Hátsó gondolat

Vicces volna, ha egymásra találnának olyanok, akik mind teljesen mások. Semmiben sem hasonlítanának egymáshoz és önmagukhoz. De főleg önmagukhoz. És ennyiben jól megérthetnék egymást. Ennyiben még hasonlítanának is egymáshoz. Ez egy magán(y)közösség volna.

Egy országot alapíthatnának, amelynek az volna a neve, hogy Senkiföldje, ugyanis az állampolgárok nem „valakik” lennének, hanem „senkik”, hiszen mindenki jól tudná, hogy nem tudja, ki ő. Ez azt jelentené, hogy ebben az országban minden egyes polgár egy-egy rendkívül sajátos kisebbség volna. Mindenki saját, külön bejáratú nemzetiséggel rendelkezne. Ennyi sok kisebbség azzal a haszonnal járna, hogy nem létezhetne olyan többség, amelynek terhére volna akár csak egy kisebbség is az összes többi közül. Az individuális kisebbségek egyetlen többsége az egész. Mindenki azt mondhatná: „Az én nemzetiségem az Én!”

Vasárnap délutánonként ezek az egyszemélyes nemzeti kisebbségek kint sétálnának a Sehovásemvezető úton, és kérdezősködnének, hogy „te vagy, vagy nem vagy?”, és olyanokat válaszolnának, hogy „én nem tudom, hogy vagyok-e?”, meg azt, hogy „gondolhatnám magamról ezt is, gondolhatnám azt is, és akkor most mégis, mit gondoljak?”

Egyébként a legkedvesebb dísztárgyuk a tükör lehetne. Senkiföldje az ezer tükrök országa – hirdethetné egy utazási iroda prospektusa. így mindenütt vígan csodálkozhatnának magukon, hogy „ez volnék én?”. Templomaikban a szárnyas oltár helyén szárnyas tükör állhatna, és eléje járulva körbevehetnék magukat önmaguk hasonmásaival, hogy megsokasodva hoppon maradjanak a metamorfózis szentségében.

Egy ilyen országnak nemigen lehetnének földrajzi határai, de ha mégis, akkor a határátkelőhelyeken egy olyan felirat köszöntené a turistákat, hogy: „Üdvözöljük Önt Senkiföldjén! Ki itt belépsz, hagyj fel magaddal!”.

Senkiföldjének lehetne köztársasági elnöke, aki a különbözők közül is a legkülönb(özőbb).

Senkiföldje egyetemének főbejárata fölött a következő felirat hirdetné Descartes tételének husserli továbbgondolását: „Gondolkodok, tehát nem tudom, ki vagyok!” Az egyetemi magán(y)órákon a diákokat szabadságra oktatnák, önmaguktól való kölönbözésük kultiválásával.

A polgárok egyfolytában kétkednének, hogy vajon helyes volna-e az, amit végül meg sem tesznek; az Országgyűlés pedig törvénybe iktatná a feltételes módot, és állandóan azt a határozat szavazná meg, hogy „nem tudjuk, mit tegyünk!” Az Országháza egyébként a Tanácstalanság tér kettő szám alatt állna, és a Miniszteri Tanács is itt hozná határozatait, pontosabban határozatlanságait. Senkiföldje politikai vezetése felelőtlenséggel tartozna a polgároknak, akikben viszont annyira túltengene a felelősség, hogy állandóan biztatni kellen őket: cselekedjenek már végre. Mindenkit teljes személyes önhatalmúságának bénító szabadsága korlátozna.

A személyi igazolvány egyébként szükségtelen volna, mert az alanyi azonosíthatatlanságot úgysem lehet igazolni.

Senkiföldje nemzeti lobogója a Folyókkalösszefolyó-folyó mentén rendkívül szélesen terpeszkedő Egyhegyű-hegy hegyén lobogna, és a szivárvány színeiben pompázna, minden szín hiányának feketeségétől minden szín jelenlétének fehérségéig. És a fekete ölelne, mint a magot fakasztó, lomha föld, a fehér vakítana, mint a termékenyítő napfény.

Senkiföldje nemzeti himnusza egyetlen alaphangból indított, hömpölygő harmóniamodulációként gyűjtene magába a különböző hármas és többes hangzatokat, amelyek egymásba olvadva, megunhatatlan váratlansággal egy összetéveszthetetlen félhanggal odébb kulminálnának.

Senkiföldje egy irodalmi birodalom.