a

lengyel feminizmus specifikumait kutatja, tanulmányában Elżbieta Mazur történészre

hivatkozik. Mazur véleménye szerint a lengyel nők helyzete évszázadokon át jobb volt, mint a

többi európai országban. A férfiak idejük nagy részét háborúkban vagy a szejmben töltötték, a

nők pedig vezették a háztartást, a gazdaságot, így rendelkeztek bizonyos mértékű

szabadsággal, önrendelkezési joggal. Az állami ügyek azonban kizárólag „férfias ügyek”

voltak. Ahhoz, hogy a nők helyzetéről teljes képet kapjunk, meg kell említeni a Sławomira

Walczewska által bevezetett fogalmat: az úgynevezett „nemek nemesi-lovagi szerződését”.

Ennek lényege az, hogy a nemesi osztályokban a felek közt a házasság szerződésjelleggel bírt,

a lányok 16-18 évesen férjhez mentek, előtte azonban „jólneveltségi tréningen” vettek részt,

ahol minden praktikát megtanultak ahhoz, hogy jó feleségként a férjük alá rendeljék

magukat. [1] A 19. században megjelent két kis útmutató, „segédanyag” [2] a lányok számára

Klementyna Hoffmanowa tollából. A két könyv azokat az instrukciókat tartalmazza, amelyek

betartása által a lányok férjet találhatnak maguknak. Ezek szerint a szépségnél sokkal

fontosabb a jó modor, a neveltetés, mivel a megfelelő viselkedés vonzza a tekintetet, nem

pedig a szép arc vagy a jó alak. A lányoknak kedvesen kell viselkedniük mindenkivel,

[1] Monika KSIENIEWICZ, Specyfika polskiego feminizmu, Kultura i Historia, 2004, 6, 6.

[2] A két mű címe: Pamiątka po dobrej matce (Emlékezés egy jó anyára), O powinnościach kobiet (A nők

kötelességeiről)

modoruk legyen nemesi és kellemes, mindig álljanak és üljenek egyenesen, mozgásuk legyen

könnyed, köszöntéskor hajoljanak meg. Minden egyes instrukció azt a látszatot hivatott

kelteni, hogy a nők gyengébbek, mint a férfiak, gyámolításra és segítségre szorulnak. [3] Ezen

kritériumok teljesítése által a nők könnyebben találhatták magukat az oltár előtt, így biztosítva

sorsukat.

Az egyenjogúság terén az első előrelépésnek nevezhető momentum a Tadeusz

Kościuszko-féle felkelés idején történt, amikor is Kościuszko felhívást intézett a nőkhöz,

akiket „polgártársnőként, honfitársnőként” szólított meg. Felkérte a nőket, hogy segítsenek a

sérültek ellátásában, beszélt a közösségi érdekekről, illetve a hazáért hozott áldozatvállalás

szükségességéről. [4] Walczewska idézi Kościuszko nőkhöz intézett beszédét, majd részletesen

elemzi is. Walczewska egyrészt megemlíti, hogy Kościuszko nehéz helyzetben van, mivel

olyan nőket kell aktivizálnia, akiket addig a társadalom gyámolításra szorulónak, passzívnak,

érzékenynek, a férfiak segítségétől függőnek tartott. Valószínűleg emiatt Kościuszko a nők

érzelmeire akar hatni, kihasználván érzékenységüket, illetve azon tulajdonságukat, amely

szerint a nők szeretnek együtt érezni másokkal, a segítségnyújtás számukra élvezetet nyújt.

Másrészt viszont beszédében a haza iránti kötelezettségükre hívja fel a figyelmet,

„polgártársként” szólítja meg őket, amely akkor radikálisnak számított, hiszen ezzel elismerte,

hogy a nők egyenjogú polgárai az államnak. Ezt a radikalizmust enyhíti a „szebbik nem!”

megszólítás, a „szenvedek látván nyugtalan aggodalmatokat”, amely kifejezések inkább

atyáskodónak hatnak. [5] Amikor Lengyelország a harmadik felosztást követően eltűnt a

térképről, a nők, az anyák váltak a nemzeti azonosságtudat hordozóivá, továbbörökítőivé, így

a lengyel nők már a 18. század végén megvalósították a nyugati feministák „a privát politikai”

jelszavát. [6]

