A léggömbök felszállhatnak

Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk. Barbara Streisand. Saposnyikov marsallt kinevezték nagykövetnek Új-Zélandba. Az augusztusi puccskísérlet idején azáltal vált híressé, hogy állítólag megfenyegette a puccsistákat a Kreml légi bombázásával. Ez is jó. A velencei filmfesztiválon tévedésből a csehek nevében Nyikita Mihalkov pályázik. Csehov-filmről van szó... a rendezők összetévesztették Csehovot a csehekkel, és besorolták a versenybe, mint a cseh filmművészet képviselőjét. Az ifjú Jennifer Ch. Lynch első filmjében Helena... azt mondta Sigmund Freud művéből készült filmjével kapcsolatban: Az álom a legszebb forradalom. Ilyen lehet a csehül Benátkynak nevezett Velence, de semmiképpen nem a cseh Benátky nad Jizerou... Már néhány napja, amikor autóbusszal utazom Kerskóba, és kiszállok a „Pad” nevű megállónál, a buszvezetők csalódottak... Nem vár rám Narancs Kormossal és teljes macskakíséretével... Senki... aztán meglátom, hogy a szomszéd kapujánál hever Cassius, a zöldre festett drótkerítéshez támaszkodva, és szerelmetes pofákat vág felém. Letérdelek, ő lehunyja a szemét, nyávog és hízelkedik... s amikor már csaknem egészen a saját kapumhoz érek, mit látnak szemeim? A kerítés felől szembejön Cassiusszal Narancs és Kormos meg az egész konvoj... Cassius pedig diadalmasan vonul utánam... Egyedül akart fogadni engem, ő, egymagában egyes-egyedül, tudom én, hogy ha akarja, kicifrázza valamennyi cica bundáját... Narancs sokszor őrjöng ezért, és szinte felrepül a fenyőfákra, és e vágtában rémülten vizel, mert Cassius, ha úgy tartja kedve, megveri Narancsot, akár a lovat... Így tehát nemcsak én, hanem már minden kezd hitetlenné válni, de! Mikuláš Kusánský... Concordia discordantium... Az ellentétek egysége, s így én is bármit mondok, menten meg is cáfolom... Kedden elvittem Vodseďálek költőnek a levelét, amely az ADYTON utazási és repülőiroda nevében felajánlotta a semicei Község Hivatalnak, hogy ezen a szombaton, rossz idő esetén egy héttel később, három-öt léggömbbel repülést rendez, és hogy a temető melletti erdőben levő egyik semicei gyepes sportpályáról száll fel az erdők fölé, hogy szeretné, ha azon a szombaton délután az iskolás gyerekek is elmennének oda, hogy lássák, amit látni nem lehet... Átadtam a polgármesternek a levelet, és mindjárt a semicei labdarúgásnál tartottunk, amelyről valamikor a Sport című lapban azt írtam, hogy a semicei labdarúgók játékosak, mint a macskakölykök, és felsoroltuk kedvenc semicei játékosainkat, aztán elbotorkáltam a főtérre, Poustka úr éppen árut szállított a boltjába, s hogy azt mondja, elvisz Kerskóba, s ő is örült a léggömbök felszállásának, hogy azoknak a meze csaknem svéd, kék és sárga foltok vannak rajta... aztán megetettem a macskákat, s mint mindig, lefeküdtem a fejfájásom, a migrénem miatt... s ahogy én mondogatom, a köszvényem miatt is, akkor is, ha semmi bajom, csak nem alszom, és naponta megiszom azt az öt sört és Ataralgint meg aszpirint falok, ettől van az, hogy míg elvonszolom magam az autóbuszhoz meg a kocsmába, már egészséges vagyok... mivelhogy Aki Közép-Európában akar élni, annak nem szabad kijózanodnia... ez lesz az én utolsó csapdám.

