vegyétek és egyétek; öngyógykezelés kutyakorbáccsal; ebitangolt emlékek
vegyétek és egyétek
(üzenet szerbiába)
nem értem
miért kell így elpazarolni a húst
a jó velős és velőtlen csontokat
finom porcogókat
jó bosnyák beleket
szarajevói szüzek s hetérák
szép hajtincseit
hát semmit sem tanultunk
tibériustól
hitlertői
s az ínyenc kannibáloktól (?)
a húst például meg lehetne sütni
grillírozni
locsolgatva finom zsírral
napraforgóolajjal
a csontokból remek szájpirosító
pipereszappan
karkötő készíthető
az asszonyok selymes hajából
mondjuk faliszőnyeg s egyéb textília
azt mondjátok az EMBER HÚSA
nagyon édeskés (?)
só talán akad még Szerbiában (!!!)
öngyógykezelés kutyakorbáccsal
virradatkor megfájdul a fejem
nem úgy fáj ám mint ahogy egy normális
emberi főhöz illik
nem sajog nem bizsereg nem hasogat nem szurkál
nem migrén ez
nem vagyok én biedermeier kisasszony
úgy fáj
mintha a csillagos ég költözött volna bele
és szeretné szétszakítani
mit hablatyol nekem petőfi
„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed..."
igenis most nem tudok másról kelepelni
csakis arról hogy felrobban a fejem
pláne ha ez a két tabletta itt melyeket
most felfalok nitroglicerin
(a szemétkosárban találtam őket)
úgy felrobbanok mint valami bosnyák hazafi
a csontjaimat sem fogják meglelni se zsélyben
se szibériában
hiába kerestetik majd farkaskutyákkal
és detektorokkal
eddig sem nagyon bukkantak rám pedig még
egy darabban vagyok
a főnököm is csak levelezik velem
mert nem vagyok a munkahelyemen
de hát én szívből utálom a munkát mert
egyáltalán nem nemesít
ellenkezőleg hülyévé silányít tökmindegy
mit csinálok
az isten sem dolgozott amikor az embert teremtette
hanem csak fújt belefújt az agyagba
és már szaladt is a tökkelütött ádám
fölhergelten évája után
akkor én miért dolgozzak hiszen isten a mintaképem
őt utánzom amikor csak heverek heverészek
„A gép forog, az alkotó pihen.”
amúgy is minden hiábavalóság
mondá a fényes üstökű salamon
nem merek levetkőzni
pompás kis hetéráim előtt mert
lyukas a zoknim
a fejem is azért baszakszik-fáj ilyen vadul
mert a világ legmocskosabb lőréjét ittam az éjjel
a legolcsóbbat mert jobbra nincs pénzem
pedig tegnap még dolgoztam is
három szöget belevertem a betonfalba
mégis csak ez az ócska lötty jutott
ebből is csupán alig három liter
enni nem eszek mert az már tényleg fényűzés volna
hát hol van az örömöm melyet
eldalolni nem szabad
petőfi kartárs (?)
azért csak ne féltsetek engem uracskáim
a szent fát félretettem
különben is tizenöt éve megdöglött
utolsó kutyám a sátánom
kinek cincogjak most már
hazafiasch-népiesch nótákat
van még egy kutyakorbácsom
megostorozhatnám magamat
baromi léhaságaim miatt
azért is hogy nem érdekel mélyebben
a bilingvisztika
magyarul kurjongatok itt mindenféle
trágár bakanótát
szomszédaim idegen nyelven visítozva
püfölik a falakat
alighanem őket fogom elverni ezzel a
korbáccsal
hű ha sikerülne magam köré gyűjteni
egy kisebb roma etnikai seregletet
de ellátnánk a baját ennek az egynyelvű
társaságnak
nézem kimeredt szemmel a szőnyegen heverő
kutyakorbácsot
olyan mint a paradicsomi kígyó
csábító nagyon csábító
hallgatózom figyelek befelé
nicsak hahó halihó evoé
nem fáj a fejem
ebitangolt emlékek
azt mondják csodagyerek voltam hároméves
koromban
már cimbalmoztam egy döglött kutya
szőrszálain
még nem voltam öt esztendős
de már lengedező lósóskák közt
megdugtam cz. markát
később kinőttem csodaságom
koloratúr szoprán hangú
malacokat makkoltattam
a karikáspusztai erdőben
a lányokat annak rendje
s módja szerint fölcsaltam a
padlásra
s franciául szeretkeztünk
mint a normális nagyok
tízéves koromra ijesztően
normális lettem igyekeztek pedig
megbolondítani mindenféleképp
előbb ferde szemű tatár kanok
kefélték végig a vidék vénasszonyait
és szomorú szüzeit
majd meg a tegnapi antikrisztust
Sztálint kellett szeretnünk
de nagyon de nagyon
tegnap még kitűnő tanuló voltam
ma meg majdnem megbuktam
szlovencsinából
pedig következetes voltam mint az ökör
háromszor pottyantam le ugyanarról
a cseresznyefáról
háromszor haraptam el a nyelvem
most aztán nem tudom elmondani
amit akartam
ja igen
arról van szó hogy kezdek
visszacsodásodni
megint cimbalmozok (cimbalmoznék?)
szomorú kis szűzlányok
szőrszálain
megint lengedező lósóskák közt
az új cz. márkákat
(szeretném?)
istenem istenem
mi történt velem két csodaságom között
emlékeim elbitangolnak mint azok a régi
karikási kocák és ártányok
hiába csattogtatom itt rafiás kicsi
korbácsom
nem bírom összeterelni őket
csak néhány kisebb ártány
mászik ki az árpavetésből:
egyszer (régebben) bíró voltam izráelben
aztán birkapásztor Júdeában
többször is megvertem a filiszteusokat
egy ideig athénben kujtorogtam
az agorán kérdezősködtem hogy mit
akarhatnak velünk az istenek
máskor meg ismét lent judeában
pontosabban egy kánai lagziban
berúgattam a vendégseregletet
ezért az antialkoholisták felakasztottak
egy keresztre de harmadnapra
feltámadtam
s újra inni kezdtem de most már
a véremmel kínáltam meg diákjaimat
néhányszor felléptem rómában a cirkuszban
olajban sütögettem a keresztényeket
egyszer-kétszer elvertek
például a katalaunumi mezőn
hiába csörgettem oldalamon az isten
kardját
kikaptam még mohácsnál
waterloonál
a don-kanyarban
egyszer a moszkvai vörös téren egy
rendőr pofozott meg
mert részegen óbégattam az internacionálét
s ennyi az egész amire emlékszem
meg még arra hogy „tündér sem szeretett,
tovatűnt valahány”
istenem istenem mi történt velem
két csodagyerekségem között (???)