A lengyel feminizmus következő fontos állomása szintén történelmi eseményhez

kötődik, mivel Lengyelország függetlenségének visszaszerzésével egy időben kapták meg a

nők a választójogot. Elsőként Ignacy Daszyński, a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Népi

Kormányának vezetője ígért a nőknek választójogot. Ígérete azonban kétségekkel töltötte el:

„Nem tudom még elképzelni sem, hogy mi lesz akkor, ha a társadalom fele – vagyis a nők –

öntudatos akarattal, nem csak számuknak megfelelő erővel, hanem a női, a férfiakéhoz képest

minden szempontból erősebb értékekkel lépnek be ebbe az életbe” (értsd: a politikaiba).

[3] Sławomira WALCZEWSKA, Damy, rycerze i feministki, Krakkó. Wydawnictweo eFKa, 2000, 18 – 19.

[4] Monika KSIENIEWICZ, Specyfika polskiego feminizmu, Kultura i Historia, 2004, 6, 6.

[5] Sławomira WALCZEWSKA, i.m., 41 – 43.

[6] Magdalena ROGUSKA, The Gender of Poland. The Specifics of Polish Feminism after 1989,

http://ebuw.uw.edu.pl/dlibra/doccontent?id=3586&from=PIONIER%20DLF

Józef Piłsudskinak (a Második Lengyel Köztársaság államfője) is voltak kétségei a nők

egyenlő jogainak elismerésével kapcsolatban. A nőknek azonban volt egy titkos fegyverük,

akit Aleksandra Piłsudskanak hívtak. Józef Piłsudski felesége makacs feministának vallotta

saját magát, aktívan részt vett a függetlenségért vívott harcban: fegyvert és muníciót

csempészett, Piłsudskival együtt részt vett a cári vonat kirablásában. Aleksandra Piłsudskanak

állítólag nagy szerepe volt abban, hogy férje 1918. 11. 28-án aláírta az ideiglenes dekrétumot

a nők választójogáról.

A háborús időszak alatt a női kérdések ismét feledésbe merültek, legközelebb a

második világháború után, a kommunizmus alatt, a Szolidaritás mozgalmával kerültek újra

előtérbe. A kommunista propaganda egyenlőséget hirdetett a férfiak és a nők között,

felszólították a nőket, hogy csatlakozzanak be az ipari termelésbe, a kollektivizált

gazdaságokba, a kommunizmus híres szlogene volt a „Lányok a traktorokra!” [7] 1956-ban

legalizálták az abortuszt, ezután a feminista aktivitások elhaltak, az állam teljesítettnek vélte a

feminista követeléseket. [8]

A nők egyenjogúsága azonban csak elvileg létezett. Az állam csak a „korlátozott”

hivatalos feminizmust engedélyezte, ugyan foglalkozott a nők helyzetének vizsgálatával, de

csak marxista szempontból. Olyan képeket propagált, amelyeken a nők családi és háztartási

kötelezettségeik végzése közben voltak ábrázolva, hogy a nők ezáltal is aktívabban

kapcsolódjanak be a munkákba. A nyugati feminista ideák tiltottak voltak, ezért ezek az

eszmék Lengyelországba csak 1989 után jutottak el. [9]

A következő fontos történelmi esemény a Szolidaritás mozgalmának megalakulása

volt. A mozgalom lehetőséget teremtett arra, hogy a nők is aktívan kivegyék a részüket a

politikai-történelmi események formálásában. Körülbelül négy és fél millió nő vett részt a

mozgalomban, a számok alapján a tagok 45%-a nő volt. A nők intézték a pénzügyeket,

kapcsolatokat kerestek a nyugati nagykövetségekkel, interjúkat készítettek az újságok

számára, keresték a kapcsolatokat a belföldi és a külföldi szimpatizánsokkal. [10]

A nők a Szolidaritásban véghez vitt tettét nagyon sokan méltatták. Külön

megneveznek „női hősöket” is. Az egyik leghíresebb női aktivista Anna Walentynowicz volt,

aki Alina Pieńkowskával együtt a sztrájk folytatására szólította fel a munkásokat. Emellett

szintén nagy szerepet vállalt Henryka Krzywonos, aki Gdańsk fő utcáján megállította a

[7] Irena LIS, Krótka historia feminizmu jako ruchu społecznego, Obywatelka, 2013, 03.08.

http://partiakobietpomorze.pl/wp-content/uploads/2013/03/obywatelka.pdf

[8] Magdalen ROGUSKA, i.m., 2.

