A szabadulás művészete
Most pedig ki kell lépned ebből az
alig embernyi szürkehabarcsos
épületből amelybe valójában
ébren sohasem tetted be a lábad
Nem volt ott semmi dolgod („Nincs ott semmi
keresnivalód!” toppantott nagyanyám)
Most mégis éppen ezt a rozsdás lemez-
ajtót lököd ki lerohadt lakat-
pántját lepattintva Mert hogy be voltál
zárva el ne feledjük bár nem valami
hatékonyan („Mint a mellékelt ábra
mutatja” mondaná anyám) Esik
egy kicsit Vagy csak a húgyszínű holdfény
verődik ferdén a piactér kékes
aszfaltjára A kezed sárgássá
színeződik ahogy sugarába mártod
és a nadrágod hajtókája is
csupa lucsok lesz ahol a járda-
szegély fényes bazaltkockáiról
visszacsapódó fényhasábba ér
Megkerülöd tehát az épületet
a hanyatt zuhant fésűskagylóról
mintázott műkő falikút felé
ahol a virágoskofák pultsora
állt (mielőtt az egész teret végig-
építették ABC áruházzal)
Ezek voltak azok a vasvázas
asztalok amelyeket összetolva
utcabálok idején színpadot
kapott a Big Band nevű dzsessztrió
bőgő-dob-szaxofonja (Megtapintom
azt a szakadt bőgőhúrt a zsebemben
amit sokáig hogy el ne guruljon
az üveggolyóm alatt tartottam)
Látod: ha ferdén magad elé nyújtod
a kezed ott a falikút előtt:
ezüstsárgán a csorgó holdvilágban
ott állnak mind a piaci asztalok
és a kofák is egyik lábukról
állnak a másikra Sárgás papírként
tapad csontjaikra a sovány holdfény
és most ha végignézel az asztalok
fölött átlósan ahol a mérlegház
sem áll még hétszáz apró villogó
ablakával ott áll megint a ház
Ne indulj arra Nyújtsd hátra a kezed
és érintsd meg a száraz falikút
csapja helyén a csőcsonkba ütött
jó vastag pezsgős parafadugót
A töredezett aszfaltburkolat és a
betonhasábokkal megerősített
járdaszegély között (amin túl a
gyalogjárón nem jár soha senki
Igaz nem is lehet mert térdig érő
gazos fű növi be) mozdíthatatlan
kövekből rakott árok húzódik a
gyomnövények vastag párnája alatt
Megmozdul most ez a növényfolyó A
rétig húzódó egybefüggő sávban
rovarok indulnak újra fölfelé
Viszik petéiket bábjaikat
virágporpépet nyálukkal beoltva
cipelnek hordó-potrohukban gomba-
levél- és fűszálnyesedékkel éles
rágóikban vonulnak hogy lépni
is alig tudnak pálcikalábukon
úgy vonszolják magukat hegymenetben
a román katonai temető
és a fölső gyümölcsöskertek felé
Fölülsz nehogy a rovarokra lépj
az egyik rozoga padra és jobbra
fordulsz mert megérzed hogy nem vagy
egyedül ebben a térdarabban
Egy borjúnagyságú búbosbanka ül
keresztbe vetett lábakkal szárnyait
szellőztetve a (falevéllel és
szeméttel feltöltődött) lefolyó
szélén Sárgás tokája reng a zsírtól
Pocakja feszesen és fehéren
mint egy hatalmasra hízott tojás
gömbölyödik a tollmellény alatt
Koronájának árnya hatalmas a
sárga fényben és majd csak akkor áll fel
szárnyát mint a várandós asszonyok
fehér pocakján összefűzve ha
az orgonák közül nagy csontos árnyak
fordulnak ki kopogós ügetéssel
Nem jelzi óraütés sem harang-
kondulás a pontos időt amikor
megnyílik a templom oldalajtaja
és a hosszú árnyakat növesztő
gyertyák fényében idomtalan testek
bújnak elő margarétakoszorús
fejüket lehajtva a kis csúcsíves
sekrestyeajtó gyámköve alatt
Széles vigyorral ingó koponyáján
csipkés menyasszonyi fátylat viselő
