Kalligram / Archívum / 1993 / II. évf. 1993. január / Az illatos kert virága

Az illatos kert virága

...Azt mesélik, élt valaha Mámún1 korában egy harcos, akit a társai csak Dirgámnak2 szólítottak. Ez a szilaj harcos még arról volt nevezetes az igazhitűek birodalmában, hogy néki volt a legszebb paripája3 az egész sivatagban... Al-hattáknak4 hívták ezt a paripát, s bizony, Allah a megmondhatója, hogy nem is akadt párja a birodalomban...

Egy nap, éppen jókedvében heverészett Dirgám társai körében, és így esett, hogy megkérdezte kedves társát, Al-hattákot: – Mit kívánsz, Al-hatták, kedves társam?

A paripa felkapta büszke fejét,5 toporzékolva, ágaskodva jelezte gazdájának kívánságát.

Dirgám nemhiába volt kitűnő harcos, tudta, mit kíván kedves társa.

– Ó, hát megszomjaztál?

Al-hatták ösztöne egy csodaszép, kristálytiszta forráshoz6 vezette Dirgámot, mely egy aranybarlang7 mélyéből ontotta a nedvét. A barlangot, melyet a forrás úrnője csak Al-gulmánnak8 becézett, körülnőtte a sűrű, buja növényekkel csaknem erdővé vált kert9. Dirgám büszke harcos hírében állt, szablyája nem ismert kegyelmet, ám nem is kért. Elvette azt, ami neki tetszett.

A tisztavizű forrás úrnője egyszerre csak azt vette észre, hogy egy bátor harcos, nem törődve a szolgák hadával, az illemtan tudományával, Al-hattákkal, a paripával a forrás kelyhéhez csörtet, aztán vadul, szürcsöltetve itatni kezdi a lovát.

– Hejj! Hejj! – rikkantgatott az elragadtatástól Dirgám, mert ő is örült lova szerfölött nagy örömének.

Mikor aztán Al-hatták, a paripa, végre szomját oltotta, Dirgám, a bátor
harcos egyszerűen elvágtatott a sivatagba, otthagyva az aranyforrás úrnő
jét, aki fájdalmas szívvel nézte egykori kertjét, melyet Dirgám és társa, Al-
hatták oly durván feldúltak. A virágok letarolva, a forrás vize csaknem
forrt már, mély, habos hullámok fodrozták, mintha a hatalmas kalifa serege járt volna arra.

Bizony, Allah, az igazságos és hatalmas a megmondhatója, hogy Dirgám vad harcos hírében állt; igazi sivatagi oroszlánnak ismerték a törzsek harcosai, aki nem ismerte a nők nyelvének titkait, a kedves figyelmességeket, melyek úgy lángra tudták lobbantani az asszonyok szívét – még az itatás művészetét10 sem gyakorolta –, a vad vágtákat, a véres, győzedelmes harcot, a bátor, férfihez illő cselekedeteket tisztelte inkább.

Noha néki volt a legszebb paripája az egész dicsőséges birodalomban, mégsem ismerte a titkok titkát, nem érezte még az illatos kertek virágainak illatát, még megitatni sem tudta rendszeresen paripáját, Al-hattákot, aki barbárul csak belegázolt a tiszta vizű források közepébe, hogy aztán feldúlva azok tiszta vizét, enyhítve szomjúságán fáradtan kicsörtessen belőlük.

A paripák itatása az igazhitűek birodalmában azokban a dicső időkben valóságos művészetté avatódott, s az arra érdemes harcosokról pedig rímes verseket szavaltak a háremek mélyén, az asszonyok vágyakozva gondoltak nemes paripáikra, s egymást túlszárnyalva mesélték a csodálatos itatások élményeit...

