Saga

Első kép

Simon    volt    a    (bor)kereskedő neve,   ha   nem   tévedek.   Issekuts Manuságnak hívták a feleségét, ha emlékezetem nem csal. Simon fia, Kristóf – ha igaz?! – szintén kereskedő volt, feleségéről tudomásom szerint nincsenek adatok. Második Kristóf volt az, a feltételezések szerint, aki elsőként vállalt közszolgálatot, hogy mit, nem tudjuk. Ha jól értesültem, utána következett Miklós. Itt azonban már egy kis tolongás történik, több a testvér a követhetőnél, némelyik unokatestvéreivel házasodik, meg is látszik a következő sorozaton. Megint Kristófok, Simonok, néhol egy-egy Ferenc, Lajos, Imre, szórványosan Lorándok. Ha jól hallom, valami motoz. Mintha szú kosztolna a családfában. Olyan ez az egész, mint a Dallasban. Számomra Sue-Ellen a legrokonszenvesebb, iszik, de nem felejt. A mi családfánknak is jól állna. Szú ellen.

Második kép

A kádak úgy álltak egymás mellett a fűtetlen fürdőszobában, mint négy disznó. A disznókat egy rögeszme örve kapcsolta egymáshoz, az örvhöz tartozó póráz túlsó vége pedig a Tódor személyiségében gyökerezett. Mielőtt az „a Tódor” értelme megbocsáthatatlanul elsikkadna, hadd jegyezzük meg, hogy a tulajdonnév helyesírásához ez esetben éppúgy hozzátartozik a határozott névelő használata, akárcsak a nagy kezdőbetűé, a Tódor ugyanis tudatunktól függetlenül létező objektív valóságként nemcsak megismételhetetlen: egyszersmind hasonlíthatatlan is volt; élete jelentős mozzanatai között is legkonformistább lévén – mint később kiderült –, a halálát közönséges, „mezei” agyonlövés útján vélte kieszközölhetőnek az általa mindvégig alakíthatónak hitt sorstól. Na de, a kádak...

Abból azért volt négy is a fürdőszobában, mert a Tódor undorodott saját koszos levében fürdőzni, vagyis gólyalépésben hágott át egyik kádból a másikba, s mire aggodalmas visszafogottsággal a negyedikben is megmártotta testét, inasa szűzi, kristálytiszta vízzel töltötte föl az elsőt. A Tódorról mégis azt beszélték: szaga van.

Harmadik kép

A porkoláb – bizonyos Mitu – megkérdezte a nagyapámtól, volna-e szüksége még némi ruhaneműre, merthogy rossz nézni, hogy szinte ingbe-gatyába. A kényszerlakhely messze volt, egy másik rajonban, a kitelepítéskor útravalóul elengedett egy váltás felsőruha és két váltás fehérnemű, a pléhkanalak, a varrókészlet (olló nélkül) nyilván nem ígérkezett elégségesnek egy új élet zavartalan megkezdésére. Ezt a nagyapám is rögtön átlátta, ezért habozás nélkül folyamodott a némi ruhaneműért. Nem volt éppen meleg, a pincében döngölt föld, két ablakszemen kékpapír, előregyártott hektika, céltudatos reuma-kezdemények kegyelemdöfése, egész napra semmi tennivaló, csak vízhordás, gallyazás fillérekért meg túróért, szerencsére az a nemzedék még nem éppen úgy értelmezte az „egy túrót”, mint a nagyapámék unokáié. Meg aztán nyárba fordult, a parasztok a melegedéssel együtt szabadultak meg a rosszhiszeműségüktől.

Aztán öt hét múlva megjött a ruhanemű. Hiányoztak ugyan róla a gombok (kettő kivételével, ezek még ma is megvannak), a bélés útközben több helyen is felfeslett, poros is volt. Vasalni nem kellett (mivel?), egészen helyre kis díszmagyar. Summertime.

Negyedik kép

Ha Simon-fia-Kristóftól máig az összes számba vehetőket egy hollywoodi város-díszletbe költöztetnék, ha a marcona Miklósok, Ferencek, csipkegalléros Ilonák, Beatrixok, Ernák felbukkannának a díszlet-ablakokban, ha volna valaki, aki a Hagepianok, Zsidákok, Hűbérek, Reitterek és Rieckhek, Ráczok, Mariczák, Windischgraetzek és Mauksok között a történelmi tisztánlátás oligofrén vállalását bejelentené, ha a rendi konzervatívtól a keresztény-liberálisig, a valóságos-belső-titkos-tanácsostól a szobafestő-mázolóig, Rudolf bácsi szigorától Kiriszt rondaságáig mindent számba venne, s ha mindezek a szalonban összekerülnének, előbb-utóbb ráébredhetnénk, hogy mi voltaképpen csak azért nem.../hányzik a nyomtatott verzióban is/

/hiányzik egy oldalnyi rész/

...de akkor már visszafelé ment a vonat, vagyis nem látta Fiumét. A Tódorról, ha jól emlékszem, Kellér Andor írt egy könyvben, leírta, hogyan lőtte főbe magát. Hátszegen aztán minden elindult a maga útján, a díszmagyar két gombja megmaradt, sárgaréz, türkiz kövecskékkel. A pléhkanalak: a „családi ezüst”. Mamuska tudta ezt, de a porkoláb nem. A római szobrász elájult, mikor megtudta, hogy a Windischgraetz hercegnő gyereket vár tőle, mert ő alapjában véve rendes fiú volt, és valójában a grófnőt szerette. A nagybátyám viszont háromszor kapott gázmérgezést. Issekuts Manuság mereven néz a jövőbe, ezerhatszáz-mittudomén, gyerek viszont mindig lesz.