[9] Irena LIS, i.m. 2.

[10] Monika KSIENIEWICZ, i.m., 7.

villamost, hogy blokkolja a közlekedést. Spontán megmozdulását más villamosvezetők is

támogatták. Amikor Wałęsa épp a sztrájk befejezését akarta kihirdetni, Krzywonos megjelent

a gyárban, és a sztrájk folytatása mellett érvelt. Elżbieta Sala, a tanulmány szerzője szerint a

fent említett nők győzték meg Wałęsát arról, hogy folytassa a sztrájkot. [11]

Shana Penn, amerikai újságíró, feminista, polonista elsőként foglalkozott a nők

szerepével a Szolidaritás mozgalmában. Első e témában megjelent cikke az Államtitok címet

viseli, és 1994 őszén jelent meg a Pełnym Głosem című folyóiratban. Penn tucatnyi volt

résztvevővel készített interjút, és saját bevallása szerint leginkább az lepte meg az interjúk

készítése során, hogy a megkérdezett nők gyakran a sztrájkot vezető férfiak nevében

nyilvánultak meg, hangsúlyozván, hogy az igazi hősök a férfiak voltak. [12]

A nők szerepe megnövekedett főleg a szükségállapot idején (1981–1983). Amikor a

mozgalom vezetőinek többségét internálták, börtönbe zárták, a feladatokat a nők látták el.

Fontos szerep jutott Helen Łuczywonak, aki a Szolidaritás közlönyének, az „AS”-nek a

kiadását koordinálta. Az újság a szükségállapot kezdetétől egészen a kommunizmus bukásáig

jelen volt, ez volt a legnagyobb földalatti újság, és összesen 290 példányszámot ért meg.

Ebben az időszakban a nők földalatti tevékenysége felértékelődött, a nőket a „mozgalom

tartóoszlopának” tartották, Shana Penn pedig megkockáztatta A nők földalatti mozgalma című

művében azt a kijelentést is, hogy a nők váltak a földalatti mozgalom elsődleges irányítói. A

nők tehát aktívan kivették a részüket a munkából, annak ellenére, hogy őket is veszélyeztette

a börtönbezárás vagy az internálás, Gołdapban létre is hoztak egy tábort az internált nők

részére. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy nőket ritkábban ellenőriztek vagy tartóztattak

le, így a nemükből fakadó előnyüket kihasználva egyéni feladatokhoz jutottak: kiadványokat,

szórólapokat, dokumentumokat csempésztek a ruhájuk alá rejtve, gyakran terhességet

színleltek, vagy fontos anyagokat rejtettek el a babakocsikban. Nőnek lenni azonban nem

mindig volt kifizetődő, ugyanis a férfiak a női vezetőket kevésbé fogadták el. Emiatt a női

vezetők „cselhez folyamodtak,” az egyik női vezető, Danuta Winiarska, aki a lublini régióban

vezette a Szolidaritás mozgalmát, például kitalált egy fiktív vezetőt, bizonyos Abramczykot,

akitől az állítólagos parancsokat kapta. [13]

A fentiek alapján elmondható, hogy a lengyel nők aktívan részt kívántak venni a

politikai megmozdulásokban, saját és nemzetük sorsának alakítóivá kívántak válni. Ezért

[11] Elżbieta SALA, Solidarność i „kwestia kobieca”,http://pressje.pl/media/pressje_shop/article/article__issue_2.pdf

37.

[12] Eliza KANIA,

HTTP://WWW.ACADEMIA.EDU/5349221/POLSKA_ZDEKOLONIZOWANA__PAMI%C4%99%C4%87_O_KOBIETACH_I_JEJ_WY

MIARY, 53.