Történt egyszer, hogy mikor Dirgám a maga szokott módján megitatta kedves lovát, a forrás úrnője így szólt hozzá:

– Nagy és bátor harcos vagy. Allah csodaszép paripával ajándékozott meg. De ha méltó forrás vizéből kívánnád megitatni Al-hattá-kot, a paripát, akkor keresd meg Muarbidát, a bölcsek bölcsnőjét, aki olyan aranyforrás úrnője, hogy a legtiszteletreméltóbb férfiak, emírek és  kalifák,  vezírek és szultánok küzdenek kegyeiért. Tudd meg, hogy Muarbida kecses és szép, termete kivont szablyához hasonlít, senki sem múlja őt fölül gyönyörűségben és tökéletességben. Látványától a hősök engedékenyek, a bátrak alázatosak lesznek, földre szegezik tekintetüket, nehogy megbabonázza őket a szépség és a báj, mellyel Allah megajándékozta őt. Aki szemét rajta felejti, eszét veszti, s bizony sokan a hatalmas sivatagba menekülnek szerelmük feláldozásával. Az illatos kert titkát csakis Muarbida tudná néked megmutatni.

– Hol találom meg Muarbidát, az asszonyok asszonyát? – kérdezte Dirgám az aranyforrás úrnőjétől, mert érezte, hogy lángoló szerelemre gyúlt az ismeretlen asszony iránt, s még Al-hatták is felkapta büszke fejét, mert megérezte gazdája sóvárgását.

– Hosszú út áll még előtted, ó, harcos! – mosolyodott el az úrnő

– Allah nagy és igazságos. Megtalálom a szépséges Muarbidát, mégha az egész sivatagot kellene is átkutatnom érte. Megtanulom az itatás fortélyait, hogy Al-hatták, kedves társam nagyobb örömét lelje, ha Allah is úgy akarja.

– Allah áldása kísérjen! – szólt az aranyforrás úrnője és elfordult Dir-gámtól.

Hosszú ideig vándorolt Dirgám és Al-hatták, a paripa, a hatalmas és tikkasztó sivatagban, s egy idő után a törzsek harcosai mesélni kezdtek egy idegen harcosról, aki szerelmét keresi a végtelen sivatagban paripájával, a büszke tekintetű Al-hatákkal...

– Nincs erő és hatalom, csak Allahnál, a Magasságosnál, a Mindenhatónál! – sóhajtott Dirgám a lemenő Nap korongjába, megállva egy homokbucka előtt, mikor keserves és hangos sírásra lett figyelmes.

– Nincs már igazság a földön! – fakadt ki tőle egy dárdahajításnyira egy ismeretlen, és tovább sírt.

– Mi történt veled, ó, ismeretlen? – kérdezte Dirgám a férfitól.

– Csak annak mondom el a történetemet, aki megszabadít a szégyentől és a megaláztatástól! – sírt a férfi.

– Én talán megszabadíthatlak a szégyentől, ha Allah is úgy akarja – szólt Dirgám a férfihoz.

A férfi hosszan elnézte a bátran szóló harcost, aztán így szólt:

– Bizonyára Allah, az igazságos küldött téged az utamba, ezért elmesélem neked a történetemet.

És belekezdett.

                     

Az ismeretlen férfi története

             

Tudd meg, ó, bátor harcos – Allah áldása rád –, hogy én egy gazdag, nagymúltú családból származom. Hajóim tucatjával szántják a tengerek habjait, bőségemet, gazdagságomat emírek, szultánok is megirigyelhetnék.

Háremem mélyén a virágok virágai11 nyílnak, elkábítják vendégeimet az illatukkal, csodaszép szirmaikkal, hogy napjaim – Allah segedelmével – gyönyörűségben teljenek. De mit ér a gazdagság, pompa, ha a szerelemben nem érek el sikereket?

Allah áldásával egy távoli birodalomból egy csodaszép hetéra érkezett a városba, akinek szépsége messze fölülmúlta a hírét, és a férfiak vagyonokat tettek a lábai elé, hogy kegyeiben részesüljenek!

Hála néked Allah! – mormogtam az imát, fohászkodtam a Mindenhatóhoz, mikor én is végre a színe elé kerültem. Hatalmas vagyont ajándékoztam a szépségnek, míg szomjamat12 csillapíthattam! De Allah a megmondhatója, hogy megérte, mert nincs szépség és vágy, melyet nem tudott volna nyújtani és gerjeszteni e forrás papnője. Hitemre mondom, ó, bátor harcos, hogy nem láthattál még nemesebb mívű virágot, mint az övé. Oly kerek és szabályos kupolát alkotnak szirmai13, Allah, a Teremtő áldása rá!

