Kora délután; Halak éneke; Az asszonyokról, akik kását főztek
Tóth László fordításai
Kora délután
Jan Neruda meglátogatta egyszer Karolina Světlát. Karolina Světlá éppen a fürdőszobában volt és a kádban pancsikolt. Jan Neruda leült az egyik karosszékbe, lapozgatott egy újságban, majd fölállt, odament az ablakhoz és kinézett a térre. Odalent az emberek ide-oda mászkáltak. Karolina Světlá a kádban pancsikolt. Jan Neruda levetette a cipőjét és a zokniját. Elszívott egy cigarettát. Megint odament az ablakhoz és kinézett a térre. Az emberek ide-oda mászkáltak. Elszívott egy újabb cigarettát. Levetette a nadrágját. Visszaült a karosszékbe és lapozgatott az újságban. Karolina Světlá még mindig a kádban pancsikolt. Jan Neruda levetette az alsónadrágját és odament az ablakhoz. Odalent a téren az emberek még mindig ide-oda mászkáltak. Elszívott egy újabb cigarettát. Karolina Světlá a kádban pancsikolt. Jan Neruda levette fejéről a kalapját, befeküdt az ágyba és elaludt. Ezt álmodta: Ide-oda mászkál a téren, az emberek megfordulnak utána és mindenki rajta vigyorog. Hogyne vigyorogna – hiszen meztelen. Erre fölébredt. Karolina Světlá még mindig a kádban pancsikolt. Jan Neruda felöltözött, felhúzta a cipőjét, rágyújtott egy cigarettára, fogta a kalapját és távozott. Lement a térre. Az emberek ide-oda mászkáltak, megfordultak utána és mindenki rajta vigyorgott. Vajon miért? Ördög tudja. Jan Neruda betért egy büfébe, sört rendelt, egy fél rumot és cigarettát. Odaállt az ablakhoz, felhajtotta a rumot, cigarettára gyújtott, kortyolgatta a sört. Az emberek odakint a téren ide-oda mászkáltak. Minden újból a legnagyobb rendben volt.
Halak éneke
Tyupp és Pupp csónakázni indult egyszer két úrihölggyel egy kis zászlócskákkal díszített csónakon a folyón. Miután azonban az egyik úrihölgy hirtelen belezuhant a vízbe és abban a szempillanatban bele is fulladt, a másik pedig megőrült, úgyhogy az evezővel kellett őt elhallgattatni, miközben az uzsonnás kosaruk is csuromvíz lett, Tyupp és Pupp elég rossz, sőt, lehet hogy még annál is rosszabb állapotban tértek haza.
Legközelebb, szólalt meg Tyupp, aki azért is rosszkedvű volt, mert a megőrült úrihölgy elhallgattatása közben épp abba a mutatóujjába ment szálka, amelyikkel az orrát szokta turkálni, legközelebb, Pupp, ha ismét csónakázni megyünk két úrihölggyel a folyóra, az úrihölgyeket kint hagyjuk a parton. Mire Pupp így szólt: hm, az lesz ám az igazi! Sőt, mielőtt ha egyszer megint csónakázni megyünk, Tyupp, két úrihölggyel a folyón, az uzsonnát is kint hagyhatnánk a parton. Igazad van, helyeselt Tyupp, majd hozzátette: sőt, ha legközelebb megint csónakázni megyünk két úrihölggyel a folyón, mi is kint maradhatnánk a parton, nem? Hurrá!, kiáltotta Pupp. Legközelebb, ha csónakázni megyünk a folyón, otthon maradunk, felnyitunk egy üveg lekvárt és szembekötősdit játszunk.
Úgy van, már előre örülök a legközelebbi kirándulásunknak, örvendezett Tyupp, igaz, kicsit még mindig bosszankodva, amiért szálka ment a legkedvesebb mutatóujjába, majd hirtelen megkérdezte:
Figyelj csak, Pupp, ki énekel ilyen szépen? Hallod?
Hallom. Talán a hattyúk lesznek azok, válaszolta Pupp.
Dehogy! Ezt csak olvastad valahol, szólt erre Tyupp. A halak lesznek azok!
Ezt te is csak olvastad valahol, Tyupp, válaszolta erre Pupp.
Az asszonyokról, akik kását főztek
Egyszer egy asszony, aki erdőben élt, fölkeresett egy másikat, aki szintén erdőben élt. Gyere, főzzünk kását! – mondta.
Rendben, de előbb én főzök! – szólt a másik asszony.
Mire az első asszony így válaszolt: jó, de miután megettük a te kásádat, amit előszörre főztél, én főzök egy másik adagot és azt is megesszük!
A másik asszony nekiállt, hogy megfőzze az első adag kását. De alig kezdett neki, máris beesteledett. Az égre feljöttek a csillagok, de a kása még nem volt kész.
Mikor lesz már kész a kása? – kérdezte az első asszony.
Mindjárt, csak teszek bele húst! – válaszolta a másik asszony.
Az első asszony megjegyezte: ne felejtsd el, hogy még mézet sem tettél bele.
A másik asszony kiment a mézért, mialatt az első befeküdt az ágyba és úgy tett, mintha aludna.
Amikor a másik asszony visszatért, így szólt: elaludt végre, beletehetem a húst. És hátrafordult a késért.
Az első asszony azonban kiugrott ekkor az ágyból és ráfordította a forró kását a másik asszonyra. A hús már megvolna! – kiáltotta.
De hol lehet a kenyér?!
Fogta magát, hogy megkeresi, amikor a kamrában rátalált egy tele zsák aranypénzre. Mialatt azonban a pénznek örvendezett, a húst megették a patkányok.
Most mi legyen? – kérdezte ekkor az első asszony. – Alszom egy keveset, s reggel fogom a pénzt és elmegyek a városba. Ezzel visszafeküdt az ágyba.
Csakhogy a másik asszonynak volt egy férje is, aki az éjszaka hazajött és megpillantotta az asztal alatt a csontokat, az ágyban pedig az első asszonyt. Odafekszem hozzá egy kicsit, mielőtt megölöm, határozta el.
Itt maradsz velem! – mondta az asszonynak.
Most pedig gyorsan főzzél kását, folytatta, mivelhogy közben már kisütött a nap.
Az első asszony azonban éktelen óbégatásba kezdett, mert ő a városba akart menni a pénzzel.
Menj, főzzél kását! – parancsolt rá a férfi.
De az asszony nem hagyta abba az óbégatást.
Megharagudott erre a férfi: Megfőzöm hát én a kását!, kiáltotta és megölte az asszonyt.