[13] Elżbieta SALA, i.m., 38 – 42.

okozott hatalmas felháborodást a későbbi feministák körében az a mondat, amelyet állítólag

egy gdański hajógyár oldalára festettek ki hatalmas betűkkel. A mondat így hangzott:

„Asszonyok, ne zavarjatok minket, mi Lengyelországért harcolunk.” [14] Ezt a mondatot szinte

az összes, a lengyel feminizmussal foglalkozó tanulmány megemlíti, a forrását viszont nem

tünteti fel. Hosszabban vagy rövidebben elemzik a mondatot, de a lényeg mindig ugyanaz: a

nők szerepét ismét alulértékelik, a férfiak ismét háttérbe szorítják őket, a nők nem léphetnek a

színtérre, a történelem, a politika férfiügy: „history” és nem „herstory”.

Agnieszka Graff, lengyel írónő, feminista, A világ a nők nélkül című könyvében

hosszasan elemzi a fenti mondat jelentőségét. Eszerint: a jelszó akkoriban senkit nem

hökkentett meg, ellenkezőleg: a munkás kultúra egyik jelenségeként funkcionálhatott,

valamint hozzákapcsolódott az ország felszabadításáért küzdők harcának nyelvhasználatához.

Íme, ismét a férfiak harcolnak, a nők csak sírnak, szendvicset készítenek, küldik

soronkövetkező fiaikat a harcokba. Graff megpróbálja értelmezni a mondatot a férfiasság

újjászületésének kategóriájában. Eszerint: a mi nem csak a gyárban dolgozókat jelenti, akik a

megrémült anyákat és feleségeket eltávolítják a sztrájkok közeléből. A mi férfiakat jelent, a

férfiasságunk pedig a sztrájkok, harcok közepette még inkább kidomborodik. A harc –

világos: férfi ügy. Ebből kifolyólag bármilyen női próbálkozás, segítségnyújtás csak a férfiak

megzavarását okozhatja. Graff szerint ez a kiírás két funkciót tölt be: egyrészt a harcot vívó

alany kizárólag férfi lehet, másrészt ebből a harcból egyértelműen kizárja a nőket. [15]

Sławomira Walczewska szerint a lengyel kultúrában a legáltalánosabb formája a férfi-

nő kapcsolatnak az úrhölgy-lovag reláció. Ennek megfelelően a férfinak a nőt óvnia,

gyámolítania kell, ki kell fejezni iránta való hódolatát. A nőnek úrhölgyként kell viselkednie,

fogadnia kell a férfi hódolatát, kötelező várni és csábítani, rendelkeznie kell hódolókkal,

tudását, képességeit pedig tartsa meg magának. A férfi dolga a harc, a nőnek pedig lelkileg

támogatnia kell a férfit, biztosítania kell számára a pihenést és a jutalmat a megvívott

harcért. [16] Walczewska a gyár falára kiírt nőket kirekesztő mondatot a nemesi-lovagi szerződés

kontextusában értelmezi. Ennek értelmében, mi (férfiak) a mi elképzelésünk szerinti

Lengyelországot a lábatok elé tesszük, ti (nők) ezért minket fehér rózsával jutalmaztok. [17]

Elżbieta Sala szintén hivatkozik a már (talán túl sokat is) emlegetett mondatra. A

nőket érintő kettős megítélésre hívja fel a figyelmet. Egyrészt a férfiak értékelték a már

korábban konkrétan megnevezett nők (Walentynowicz, Łuczywo, Krzywonos) munkáját, a

[14] Lengyelül: „Kobiety, nie przeszkadzajcie nam, my walczymy o Polskę”

[15] Agnieszka GRAFF, Świat bez kobiet, Varsó, Wydawnictwo W.A.B., 2001, 24 – 25.

[16] Sławomira WALCZEWSKA, i.m., 93.

[17] Sławomira WALCZEWSKA, i.m., 95.

névtelen (hős)nők azonban csak zavarták őket? Sala felteszi a kérdést, hogy ezek nélkül a nők

nélkül is ugyanilyen erővel bírt volna-e a Szolidaritás. Kérdésére választ is ad: szerinte a

kommunizmus megdöntése nem sikerülhetett volna a nők aktív részvétele nélkül. [18] Ezzel a

kijelentésével pedig csak még inkább hangsúlyossá teszi a sértő feliratot, illetve jogossá teszi

a nők feláborodását vele kapcsolatban.