Ám a nappalt az éjszaka követi, és én hazatértem asszonyomhoz, aki jussát követelte. Nincs nagyobb erő az asszonyi csalárdságnál. Tudd meg, ó, bátor harcos, hogy asszonyom megérezte rajtam a virágillatot, és – Allah legyen hozzám irgalmas – megátkozott engem, hogy soha többé ne tudjam megülni paripámat, soha ne érezzem az örömök örömét, hogy mint egy szerencsétlen gyalogos14 tengessem napjaim az idők végezetéig...

Azóta nap mint nap látogatom őt, de a paripám nem ágaskodik. Pedig már megbocsátott az áldott asszony, s próbálkoztunk mindennel, ám hiába, az átok rajtam ül, nagy az én vétkem! Lassan koldussá válok és megőrülök, mert minek él a férfi, ha nem itathat?! Mondd meg hát nekem, ó, bátor harcos, milyen módszert alkalmazzak, hogy paripám újra felágaskodjon. Ó, nincs igazság a földön, bűnömet, hogy ily bűnhődés követte, Allah legyen hozzám irgalmas! – zokogta a férfi, arccal a homokba borulva.

                             

Dirgám most odafordult az ismeretlen férfihoz, és megkérdezte, hogy hívják.

– Omar ibn Szaíd – felelte az.

– Van-e hát elég erőd, Omar? – kérdezte Dirgám.

– Igen, ha Allah is úgy akarja – felelte a férfi.

– Akkor tudd meg, hogy hamarosan viszontlátsz, s elhozom néked a sivatag királynőjének üzenetét, mellyel minden nőt, de leginkább az asszonyod raboddá teheted. Addig is: ne próbálkozz, hadd legyen felcsigázva, hadd bugyogjon forrása! – oktatta őt Dirgám.

– Allah segítsen győzelemre vinni nemes vállalkozásod! – fohászkodott, s megnyugodva vissza indult a városba.

Hosszú utat tett meg Dirgám és Al-hatták a sivatagban, míg végre megtalálták a kristálybarlang úrnőjét, Muarbidát.

Muarbida még szebb volt, mint ahogy azt mesélték, kristálybarlangja oly tiszta volt, oly édes nedűt rejtegetett, hogy leve királyoknak való volt. A barlang torkát gyönyörű húsos szirmok díszítették...

– Mi járatban vagy, bátor harcos?

Dirgám szerfölött elcsodálkozott Muarbida tájékozottságán, s meglepetésében még csak üdvözölni sem tudta a szépséges úrnőt. Al-hatták azonban nem hazudtolta meg önmagát, felágaskodva, szomjasan próbált behatolni az előtte tátongó kristálybarlangba, míg vissza nem fogta gazdája, aki végre magához tért az ámulattól.

– Szerencséd, hogy visszafogtad nemes társadat! – mondta rejtélyesen Muarbida, és kacérkodva benyúlt barlangja mélyébe. – Ebből a kristálynedűből bizony nem ihatna kedves társad, ha nem lettél volna ura a helyzetnek! – folytatta Muarbida, s egy cseppecskét Al-hatták fejére cseppentett, amitől a nemes paripa sörénye csaknem lángra gyúlt, s Dirgámnak a legcselesebb harci fogásokat kellett alkalmaznia, hogy kedves paripáját visszatartsa.

– Nyugodj meg, Al-hatták, kérlek... – cirógatta Muarbida kedvesen a paripa nyakát, sőt: ajakit csókra nyitva csendesítette a szilaj mén kedvét.

Al-hatták beleremegett az értő kezek munkájába, Dirgám pedig nehéz lélegzettel, a sivatag homokjában elterülve nyögdécselt.

– Azért jöttem, ó, asszonyok asszonya, hogy, tanítsd megl nekem a paripák itatásának művészetét – kezdte Dirgám. – Az egész sivatag ismeri a neved. Tudd meg, hogy hosszú ideje kereslek, s Allah, az igazságos a megmondhatója, mennyit vándoroltam magányosan, míg eljutottam hozzád. Híred bearanyozza a felkelő Napot is, szemeid az éjszaka csillagaival versenyeznek, s szépséged a sivatag tengernyi porszemének súlyával egyenlő. Ó, Muarbida, kérlek, taníts meg a művészetek művészetére, hogy a tanításod magasztos híre a sivatag szelével szárnyaljon – fakadt ki Dirgám, aki maga is elcsodálkozott, hogy ily ékesszólóan fejezte ki magát. Allah a megmondhatója, mit tesz a szerelem, és mire képes egy férfi.

