Kalligram / Archívum / 1992 / I. évf. 1992. október / Káprázatok és fantazmagóriák

Káprázatok és fantazmagóriák

Gulácsy-impressziók

Gulácsy Lajos (1882–1932)

„...költő, ki ecsetjével verseket festett, és céhbeli volt az írók között is.”

(Kosztolányi)

                                     

Egy régi kertben sétálok könnyű bíbor ruhában. Az ösvényt derékig érő különös virágok ölelik. Bódító sóhajtásaiktól összekent színfoltoknak látom a lombokat, zöld-arany-barna káprázatnak, mintha egy festményt nézegetnék. Ezüstös fényszilánkok hullanak ruhámra. A kert közepén álomfa. Ide várom a varázslót.

                           

A művészet a természetben elrejtve látszó egyszerű, de fennkölt magasztos lényegnek feltárása, ismertetése, másokkal való megértetése.

                             

Borongós arcú férfi áll a képtár egyik kiállítótermében. A sötét tónusú festmény, melyet hosszú percek óta szemlél, egy bohócot ábrázol. Magas, háromszög alakú kalapján keskeny, kacskaringós toll díszeleg. Arcán ironikus fintorba torzuló kaján vigyor. Szájában margaréta. Feltűnően hasonlít a borongós arcú férfira. Mikor a terembe lomha árnyak telepednek, a bohóc és a férfi hangtalanul helyet cserél.

                             

A ciprusok halkan muzsikálni kezdenek. Ebből tudom érkezését. Idegszálaim megremegnek, amikor kilép a bokrok mögül karmazsinvörös palástban, olaszos sapkában. Nem mosolyog. Vállamról lesimogatja a ruhát igazgyöngy nyakékkel pótolván. Édeskés illatú füstcsíkok tekergőznek ujjai nyomán a levegőben. Zöldes fény játszik bőrömön. Hajamban fellángol a rózsa.

                                   

Művészetem nem a pozitív látás kifejezése, törekvésem sohase oda irányul, hogy a természetben látott tárgyakat leábrázolja. Mindég a vonalak és a színek harmonikus összerezgését keresem, a látott dolgokból magamnak alkotott képzet lehető legtökéletesebb visszaadására törekszem, azt lehetne mondani, hogy nem is előállítok, de teremtek.

                                 

Járt már ön Na’Conxypánban? Csodálatos kis ország! Csupa döbbenet, csupa meghökkentő épület, csupa sugárzó lény! Juhhy, Juhhy, ol hik muff! Piripiri nagyherceget okvetlen keresse föl pogácsapalotájában, elbűvölő egyéniség, amikor éppen nem udvarol az égbolton hintázó Holdkifli kisasszonynak. És kóstolja meg Bollboll néne cukrászdájának finomabbnál ínyencebb süteményeit! Találkozhat ott a szórakoztató kék vakolatgyerekekkel is! És a hölgyek a korzón! Ily elragadó teremtményeket aligha látott, amint violett ruhácskáikban, napernyőt billegtetve libegnek, arcocskájuk bájosan elsápad, ha megszólítja őket egy idegen! Mondom, gyönyörű kis különítmény, ám ha valódi csodát akar, fogadja meg tanácsomat, mert nincs gyönyörűségesebb dolog, mint egy kávéházi asztal mellől, capuccinó illatától kábultan a kirakat üvegén át bámulni, ahogy Na’Conxypánban hull a hó!

                                 

De én csak félig álmodva élem a világot. Egy szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli.

                       

Almazöld felhők húznak el fölöttünk. Ruhám magától szétnyílik, testem lebegni kezd. Virágsziromeső hull. Kéklila vágyak a légben. A varázsló szürkéssárga szeme már egészen közel. Szája megnő, szétterül arcomon, foga a számon villan. Vállába kapaszkodom, mielőtt elzuhannánk. Virágsziromszőnyeg. Mirhaillat-takaró. Aztán már csak a forró hullámokat érzékelem.

                         

Művészet-élet-természet. Égig érő fa áll középen. Lombjában tenger hullámzik, habjaiban magányos vitorlás. A fa törzsén a megfeszített Krisztus, lecsorgó vére megfesti a fa kérgét. Egy angyal száll el fölötte halk szárnycsattogással. A fa mellett fehér ruhás asszonyok mint gyertyák állnak, rezzenéstelen arccal. A távol fátyolában egy város falai sejlenek föl. Talán háború lángjai mardossák, talán alkonyat tűzfényei simogatják. A tájra egy óriási virág kelyhe borul. A bomlott világ átszűrődött az idegszálakon. 1914.

                                 

Delejes álomból ébredek. Alkonyi szellő borzongatja meztelen testem. Mellettem a varázsló itt felejtett karmazsinpiros palástja. Vállamra terítem. A virágok bezárkóztak. A fák búsan lógatják karjukat. Nagy piros lepkék köröznek fejem fölött. A kert lassacskán elsötétedik.