A lengyel feministák tehát történelmi példákkal igazolták, hogy a nők szerepe

Lengyelországban mindig alulértékelt volt. Erőfeszítéseikért nem jutalmat, csak

megbecsülést, egyenlő bánásmódot vártak, ehelyett viszont egy sértést kaptak a gdański gyár

falán. Vagy mégsem? Marta Dzido és Piotr Śliwowski filmet forgattak Szolidaritás a nők

szerint címmel 2014-ben. Dzido a nők szerepének nyomait kutatja a Szolidaritás alatt, illetve

konkrétan egy elfeledett hős – Ewa Ossowska – sorsa érdekli. A film készítői nyomozásba

kezdenek, majd kiderül, hogy valójában soha senki nem látta azt a kiírást a gyár falán.

Agnieszka Graff Walczewska után idézte a mondatot, aki először az Úrnők, lovagok,

feministák című művében utal rá. A továbbiakban pedig számtalan mű jelent meg, amely a

nők a Szolidaritás alatt végzett munkájával és a felirat elemzésével foglalkozott, azonban

kiderült, hogy ez csak egy mítosz. Sokan olvastak róla, néhányan látni vélték, de egyik nyom

sem vezetett sehova. [19]

Némi kutakodás után megtalálható azonban a mítosz forrása. Ewa Maria Slaska,

lengyel írónő, újságíró, aki 1981-ben a gdański Szolidaritás hetilapjánál, a My-nél dolgozott,

majd 1985-ben Berlinbe emigrált, a következőket írja internetes blogjában. A blogbejegyzés a

„Hogyan keletkeznek a legendák?” címet kapta. Slaska leírja blogjában, hogy évek óta a

barátnője, lengyel feminista, SW (feltételezem, hogy Sławomira Walczewskáról van szó),

kiadja Slaska e-mail címét különféle hölgyeknek, akik aztán a gdański gyár falára kiírt

mondatról érdeklődnek nála. Rendszerint SW-re hivatkozva írnak neki e-mailt, aki azt állítja,

hogy Slaska a ’80-as években egy berlini újságban megjelentetett egy képet ezzel a felirattal.

Slaska pedig válaszul mindenkinek azt írja, hogy már több mint húsz éve próbálja

elmagyarázni SW-nek, hogy nincs ilyen képe, és a feliratot nem a gyár falán, hanem egy lift

tükrén látta rúzzsal felírva abban a házban, ahol az anyósa lakott. Általában a levelezés az

adott hölggyel ennyiben ki is merül, azonban egy alkalommal Slaska szemrehányó választ

kapott: a hölgy megdöbbent Slaska válaszától, mivel rengeteg tanulmány hivatkozik a

szövegre, illetve ez volt az egyetlen mondat, amely miatt a levél írója filmet forgatott volna a

[18] Elżbieta Sala, i.m., 43.

[19] Agnieszka GRAFF, Gdzie jesteś, polski feminizmie? Pochwała sporu o niejasności,

http://pl.boell.org/sites/default/files/uploads/2014/05/graff_referat_kobiety_solidarnosci.pdf

Szolidaritásról. Emellett a film előkészületei során több interjúalanya is előállt különféle

teóriákkal arra vonatkozólag, hogy is kerülhetett az írás a gyár falára (egyik ilyen elmélet,

hogy a Nők Ligája tagjai provokálták a munkásokat, és ennek következménye a felirat). A

levélíró több száz képet átnézett, de egyiken sem volt ilyen felirat. Sajnálja, mivel ez volt az

egyetlen olyan provokatív dolog, amely arra ösztökélte volna, hogy a Szolidaritással

foglalkozzon. A levél hatására Slaska kutakodni kezdett emlékei között, vajon mit is láthatott

30 évvel ezelőtt. Nem emlékezett rá, hogy írt-e valaha bármely újságban is erről a feliratról.