Muarbida hosszasan nézte a fiatal harcost, s hogy jelét adja beleegyezésének, újra simogatni kezdte a fehér verítéktől remegő paripát, Al-hattákot. A fáradt paripa újra felkapta büszke fejét, s vakmerően belenézett a sivatag szépének tüzes szemébe... Muarbida pedig csókolgatta, kényeztette a pompás teremtményt, elhalmozta a kegyek kegyével, míg Al-hatták soha nem érzett gyönyört kapott ajándékul, s mintha távolról valami pompás illatot érzett volta, mellyel csak a kiválasztottak paripáinak szolgálnak az asszonyok... Allah rá a tanú!

Maga volt a tökély. A sivatag szele felnyögött, majd a meleg tikkasztó forrósággá változott, s lám, Muarbida csodás kútja15 is zubogni kezdett, kiömlött aranyvályújából16 az isteni nedű, a kiváltságos harcosok itala, a drága mének mézes szomjitala, s a barlang végre megnyitotta a kapuját, az illatos kert virágai pedig ezernyi bódító illatot küldtek a feszültséggel teli térbe. Most... most... – lehelte Muarbida Dirgám fülébe. – Eljött a perc, hogy nemes paripád megízlelje a forrás vizét. Jöjjön, hát, mit Allah elrendelt – s jobb kezével átfogva Al-hatták fehéren habzó aranysörényét. – Csak lassan... – okította közben Dirgámot. – Csak lassan vezesd be... a birodalom kapuján át... Minden úrnő féltve őrzött kincsét rejtegeti itt hosszú időn át, mert csak Allah, a magasságos, a megmondhatója és tanúja, hány gyönyörűséges kertet taroltak már le vad paripáikkal a sivatag harcosai, elpusztítva évek kitartó munkáját – suttogta rekedten Muarbida.

A szirmok már csaknem átitatódtak a kövér harmatcseppekkel. Mindenütt síkos váladék jelezte az aranybarlang bejáratát.

– Óhhh! Nincs erő és hatalom, csak Allahnál a Magasságosnál, a Mindenhatónál! – sikoltott fel Muarbida, ahogy megérezte Al-hatták büszke fejét a barlang bejáratánál. – Jöjjön, aminek jönnie kell! – mondta ekkor kiszáradt torokkal.

És Al-hatták, a paripa, behatolt a barlangba. Büszkén felvágta a fejét és belekóstolt a gyöngyöző forrásvízbe.

Kint pedig Muarbida Dirgámot bátorította csókoktól nedves ajakkal, hogy ünnepeljenek, hiszen minden itatás ünnep az igazhitűek birodalmában. – Ó, bátor harcos, itasd hát meg paripádat, küldd őt a barlang legmélyére, ahol csak a bátrak bátrai tartózkodhatnak, oda, hol az illatos kert virágai nyílnak! – unszolta Dirgámot Muarbida.

Dirgám pedig egyre beljebb noszogatta hű paripáját.

– Mutasd meg paripádnak az egész aranybarlangot, a falakat, a sarkakat, a legtávolabbi szegleteket is, ám jól vigyázz, hogy a helyes útról le ne térjen! – tanította Muarbida Dirgámot.

Al-hatták tajtékzott. Ide-oda száguldozott az egyre jobban kitáguló járatokban. A forrás szájából csodálatos nedű öntötte el a barlangot körülvevő kertet. Az illatos kert mélyén egy csodaszép bimbó17 kezdett nyílni.