Így hát megint van okom élni, élni addig a szombatig vagy rossz idő esetén a rákövetkező szombatig. Reszketek, hogy ezen a szombaton esni fog, hogy legkésőbb szeptember 18-án, szombaton fogok repülni, felszállok a zöld sportpályák és a kerskói erdők fölé, kék és sárga négyzetekkel tarkított léggömbbel. Annyiszor kívántam, hogy valamiképpen rosszul végezzem, az öngyilkosságot egyszer s mindenkorra elutasítottam, azt kívántam magamnak, hogy humánus módon, közlekedési eszköz okozta katasztrófa során múljak ki, s most itt a léggömb, amely fennakadhat a nagyfeszültségű villanyvezetéken, amely egy szélvihar sodrába kerülve már kormányzás nélkül elszállhat valahová a Matterhornra, elszállhat a háborgó hideg Atlanti-óceánba... vagy pedig gyönyörűen landolhat valahol a már felszántott mezőkön, s így öregbítheti kétes dicsőségét...

Csütörtök van, és gyönyörű az idő, délben tombol a hőség, olyan hőség, hogy minden macska és macskakölyök szanaszét heverészik a száraz fűben, melegíti a bundácskáját, és édesdeden nyávog, megérkezett Tomáš Mazal Honza Neubert fényképésszel, s leültünk a nyírfák alatt, a nap tűzött arra az elgyötört fejemre, elfelejtettem, hogy az idén egyszer már volt napszúrásom, hogy két napig feküdtem, s azt gondoltam, hogy már semmi bajom nem eshet, a fényképész felvételeket készített rólam egy naptárhoz, amelyet a nymburki sörgyár – híres a tizes és tizenkettes palacksörök címkéiről – rendelt, s hogy ezért a naptárért az ilyen-olyan sörgyár az amolyan nyomdaüzem szponzora lesz. Így hát ültem a padon, fentről őrjítőén égetett a nap, a fényképész megmutatta művét, néhány tucat fényképet, s én ott ültem szemüveg nélkül a nyírfák meg-megrebbenő koronája alatt, és egyre jobban fájt a fejem a naptól, de csak ültem, mert szeretem, ha fényképeznek, így hát több mint két órán át ültünk abban a hőségben, én sapka, kalap nélkül, ha felnéztem, a nap vakítóan tűzött, mint amikor az ember sínek hegesztésekor a lángba néz, az autogén, a hegesztett acél fénye kötőhártya-gyulladást okozhat, én azonban bár tudtam ezt, csak ültem a nyárutó tüzes kohójában, mivelhogy büszke voltam rá, hogy rajta leszek a jövő évi naptáron... A macskák úgy hevertek abban a nyári kánikulában szerteszét a fűben, mintha agyonverték volna őket... Nem gondoltam a két hónappal azelőtti napszúrásomra, de a fényképezőgép kattogott, én meg arcokat vágtam, pózoltam, mert hiú vagyok, és szeretem, ha fényképeznek, éppúgy, mint ahogy szörnyen félek a magasságtól, de felszállok azzal a léggömbbel, mint ahogyan egyszer a Tigrisben, tévedésből, de mégis, egy esküvőn, Charlie lakodalmán, nyakam körül egy tigriscsíkos nyakkendővel produkáltam magam, járkáltam az asztalok közt az ötkilós tigriskígyóval, amely csak úgy táplálkozik, hogy áldozatát először megfojtja... de! Aki Közép-Európában akar élni, annak nem szabad kijózanodnia... A Škoda gépkocsi, amikor visszatértünk, úgy át volt tüzesedve, mint egy befűtött kemence, s az Argentinskán egy közel egyórás közlekedési dugóba kerültünk, s nekem már délután négy órakor lázam volt, s úgy fájt a fejem, hogy majd szétrepedt... de mit lehet tenni, ha rajta lesz az arcom azon a naptáron több változatban...