Ha valóban megjelent egy cikk ebben a témában, SW-nek bizonyára lenne ilyen a birtokában,

hiszen hivatkozott rá. De ő folyamatosan Slaskához irányítja az embereket. Slaska emlékszik

egy olyan cikkére, amelyben azt írja, hogy nem érzi magát integratív részének annak a

fordulatnak, amelyet a Szolidaritás hozott, sem azoknak a változásoknak, amelyeket a szabad

és demokratikus Lengyelország megszületése, a berlini fal ledöntése vagy a kommunizmus

megszűnése hozott el. Ennek pedig az az oka, hogy általános felfogásként a Szolidaritást

harmincéves szakállas férfiak vezették, mialatt nőként neki az volt az érzése, hogy a

Szolidaritást poszt-hippik hozták létre. A kérdés azonban továbbra is az, hogy keletkezett a

legenda. Vajon Slaska elbeszéléseiből (mert valóban többször beszélt a tükrön lévő feliratról)

nőtte ki magát a múltban a férfi-nő konfliktus transzparens méretűvé? Vagy lehet, hogy

tényleg létezett ilyen felirat a liftben lévőtől függetlenül? Vagy elképzelhető, hogy ilyen

felirat több tükrön is látható volt, és valaki azért irkálta ki, mert fel akarta korbácsolni az

indulatokat? [20] Bár Slaska részt vett a mozgalomban, még ő sem tudja, valójában mi is történt,

így ez már feltehetőleg örök rejtély marad.

A kellemetlen információval és a következményeivel a feministáknak foglalkozniuk

kell. Agnieszka Graff írása alapján úgy tűnik, a feministák talajvesztettnek érzik magukat.

Graff így ír saját magáról: „Azon emberek csoportjához tartozom, akiket ez a felirat sok éven

át inspirált. Saját identitásomat a felirat részletes, ironikus interpretációjára építettem.

Azokhoz a nőkhöz tartoztam, akiknek szándékában állt ’zavarni’, és lehet, hogy nem csak a

Lengyelországért vívott harcban, hanem az ország patriarchális, nemzeti-katolikus

verziójának létrehozásában is. Marta Dzido történetét az első percben rémülettel fogadtam.

Ez meg hogy lehet? Nincs alapító mítoszunk? Aztán átgondoltam: így van ez a mítoszokkal,

kiderül róluk, hogy fikció. Nehéz ügy. Tény, hogy ezt a mondatot vég nélkül ismételtük,

elbűvölt minket, valami fontosat mond az akkori Lengyelországról. Mond valami érdekeset az

akkori feminizmusról is, az identitásáról, az akkori heroikus történelemben való

[20] https://ewamaria2013texts.wordpress.com/2013/01/06/jak-powstaja- legendy/

gyökerezésének igényéről.” 21 A kialakult szituáció a feministák helyzetének, a történelemmel

való viszonyának újragondolását tette szükségessé.

A lengyel feminizmussal kapcsolatban elmondható, hogy nem tömeges mozgalom,

sokkal inkább egyéni, semmint társadalmi jellegű. A lengyel feminista mozgalom körülbelül

350 egyesületből, informális csoportokból, alapítványokból, szervezetekből áll, amelyek

regisztrálva vannak az OŚKA-ban (a Női Közösségek Információs Központja). Ezek a

csoportok azonban általában akkor aktivizálják magukat, ha történik valami, amely feminista

kommentárokat vagy tevékenységeket kíván. A feminista mozgalom másik problémája az,

hogy egyáltalán nem terjedt el széles körben. Majdnem teljesen visszhang nélküli a falvakban,

kisvárosokban, viszont a kitűzött célok eléréséhez szükség lenn tömeges támogatásra.

De miért nincs Lengyelországban tömeges feminista mozgalom? A szociológusok

szerint a lengyel nőknek nincs csoporttudatuk, vagyis nem ismerik fel a nemük által

meghatározott sorsuk közti hasonlóságokat. A lengyel nőkben sokkal erősebben jelen van a

családdal szemben érzett közösségi tudat, mint az igény arra, hogy részt vegyenek a

társadalmi-politikai célok megvalósításában. A nők elégedettek azzal a szereppel, amelyet a

társadalom kijelölt számukra. Eszerint a „férfi a család feje, a nő pedig a nyaka, amely a fejet

mozgatja”. A történészek a nők gyengeségét, passzivitását történelmi okokban látják.

