Annyit is ér

A Kánya Janinak az arca. Kánya Jani túltengett arcban. Vagyis Kánya Jani arcán tengett túl minden. Főként az orra. Neki annyiban merült ki az arca Kánya Janiéhoz viszonyítva, mintha valaki álmosan odafirkantott volna pár halovány, bágyadt vonalat egy majdani igényesen kidolgozott Kánya Janihoz. A legjobb indulattal is arcszerűség. A világ összes népségének kiátlagolt vonásai, egy ovális felületre hordva. Ha az egész emberiség felszívódna valamely, a dinoszauruszok kipusztulására hajazó okból, és ő maradna utolsónak, megörökíthetné a fejét egy boldogabb kor számára mint prototípust. Kár, hogy nem áll küszöbön semmiféle apokalipszis, de mindegy, úgysem örökítené meg a fejét senkinek. Minek.
Kánya Jani arcának a szabálytalanságát, meglehet, csak az rendezte tökéletes egésszé, hogy volt személyisége. Kánya Jani nem egyszerűen úgy vigyorgott, vagy inkább rejtegetett pimasz vigyort a szája szegletében örökké, mint aki rosszban sántikál. Teljes arcfelülete, minden egyes vonása külön-külön is rosszban sántikálós hadrendben állt, gyakorlatilag folyton, de ha valaki rajtakapta egy pofátlanabb pillanatában, és ebből nem is volt kevés, maga volt a megtestesült ártatlanság. És mert pimasz volt, még ezen is átsejlett az igazi fajtája, rajtakaphatatlanul.
Kánya Janit nem lehetett érteni, hogy miért barátkozik vele. Már ha ezt barátkozásnak lehetett nevezni, mert talán inkább gátlástalan kíváncsiság volt. Mondjuk ezt ugyanúgy nem lehetett érteni.
Kánya Jani később érkezett, mert korábban Amerikában éltek. Faterja leszámolt egy kányajanikányi összeget az igazgatónak, így került hozzájuk. Ez soha nem volt titok. Kánya Jani nem zavartatta magát, tulajdonképpen soha semmi miatt. Úgy viselkedett, mint aki régebb óta országos puszi- és kenyeres pajtása mindannyiuknak, mint amióta ők egymás osztálytermi kipárolgásaiban penészednek. Ez különböző reakciókat váltott ki az emberekből. A tenyészbikákat felzaklatta, mit jön a Kánya Jani. A tenyészteheneket még inkább felzaklatta, csupán pozitív irányba, hogy jöjjön csak a Kánya Jani. A nyomikat (hatalomkártyázó, nem nélkül való lényeket, az osztály kvázi eunuchjait) hidegen hagyta. Ő utóbbiak közé tartozott. Igaz, bár ezt nyilván kizárólag ő tudta, leszámítva Kánya Janit, pusztán alakilag.
Már csak azért is, mert szart a hatalomkártyára. Azokra az emberekre is, akik ezzel töltötték érdektelen mindennapjaikat. Mondjuk azokra is, akik nem ezzel töltötték, azoknak is érdektelen mindennapjaik voltak. Egyszerűen emezekhez sorolódott, a kollektív öntudat leegyszerűsítő gondolkodásából eredően. Lötyögő együtteses pólóiban, kitérdepelt műfarmerében, kínai tornacipőjében, zsíros hajával és hóka képén a ragyáival úgy festett, mint egy bátyja levetett gönceit hordó csóró gík. Ezt egyébként Kánya Janitól tudta. És abban igaza is volt a Kánya Janinak, hogy egy idősebb faszi túlméretezett együtteses pólóit hordta, csak az nem a bátyja volt, mivel nem volt bátyja, hanem a szomszéd gyereke, aki rég elköltözött, de tőle származott a műfarmer is. Egyedül a tornacipő nem, azt az aluljáróban vette, mert tényleg csóró volt.
Kánya Jani megérkezett, és nem zavartatta magát. Mindenki más igen. Mindenki kétségbeesett igyekezettel viszonyult. Senki sem bírta leszarni. A hatalomkártyásoknak látszatra sikerült, de ha tréfásan közéjük cserdített, gyámoltalanul védekeztek, és maguk között ellenségesen mormolásztak a Kánya Janiról. Tulajdonképpen ő sem bírta egészen leszarni, amint tulajdonképpen a hatalomkártyát sem, meg azokat az embereket sem, még próbálkozott is párszor vele, csak kurvára unta, meg az embereket is, mindegy, a Kánya Janiról gondolni épp gondolt valamit, de na és. Vagy annyiban nem na és, hogy pont ez volt a különbség. Általában is. Hogy senki sem bír csak úgy gondolni valamit.