A csütörtökről péntekre virradó éjszakán azon gyötrődtem, hogyan öltözzem a léghajóba. Mi lesz odafent, hideg vagy meleg? Milyen sapkát vigyek? Azt a Standard, illetve Stanford feliratú pirosat vagy a Chicago Bulls feliratos piros-fekete színűt? Vagy a kék ellenzős Indianapolis Speedway felirattal ellátottat vagy a vízhatlan zöldet, amelyet Ruis úr hozott nekem Kanadából egy kosárlabda-mérkőzésről, ahol az ülőhelyre szóló jegyéhez kapta? Sőt hoztam Prágából egy vízhatatlan színes szatyrot, Andy Warhol kiállításáról, ezt két tehénfej díszíti, egyik piros, a másik sárga, s még egyet a New York-i retrospektív kiállításról, melyik szatyorral szálljak be a léggömb kosarába? De az biztos, hogy lila trikó lesz rajtam, szintén Andy Warholtól, ezen a New York-i Mirror című lap fehér felirata van... 129 DIE IN JET! egy lezuhant repülőgép szárnyával. Biztonság kedvéért felveszem a rövid ujjú csíkos tengerésztrikómat, és ha az ADYTON cég léggömbjének pilótái azt mondanák, hogy odafent hideg lehet, akkor van nekem Kerskóban egy kis bundám, amelyet egyszer régen vett a feleségem Delfiben... Gyötrődtem, hogy akkor mi lesz, ha felfordul a gyomrom, és ha a léggömbben vacakolni kezd a prosztatám? És mi van akkor, ha elkezd fájni a fejem, ott, ahol betört a koponyám Poldina hutában, mi lesz, ha ki akarok ugrani? Így kínlódtam, de reggel felé elkezdett szemerkélni, s mikor az autóbuszhoz kimentem, már esett, aztán még erősebben rákezdte, úgyhogy Kerskóig zuhogó esőben utaztam, az ablaktörlők nem győzték tisztítani a szélvédőről a sűrű cseppeket, s én azon a pénteken gyötrődni kezdtem, hogy másnap nem repülünk, hogy a léggömbutazást egy héttel elhalasztják, megint csak szombatra, de az a nap Nymburkban egy százéves évforduló, száz éve épült a reáliskola, most gimnázium, ahova meg vagyok híva délelőtt a gimnázium udvarára, s ahol felvonulás lesz a városban, ahol szónoklatok lesznek, és most amilyen pechem van, délután repülök majd ezzel az elhalasztott léggömbrepüléssel, mert zuhog az eső, mintha dézsából öntenek, ma péntek van, s holnap aligha lesz felszállás... Kerskóban a tócsákat mint apró kalapok ékesítették a sűrű esőcseppek, a cicák ázottak és boldogtalanok voltak, míg tegnap még a napsütésben hemperegtek... Én meg szalámit szeleteltem nekik, aztán üldögéltem a kandalló melletti karosszékben, a külső ablakpárkányra felugrott Cassius, ő is meg volt ázva, beengedtem, ő meg úgy ahogy volt, a sáros tappancsaival beugrott az ágyba, s ott melegedett, míg én azon gyötrődtem, mi lesz, ha felrepülök, ezen vagy a jövő szombaton, mi lesz, ha a léggömb fennakad a fenyők tetején? Mi lesz, ha kigyullad? Mi lesz, ha a szél nekisodorja a nagyfeszültségű villanyvezetéknek? Kezdtem ijedezni és félni, úgyhogy eldöntöttem, nem repülök, beteget jelentek, repüljenek mások. Én majd csak nézem, afféle voyeur leszek... Valaki egy levelet dobott be a kapun, amikor olvasni kezdtem, megtudtam, hogy tisztelt és kedves vagyok... Javasolni akartam Önnek, hogy elviszem magamhoz Cassiust az elhagyott állatok otthonába... Tudom, mennyire