Unalom

Aki ismeri az unalmat, tudja, milyen idegesítő. Aki nem ismeri, könnyen összetévesztheti a tespedéssel. Ez nagy hiba. Ha fölidézzük Novalist, aki azt írja, „az unalom: éhség”, mindjárt megmutatkozik a két fogalom közötti hatalmas különbség. A tespedés ugyanis: jóllakottság.

Vagy unatkozik az ember, tehát kielégítetlen vágyának beteljesülését várja türelmetlenkedve, idegesen, összpontosítóképességét vesztve – vagy tesped, eltelve a vágyott javaktól, esetleg leépíti igényeit, megtömi bendőjét azzal, ami van, és tompult tudattal és érzékekkel süpped az igénytelenség kellemes dagonyájába. Végső soron tehát vagy éhes, vagy jóllakott. Ez is, az is – egyszerre nem lehet.

Ami e két állapotban közös: az indiszponáltság.

Elméletileg. Ám a gyakorlat, jó szokása szerint, rácáfol a logikára.

Amikor reggel felébredek, még félálomban csillapítom betűéhségemet, mint ahogy a földműves is megetet a kiadós früstök előtt. Általában jól emészthető, de kiadós tápot löttyintek a homlokom alatt hunyorgó csipás ikervályúba, míglen így föleszmélődtömben, alfából kijövet, képzeletem lassacskán a frizsider felé fordul. Napilapot nem járatok, az írott napi sajtóval már csak egy jóval védettebb állapotomban, a hivatalban találkozom. Tegnap nem így történt. Nejem ágyneműt cserélt előző este, és minden valamirevaló olvasmányt eltávolított a vackom környékéről. Szerencsére – ez az én szerencsém! – eszembe jutott múlt heti gombászzsákmányom.

A csiperke egy szétterített napilap Belföld-rovatán száradt az ágyam alatt. Be kellett érnem ezzel az olvasmánnyal. Hasra fordultam hát és fél kézzel óvatosan kihúztam az újságot az ágy alól, s az ágydeszkához lapítva bal pofámat, kilefetyeltem a gomba közül a múlt heti híreket. Privatizációs visszásságok, parlamenti tiltakozás, gabonafelvásárlás, hozzáadottértékadó-csalás, bankbetétösztönző kamatlábemelés, az ellenzék konstruktivitásának teljes hiánya az alkotmánymódosítás-tervezet vitáját megelőző bizottsági ülés előtti napok sajtóhíreinek tükrében, az alapszerződés-előkészítés alapvető irányelvei kitűzésének parlamenti egyeztetésénél mutatkozó nézetkülönbségek feloldására tett kompromisszumos ajánlat nem megfelelő fogadtatása az ellenzék bizonyos köreinek egyes hangadó képviselőinél stb., mint rendesen. Csakhogy most mindez a psziché egy védtelenebb – az ébredés utáni pillanatok fokozottan várakozásteljes, egyszersmind a kellemes félálomtól nehezen szabaduló – állapotában szűrődött tudatomba.

Közben emlékezetembe villantak a 89-es közép-(kelet-)európai fordulat hónapjainak újsághírei: a dederon (DDR) határinvázióról, a prágai, pozsonyi, bukaresti tüntetésekről, a Ceausescu-házaspár kivégzéséről, Havel elnökké választásáról szóló híradások. Az a néhány hónap (év?), amikor még hírek voltak a hírek. Amikor az ember már néhány sor átfutása után feltöltődve és tettre készen szökkent ki az ágyból. Amikor nem volt sem unalom, sem tespedés. Pláne egyszerre nem.

Visszatoltam hát az ágy alá az újságoldalat az illatos csiperkével, hanyatt hengeredtem, és ahogy bámultam a plafont – erősen hámlik már róla a festék, pedig az is csak négyéves – rájöttem, hogy az unalomban és a tespedésben nem csak az indiszponáltság lehet közös. Röfögve felzabálunk bármit, eltelünk vele, ahogy várják, de tudat alatt mégis éhesek maradunk.

Hát már a demokráciának ezen a fokán is ilyen jóleső tompasággal párosul a mardosó hiányérzet?! – gondoltam. Aztán feltápászkodtam, és a fogyasztói társadalom megteremtésének elősegítése érdekében mozgósítván maradék energiámat, kiballagtam a budira.

Aztán – mert valamicskével mégis illik megkülönbözni az „átkostól” – egész nap hajszoltam magam, mint a lovat. Maradéktalanul kiaknáztam szellemi kapacitásomat. Hiába aknáztam, nem robbant. Az írás magatehetetlenül szunnyadt a számos újságoldal egyikén.

Felfalták, s még csak el sem teltek tőle.