Csüggeteg; Vigasztalan; Múlt; Őszi csöndben
Csüggeteg
úgy csüggtem a mélység fölött
romlott gyümölcs
tudtam konzerv lehetek csak
s nem múlik el mégsem nap
hogy ne tiltakoznék
emlékszem volt még
napsütés harmat meg eső
ringató szél vad vak vihar
mi tartást ad a tepertnek
most már szakadnék zuhannék
mi ez a forró nyári délutánok illata után
elbíborult ború
beborított konzervdoboz
feszengés méla dal
Vigasztalan
hol a messze szárnyaló friss üde képzelet
sántán s béna szárnyakon
szürke képeket
gurítgat a jelen
kócos zsíros hajú madárijesztő
ötágú csillagtenyerében hűvös szél lakik
szalmaarca fölött rossz kalaptető
víg esők hírét súgták a felhők s mégis
hirtelen megtelt a temető
(szép szőke lány szárba szökkent búza
vad vidám csattogások bolond délután
zápor friss víg esők
szalmaszálak megázott kartonruhán
csók nyoma összekoccanó szemüvegkeretek
hol a messze szárnyaló friss üde képzelet)
vigasztalan ágyon hűvös pihenés
csend pipafüst istenkeresés
lámpa meg bogarak lekoppanó talány
csók nyoma szőke lány ötágú szalmaszárny
Múlt
galambősz tincsű csősz az ősz
kökénybokroknál elidőz
a völgyben gurul a köd
mint húsosfazék fölött
mit gyerek fakanállal bököd
a gőz
a disznósírás régen megszakadt
lomhán fénylenek zsíros kanalak
sonka gömbje függ a spárgán
hallgat az üres ól árván
ócska szekérnek támasztva
szikkad sok ölnyi tűzifa
fonnyadt paprikafüzérek
csípősen a kertre néznek
hol kukoricacsuhát rázva
csak a hűvös szellő járja
nincs mi az embert felrázza
félhomályba huppan az otthon
jövőt álmodni dől az ágyba
és nem mereng a múlton
Őszi csöndben
csorog a radiátor
elpattan egy darab hatvan wattos izzó
féldecik ömlenek rumosüvegek vérét issza a padló
fenyőillat száll
törött lábon megjellennek a rímek a pusztulás
gigantikus orgiáján
elámulnék a szavak csodáján de rongyos
integetésekre futja csak a pincérnő felé
dicsérnek minket jó fiúk vagyunk
még nem hánytuk le a szőnyeget
hull a vakolat
pereg az esővíz méla csatornán koppan alá elenyészik
keverednek a formák az ízek a színek a
lágy lányok arcképei
elröppennek zöld húslegyek lusta szárnyán
zsinóron eresztve huppan a mélybe
kocsonyásan remeg a szív
nagyon csendes ősz van
nagyon ősz van