szereti... Ezért ez úton felajánlom segítségemet... Semmit sem akarok Öntől, csak egy kicsit elüldögélni Önnel, elbeszélgetni és elvinni azt a fekete bársonyos szőrű barangolót... Végig sem olvastam a levelet, égetett a szégyen, még hogy én odaadjam Cassiust! Ha én egyszer nem lennék, Cassius már csak gondoskodna magáról... Védekezne, mintha én is védeném... Hát az elkódorgott állatok barátai nem látták a Kidet? Egy csavar-gó, aki megtalált egy kitett gyermeket, felnevelte, s aztán, amikor a gyerekből már felserdült derék kamasz lett, jön az árvaház altisztje és igazgatója, és erőszakkal el akarja vinni Kidet... Kid védekezik, és a csavargó harcol Kidért, verekszenek mindketten a méltóságukért, és a másik méltóságáért, mert egymás nélkül már nem tudnak, nem képesek élni... S ha az a bubeneci asszonyság idejönne, és csalárdul meg akarná fogni Cassiust, hát csak a testemen keresztül, mert én is verekednék az én Kidemért, akár az a csavargó a Chaplin-filmben... mivelhogy Cassius már megbékélt a többivel, sőt már a macskákkal is, és eszik a tányérokból, lábasokból, tálakból, csuprokból... Úgyhogy ettől a levéltől megdermedtem, és ráadásul, amikor másnap készültem A léggömbök felszállhatnak akcióra, azon a szombaton, amikor már reggel óta szép volt az idő, és Ivo Vodseďálek, a költő, telefonüzenetet küldött, hogy a repülés biztosan meglesz, éspedig délután a semicei sportpályáról, hogy a rajt öt és fél hat közt lesz... hát kimegyek a ház elé, és mit nem látok: ott sétálgat, és meg-megáll és be-benéz két hölgy, s már sejtettem is, hogy ez az, amitől rettegtem... Mit akarnak? Mondom. És a szőke dáma nyájasan szólt... Olyan szívesen szereznék Önnek örömet... van velem egy szatyor, és elviszem Cassiust a menhelyemre... De akkor már ordítottam... Cassius nem hagyja magát megfogni, csak nagy néha engedi, hogy megsimogassam... nekem migrénem van, és az Atlanti-óceán térségéből szélvihar közeledik, amely főnt hoz magával, maguk meg takarodjanak innen, én megyek lefeküdni... És bevágtam az ajtót úgy, hogy az ablaktáblák is csörömpöltek bele, és kidugaszoltam a borókapálinkás üveget, s húztam egyet belőle, mert igazán, aki Közép-Európában akar élni, annak nem szabad kijózanodnia, és feküdtem, az irgalmas nővérek pedig alighanem elmentek, felkeltem, újra ittam a pálinkából, és öltözködni kezdtem ahhoz a léggömbrepüléshez, A léggömbök felszállhatnak akcióhoz... és fogtam az Andy Warhol-féle szatyrot, a trikókhoz és a sapkákhoz még egy pár fekete gyapjúkesztyűt tettem és egy cobolyprém sapkát, mert hátha ott fent hideg van, hátha jégeső lesz, mint egy hete: És így a trikókhoz és a sapkákhoz még egy pár fekete gyapjúkesztyűt tettem és egy cobolyprém sapkát, mert hátha ott fent hideg van, hátha jégeső lesz, mint egy hete: És így a trikók és alsónadrág és két szvetter fölé magamra húztam egy farmeröltönyt, a szatyorba meg betettem két üveg sört meg annak a borovicskának a maradékát, melyet Danka küldött Szlovákiából... Az az állatvédő asszonyság jól elintézett engem! A bubeneci Pekárková!