Egyrészt Lengyelországban általában a szubjektum nem került a középpontba, mivel az

elsődleges kérdés az ország függetlensége volt, vagyis a közösségi érdek került előtérbe az

egyénivel szemben. Másrészt a már említett „nemek nemesi-lovagi szerződése” értelmében a

nőket piedesztálra állították a férfiak, és bár formálisan a nők függtek a férjüktől,

rendelkezhettek saját javakkal, vagy alapíthattak akár manufaktúrákat is. Ezen kívül, amikor

az ország megszűnt létezni, a nők, anyák váltak az értékek továbbörökítőivé, a család vált a

fennmaradás biztosítékává. A nők effajta idealizálása olyan erős szálakat épített ki a család és

a nemzet között, hogy a tradicionális függésből való kiszabadulás egyet jelentene a nemzeti

hűtlenséggel és a vallástól való elszakadással.

Később, a kommunizmus időszaka alatt, az emberek visszavonultak a társadalmi

élettől a család színterére, illetve az emberek egyre inkább elköteleződtek a vallásnak

(gyakran a templom volt az egyetlen hely, ahol biztonságban beszélhettek), ezért ismét a

család, illetve a templom vált az addig értékek átörökítőivé. Ez megint csak azt eredményezte,

hogy a nők úgy érezték, szerepüket eléggé értékelik, ezért nem törekedtek önmaguk

megvalósítására a család keretein kívül. [22] Emellett Walczewska megjegyzi, hogy létezik az

[21] Agnieszka GRAFF, Gdzie jesteś, polski feminizmie? Pochwała sporu o niejasności, 3.

úgynevezett „otthoni matriarchátus”. Ennek az a lényege, hogy a nőknek bemagyarázzák,

hogy ő a család nyaka, amely a férfiak számára észrevétlenül irányítja a családot. A hatalom

gyakorlása azonban a konyha területére korlátozódik. A nő dönti el, mikor, mit, hogyan főz és

tálal. Walczewska erre a jelenségre vezette be a „gasztronómiai anya” fogalmát. Csak a

gasztronómiai anya ismeri az étel titkos összetevőit, mitől lesz lágy a tészta, zamatos a hús,

stb... Felülértékeli a szerepét, az otthoni, saját kezűleg elkészített étek sokkal finomabb, mint

az éttermi vagy a menzai, amelyeknél sosem lehet tudni, valójában miből is készült.

Walczewska szerint a gasztronómiai anya infantilizálja a családját azáltal, hogy úgy táplálja

az egész családot, mint az anya a csecsemőjét. [23]

Az étkeztetés aktusa a kommunizmus alatt még inkább felértékelődött. A nők sorban

álltak, küzdöttek (akár egymással is) az ételért, a heroikus küzdelem pedig még inkább azt az

érzést keltette bennük, hogy munkájuk fontos, hiszen nélkülük a család éhen halna. A fenti

okok tehát még inkább megerősítették a Lengyel Anya mítoszát, a nők saját szerepüket

túlértékelik, ez pedig megelégedettséget biztosít számukra, így nem érzik szükségét annak,

hogy szót emeljenek pozíciójuk javítása érdekében.

A fentiekből látható tehát, hogy a nők szerepe, társadalmi megítélése mindig a nemzeti

érdektől függött. Miután szertefoszlott a mítosz a felirattal kapcsolatban, a feministáknak újra

kellett értelmezniük a viszonyukat a történelemmel, a nemzeti kérdésekkel, a patriotizmussal.

Graff szerint az 1989 után született nőknek már szinte semmit nem mond a Szolidaritás

mozgalma, Dzido filmje vagy Shana Penn könyvei nem bírnak számukra túl nagy

jelentőséggel. A következő kérdéseket tisztázását szorgalmazná: mi a helyzet a nemzeti

szimbólumokkal? Vajon van helye a nemzeti zászlónak a Manifa [24] felvonulásain? Vajon a

Nők Kongresszusa nem tűnik nacionalistának a következő jelszó használatával: „Nők

Lengyelországért – Lengyelország a nőkért”? A 2013-as Manifa felvonuláson nagy port

kavart egy plakát, amely a nemzeti szimbólumokhoz való ellentmondásos viszonyt hivatott

kifejezni. A plakáton a Harcoló Lengyelország jelképe: egy horgony [25] látható egy női testbe

rajzolva. Sok embert elkápráztatott egy nemzeti szimbólum ilyen bátor felhasználása. Graff a

nemzeti szimbólum ironikus megragadásának próbáját látja benne, felhívást olvas ki belőle,

[22] Monika KSIENIEWICZ, i.m., 3 – 6.