Kánya Jani egyébként azt szúrta ki, hogy ő a mindenfajta kasztba és rendbe sorolható többiekhez viszonyítva mégiscsak le tudja szarni. Kánya Janit untatta a többiek kiszámíthatósága. Az ő döglötthalsága tetszett meg neki, nem tudni, mi okból. Az is kiszámítható volt, csak másképp. Bizonyos tekintetben persze Kánya Jani is kiszámítható volt.
Kánya Jani ráakaszkodott. Őrá, egy kányajani. Egy igazi geci amúgy, ezt rögtön lehetett látni. Megérkezett, pár nappal később fogta magát, és ráakaszkodott. Jött mindig valami baromságával, aztán várta, hogy mi a reakció. Az arcán vibrált óriási ragadozószeme bogara. Örökké a tekintetére vadászott. Nem adta föl. Akárhányszor dünnyentett valamit, Kánya Jani szélesen hahotázott. De nem ki-, inkább együttröhögésileg, néha még a vállát is lapogatta, ami kurva irritáló volt, ez a nyulkelászás, mit jön a Kánya Jani. Mint aki tudja jól, mire gondol, és a dünnyentés tárgyán nevet, nem a dünnyentőn. Magyarázott neki mindenfélét, csajokat mutogatott, hogy így meg úgy. Már messziről látta a folyosón, jön, hát jöjjön. Egy idő után megszokta.
Kánya Jani egy idő után már nem is jött, csak úgy volt. Jött, nyilván, de ő is ment. Mentek. Inkább délután, mert Kánya Jani élénk társasági életet élt napközben. Mindenki utálta, de csak titokban. Ugyanis mindenki imádta, titokban. Kánya Jani bájolgott, a csajoknak tette a szépet, de közben neki pantomimezte és kacsingatta, mi is róluk valójában a véleménye. Úgy csinálta, hogy néha majdnem elmosolyodott. Egy igazi geci volt persze, tulajdonképpen ő is utálta, de érdekes volt. Először csak az volt az érdekes, hogy ő érdekes a Kánya Janinak. Miután már nem irritálta ez a túltengő tolakvás, észrevette, hogy maga Kánya Jani az érdekes.
Tulajdonképpen érdekelték volna dolgok, így nézésileg. És ez ellen volt valami íratlan szankció. Mintha nem lehetne csak úgy bámulni a Dunát, hanem odajönne egy látványőr, hogy vagy beugrik, vagy lehet takarodni a partról. A Kánya Janinak a képében a Duna egy hulláma jött ki hozzá a partra, kizárólag azért, hogy őt szórakoztassa. Ez mondjuk így persze hülyeség, a Duna hulláma a kép, ráadásul jó elbaszott kép, a Kánya Jani meg valóságos. Mindegy, Kánya Jani egyébként is azért jött, hogy magát szórakoztassa.
Kánya Janit szórakoztatta, amiket mond. Vele szórakoztatta magát. Pedig Kánya Jani volt az érdekes, ő legföljebb furcsa. Ezt a Kánya Jani úgy fejezte ki, hogy különös szerzet. Ilyeneket mondott. Ráhagyta.
Volt egy kocsma a közelben, kezdetben oda mentek. Kánya Janival ivott először, mármint először másik emberrel, azelőtt csak egyedül próbálta. Utálta. Elnehezült tőle a benne szállongó üresség. Minden a szokásosnál is idegenebb volt. Kánya Jani búsongással kontrázott rá a csöndjére. Hatásvadász módon folyton arra táncolt, amire ő nem is akart hangosan fütyülni.
Kánya Jani néha csajokat is odahozott, nemcsak az osztályból, az évfolyamból is, azokat végképp nem ismerte. Általában mást vagy néha ugyanazt, nem emlékezett, vagy már akkor se tudta megkülönböztetni őket. Kánya Jani úgy mutatta be nekik, amiből szintén látszott, mármint a bemutatás tényéből, hogy őt sem vették észre ők, mint valami vicces figurát. Aztán konokul nem csinált semmi vicceset, jobbára meg se szólalt. A csajok így is, úgy is vihogtak. Részint azon, ahogy a Kánya Jani mutogatta nekik, hogy ő milyen fejet vág, és most nyilván ezt gondolja, meg azt gondolja. Kitalált mindenfélét, és ebben csak az volt az érdekes, hogy néha tényleg azt gondolta, amit a Kánya Jani mondott, pedig úgy tudta, hogy olyan fejet vág, mint aki nem gondol semmit.