lócsontváz csörömpöl a templomtérről
a piacot balról szegélyező mellékutca felé Szemüregéből
sárgán villog az állkapcsába tűzött
szentelt gyertya gyenge fénye Hátán
kavargó füst a fehér tülluszály
ahogy sárgán-barnán elővillanó
görbe csontbokáival kapálva
kocogni kezd és minden sárga sávba
belebotlik a kékes flaszteron
Mögötte újabb majd újabb alak
bújik elő a kis csúcsív alól
(mind megbotlik a sekrestyelépcsőn) és
indulnak sorban a koszorús után
Koponyájában hozta az első
a gyertyát Az utána következő
nehéz ezüst füstölőt lóbál csontos
nyakán ahogy busa fejével bólint
mintha minden lépést külön helyeselne
A harmadik farán és homlokán
egyensúlyoz egy nehéz vaskeresztet
Az árnyéka a holdfényben olyan
mint kiterjesztett szárnyú pegazusnak
(Ez a keresztúri dinnyés lova volt
Megismerem a csonka bal patáról)
A borjúnyi búbosbanka eközben
az úttesten széttárta szárnyait
mint egy karmester és mikor a tüllös-
koszorús döglött fuvaroslovak
menete az orgonasövénynél
a mellékutca flaszterére fordult
a nagy madár két szárnya karmos végét
pókhasának bolyhos köldökébe
akasztotta és föltárta belsejét
Míg mindez történt azt várná az ember
hogy nagy csend lett és megállt az idő
és csak a paták kopogtak De nem
Az állomáson átdübörgött síró
fékpofákkal egy vonat és a sarki
apró dohánybolt fölső ablaka
megpendült az erősödő szélben
Hátat fordít tehát a búbosbanka
a menetnek és az élére áll
Mint a pünkösdi körmenet előtt
szórják kis kosarukból a kislányok
a rózsaszirmot felnyitott hasából
úgy kezdi tépni éles szárnyhegyével
és hátraszórni belsőségeit
Beggyel belekkel májjal gyorsan végez
félre is dobja mint lényegtelent
Alóluk tűnik elő az egész
üreget kitöltő fonadéktojás
Azt bontja meg és suta szárnyhegyével
pihékre szedve a zörgő lódögök
patái elé teríti vastagon
Háta mögött a mézgás könnyű vatta
rugalmas hóként a flaszterra tapad
míg görbe csőrén át a nagy madár
valami kerge indulót recsegtet
A lovak közben ahol állsz a száraz
falikút előtt megtorpannak Sárga
csontpofájukkal fordulnak az egykor
ott volt víz illatát árasztó kúthoz
és a szétesésig tátva állkapcsukat
szétrohadt gégékkel felnyerítenek
De az ízületek csikorgásán kívül
egy hang sem szól az ordító dögökből
így lesúnyt fejjel lépkednek tovább
a búbosbanka földre szórt pihéin
Ellép előtted az első helyen
a lámpás fejű csődör azután
a nyakában a füstölőt hozó
a harmadik a hátán a kereszttel
és a többiek sorban pásztorbottal
csengőkkel szentségtartóval kehellyel
egy skatulyával melyben a szent kereszt
egy kis szilánkját tartják vatta közt
Ahol a nép már megsűrűsödik
fickándozva hozza a baldachint
négy csontváz-kiscsikó melyeket az
állatorvos fertőzésgyanúval
kiselejtezett és az iskolaszolga
szívességből csákánnyal fejbekúrt
A pókhálóval gazdagon díszített
tető alatt széles terpeszben lépve
végre megjön az ikervemhes kanca
Bordáival markolja kiscsikóit
és széthullott kis csontjaik között
mint szalmaágyon egy selyemgubót
ölében tartó kék-zöld-rózsaszín
tarkára pingált zsírkő Máriát
Így vonulnak nyikorgó barna-sárga
csontlábukon az elpusztult lovak
a búbosbanka vattás-ragacsos
pelyhére lépve hangtalan patákkal
Ahogy az utolsó ló is elhaladt
a szürke falú házikó előtt
és a trafiknál jobbra kanyarodva
