Jézus inti a síró asszonyokat; Jézust a keresztre szegezik
Tőzsér Árpád fordításai
Jézus inti a síró asszonyokat
Hullámzó haranglábak, búzaszálak.
Erőlködve evezünk a száraz gabonatáblán.
„Bizony mondom nektek, ne legyetek, mint szerelvényben a kocsik,
melyek megérkeznek ugyan,
de nyomban megfordulnak és visszatérnek helyükre.
Olyanok ők, mint az izzó acélba öntött rozsda.
A figyelmes vonattolató anyja
és a semmi rendezőjének anyja
a fiaiban ismeri föl a kiutat,
s lányaiban az álmok küldöttét.
Átöleli őket a világosság.
Ne jajgassatok bele a csolnakokba, a révészeket becsüljétek meg.
Bizony mondom nektek, az írástudók, kik a
felebaráti szeretetet is rőfre mérik, nem tudnak semmit.
Mit ér szél nélkül a vitorlázógép.
Ne legyetek olyanok, mint kik egyre újabb
terhekért nyúlnak, vagy azok, kik
kuporgatásukkal a levegőt s fényt is elvesztik.
Hozzátok az illik, hogy a terhet a vallótokról
a homokban elúszó csolnakokba csúsztassátok.
Bizony mondom nektek, ki többet rak föl a szükségesnél,
örökre eláll a szava.
Ti azonban vegyétek le egymás válláról a félelmet,
s meglátjátok, hogyan virradnak föl a tiszták.
A tenger mormog,
a szél a homokot hordja.
Bizony mondom nektek,
ne zárkózzatok be a szekrényekbe.”
Jézust a keresztre szegezik
A diák elámul.
A preparált lepke a dobozban még meglebbenti a szárnyát.
„Mellé ütsz, egyre mellé ütsz.”
„Vacak szegek, tetőt szegelni nem mernék velük.”
„Ne üss az ujjára, fájni fog neki.”
„Te jó ég, fejéhez szögezik a kalapját.”
Ez nem a hold vére.
Jöjj, marana tha.
Az ágyhoz szegezve,
hideglelésbe bugyolálva
védelmezi a világot.
Hozzatok akácmézet!
Kiránduló iskolások haladnak el mellette.
„Nem áztunk meg, itt vagyunk, megjöttünk, megjöttünk.”
„Kész. Felemelni!”
Tanítvány, igyál egy kis bort,
mert még elsírod magad.