És eljött a szombat délután, amikor Semice község polgármesterének igazolásával és beleegyezésével „A léggömbök felszállhatnak”. A szomszédom, Zdeněk Eliáš, elfuvarozott a semicei sportpályákhoz, ahol már ott álltak az autók és kisteherautók a léggömbökkel, három léggömb az ADYTON cégtől, a fenyőerdőben a két gyepes sportpálya haragoszöld fényben csillogott az előző napi eső után, a gyep olyan sűrű volt, amilyen csak egyes sportpályákon van a világon... Prágában talán csak a Spartáén... s itt ebben a nyolcszáztíz lakosú községben két gyepes sportpálya van, az egyik edzésre, a másik a komoly mérkőzésekhez, két helybéli, Novák és fia, kezelik nagy gonddal ezt a két sportpályát, ahol a diákok edzenek tanítási napok délelőttjein, mivelhogy Semicében polgári iskola van, és lényegesnek tartják, hogy ne csak az AFK ifjú sportolóinak, hanem a tartalékoknak is legyen hol játszaniuk... és van ott büfé és tűzhely kolbász és virsli melegítésére, és a pálya körül padok vannak és néhány lámpaoszlop is, ha netán sötétedés után akarnának vagy kellene játszani... Amikor így felszerelve odamentem a sportpályára, már ott voltak az iskolás gyerekek, a főpályán három feketefehér labda repkedett, az ifjúság ide-oda rohangált a labda után és a labdával, az edzőpályán az AFK Semice zöld mezes játékosai mérkőztek a Sokol Tatce fehér mezeseivel, és Prágából megérkeztek a léggömbrepülés barátai meg a fényképészek, sőt egy újságíró is... én pedig izzadtam, mert ugyancsak sok réteget öltöttem magamra, úgyhogy egyik trikót a másik után vetettem le, lehúztam a szvettert is, míg végül csak az a trikó maradt rajtam, amelyet Odesszából hoztam, és változatlanul csini és sikkes volt... és főként illett nekem... a holmimat belegyömöszöltem az Andy Warhol tehénportréival ékesítetett szatyorba, és borovicskával kínáltam az üldögélő nézőket, hogy „öblögessék a torkukat”. Fiúkoromban egyszer egy esztendőben megjelent Nymburkban Tříska, a kötéltáncos, felmászott a csaknem az egész tér fölött kifeszített kötélre, a közepén úgy kezdte, mint én a semicei sportpályán, volt rajta vagy tíz kabát meg mellény, s kezdte őket darabonként levetni és ledobálni a kifeszített kötél alatti hálóba, ahogyan én elraktam a holmimat a szatyorba, melynek nejlon oldalait vörös és sárga tehenek ábrái díszítették. És akkor a pálya sarkában, a temető felőli úton megjelent három színes vonatos pótkocsi, ADYTON felirattal, ez egy utazási, repülő- és szállítóiroda neve, amely engedélyt kapott magától a község polgármesterétől, hogy A léggömbök felszállhatnak... Én meg ott napoztam abban az odesszai kék-fehér csíkos trikóban, öblögettem a torkom a borovicskával, a pályán hemzsegett a tanulóifjúság meg a gyerekek, még a tipegő kis kölykök is ott tébláboltak a gyepen... és az ADYTON cég pótkocsijainak az oldalfalait lehajtották, és három pilóta húzni kezdte, húzta és egészen kihúzta a hosszú összegyűrt léggömböket, a sárgakékeket, és a felnőtt nézők, a pilóták utasításai szerint, ujjuk köré fogták az anyagnak sarkait, széleit, melyből minden léggömb készült. Olyan volt ez, mint a mesében, a Hamupipőkéről szóló mesében, melyben Hamupipőke ruhája csodálatos módon egy dióhéjba volt belegyömöszölve, pontosan így terültek ki a fonott kosarakból szép lassan a pályának a gyepére a léggömbök ruhái, a kötelek és zsinórok hálózata, hogy egy adott pillanatban a pilóták lassan elindítsák az égő