eltűnik nem követed a menetet
A templom apró csúcsos ajtajára
pillantasz ahonnan szürkéssárga gőz
árad és a benti gyertyafény egy nagy
sötét csomagra esik Felállsz tehát
a padról a gyöngykaviccsal felszórt
ösvényen megkerülöd a templomot
de semmit sem találsz mit is találnál
tehát a homlokzati kapun át
belépsz A fekete drapériával
bevont padok és térdeplők között
a kékesszürke kókuszszőnyegen
pár elhullajtott állkapcsot patát
virágfüzért fogat egy fél lapockát
kerülsz meg vagy lépsz át A padok mögött
valami apróság kuncog de nem
törődsz vele A berendezést veszed
szemügyre Kicserélték a képeket
A szobrok eltűntek Az oltár előtt
régen nem volt asztal Érthetetlen
mire szolgál egy ilyen idomtalan
márványlapú alkotmány Hirtelen
megfordulsz és az egyik padra csapsz
Futó lábak zörrentik mögötted
az elhullajtott állatcsontokat
A feszületet túl nagy fekete
lepel takarja lábán és nyakán
olyan feszesre megkötött zsineggel
hogy belevág a fekete anyagba
de éppen csak hozzáérsz a csomóhoz
és az egész rongy az öledbe zuhan
az irgalmatlan hullasúlyú testtel
Térdnél kapod el a lábát Az egyik
karja a mellén csapódik keresztbe
a másik a lábadnál földig lelóg
és megcsúszik a tetem de a nyaka
a könyökhajlatodba bicsaklik
ott megakad így nem csúszik tovább
A feje csak egy bekötött golyónak
látszik arról nem csúszik le a sötét
takaró és lábnál is kötve van de
hosszában szétnyílik nem tartja semmi
és az iszamós test előresiklik
Felállsz az üres feszület tövében
de a kórboncnoki metszés vonalán
felfeslik a hulla hasfala és
hullani kezdenek a hasi szervek
meg a közéjük tuszkolt agyvelő
így visszaguggolsz és alsóneműdig
átázol a zsíros hullalétől
Tanácstalanul kissé balra fordulsz
és hirtelen megérted hogy mire
szolgál az oltár előtt álló asztal
Óvatosan fölfekteted a testet
és ráhajtod a fekete leplet de
folyton félrecsúszik és oldalt lelóg
Egy pillantást vetsz a szétgurult szervek
szemétdombjára aztán úgy hagyod
és mennél Ám a szemed megakad
valami rongyfélén a félrefittyedt
hasüregben Visszalépsz tehát és
egyetlen határozott mozdulattal
kitépsz onnan egy makulátlanul
fehér hosszúkás tojás alakú
nyálkás fonálból csévélt csomagot
Ahogy kezedben tartod a gubó
talán tested melegét érzi meg
összerándul és szélesebbik végén
megnyúlik kissé majd kitüremkedik
egy nagy golyó és már mozog az egész
Ahol az elvékonyodott szövedék
a feszítéstől kidomborodik
egy gyermek arca válik láthatóvá
ellapult orral nagyra tátott szájjal
és ahol keze-lába sejthető
bimbóként mozognak apró dudorok
Óvatosan leteszed a mézgás
gubót a hulla horpadt mellkasára
aztán megfordulsz és egy hosszúkás
ezüsttálcával elkoppintod a gyertyát
Szemerkélő eső fogad odakint
és hirtelen összerándul a gyomrod
mintha vattakesztyűs ujjaival
turkálna valaki a torkodban
A hányingertől homályos szemmel
botorkálsz arra ahol a kékes
lámpafényben egy álló alakot
sejtesz és nem nézed meg a gödröt
a ház helyén sem a templom előtt
felhalmozott még szállításra váró
dió- és almafákat Az állomás
felől autóbuszt hallasz közeledni
A megzörrenő törmelék közül
egy megriasztott veréb csap fel és
néhány kört repül mielőtt vissza-
szállna a templomtéri orgonák
közé Arra mintha világosodna