Néha magától rá sem jött volna, mit gondol, a Kánya Janitól értesült róla. Otthon megszemlélte olykor a tükörképét, ami különben nem volt szokása. Leküzdötte ellenérzéseit, hogy kiderítse, mit lát a Kánya Jani, de ő nem látott abból semmit. A szokásos semmilyenséget látta. Néha a Kánya Jani volt a szinkronhangja.
De máskor meg a Kánya Jani használta őt szinkronhangnak. Amikor a csajok nem voltak ott, Kánya Jani ravasz vigyort öltött, közelebb dugta az orrát, és arról faggatta, mit gondol a csajokról. Vagyis a csajról, mert mindig bemondott egy nevet, és kellett volna tudni, hogy az melyik. Ezért általában megkérdezte, hogy az melyik. Ezen Kánya Jani mindig szélesen hahotázott. Villogott a szeme. Nem emlékezett, hogy csak mondott valami általánosat, ami úgyis mindegyikre illett, vagy akkor és ott Kánya Jani mégis eszébe juttatta az adott csajt. Feltehetően előbbi. Kánya Janit szórakoztatta, amiket mond. Azt kérdezgette, nem fél-e, hogy be fog rágni. Mondta, hogy nem fél.
És ha ő álmaim asszonya, kérdezte Kánya Jani színpadiasan.
De nem az, dünnyentette.
Kánya Jani szélesen hahotázott.
Üres, mi? Legalább van mit belerakni. Ilyeneket mondott. De alig káromkodott. Nem bazmegelt, azt se mondta, hogy pina, inkább olyanokat, hogy puncika, nuncika meg suncika, sőt nuncius meg sunáta. Közben olyan pofát vágott, mint aki kagyló vagy szarvasgomba vagy valami más, gazdagoknak való gusztustalanság fogyasztására készül.
Kánya Jani később a pornógyűjteményét is megmutatta. Ez már akkor volt, amikor felmentek hozzájuk, utóbb nem is egyszer, mármint a Kánya Janiékhoz, nem hozzá, csak az hiányzott volna. Ez sem hiányzott, soha korábban nem járt senkinél, de a Kánya Jani nagyon jó volt nyomásgyakorlásban. Úgy beszélt lyukat az ember hasába, hogy azt szinte muszáj volt élvezni. És az ráfért, hogy élvezzen dolgokat, mert amúgy nem sok minden volt, amit lehetett volna. Megittak már pár valamit, amit a Kánya Jani fizetett, ezért is lettek megivva, és akkor jött ezzel. Aztán állt a Kánya Jani anyja előtt hülyén, egyszerre kótyagosan és feszengve. Nem számított rá, hogy rögtön ilyen mélyvíz lesz, hogy egy anya, szeretett volna inkább hazamenni a maga odvába. De a Kánya Jani anyja úgy viselkedett vele, mint valami bűbájos lénnyel, mintha nem is vele viselkedne, hanem valakivel, akit a Kánya Jani mellé gondol barátnak. Így is nevezte, hogy barát. Mondjuk a Kánya Jani anyja sem volt olyan, mint egy anya, és a Kánya Jani sem volt olyan, mint egy anyának a gyereke, leszámítva, hogy zavaróan hasonlítottak. Kicsit inkább olyanok voltak, mint egy idősebb nő, aki fiatalabb csajként viselkedik a fiatalabb szeretője kedvéért, és a fiatal szeretője, aki idősebb férfiként viselkedik az idősebb szeretője kedvéért. Talán ettől volt olyan zavaró a hasonlóság. Továbbá attól, hogy valakinek egyidejűleg van kányajani-ábrázata és sebészkéssel formára igazított melle. Álltak a konyhában hárman, ami akkora volt, mint az egész lakásuk, neki állandóan a Kánya Jani anyjának a mellére imbolygott a tekintete, és szeretett volna egyedül lenni inautentikus. Azt már megszokta. De ők meg nyilván ezt szokták meg, mert az egészből nem vettek észre semmit. Kapott valami sütit, amiről onnan tudta, hogy süti, hogy mondták, hogy vegyen a sütiből. Ő asztaldísznek gondolta azokat a dolgokat, de szerette volna elkerülni, hogy két kányajani-ábrázat hahotázzon szélesen a bénázásán, ezért inkább felvett egy ezüstgolyóbisokkal díszített zöld kúpot. Kicsit hunyorított, várva, hogy beletörjön a foga a műanyagba. Nem tört, de a két kányajani-ábrázat így is szélesen hahotázott. Nyilván megint valamilyen fejet vágott. Pedig nem akart, igyekezte finomnak érezni a sütit. Gyorsan a szájába tömött egy rózsaszínűt is.