gázzal működő apparátust, és a léggömbök burka dagadozni kezdett, lassan alakot öltöttek, mint aminőt néha Prága fölött látni... Ám ez itt az erdőben történt, s a nézők és főképp a segédkező tanulóifjúság mindennél jelen volt a kezdet kezdetétől... a pilóták ott szaladgáltak a növekedő léggömbök körül, segítettek megfelelő formát, kosztümöt adni nekik kezükkel, a gyerekek velük együtt futkostak, és megsejtették, hol segíthet az ő kis kezük is... én meg ültem a padon, a kabin mellett, és egyúttal néztem a másik pályán folyó labdarúgó-mérkőzést is... Semice B csapata és a Sokol Tatce, néztem azt a semicei versbarátok körét, amikor a polgármester úr megírta és pecséttel látta el az engedélyt, hogy... A léggömbök felszállhatnak... s egyszerre zúgás és a műszerek fúvókáiból színes tüzek lángja a már felfújt léggömbök alatt és a fedélzeti kosarak pereme fölött elérte azt, amiért ide jött az ADYTON cég pilótáinak társasága meg Ivo Vodseďálek, a költő, aki nagy gondban volt, egyrészt, hogy összeírja a repülés résztvevőit, és főként azért volt gondterhelt, mert Jirka Rejthar, a vendéglős, magával hozta hatalmas zsemleszínű dogját, Alfonzot, amely együtt futkosott a gyerekekkel, elvette tőlük a labdájukat, és ott ugrándozott a drága léggömbök körül... engem felkértek, szálljak be a középső léggömbbe, a pilóta megmutatta, hová tegyem a talpam, hol fogóddzam meg a fonott kosár bársonyperemében, s mikor megtettem, felemeltem a kezem, és fogtam az ovális fogantyút, amelyhez kötelek és zsinórok voltak erősítve, ezek tartották a fonott kosarat, fölöttem két fúvóka volt, hatalmas hengerek, amelyek aszerint, ahogy a pilóta meghúzta a fogantyúkat, gyönyörű irányított aranybarna színű tüzet okádtak, amely töltötte az ADYTON cég kék-sárga léggömbjeinek a burkát. S amikor kihajoltam, még adtak nekem egy üveg sört, sietve ittam... és a léggömb már elrugaszkodott a türkiszzöld pályáról, és könnyedén, selymesen kezdett emelkedni, hihetetlenül édes érzés volt, ez a lebegés, még lenézhettem a barátok és gyerekek felfelé tekintő arcára, láthattam még egy pazar szabálytalankodást a Tatce egyik játékosa ellen, aki ott hevert az edzőpálya zöld gyepén, láttam, hogy a fekete ruhás játékvezető előveszi a sárga lapot... de akkor a léggömb már felhuppant a fenyők fölé, láttam odalent a temető sírköveit, olyan volt ez a sírkert, mint egy gyerekszoba, melyben szanaszét vannak szórva a játékok, annyi színes követ és annyi égő gyertyát a sírokon levő lámpásokban még nem láttam... s aztán az a selymes suhanás... és a fagyöngy, amely ott nőtt a fenyők csúcsán, s úgy volt rájuk tűzve, mint a királyi gárda lovaira a bóbita, s mellettem a pilóta keze keményen tartotta az égő gáz vezetékének irányítókarját, kék színű tartályai ott fénylettek a lábunknál, s a mi kosarunktól jobbra ott úszott könnyedén az ADYTON cég második léggömbje... és balra, egészen alacsonyan szállt a harmadik léggömb, mindegyik színes volt, mintha a svéd királyi utazási és szállítási társaság léggömbjei volnának... és kék és sárga, és sárga és kék, ilyenek voltak e három Hamupipőke ruhácskái, és a kerskói erdőség fölött, a fenyők koronájából ritmikusan törtek elő a sárga fagyöngy bokrai, melyekért a cipőjükre erősített különleges hágóvasakkal másznak fel a fagyöngyszedők, hogy karácsony előtt arany meg ezüst festékbe mártsák a fagyöngyöt, hogy az emberek azzal díszítsék a lakásukat, és a fagyöngy