[23] Sławomira WALCZEWSKA, i.m., 164 – 166.

[24] A Manifa feminista demonstráció, amelyet rendszerint március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából rendeznek

meg. Az első felvonulást 2000-ben tartották, azóta minden évben megrendezésre kerül.

[25] A horgony tulajdonképpen a P és W betűkből áll össze. A szimbólum eredetileg a II. világháború idején alakult

ki, a Pomścimy Wawer (Megbosszuljuk Wawert) jelszavak rövidítéséből. Ezt a két betűt festették a német

megszállás idején a falakra tiltakozásként a lengyelek. Később a PW jelentése kibővült: előbb a „Polska

Walcząca” (Harcoló Lengyelország), majd később a „Powstanie Warszawskie” (Varsói Felkelés) kifejezésekre

utalt.

melynek az az üzenete, hogy Lengyelország helyett itt az ideje a lengyel nőkről való

beszédnek. Többen viszont felháborodtak a nemzeti szimbólum „nem megfelelő használata”

miatt. Azt azonban érdemes tisztázni, hogy ez a provokatív hangnem a radikális/baloldali és a

fiatalabb nemzedéket jellemzi. A mainstream és a liberális vonal másképp gondolkodik a

nemzethez és a történelemhez fűződő viszonyokról. [26]

Úgy tűnik, a lengyel feministák valamiféle paradigmaváltáson mennek keresztül.

Láthatóan mozgolódni kezdett egy új nemzedék, amely szakítani próbál a nemzeti-történelmi

hagyományokkal. Új alapokra próbálják helyezni magukat, bár „történelemmentesítésre” ők

sem képesek, hiszen ahhoz, hogy szembe helyezkedjenek a hagyományokkal, jól kell őket

ismerniük. Az idősebb feministák pedig elbúcsúztak a mítoszuktól, amely a Szolidaritásban

gigászi munkát véghez vivő nő különleges vízióját teremtette meg számukra. Talán ezen a

ponton találkozhat majd a régebbi és az új nemzedék, és együtt kezdhetik megvalósítani

közös céljaikat.

Felhasznált irodalom:

GRAFF, Agnieszka Gdzie jesteś, polski feminizmie? Pochwała sporu o niejasności,

http://pl.boell.org/sites/default/files/uploads/2014/05/graff_referat_kobiety_solidarnosci.pdf

GRAFF, Agnieszka, Świat bez kobiet, Varsó, Wydawnictwo W.A.B., 2001.

KANIA,Eliza,HTTP://WWW.ACADEMIA.EDU/5349221/POLSKA_ZDEKOLONIZOWANA__PAMI%C4%99%C4%87_O_KOBIETA

CH_I_JEJ_WYMIARY

KSIE NIEWICZ, Monika Specyfika polskiego feminizmu, Kultura i Historia, 2004,

http://www.kulturaihistoria.umcs.lublin.pl/archives/169

LIS, Irena, Krótka historia feminizmu jako ruchu społecznego, Obywatelka, 2013, 03.08.

http://partiakobietpomorze.pl/wp-content/uploads/2013/03/obywatelka.pdf

ROGUSKA, Magdalena, The Gender of Poland. The Specifics of Polish Feminism after 1989,

http://ebuw.uw.edu.pl/dlibra/doccontent?id=3586&from=PIONIER%20DLF

SALA, Elżbieta, Solidarność i „kwestia kobieca”,http://pressje.pl/media/pressje_shop/article/article__issue_2.pdf

WALCZEWSKA ,Sławomira, Damy, rycerze i feministki, Krakkó. Wydawnictweo eFKa, 2000

https://ewamaria2013texts.wordpress.com/2013/01/06/jak-powstaja- legendy/

[26] Agnieszka GRAFF, Gdzie jesteś, polski feminizmie? Pochwała sporu o niejasności,3 – 4.