Kánya Janinak a szobája egy külön lakosztály volt külön erkéllyel, külön házimozi-rendszerrel, külön fürdőszobával, benne sarokkáddal. A saját bárszekrény mellett embermagasságú lávalámpa. Kánya Jani azt mondta, érezze magát otthon. Átfutott az agyán, hogy tulajdonképpen ki ez a fasz, mit tud őróla, és mit keres itt ő. Kánya Jani azt is mondta, hogy azért bírja, mert nem esik hasra ettől az egésztől, és itt körbemutatott. Komoly pofát vágott, és arról kezdett magyarázni, hogy ő az egyetlen barátja, aki nem kizárólag egy elkényeztetett, újgazdag gecit lát benne. Erre ő azt mondta, hogy miért ne látna benne egy elkényeztetett, újgazdag gecit, ha egyszer az, de ez nem nagyon izgatja. Erre Kánya Jani szélesen hahotázott, és azt mondta, na látja, pont ez az, amit bír benne. Hülye egy ízlése van a Kánya Janinak, dünnyentette erre ő. Ezután volt az, hogy a Kánya Jani megmutatta a pornógyűjteményét.
Persze nem az egészet, azt képtelenség lett volna végignézni, meg fizikailag is nehezen lett volna elviselhető. Kánya Jani azzal büszkélkedett, hogy micsoda kategóriarendszert épített föl. Mappák életkor és rassz szerint, anál- és orálmappák, mappák a, mint fogalmazott, betegebb dolgok számára. Milf és tini almappák, japán, néger és félvér almappák, nővérkés, iskoláslányos, titkárnős, állatjelmezes és latexes almappák, alázós, kötözős, korbácsolós és dominás almappák.
Kánya Jani kijelentette, hogy nem tehet róla, ő egy született gurman. Amennyit az ember áldoz magára, annyit is ér. Már hogy nem csak pénzben, tette hozzá a csóróknak kijáró udvariassággal, fesztelenül, pillanatnyi bicsaklás nélkül, közben szórakozottan az egyik almappára kattintva. Ő a videók bélyegképeire meredt. Hogy az ember adja meg magának, ami jár. Ami jár, az jár, mint a kaviár. Néha ilyeneket is mondott. Amikor a saját hülyeségein nevetett, az orrát ráncolta. Faterja szerint, ha másra fordítana csak feleennyi időt, egy zseni lehetne. De hát ki miben zseni. Ezt már szélesen hahotázva mondta.
Kánya Jani több videóba is belekattintott, hogy ez most olyan, mint a borkóstolás. Csak hallomásból tudta, milyen a borkóstolás, de sosem értette, hogy valamit, amit azért állítanak elő, hogy a fogyasztója visszataszító állapotba kerüljön, minek kóstolgatni. Ő mondjuk pornótéren kényszerből jutott a kóstolgatásig, mert olyan lassú volt a net, pontosabban a gép, vagyis mindkettő, hogy ha néha próbálkozott is vele, a felénél lefagyott a videó. Vagy megszakadt a letöltés. Vagy csak nem próbálkozott elég kitartóan. Végtére léteztek fapadosabb megoldások is.
Tessék, figyeld, milyen jó kis milf, mutatta Kánya Jani. És ez a nőci már ötven pluszos. Azt ő is látta sajnos, és a Kánya Janinak az anyja jutott róla eszébe. Kényelmetlenül érezte magát. A Kánya Jani a nőnek a farizmáról magyarázott elismerően csücsörítve. Ez is, hogy nem azt mondta, hogy jó a segge, hanem hogy a farizmával mi van. A nő farizma ütemesen mozgott. A mozgás ritmusára egy verejtékcsepp araszolt végig a gerincén. Kánya Jani szórakozottan elnézte még pár pillanatig, aztán kiikszelte az ablakot.
Kánya Jani vietnami leszbikusokat mutatott. Kánya Jani gumibotos, széttetovált rendőrnőt mutatott. Kánya Jani mellbimbópirszinges apácát mutatott. Közben persze folyamatosan jött a kérdéseivel csevegő hangon. Hogy ő ilyen tájékozatlan, hát ezt nem is gondolta. Tényleg ilyen ritkán? Kell legyen valami csaja, most már igazán elárulhatná. Erről se? Ne készítsen esetleg egy exkluzív válogatást?