alatt csókolózzanak össze... Léggömbünk csendesen úszott a levegőben, és felidézte a Csendes éjt... még ha csak szeptember volt is... a levegőben a méz és a fagyöngy színe látszott, táncoló Hamupipőkék színe és mozgása, az áramló fényben, a gyertyák sugárzásától lobogó és röppenő táncruhájuké... láttam, hogy a távolodó két léggömb, akár a miénk, halkan surrog, mint a pezsgő a karcsú poharakban, de láttam, hogy a levegő, a légrétegek legenyhébb lökése milye könnyedén himbálja a fonott kosarat, kinyújtott karral kapaszkodtam a peremébe, amelyből kötelekkel és zsinórokkal béklyózva emelkedett, ezekre volt ráakasztva a léggömb sárga-kék burka, amelybe haragos sziszegéssel buzgott az égő gáz, mint ahogy, kicsiben, az égő gáz bugyog a háztartásban, ahol valami illatos étel fő vacsorára... láttam, hogy az első léggömb a fedélzetről egy marék konfettit szórt ki, melyek lebbenve szóródtak lefelé és az égtájak felé... a pilóta mosolyogva mondta... Nem tudják, honnan fúj a szél... nekünk nagyon kedvező szelünk van... aztán fogta az adó-vevő készüléket, és azt mondta... Igen, igen, igen... és elzárta a szelepet, és amint a léggömb ereszkedett lefelé, a mező, a föld szembejött velünk, láttuk az országutat, ahol autók jártak, s láttam, ahogy a Valenka felé vezető út túloldalán az első léggömb a légáramlástól hajtva kosarával beleakad a kukoricásban a növények csúcsába, ahogy fennakad a kukoricaföldön, eltűnik a kukoricásban, de az emberek, amikor kötelet dobtak nekik, elhúzták a léggömb kosarát, amely csak úgy, mintha lábujjhegyen járna, könnyen elhúzható volt a szomszédos, már letakarított burgonyaföldre... és a mi léggömbünk már a tarlón vánszorgott, itt-ott könnyedén dobbant, vígan ugrott egyet, aztán még egyet, aztán talpával, aljával súrolta a tarlót, és ezzel kész... és csak akkor eszméltem fel, akkor, amikor az a figyelmeztető koccanás volt az anyafölddel, akkor vettem észre, hogy közvetlenül az arcom mellett egy fekete hajú nő arca van... nem tudtam, hogyan került oda, honnan termett itt... akkor az országút felől érkezett egy üveg pezsgő és poharak, és a fekete bársonyból készült perem fölött kaptam egy pohár pezsgőt, a pilóta visszautasította, hogy ő vezet, az a fiatal hölgy szintén elutasította, amint mondta... neki is autót kell vezetnie... így csak magam ittam pezsgőt... és még egy pohárral és még... mert mint ahogyan Semice polgármestere igazolta... A léggömbök felszállhatnak a tanulóifjúság örömére... Ilyenek voltunk, és Barbara Streisand, aki Közép-Európában akar élni, annak nem szabad kijózanodnia. Így én, Bohumil Hrabal, is részt vettem A léggömbök felszállhatnak akcióban, melyet a Nymburk melletti Semice gyermekei számára rendezett Ivo Vodseďálek költő és léghajós cége, ő volt az, aki a Valenka melletti mezőn való leszállásunkkor e szavakkal nyújtotta át a pohár pezsgőt: A leszállásra, a szerencsés megérkezésre... Egyes külföldiek azt kívánják, hogy repülés közben szolgáljanak fel nekik pezsgőt... Mi azonban csak a szerencsés leszállás után... Én pedig, amikor átvetettem a lábam a fonott gondola bársonyos fekete peremén, és letettem a talpam a földre, átéreztem azt, amit Armstrong, az űrhajós, amikor rátette a lábát a Holdra... És... Kanyec filma.

Kersko,

1993. szeptember 14., kedd.

Az Atlanti-óceán térségéből a hideg felhőzet elérte Kelet-Európát, esik, zuhog, de úgy, hogy egyetlen cica sem jött elibém.