Nézem csak a madarakat; Vándorének pásztorfurulyára; A vakok tekintete fölé
Nézem csak a madarakat
Nézem csak a madarakat. Feketét,
aprót, nagyot, sárgát egyaránt.
Kiválasztok közülük egyet magamnak.
S megfigyelem jól. Csőrét, szemét,
tollát.
Ismerkedem.
És madaram egyre száll. Társai
még belecsipognak a Csöndbe, de
az enyém csak hallgat körözve.
Buzdítanám, szólalna meg már.
Torka rándulna görcsbe. Bár egyre
lenéz, s kérdőn mered rám,
nem értett meg, vagy én őt,
nem mozdítja nyakát, hasít a légbe
tovább.
Lessük egymást. Lesem. S ő les engem.
Tudja, figyelem. Oly szépen ível.
Reszketem.
Istenem, egyetlen hang mily boldogító
lehet – olykor –,
ha eltitkolják.
Vándorének pásztorfurulyára
Megkívántalak folyóm.
Arcod érintését.
Őszutóban
Homlokod.
Tudom. Hegy, fenyővidék, a tenger is
Miénk. Bölcsőm mégis tebenned ring,
Recseg. S fáradtak a hálók.
Szöknek a halak.
Mert magamban olykor,
Titkon asztalom köré ülünk.
Kés mered ránk a tálból.
Kései vonatfüttyöt hallgatunk.
Félénk gyíkjainkat nézzük,
míg be nem kopog a virradat.
A vakok tekintete fölé
Leülni egy padra, dombra, hegyre. Nézni
egy virágot, völgyet, világot. Bele-
képzelni csöppnyi madarat, gyereket.
Csipogó kacsát, hintakacsát lengésében.
Fölemelkedni Baudelaire és mások vakjainak
tekintetébe. És ott fönn elterülni, meg-
pihenni, elmerengni: mert szabad.
Mert a vakok tekintete fölött úr
a Tökély és bátorságot öltenek a gondolatok,
erényt a szavak. Bemászni száján
a Tökélynek. Legurulni torkán, végig-
kúszni belein, úszni vérében, megrágni
idegdúcait, turkálni agyában.
Kihámozni engem, téged, őt,
minket, titeket, ha valakit
ott találni.
Megfürödni vizében,
megszáradni vásznában.
Elrejtőzni némaságában.
És semmitől nem félni. Remegni.
Aztán fát vágni, tüzet rakni, vesszőt
faragni, törni és akkor megmelegedni.
Hajóra szállni, elrepülni,
madárfészkekbe kukkantani, nagyokat
kurjongatni, nevetni,
vagy üvölteni.
Szemébe ülni a Tökélynek. Pupilláját
feszegetni.
Ujjába harapni, hogy beleremegjen.
Akkor testére inget szabni,
arcát fényesre kenni, haját elsimítani.
A vakok tekintete fölött egy padra
ültetni, dombra, hegyre; virágot nézni,
völgyet, világot; beleképzelni csöppnyi
madarat, gyereket; csipogó kacsát,
hintakacsát lengésében.