Ünnep volt ez a javából, mert az itatás művészetét tanulta egy bátor harcos. Muarbida és Dirgám nyögéseitől visszhangzott a sivatag, szomjasan szürcsölték egymás ajkainak nedvét, míg Al-hatták birtokba vette az aranybarlangot. Patái mentén remegni kezdett a barlang talaja, valahonnan távoli morajlás rezegtette meg a levegőt, egyre fokozódott, betöltött mindent, Al-hatták pedig hempergett a barlang legmélyén, az oltár előtt, mígnem teljesen kifáradva, őrülete tébolyult tüzében, sikolyok és nyögések, véres harapások, habzó szájak, karmolások, sebek, vérzések, s rettenetes csatazaj kíséretében, minden tagjában reszketve kibújt a napvilágra.

Odakint csodálkozva vette észre gazdáját, hogy az a sivatag homokjában fekszik az aranybarlang úrnőjével, nagyokat fújtatva.

Csak nagysokára szólalt meg Dirgám, fejét az ég felé fordítva: – Allah áldása rád, Muarbida! Allah hatalmas! Megtanítottál az itatás művészetére. Allah áldjon meg! Örökké nyíljanak kertedben a virágok! Örökké illatozzon barlangod! Forrásod buzogjon!

Ezt követően Dirgám még egyszer elvezette nemes ménjét Muarbida barlangjához, s igazi művészetté emelve az itatás nemes cselekedetét kedvencét, Al-hattákot, újból bőségesen megitatta.

Végezetül Muarbida a következő tanácsot adta Dirgámnak útravalóul: – Tudd meg, bátor harcos, ha azt akarod, hogy igazi művész, a kertek nagy kertésze, a virágok virágainak alapos ismerője, az illatok illatának nagy élvezője váljék belőled, háláld meg a kertek úrnőjének választását jóságoddal, kényeztesd el az úrnőt csókjaiddal, áraszd el cirógatásaiddal, s ha azt tapasztalod, hogy az úrnő szeme elhomályosul, nagyokat sóhajt, s látod, hogy kertje barlangjának mélyéből a nedű gejzírként lövell kifelé, akkor, s csakis akkor ösztökéld paripádat ivásra. Mert ahogyan kertészkedsz, úgy nyílnak neked a virágok. Allah mindent a legjobban rendezett el!

Dirgám megköszönte Muarbida tanítását és intelmét, s már ment volna, amikor eszébe jutott fogadalma, melyet az ismeretlen férfinak tett. Elmesélte az ismeretlen férfi panaszait Muarbidának, aki a következőket üzente.

                   

Muarbida üzenete az ismeretlen férfinak

„Aki néhány napig tojáson, mirhán, kínai fahéjon és borson él, annak megsokszorozódik nemző ereje, gerjedelme fokozódik, és úgy érzi, soha többé nem is tér nyugovóra..."

                         

Dirgám felkereste a férfit és átadta neki az üzenetet. Ezután még hosszú ideig vándorolt a sivatagban, Al-hattákkal, a paripával. Egy nap aztán ráébredt, mit is rendelt számára a sors. Visszatért Muarbidához, s ettől a naptól kezdve csakis az örömöknek és élvezeteknek szentelte életét.

Allah legyen irgalmas hozzá, akárcsak a többi hithű muzulmánhoz.

               

                 

Jegyzetek és szimbólumfejtések

  1. Mámún – Kalifa (813 – 833) Hárún ar-Rasíd fia.
  2. Dirgám – jelentése: oroszlán, energikus férfi, csődör
  3. paripa – hímvessző
  4. Al-hatták – jelentése: a megbecstelenítő (Az erős hímtagot hívják így, mely hosszú, mint a zászlórúd és kemény, mint a csont. A neve arra utal, hogy elveszi a szüzességet, és erős vérzést okoz.)
  5. fejét– a hímvessző makknak nevezett részét
  6. forrás – nemi izgalom keltette nedvességcsermely
  7. barlang – hüvely, vagina
  8. Al-gulmán – a jelentése: a vágyakozó (az érintetlen ifjú szűz vulváját nevezik így)
  9. kert – nemi szőrzet
  10. az itatás művészete – nemi aktus
  11. virág – női nemi szerv
  12. szomjúság – nemi vágy
  13. szirom – a szeméremajkak fodrozata
  14. gyalogos – impotens, akut merevedési zavarokkal küszködő férfi
  15. kút – lásd a 7. lábjegyzetet
  16. vályú – a szeméremajkak által képzett hosszú bemélyedés; hüvelybemenet
  17. bimbó – csikló, clitoris