Annak mondjuk örült volna, mert egyedül zavartalanabbul nézhette volna a videókat. De arra gondolt, hogy ez most a csapda, hogy ilyenkor kell kitartóan egykedvűnek lenni. Elküldte Kánya Janit a faszba, és azt mondta, hogy náluk is van internet. Kánya Jani szélesen hahotázott.
Az állatjelmezes mappából Kánya Jani kiválasztott egy, ahogy mondta, igazi ínyencséget. Szerinted ez trükk, vagy tényleg vannak zéeszek, kérdezte Kánya Jani. Nézte a gyurmaszerűen hajlékony lánytestet és a tompor felezővonala fölül finom átmenettel kinövő, aléltan tekergő macskafarkat. Azt mondta, szerinte trükk. Nem szerette volna sokáig nézni. Nem tudom, koma, csevegett Kánya Jani, azért érdekes dolgokat hallani. Nem szerette volna hallani őket, de tudta, hogy néhányat muszáj. Az állatok idegenségükben, nem emberi mivoltukban voltak visszataszítóak, a macskák pedig kiálló csigolyáikkal, a fülükön keresztülsütő nap fényével, a pofájukról csüngő abszurd csápokkal különösen. Jó bőr, mi, csevegett Kánya Jani. Szakértői pofával vigyorgott. Perverz vagy, mondta ő. Ennek állatfarka van. Kánya Jani szélesen hahotázott. Na, csak képzelje el, mi mindenre tudja használni ezt a szép, selymes farkat, és nem mulasztotta el hozzátenni, hogy azért erről is lehet érdekes dolgokat hallani. Nem akart ő már hallani semmit.
Látni se nagyon, de persze muszáj volt. Valami olyat érzett, ami lehet, hogy szomorúság volt, de talán csak csömör. Valami betonkeményen belefagyott, hiábavaló érzés. Fásult feszítés. És akkor történt, hogy feltűnt Natasha Candy. Akkor még nem tudta, hogy Natasha Candynek hívják, mondjuk nem is úgy hívták, hanem Ekaterina Temnovának, de ezt végképp nem tudta. Nem is volt kíváncsi rá, csak egyszerre, kicsit maga számára is váratlanul megszólalt. Hogy ezt a Kánya Jani át tudja-e küldeni.
Kánya Jani szélesen hahotázott. Na, mondom én, mondta, bár nem lehetett tudni, mit.
Pendrájv hatolt a laptopba. Fémesen összeklappantak. Natasha Candy, akiről akkor még nem tudta, hogy Natasha Candy, lemásolódott, és átköltözött a pendrájvra. Tartsd meg nyugodtan, legyintett hanyag bőkezűséggel Kánya Jani. Natasha Candy ott volt a zsebében. Kánya Jani meregette rá óriási ragadozószemét, mint aki tudja jól, mire gondol, pedig kivételesen tényleg nem tudta. Pontosan még ő sem tudta, csak annyi volt biztos, hogy ingyen hozzájutott egy pendrájvhoz.
Minden, ami történt vele, az is, amit a szó hagyományos értelmében történésnek szokás nevezni, és az is, amit nem, az ekkoriban történt. Egy idő után valamivel többet beszélt. Elmondott mindenféle dolgokat, többnyire olyasmit, ami nem történt meg, legalábbis a szó hagyományos értelmében. Kánya Jani nyilván nem hitte el, amiket mondott, de úgysem érdekelte a szavak hagyományos értelme. Szórakozni akart.
Aztán egy nap Kánya Jani elvesztette az érdeklődését, nem tudni, mi okból. Ha egy kicsit jobban siet a meghalással a nagyanyja, vagy egy kicsit ráérősebb a Kánya Jani az érdeklődése elvesztésében, akkor talán lenne érettségije. Azt mondjuk nem tudni, hogy akkor mi lenne. Valószínűleg ugyanez.
Azért jutott eszébe az egész, mert felhívta a Kánya Jani. De nem egyszerre jutott eszébe, részint, mert figyelte, miket szövegel a Kánya Jani, mint aki csak tegnap hagyta félbe, részint, mert általában lassan jutottak eszébe a dolgok. Csak később, apránként. Pár pillanatra, ki tudja, mióta ismét, még a tükörképét is megszemlélte. Nem volt rajta túl sok szemlélnivaló. De kurvára utálta a Kánya Janit. Ez is lassan jutott eszébe.