SZIA, KIRÁLYNŐK*

Szia, királynők: Társném; Szpéró; Virginia Woolf; Linda Perry

– mindenbélik; szárnyasak; öngyilkosak; manók! –, szia,

szia, szia, szia, Morphine & Chocolate a felvonások között

nektek, Koala Kártyabajnokság és Esthajnalcsillag!

Ma ismét fél négykor keltem, és megmértem magam.

A szeptemberi égen fent volt a Kocsi,

előállt, és a Skót Felföldre hívott,

ahol Kevin Darley, George Duffield, Michael Roberts, Pat Eddery

és a lovak miatt nem lesz most se nyugságom, s

emlékházamat nem fogják berendezni még egy mészkőfalzuhatagban.

Az örökös zuhatag! Ha lassan is, az utolsó méterekért

fogy a táv, aztán már dekáról dekára bajosabb,

és költészetileg nem sokról lehet beszélni érvénnyel, ma,

jóllehet mindenről lehet, nyilván ez a jó, akinek,

de légy önmagad, bármit mondanak, így Sting.

Szia, királynők, megvan a bajotok, vagy megvolt, hagyjátok,

járjak, szabad csatang, vagy álljak itthon egy kalitka

mellett, ujjamon Alíz hercegnő ősántasága;

vagy elolvassam hetvenedszer, ahogy ő bement az Ouse-ba,

botját a zuhatag agyagba vágta, zsebét telerakta kővel,

mert jó úszó volt; vagy rakjak fel zenét békaterpeszben,

„What’s Up?”, a Királyi Család, a még élő Nyolcak

udvari zenésze, idézze az „alien” a zseniális Éliást,

aki fészket hordott össze az úti könyveken,

melyeket az ő halála után használunk rendeltetés szerint?

De sokan voltatok, de sokan vagytok, mert nem

tűntök, hölgyek és urak, ti, azt se tudom,

hogy váltogassam sipkáim tisztelet jegyéül,

netán fennakadjak egy lyukasztón a buszon ennél fogva,

avagy örökké dekkolni próbáljak, törvénytelen vigyorral.

Társném, hogy rólad még két szót szóljak, ugyan, hagyd el,

hol „tartok” és „mihez képest”. Napra nap okulok,

mire és mire, majd annak is ki lehet derülnie,

és egész jól összeismerkedtünk s összebarátkoztunk,

huszonhét év után ennek épp ideje volt, de sokakat leköröztünk

vele. Királynők, nem veszlek sorra titeket,

hódolatra szabadon eresztett szolgátok, veréb-royalista,

de Clѐves hercegnőt el ne feledjétek, hé!

Ősképetek tőle származik, hát megyünk egyre visszább,

csak ősz lett, és lassan világosodik, ez a nagy hír.

Szpéró, fölkelsz, ott vagy, egyszerűen csak, küldöd Friscóból

nekem ezt a havas New Yorkot, legyek – mi legyek,

mi több, mi legyen? Szegény Ginnie, a négy közül

ezzel egyedül te bajlódtál végig, úgy is végezted.

A többi hölgyekből nagyobb realitásérzéket nézek ki.

Egy royalista nem gondolkozik fajokban, világtörténelemben

és satöbbi, egy – pláne veréb! – royalista csak a királyság

kategóriáiban gondolkozik. Udvariassága az eredendő

tréfálkozás, már kora hajnalban sír egy sort, rettentő

intenzitást tud csak elképzelni, és ez vele

–    hiába lesz vége! az is hiába lesz! – meg is valósul.

* A színfalak mögül: mert a kegyes közönség szereti látni és hallani a művészt bűvészt „live and acoustic” (felbátorít eleve, hogy e szót egyből helyesen írtam!), íme: Virginia Woolf a leginkább treff, Linda Perry természetesen káró, míg (társném szerint is) Társném és Szpéró közt némi understatement jegyében villódzik vagy kisorsolandó, ki a pikk és ki a kőr királynő, s mikor!